XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

Jelen elmélkedés témája:

A következő elmélkedéseket a Ferenc Pápa "Gaudete et exsultate" című apostoli buzdításából vesszük.
A „Gaudete et exsultate” kezdetű apostoli buzdítás, a keresztény ember életszentségre szóló jézusi meghívottságából indul ki, és miközben rámutat a jelen kor veszélyes útvesztőire, kijelöli az evangéliumok ajánlotta utat. Az életszentségre meghívottság mindenkinek szól!

2017. október 1., vasárnap

Október 1.



Ez 18, 25-28; 1 Fil 2, 1-11; Mt 21, 28-32
Testvéreim! Ha ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, a bensőség és együttérzés, akkor tegyétek örömömet teljessé azáltal, hogy egyetértetek, egy szívvel szerettek, és egy lélekkel ugyanarra törekedtek. Vetélkedésből ne tegyetek semmit, sem hiú dicsőségvágyból! Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is! Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr!

A vasárnapi Szentleckében Szent Pál arra buzdítja a Filippiben lévő közösséget, hogy éljenek méltón Krisztus Evangéliumához. Pál felhívása az egyetértésre ugyanúgy vonatkozik a családokra, mint a közösségre, mivel a keresztény család alkotja az első keresztény közösséget. Mennyire fontos, hogy a családban ezek a szavak visszhangra találjanak, és hogy a családtagok mindenben egyetértsenek, egy szívvel szeressenek, és egy lélekkel ugyanarra törekedjenek. Bár mindenki szeretne egyetértésben és harmóniában élni, de nem biztos, hogy tisztában vagyunk az oda vezető úttal. Mert nem azáltal lehet elérni az egységet, amit a mai társadalmi trend ajánl: „először jövök én és csak azután a többiek”, „először magaddal törődj”. Egy ilyen társadalomban, ahol inkább az önzésre, az önszeretetre nevelnek, Pál szavai igencsak megütközést keltenek: „Egyik a másikat tekintse inkább alázatosan önmagánál kiválóbbnak! Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!” A másik iránti figyelmesség és a vele való önzetlen törődés az az út, amely az egyetértéshez vezet. Figyeljünk fel azonban a „csak” szó jelentőségére a mondatban. Pál nem azt írja, hogy „ne keresse senki a maga javát”, hanem „ne keresse senki csak a maga javát”. Szabad tehát azzal is foglalkoznunk, ami nekünk jó, csak ne kizárólag a saját javunkat keressük. Szánjunk ma időt arra, hogy megvizsgáljuk, hol élünk már e gondolat szerint a családban, ill. hol keressük már a mások javát és nem elsősorban a magunkét. Vajon nem fontosabb-e a szülők számára gyermekeik java? Egy szoptató anya pl., ha gyermeke éjszaka megéhezik és sír, nem helyezi-e inkább saját jóléte elé a gyermekét, azzal hogy felkel hozzá, és törődik vele? Vagy ha valaki beteg lesz a családban, vajon ki ne lenne képes saját szükségleteit a második helyre tenni? Vagy a házastársak számára vajon nem fontosabb-e, hogy a másik jól érezze magát, boldog legyen és ezért energiát, időt, erőt áldoznak egymásért egymásra. Ami pedig minket minderre motivál, nem más, mint a szeretet. Másrészt viszont megtapasztaljuk azt is, hogy sokszor elfogy a másik iránti szeretetünk és határokat szabunk a szeretetnek. Megmutatkozik, hogy egyedül nem vagyunk képesek önzetlenül szeretni. Az igazi önzetlen szeretet, csak Jézussal együtt lehetséges, ha mindig az ő példáját követjük és az ő kegyelmét kérjük. „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt”, írja Pál és Jézus magatartására utal, aki mindenről lemondott, saját Istenségéről, dicsőségéről, emberi jólétéről is, hogy bennünket üdvözíthessen. És éppen ebben nyilvánult meg leginkább irántunk való végtelen szeretete. Imádságainkban hagyjunk időt Jézusnak, hogy személyesen is kifejezhesse nekünk, mit jelentett számára, hogy nem a saját javát kereste, hanem a miénket.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, milyen szenvedést akarok kiiktatni az életemből. Kérem, hogy Jézus segítsen abban, hogy fel tudjam vállalni a nehezségeket és kihívásokat.