Iz 25,6-1a; Fil 4,12-14.19-20; Mt 22,1-14
A Seregek Ura bőséges
lakomát rendez minden nemzetnek ezen a hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor,
zsíros, legjava falat, és erős színbor. És ezen a hegyen leveszi a leplet,
amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.
Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról
lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk. hogy ő
megszabadít minket. ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk
szabadításának! Lám az Úr keze megpihen e hegyen.
A mai szentírási
idézetek számunkra ismerős helyzetet tár elénk. S olvasva talán emlékszünk is
olyan családi találkozókra, amikor a család apraja és nagyja együtt volt,
esetleg egy nagyobb ünnep alkalmával, a nagyszülők házában, ahol ott voltak
nagynénéink, nagybátyáink, unokatestvéreink, talán még akár a dédszülők… Ilyen
lakomás együttlétről beszél Jézus, amikor a mennyek országát hasonlítja egy
olyan helyzethez, „mint amikor egy király menyegzőt rendezett
a fiának” (Mt 22,1).
Isten is szereti a nagy család együttlétét. Arra vágyik, hogy mindenki egy
szívvel-lélekkel együtt legyen, egy legyen. És ezért mindent megtesz.
Megrendezi a lakomát, ahol lesz finom
bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. Meghívja a vendégeket. Mert
egy a célja: hogy levegye a leplet, amely
minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.
Azaz, láthassák az Istent arcról arcra, azt, aki szereti őket, akitől
származnak, és szívük elteljen örömmel és nevetéssel, teljes legyen a
boldogságuk. Isten már nem akarja a halált és a könnyeket, melyek a bűn
valóságából származnak. Arra vágyik, hogy mindenki megélhesse a tiszta szívűek
boldogságát, hogy megláthatják az Istent (vö. Mt 5,8). Hiszen ebben a
színről-színre látásban érthetjük meg, élhetjük meg igazi méltóságunkat és
értékünket, amit szintén fátyol takart. Isten fényt akar deríteni az igazságra,
arra a mérhetetlenül nagy és csodálatos méltóságra, ami az Isten gyermekeié.
Ehhez képest az evangéliumi példabeszéd beszámol Isten nagy szomorúságáról,
hogy a hívott vendégek nem jöttek el, és még a menyegzőn megjelentek közül is
voltak, akik felkészületlenül voltak jelen, nem ismerték fel e menyegzőn való
részvétel igazi értékét. A mai napon elgondolkodhatunk azon, hogy mit jelent
számomra az a tény, hogy Isten gyermeke vagyok? Tudom-e hálával, ajándékként
fogadni ezt a meghívást? Készülök-e bensőleg arra, hogy ma a szentmisén
Istennel, Mennyei Atyámmal találkozhatok?
Feladat a mai napra: Megfontolom az imádság helyét az
életemben. Hogyan tudnám megadni Istennek az őt illető időt és helyet az
életemben?