ApCsel 5,12-16; Jel 9-19; Jn 20, 19-31
Amikor a hét első napján
(húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol
együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót.
Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta,
megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a
tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az
Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így
folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” A tizenkettő közül
az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent
nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt:
„Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek
helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!” Nyolc nap múlva
ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra
megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket:
„Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a
kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem
hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most
már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis
hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de
azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy
higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen
benne.
Húsvét második vasárnapján Isten irgalmasságát ünnepeljük. A mai
evangéliumi történet abba a házba vezet minket, ahol a tanítványok együtt
voltak. Bezárkóztak, mert féltek a zsidóktól. De Jézus a zárt ajtón keresztül
is belépett közéjük „és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt
mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el
a tanítványokat.” Tamás akkor nem volt velük, de a tanítványok később
elmesélték neki, hogy találkoztak az Úrral. Tamás azonban nem hitt nekik. Jézus
egy hét múlva ismét megjelent közöttük és így szólt Tamáshoz: „Nyújtsd ide
az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy
hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!”. Jézus
tettében Isten végtelen irgalmasságát szemlélhetjük. Azt akarta, hogy mindegyik
tanítványa higgyen benne, és ezért újra megjelenik, és ismét megmutatja magát.
A felismerés csak a hit révén lehetséges. Ahhoz, hogy higgyünk a feltámadásban,
úgy tűnik, jelre van szükségünk. A tanítványok számára nincs meggyőzőbb jel,
mint Jézus sebeinek szemlélése. A mai világ megpróbálja eltüntetni a szenvedés
nyomát is. A fantázia-szülte filmekben a hősök egy-egy végzetesnek látszó harc
után sokszor úgy kelnek fel, mintha mi sem történt volna, egy karcolás sem
látszik rajtuk. Ha Jézuson nem látszódtak volna meg a sebhelyei, nem ismerték
volna fel őt. Az örömhír nem az, hogy eltűntek a sebek nyomai, hanem hogy Jézus
él, megbocsátotta, nem rója fel nekünk bűneinket, mert szeretete végérvényesen
győzött a világ fölött. Ezért tudunk hinni a feltámadásban, ezért vagyunk
képesek egymásnak megbocsátani, mert hisszük, hogy a szeretet a mi életünkben
is végérvényesen győzni fog.
Feladat a hétre: Ezen a héten a feltámadás erejében akarok hinni és az irgalmasságra
törekedni.