XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2016. március 27., vasárnap

Március 27.



ApCsel 10, 34a. 37-43; Kol 3, 1-4; Jn 20,1-9 
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.

 „Feltámadt az Úr, alleluja! - Valóban feltámadt!” – így köszönünk egymásnak Húsvét vasárnap, Urunk feltámadásának ünnepén a keleti keresztény szokás szerint. Így fejezzük ki nagy örömünket, és ünnepeljük hitünk központi eseményét: Krisztus feltámadt a halálból. Az élet győzött a halál felett. Pál apostol írja: „Tudjuk ugyanis, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg: a halál nem uralkodik többé rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, de életével Istennek él.” (Róm 6,10) „Tudjuk ugyanis” – de honnan tudjuk ezt? Az evangéliumok beszámolnak, hogy a tanítványok nem találkoztak azonnal a feltámadt Krisztussal, hanem megtapasztalták Húsvét reggelén Jézus feltámadásának néhány jelét: az elhengerített követ, az üres sírt és az összehajtott lepleket. Ezek a jelek Krisztus feltámadásában való hithez akarták őket elvezetni. János evangélista kiemeli, hogy valóban így történt az egyik tanítvánnyal: „látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” Már a feltámadt Krisztussal való találkozás előtt hitt a  feltámadásban. Nekünk is figyelnünk kell a feltámadás jeleire. Életünkben melyek azok a jelek, amik arra mutatnak, hogy Krisztus feltámadt? Amikor valaki egy kilátástalannak tűnő helyzeten úrrá tud lenni, képes megbocsátani, ahol egy új remény ébred, amikor a család tagjai újra szeretettel fordulnak egymás felé… Kérjük az Úrtól ezt a húsvéti látást, amely az apró dolgokban is felfedezi a Feltámadást. Engedjük, hogy Krisztus feltámadásának ereje minket is átalakítson. Életünket látva mások is azt mondják: „Valóban feltámadt az Úr, alleluja!” A mi életünk is legyen a feltámadás jele, hogy lássák és higgyenek! 
Feladat a hétre: Isten apró jeleire figyelek, amelyek arról szólnak, hogy Krisztus él bennem és a többiekben. Megosztom a húsvéti örömhírt másokkal.