1Kir
19,3-8
Illés megrettent, útra
kelt és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért,
otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába.
Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta:
„Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.”
Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt
hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó
meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám
az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj föl és
egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán
negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az
Isten hegyéig, a Hórebig.
Nagyböjt negyven napja arra a negyven évre
emlékeztet, amelyen keresztül a választott nép a pusztában tartózkodott, és arra
a negyven napra, amit Jézus a pusztában töltött. A mai kor embere csak nehezen
keresi fel a pusztát, ha a természetbe megy inkább a zöld hegyekbe vagy a
tengerpartra kívánkozik. S még nehezebben keresünk magunktól olyan légkört,
amelyet a puszta jellemez: a csöndet, az egyszerűséget, vagy a magányt. A
modern világ arra hajlamos, hogy feledést keressen. Az ember azonban önmagát és
Istent csak úgy találhatja meg, ha képes elvonulni a belső pusztáságba. Ebben a
nagyböjti időben merjünk a pusztába elvonulni. Jézus engedte, hogy a Szentlélek a pusztába vezesse
őt, hogy ott készüljön fel küldetésére. Azonosságának
tudatában kísértéseket tapasztalt, „ha te vagy Isten Fia..”. Teljesen
ráhagyatkozva az Atyára megtanult a kísértéseknek ellenállni. Így képessé vált
arra, hogy az Atya akaratához hűseges maradjon és mindvégig szeressen. Illés is
felkereste a pusztát. Indokolása Jézussal szemben a rezignáció volt. A puszta a
belső állapotát tükrözi vissza. Csalódás, kedvetlenség, bátortalanság stb.
okozhatnak bennünk egy sivatagszerű lelkiállapotot. Isten pedig nem hagyta,
hogy profétája belehaljon az önsajnálatba. Felkereste és megérintette,
felkínált neki ételt és italt. „Kelj föl és egyél!” Milyen lelkiállapotban kezdjük el a
nagyböjtöt? Felbuzdult, lelkes, vagy inkább nehézkes, rest állapotban? Fontos
magunk számára, hogy észrevegyük hogyanlétünket. Csak a saját valóságunkban
találkozhatunk Istennel. Azon a helyen, ahol éppen vagyunk, ott fog Isten
minket felkeresni, megérinteni. Meghív bennünket is: „Kelj föl és egyél, igyál! Táplálkozzál azzal, amit kínálok neked, különben túl hosszú lesz neked az út.”
Másként nem leszünk képesek, hogy saját azonosságunk szerint éljünk, hogy
részesüljünk Isten országában, és mindvégig szeressünk.
Feladat
a mai napra: Napközben
keresni akarom a csöndet, és megfigyelem, milyen éhséget, szomjúságot
tapasztalok bensőmben.
--- A lap hátsó oldalát felhasználhatjuk feljegyzéseknek!
---
Este:
lelkiismeretvizsgálat: Hogyan telt a napom? Megtapasztaltam Isten jelenlétét?
Hol éreztem éhséget, szomjúságot? A nap végén elfogadom Jézus meghívását: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki
hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.” (Jn
7,37-38)