XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. március 14., hétfő

Március 14.



Lk 1,34-38                         (Legyen nekem a te igéd szerint)
Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.

Megkérdeztem Máriát, milyen volt számára látni Fia odaadását, amikor Isten igéjét adta, és következetesen élte azt, amit hirdetett. Sejtette, hogy egyesek számára örömforrás lesz, mások azonban majd el akarják tenni láb alól? Már tudomásul vette, hogy a farizeusok már többször provokálták őt és elhatározták, hogy megölik? (vö. Mt 19,47). Nem hiszem, hogy Mária nem vette volna észre, hogy mi történik Jézus körül. Biztos, hogy Jézus egyhangra talált benne, megértett mindent, amit tett, és értéket és bizalmat talált benne. Nem improvizált gesztusok, események, válaszok, amelyek a gyerekként az édesanyjától hallott szavakból erednek. „Legyen nekem a te igéd szerint” Tegyük mindig Istenünk akaratát. Ennek ellenére nem volt könnyű megérteni Isten módszerét, amellyel a megváltást végbevitte; az Angyal szavai: „nagy lesz és elhozza a megváltást minden népnek,“ visszhangzottak a szívében, és éjszakánként az Atyaistenhez szóló bensőséges imáiban. De azt is tudta Mária, hogy aki benne bízik, soha nem csalódik, nem lesz boldogtalan, Milyen jó, hogy számíthatunk egy ilyen anyára, és így életünk minden pillanatában találkozhatunk egy szelíd tekintettel, egy erős kézzel és néhány meleg szóval, amelyekkel azt mondja: Bízzál, fiam, és ne félj!
Feladat a mai napra: Mária kézébe helyezzem azt a szituációt, ami nekem fáj vagy nehéz. Kérem, hogy segítsen abban, hogy egy jó megoldást találjak.