Lk 9,51-56 (szilárdan elhatározta)
Amikor már közeledtek szenvedésének és
megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket
küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába,
hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mert meglátszott rajta,
hogy Jeruzsálembe megy. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János
felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el
őket!” De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított. Ezután más faluba mentek.
Lukács
Evangélista úgy számol be Jézus Jeruzsálem felé vezető útjáról, mint egy
döntésről. Jézus élete nem volt a véletlenségek összjátéka. Jól tudta, mit
jelentett Jeruzsálembe menni: felvállalni a szenvedés idejét, de a megdicsőülés
idejét is. A szentírással való elmélkedéséből és az Atyával való imádságából
egyre jobban kikristályosodott Jézusnak, mi lesz életének sorsa. Mivel neki is
szabad akarata volt, mindig újra döntenie kellett az Atya akarata és
küldetésének következményei mellett. Ezek a döntések Jézus számára sem voltak
könnyűek és nagyon komolyan kellett azokat elhatároznia: „szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy”. Jézus, a Jeruzsálembe
vezető úton, a szenvedésbe és a keresztre vezető úton, megtanítja tanítványait,
hogyan kell járniuk ezen az úton: nem erőszakkal, hanem csupán szeretettel.
Jakab és János megsemmisíteni kívánták azokat, akik nem fogadták be Jézust.
Illés prófétához hasonlóan tüzet akartak lehívni az égből. „Ha Isten embere vagyok, szálljon alá tűz az égből, és pusztítson el az
ötven (emberreddel) együtt” (2 Kir 1,10). Jézus pedig, aki Isten embere,
sőt Isten Fia volt, nem akarta Isten hatalmát arra használni, hogy megsemmisítse
ellenségeit. Szeretettel akart győzni és nem kívánt más módszert tanítványaitól
sem. És mi? Hogyan reagálunk, amikor valaki visszautasítja Jézust vagy
bennünket hitünk miatt?
Feladat a mai napra: Szeretettel bánok azokkal, akik nem kedvesek
hozzám.