XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. március 31., hétfő

Március 31.



2. Napi elmélkedéshez:  Jézus másodszor esik el a kereszt alatt
Lk 22,32.33.54-62: „Uram – felelte Péter -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesselek.” Ő azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.” ... Elfogták Jézust és a főpap házába vitték. Péter messziről követte. Az udvar közepén tüzet raktak és körbe ülték. Péter is közéjük ült. Egy szolgáló meglátta, hogy ott ül a tűznél. Szemügyre vette, aztán megjegyezte: „Ez is vele volt.” De tagadta: „Asszony, nem is ismerem.” Nem sokkal ezután egy másik látta meg, és így szólt: „Te is közéjük tartozol”. Péter tiltakozott: „Ember, nem tartozom.” Alig telt el egy óra, más valaki bizonygatta: „De igen, ez is vele volt, hiszen galileai.”  „Ember - tagadta újra Péter -, nem tudom, mit beszélsz.” Még ki sem mondta, máris megszólalt a kakas. Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Péternek eszébe jutott, mit mondott neki az Úr: „Mielőtt ma megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.” Kiment és keserves sírásra fakadt.

Imádságban követem az első héten elhangzott utasításokat. Beleképzelem magamat először abba a jelenetbe, amikor Jézus másodszor esik el a keresztúton, utána pedig abba a jelenetbe, ami Péterről szól.
Az utolsó vacsoránál Péter nagy őszinteséggel megígérte Jézusnak, hogy kész lesz arra, hogy a börtönbe, sőt még a halálba is kövesse őt. Azt gondolta magáról, hogy minden veszélyben és minden akadály ellenére, végig ki tud tartani Jézus mellett. Azonban az események megmutatták, hogy mennyire volt ténylegesen képes arra, hogy végig Jézus mellett álljon. Nekünk is van bizonyos elképzelésünk magunkról: mi ilyenek, olyanok vagyunk, ezt vagy azt tudjuk tenni. Az élet folyamán pedig megmutatkozik, mennyire igazak ezek. Vajon mi játszódhatott le Péter szívében akkor, amikor az asszony felismerésére „Ez is vele volt”, azonnal tagadta, hogy ismerné Jézust? Talán már túlságosan eltávolodott Jézustól: Péter messziről követte”. Miért tagadta újra, amikor nem sokkal ezután egy másik látta meg? Miért félt az egyszerű ember véleményétől, annyira, hogy az befolyásolta a Jézus mellett való döntését? Péter egzisztenciálisan tapasztalta meg, hogy nem elég a jóakarat. Ha szem elől téveszti Jézus tekintetét, újra elmerül jó szándékaival együtt, másodszor is elbukik. Jézus ezúttal sem hagyta egyedül Pétert a kudarcban, hanem segített, hogy újból találkozhasson tekintetével. Az Úr megfordult, s rátekintett Péterre. Mit fejezhetett ki Jézus tekintete? Milyen fájdalmat, ugyanakkor mekkora irgalmat, megbocsátást? Jézus tekintetében Péter saját valóságára pillantott rá. Saját gyengeségével, gyarlóságával, képtelenségével kellett szembesülnie, és nem véletlen, hogy ezért mély fájdalmat érez. Azonban ez a pillanat nem csak az önmagáról szerzett fájdalmas felismerés-, hanem a szabadulás pillanatát is jelenti Péter számára. Megszabadult hamis önképétől. Ezt a leckét kellett megtanulnia: Nem szabad bízni a saját erejében. „Teréz nem tehet semmit, de Teréz és Jézus mindent!” – fogalmazta meg Avilai Szent Teréz ezt a mély tapasztalatot. Mert Isten maga ébreszti bennünk a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően. (vö. Fil 2,13) Imádságban beszéljünk Jézussal kudarcainkról, bűnbeesésünkről, és arról, hogy mit szeretne ezek által tanítani nekünk.

Feladat a mai napra: A másokkal való találkozásokban kitartok a Jézushoz való tartozásom mellett, és kérem Istentől ehhez a szükséges kegyelmet.

Este:Visszatekintés a napra: Szeretetteljesen visszatekintek a napomra. Hogyan kísért engem a nap folyamán Jézus tekintete? Voltak lehetőségek megvallanom keresztény voltomat? Hogyan éltem meg ezeket? Milyen érzések voltak bennem? Hagyjam, hogy Jézus újra megbecsülő, megbocsátó, felemelő tekintetével táplálja lelkemet: „Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét.” (Zsolt 110,7)