Mt 13,24-30 („gyümölcsöket teremni”)
Más példabeszédet is mondott: „A mennyek országa
hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái
aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A
vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A
szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél
földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember
műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem -
válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok,
hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb
a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig
gyűjtsétek csűrömbe!”
„Az Úr ajándékához hűségesen tud „gyümölcsöket is teremni”. Az evangelizáló
közösség mindig figyel a gyümölcsökre, mert az Úr azt akarja, hogy termékeny
legyen. Gondoskodik a búzáról, és nem veszíti el a békéjét a konkoly miatt.
Amikor a magvető látja, hogy a konkoly kihajt a búza között, nem siránkozik,
nem is esik pánikba. Megtalálja a módját, hogy a szó egy új konkrét helyzetben
testesüljön meg, és új élet gyümölcsét teremje. Bár ezek a gyümölcsök
tökéletlennek és befejezetlennek látszanak. A tanítvány a Jézus Krisztus
melletti tanúságtétellel képes felajánlani és kockára tenni egész életét,
egészen a vértanúságig, azonban nem arról álmodik, hogy megszabadul
ellenségeitől, hanem inkább arról, hogy azok is meghallják az igét, és az ige
megmutatja a maga szabadító és megújító erejét.” (EG 24)[1] Kérdezzünk magunkat a
mai imádságban, mikor szeretnénk inkább kigyomlálni
a konkolyt, minthogy Istenre bízni? Mikor foglalkozunk inkább a rosszal, azzal,
ami nem jó, nem sikerült, nem helyes, ahelyett hogy a pozitív és növendő gyümölcsökre
irányítanánk a figyelmünket? A lelki élet egyik alapelvét ebben a kontextusban
is komolyan kell vennünk, hogy nem szabad a bűnnel, a
gonosszal sokat foglalkozni, vagy a gonosz lélekkel akár párbeszédet kezdeni.
Ebben az ember hamar lesz a vesztes. Megfelelőbb, hogy mindig újra Istenre, az
ő szavára fókuszálunk. Így, bármilyen tökéletlennek,
rossznak is tűnhet a terület vagy hatalmasnak a konkoly, Isten mindig új
lendületet fog adni, hogy vele együtt tovább tevékenykedjünk Isten országáért
és jó magokat vessünk.
Feladat a mai napra: A „búzára” figyelek: Hálát adok a pozitívért, a
jóért, a növekedésért, amelyet magamban és a hozzám
közel álló embertársaimban fedezek fel.
[1] Ferenc Pápa. (2014). Evanglii
Gaudium. Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítása. Budapest: Szent
István Társulat.