ApCsel 3,1-10 (Jézus Krisztus nevében állj fel és járj!)
Péter és
János a kilencórai imádság idején fölment a templomba. Éppen akkor vittek oda
egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett
Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. Amikor meglátta
Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért
könyörgött. Péter Jánossal együtt rátekintett, és így szólt hozzá: „Nézz ránk!”
Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. Péter
azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A
názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” Jobb kezénél fogva fölsegítette,
mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. Egy ugrással talpon volt,
és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és
dicsőítette az Istent. Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent.
Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát
koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele
történt.
Milyen szép ez a
jelenet! A megváltottak hatalmáról szól, akik képesek Jézus szeretetét és
gyógyító erejét tovább nyújtani azoknak, akiknek szükségük van rá. Péter és
Jánosról tudjuk, hogy hatalmas változásokon mentek keresztül. János úgy
ismerjük, mint aki nagyon érzékeny volt Jézus szeretetére, és Jézus őt egyre
mélyebben bele tudta vonni szeretetének titkába. Bár az elején őt is a
„mennydörgés fiának” hívták testvérével, Jakabbal együtt (vö. Mk 3,17), aki a
legszívesebben az őket nem befogadó Szamariaiakra lehívta volna az égből Isten
haragjának tüzét (vö. Lk 9,54). De aztán Jézus keblén és a kereszt alatt állva
megszelídült, valamit sokkal mélyebben megértett Jézus szeretetének titkából.
Péternek is a lelkes, nagyszájú hősnek, aki még a halálba is követni akarta
Jézust, saját gyarlósága és kudarca tanította őt mélyebb hitre. A feltámadt
Jézussal való találkozásban mélyen megértette, hogy Jézusnál semmi sem
lehetetlen. Nem a kudarcé az utolsó szó, hanem a szereteté, mely mindent képes
új életre kelteni. Ezzel a mély meggyőződéssel tudtak e béna ember elé állni,
átérezve tehetetlenségét, de azzal a reménnyel, hogy Jézus tud rajta segíteni.
Hittek Jézus szavában, amit az utolsó vacsorán mondott nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki
hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt
még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek,
azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön Fiúban, bármit kértek a
nevemben, megteszem nektek.” (Jn
14,12-14). Péter és János segítségül hívták Jézus nevét, és a béna meggyógyult.
Jézus ezt a hatalmat nem csak kiváltságos embereknek adja, hanem mindazoknak,
akik saját életükben megtapasztalták a megváltás erejét, akik nem törődnek bele
a csalódásba, nem adják fel ott, ahol csődöt mondtak, hanem át tudják adni
életük legfájósabb pontjait Jézusnak, hogy ott gyógyulást szerezzen, és
megmutassa feltámadásának erejét. Azok az alázatos emberek, amelyek Isten
kezében a szeretet hathatós eszközévé válnak, Isten meghosszabbított kezévé a
világban.
Feladat a mai napra: Megkérdezem a mai napon Jézustól, hol van
szüksége az én hitemre. Kérem őt arra, hogy figyelmes és nyitott tudjak lenni a
más emberekkel való találkozásban, hogy rajtam keresztül Jézus tudja őket
szeretni, vigasztalni, gyógyítani.