Jn 12, 41-47 (Krisztus majd magához vonz mindenkit)
„Ezt
mondta Izajás, amikor látta dicsőségét és jövendölt róla. Mégis, még a tanács
tagjai közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be,
nehogy kizárják őket a zsinagógából. Mert többre tartották az emberek
megbecsülését, mint az Isten dicsőségét. Jézus azonban fennhangon hirdette:
"Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött, s aki lát,
azt látja, aki küldött. Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne
maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt
nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem
hogy megváltsam a világot.“
„’Én pedig, majd ha magasba
emelnek a földről, mindeneket magamhoz fogok vonzani’ (Jn 12,32). A kereszten
való fölmagasztalás a mennybemenetel fölmagasztalását jelzi és jövendöli. Az
ennek a kezdete. Jézus Krisztus, az új és örök szövetség egyetlen Papja
"nem emberi kézzel épített szentélybe lépett be (...), hanem magába a
mennybe, hogy most Isten színe előtt közbenjárjon értünk" (Zsid 9,24).
Krisztus a mennyben szüntelenül gyakorolja a maga papságát: "hiszen örökké
él, hogy közbenjárjon" azokért, "akik általa járulnak Istenhez"
(Zsid 7,25). Mint "az eljövendő javak főpapja" (Zsid 9,11),
középpontja és főcelebránsa annak a liturgiának, amely az Atyát az égben
dicsőíti.” (KEK 662)
Gondoljunk bele, hogy ki-ki merre lenne most, milyen messzire lennénk a
jelenlegi életünktől, attól a hivatástól, amelyet betöltünk, megélünk, ha Jézus
nem vonzana minket folyamatosan magához. Elhagyottként és kirekesztettként
tengetnénk életünket. Amikor elbukunk, és a földre kerülünk, szégyenünkben csak
lefele nézünk, ebben a helyzetben, állapotban lennénk folyton, ha az Ő szeretete
nem vonzaná a mi tekintetünket keresztjére, az ég felé. Sokan szenvednek attól,
hogy családjaikban vannak, akik látszólag távol maradnak Jézustól, hidegen
hagyja őket a megváltás ténye, Isten végtelen szeretete. De, ne féljen a
szívünk, mert maga a Mester ígérte meg, hogy mindeneket magához vonz. Őszinte
és gyermeki bizalommal adjuk oda a reménytelennek tűnő helyzeteket, embereket.
Bízzuk magunkat és az ügyeinket Jézusra. Életünk nehéz időszakában sem vagyunk
magunk, akkor sem, ha úgy érezzük, úgy gondoljuk. A megpróbáltatásokban legyen
első dolgunk Mesterünket keresni, az Ő jelenlétét felfedezni, Ő az aki soha nem
hagy el minket, nem hagy magunkra. Értünk és velünk küzd a
megpróbáltatásainkban, nehéz óráinkban.
Feladat a mai napra: Ma azokért imádkozom,
akik nem mernek őszinte bizalommal elindulni Jézushoz.