XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. november 7., szombat

November 7.

Lk. 16,9-13            (Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű)

Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is. Ha tehát a hamis mammont nem kezeltétek hűen, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.” 

 

Jézus folyamatosan tanítja a tanítványokat és minket is. Jó lenne, ha észrevennénk, hogy amikor egy mester szereti a tanítványait, először is arra vágyik, hogy azok túlnőjék őt és továbbadják amit ő tud, a segítséget, a szeretetet és a hűséget. Jézus ebben a bekezdésben megmutatja tanítványainak, hogy egy jó intéző a rábízott javakhoz hűségesnek kell lennie. „Azt mondom hat: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal” más szavakkal az Úr azt mondja nekünk, hogy kezeljük jól a pénzünket. A pénz helyes használata azt jelenti, hogy jót teszünk másoknak. Ez mindenkire érvényes, a gazdagra, szegényre egyaránt. Vagyis ha a kicsiben hűségesek vagyunk a nagyban is azok leszünk. Ha hűségesek vagyunk abban amit csinálunk vagy amit ránk bíznak, akkor hűséges és jó intézők leszünk a nagyobb dolgokban is. Jézus azt mondja a tanítványoknak: „ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit?” A mi hűségünk, felelősségünk a mások és saját dolgaiban meghatározza, hogy hűek leszünk-e az Isten által ránk bízott örök értékekhez. Ennek tükrében fontos, hogy megkérdezzük magunktól, mire használtuk az anyagi javainkat, a tudásunkat, a tehetségünket, stb. A többiek is kapnak ezekből a javakból? Méltók vagyunk-e a bizalomra a mindennapi kis dolgokban? Jézus azzal fejezi be az evangélium ezen szakaszát, hogy „egy szolga sem szolgálhat két úrnak”, mert a szolgának engedelmesnek kell lennie és szeretnie kell az urat. Emlékezzünk, hogy Jézus a tanítványokat nem szolgáknak, hanem barátainak mondja. Milyennek kell lennie a tanítvány szeretetének és hűségének? És milyennek kell lenni a miénknek, hogy hűek legyünk mindahhoz, amit ránk bízott?

Feladat a mai napra: A mai napon gyakoroljuk a ránk bízott kis dolgokhoz való hűséget. 

2020. november 6., péntek

Nivember 6.

 Lk16,1-8          ( Az úr dicsérte az intézőt, hogy okosan járt el.)

Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát. Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből. Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Száz korsó olajjal - felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával - hangzott a válasz. Fogd adósleveledet - mondta neki -, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. - Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.  

 

Ma Jézus az okos intézőről szóló példabeszédéről fogunk elmélkedni. Különös, hogy Jézus példabeszédekben magyaráz a tanítványoknak, ezzel szeretné őket és minket is tanítani. A zsidók szamara az intéző egy olyan személy volt, aki elosztotta a javakat és a házimunkákat. Vagyis teljes mértékben rábízta ura a ház ügyeinek intézését. Viszont ez az intéző elpazarolta gazdája vagyonát, miközben a gazdája bizalmát is elvesztette. Furcsa látni mind az intéző, mind a gazdája reakcióját. Az intéző cselekedete mentőövként szolgált ahhoz, hogy meg tudjon élni az élete hátra levő részében. A gazda csodálta az intézőjét, de nem azért mert becsapta őt, hanem a ravaszságáért és az intelligenciájáért, hogy tudta miként cselekedjen ebben a helyzetben. Utána azt mondja az evangélium: „A világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” Jézus megmutatja a tanítványoknak, hogy a világiak az eszközeiket, az intelligenciájukat és a ravaszságukat arra használjak, hogy nyereséghez jussanak, de nekik, akik a világosság fiai a kepésségeiket, intelligenciájukat és tehetségüket a rájuk bízott szellemi dogokra kell fordítaniuk. Jézus ránk bízta a szellemi értékek fölötti rendelkezést, de nem azért, hogy azt magunkban tartsuk, hanem hogy megosszuk azokat másokkal, a szeretetét, a barátságát és mindazt amit tőle kaptunk, hogy igazságos, békés, összetartó közösséget alkossunk. Szamos tanú van Szent Péter és Pálon keresztül a tanítványokon át II. János Pál pápáig, Kalkuttai Terézig és sok asszony és férfiig, akik jól tudták kezelni mindazt, amit az Úr rájuk bízott. A kérdés, hogyan lehetünk jó intézői az örök értékeknek, hogyan használjuk a kepésségeinket, hogy az evangélium elérjen az emberekhez. Milyen jó lenne, ha folytatódna ez a láncolat és Jézus jó intézőjévé válnánk.

Feladat a mai napra: Mit tehetünk, hogy Jézus ismert legyen és az evangélium eljusson mindenkihez?

2020. november 5., csütörtök

November 5.

 Lk 15,1-7(Isten utána megy az elveszett báránynak)

A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: "Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen. 

 

Jézus a következő példabeszédekben Isten „bolond” szeretetét akarja elénk tárni. Azt kérdez hallgatóitól: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?” Hát nem! Az lenne a válasza hallgatóinak. Hiszen miért menne egy gazda egyetlen elveszett juha után, ha még 99 juha van? Azokat veszélyeztesse azáltal, hogy megkeresi az egy elveszettet? De Isten fordítva gondolkodik. Számára minden egyes ember fontos! A 99 igaz, akinek már nincsen szüksége a megtérésre, mert már megtértek, azokat nyugodtan magukra hagyhatja, mert tudja, hogy már nem fognak elveszni. De addig nem lesz teljes az öröme, amíg az egyetlen elveszettet is megtalálta. Annyira fontos számára, hogy utána megy, majd vállára vegye és haza vigye az akolba. Isten öröme akkor lesz teljes, ha minden ember elérkezett a mennyei hazába. 

Feladat a mai napra: Miben segíthetem az Atya munkáját? Megpróbálom a körülöttem élő embereket Isten felé vezetni.

2020. november 4., szerda

November 4.

 Lk 14,25-27(Ha valaki követni akar)

Nagy népsokaság követte. Hozzájuk fordult, és így szólt: „Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom.

 

A mai idézet azokhoz a bibliai szöveghez tartozik, amelyeket nehezebben értünk és mindig nagy ellentmondást okoznak. „Hogyan lehet gyűlölni...?” - Fontos, hogy jól értsük a szót a kontextusban. Sokan késznek mutatkozik arra, hogy kövessék Jézust: Nagy népsokaság követte. Jézus az ő tudomásukra hozza, hogy ahhoz hogy a tanítványai legyenek, nem elég, ha csupán eljönnek hozzá. Bizonyos feltételeknek meg kell felelnie annak, aki követni akarja Jézust. A legfontosabb feltétel pedig az, hogy Istent, Jézust tudja helyezni az életében az első helyre, minden más emberi kapcsolat elé, még saját önszeretete elé is. A családi kötelékek, kötelezettségek ne akadályozzák meg az ő követését. Ebben a kontextusban a szó „gyűlölni” inkább „kisebbnek tartani”-t jelent. Istennek kell adni legmagasabb helyértéket az életünkben. Erre pedig minden keresztény meg van hívva, nem csak a papok és szerzetesek, ha igazi tanítványokká akarunk válni. A másik feltétel azonban, amelyet Jézus kér tanítványaitól, hogy készen kell lenniük, hogy megosszák Jézus sorsát: hogy elfogadják keresztjüket és ugyanazon az úton kövessék, amelyet Jézus járt előttük. Csak akkor lehetünk Jézus tanítványai, ha mindenben egyesülni akarunk Mesterünkkel. Arról beszéljünk a mai napon Mesterünkkel, Jézussal, hogyan akarja, hogy kövessük őt és hogyan adhatjuk neki az első helyet életünkben. 

Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, mi az én keresztem a mai napon és megkérem Jézust, hogy segítsen azt elfogadni és a kereszthordozásban vele egyesülni.

2020. november 3., kedd

November 3.

 Lk 14,15-24(hadd teljen meg a házam)

Ezek hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában.” Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek. Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magad, és eredj ki a város tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. A szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. Az Úr erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.”

 

Ezen példabeszéden keresztül Jézus arra mutat rá, hogy mindenki lehet ilyen boldog ember, aki asztalhoz ülhet az Isten országában. Nem a meghívótól függ, hanem a választól erre a meghívóra, hiszen minden ember meg van hívva Isten országába. Mivel az eredeti meghívottak, a zsidók, farizeusok, nem fogadták el a meghívót, hanem kimentésüket kérték, Isten másokhoz fordult: a szegényekhez, bénákhoz, vakokhoz és sántákhoz, ez az a bűnösökhöz és az országutakon lévőekhez, azaz a pogányokhoz. Azoknak, akik elutasították a meghívást, a birtoklással való foglalkozásuk fontosabban volt számukra mint a lakoma, ezért közöttük senki sem ízleli lakomámat”ahogyan azt az Úr talán nem kis szomorúsággal kifejezte. A példázatban is szépen látszik, mennyire fontos, hogy a házban minden hely el legyen foglalva. „És kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam”. A kényszerítés azonban nem erőszakoskodást jelent, minden embernek csak fel kell kínálni azt a boldogító meghívást és ők szabadon dönthetnek. Inkább Isten nagy vágyának a kifejezése az, hogy minél többen jöjjenek el a lakomára. Ez a meghívás pedig nemcsak életünk végén történik meg, hanem minden nap, akár ma is: „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem” (Jel 3,20).

Feladat a mai napra: Elfogadom Jézus meghívását, és vele töltök egy kis extra időt.

2020. november 2., hétfő

Novenber 2

 Lk 14,12-14                (boldog leszel, mert nem tudják viszonozni)

Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

 

Jézus a házigazdát - és vele együtt minket is - nagyobb szeretetre és boldogságra hívja meg. Társadalmunkban is jellemző a kölcsönösség illetve a viszonosság elve. Ha adunk valamit, akkor elvárjuk, hogy valamilyen módon kapjunk is vissza érte valamit. Vagy ha kapunk valamit a másiktól, legyen az pl. egy szívesség, rögtön arra gondolunk, hogy valamivel vissza kell azt fizetnünk. Vagy ha például ajándékot kapunk, úgy gondoljuk, hogy valami hasonlót kell nekünk is adni a következő alkalommal. Kár, hogy a szép megajándékozás és nagy, lelkes adás így egyfajta kötelességgé vált. „Meghívtak engem, akkor nekem is meg kell hívni a másikat”. Jézus pont ezzel ellentétes gondolkodásra akar megtanítani minket. Azoknak is tegyünk jót, azokat is lássunk vendégül, azoknak is adjuk a miénkből, akik nem tudják ezt viszonozni. Ne a többiek legyenek azok, akiktől megkapjuk ezekért a viszonzást, a jutalmat, hanem egyedül Isten fizesse azt vissza. „Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked” (Mt 6,3). Az öröm, amelyet megtapasztalunk, amikor az emberek megjutalmaznak minket, kicsi ahhoz a boldogsághoz képest, amely a miénk, amikor Isten jutalmaz meg minket. És megígérte, hogy jutalma nélkül nem maradunk. „Mert aki csak egy pohár vizet is ad nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát” (Mk 9,41).

Feladat a mai napra: Keresem annak a lehetőségét, hogy jót tegyek valakivel, aki nem tudja viszonozni ezt.

2020. november 1., vasárnap

November 1

Jel 7,2-4.9-14; 1 Jn 3,1-3; Mt 5,1-12a

A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: ,,Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

 

A mai vasárnapon Mindenszentek ünnepe van. Ezen a napon mindazokra a keresztényekre emlékezik Anyaszentegyházunk, akik az életszentség útján jártak, de akiket hivatalosan nem avattak boldoggá vagy szentté. Hisszük, hogy ők is ahhoz a sereghez tartoznak, akik a Jelenések könyve szerint „a nagy szorongattatásból jöttek. Ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.” Talán kicsit furcsán hangzik számunkra ez a megfogalmazás, hogy fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében. Tudjuk azonban, hogy ezek képi hasonlatok. A fehér ruha arra emlékeztet, melyet minden ember a keresztségben kapott, és jelképe az új életnek, vagyis hogy meghalt a bűnnek és Krisztust öltötte magára. Hogy ez a ruha nem maradt tiszta, a bűn valóságát jelzi. Egyedül Krisztus, Isten Bárányának drága vére képes lemosni rólunk a bűn szennyét, és megtisztítani lelkünket, hogy méltók lehessünk arra, hogy Isten trónja elé álljunk. A „nagy szorongattatás” úgy hangzik, mintha mindegyik valamilyen üldöztetésen ment volna keresztül. Nem kell azonban borzalmas eseményekre gondolni, hanem csak a mindennapi életre, amelyben ezek az emberek helytálltak, amelyben Krisztus és az evangélium követésére törekedtek, nem voltak megalkuvók a világgal szemben, és nem kerestek maguknak kiskapukat, hanem növekedtek Isten és az embertársak iránti szeretetben és békében. Megtisztultak a sok apró kihívás és megpróbáltatás által, és egyre jobban Krisztus képmására formálódtak a Szentlélek segítségével. Isten minket is, és minden embert meghívott az életszentségre, mert azt akarja, hogy közösségben legyünk Vele: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni. Minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből álltak ott a trón és a Bárány előtt. Fehér ruhában voltak, a kezükben pálmaággal. Hangos szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!” Isten ebbe a közösségbe hív minket, az örök boldogságba. Ennek útját pedig Jézus jelöli meg nekünk a mai evangéliumban, amikor a hegyi beszédben a „nyolc boldogságot” tárja elénk. Maga is ezen az úton jár, és bennünket is biztosít arról: boldogok vagytok, ha engem követtek és kitartotok az utamon, mert tiétek lesz a Mennyek Országa.

Feladat a mai napra: Mit jelent számomra az életszentség? A nyolc boldogság fényében átgondolom és adott esetben újjá tervezem életemet.

2020. július 18., szombat

Július 18.

 júl. 18.               Bölcs 11,21-26       (semmit sem utálsz abból, amit alkottál)

21Mindig megvan rá a módod, hogy megmutasd nagy hatalmadat, és ki tudna ellene szegülni karod erejének? 22Hisz az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp. 23De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak. 24Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. 25Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? 26De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.

 

„A zsidókeresztény hagyomány számára „teremtést” mondani többet jelent, mint természetet mondani, mert a teremtés Isten szeretettervére utal, amelyben minden teremtménynek értéke és értelme van. A természetet általában olyan rendszernek tartjuk, amelyet az ember vizsgál, megért és alakít, a teremtés ellenben csak olyan ajándékként érthető, amely mindenek Atyjának nyitott kezéből származik; olyan valóság, amelyet a minket egyetemes közösségbe hívó szeretet világít meg.” (LS 76.)

„„Az Úr szavára lettek az egek” (Zsolt 33,6). Ez jelzi nekünk, hogy a világ egy elhatározásból, nem pedig a káoszból vagy a véletlenből származik, és ez még magasztosabbá teszi. A teremtő szó egy szabad döntést fejez ki. A világmindenség nem önkényes mindenhatóság, nem erőfitogtatás vagy önérvényesítő vágy eredményeként jött létre. A teremtés a szeretet rendjébe tartozik. Isten szeretete az alapvető oka minden teremtménynek: „Szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál, mert ha gyűlölnél valamit, meg sem teremtetted volna” (Bölcs 11,24). Tehát minden teremtmény az Atya gyengéd szeretetének tárgya, ő ad neki helyet a világon. A legjelentéktelenebb létező mulandó kis élete is az ő szeretetének tárgya, és létezésének e néhány másodpercében ő veszi körül szeretettel. Nagy Szent Baszileiosz azt mondta, hogy a Teremtő „számítás nélküli jóság” is, Dante Alighieri szerint pedig „szeretet, mely mozgat napot és minden csillagot”. Ezért teremtett műveiből felemelkedünk „az ő szerető irgalmasságáig” (XVI. Benedek pápa).” (LS 77.)

Feladat a mai napra: Ma hagyom, hogy Isten mondja meg nekem, mit szeret bennem és mit jelent számára, hogy semmit sem utál abból, amit alkotott – és hogy bennem sem utál semmit. 


2020. július 17., péntek

Július 17.

 Jel 15,2-8 (a nép lelki válsága Istenbe vetett hit

elmélyüléséhez vezetett)

2Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, 3és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: »Nagyok és csodálatosak a te műveid, Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, nemzetek Királya!  4Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent, hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!« 5Ezek után láttam, hogy íme, megnyílt a tanúbizonyság hajlékának temploma az égben, 6és hét angyal jött ki a templomból, akiknél a hét csapás volt, tiszta és fehér gyolcsba öltözve, a mellük körül pedig aranyövvel övezve. 7A négy élőlény egyike a hét angyalnak hét aranycsészét adott, telve az örökkön-örökké élő Isten haragjával. 8És a templom megtelt füsttel Isten felségétől és hatalmától, és senki sem mehetett be a templomba, amíg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása.

 

„A babiloni fogság tapasztalata lelki válságba sodorta a népet, ami az Istenbe vetett hit elmélyüléséhez vezetett, s így előtérbe került az ő teremtő mindenhatósága, amely szerencsétlen helyzetében reményének megtalálására buzdította a népet. Évszázadokkal később, egy másik próbatétel és üldöztetés alkalmával, amikor a Római Birodalom próbálta érvényesíteni abszolút uralmát, a hívők úgy találták meg ismét vigaszukat és reményüket, hogy növekvő bizalommal fordultak a mindenható Istenhez, és így énekeltek: „Nagyok és csodálatosak műveid, Urunk, mindenható Istenünk, igazságosak és igazak útjaid” (Jel 15,3). Ha meg tudta teremteni a világot a semmiből, akkor képes beavatkozni is ebbe a világba, és le tudja győzni a rossz bármely formáját. Az igazságtalanság tehát nem legyőzhetetlen.” (LS 74.)

Feladat a mai napra: Kérem a Szentlelket, hogy megértesse velem, hogyan szolgálhatja a nehézség, válság, csapás hitem elmélyülésének. Esetleg beszá molhatok neki saját konkrét tapasztalatomról is. Hogyan mélyült el akkor a hitem, Istennel való kapcsolatom?

2020. július 16., csütörtök

Július 16.

 Jel 15,2-8 (a nép lelki válsága Istenbe vetett hit

elmélyüléséhez vezetett)

2Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, 3és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: »Nagyok és csodálatosak a te műveid, Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid, nemzetek Királya!  4Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent, hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt, mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!« 5Ezek után láttam, hogy íme, megnyílt a tanúbizonyság hajlékának temploma az égben, 6és hét angyal jött ki a templomból, akiknél a hét csapás volt, tiszta és fehér gyolcsba öltözve, a mellük körül pedig aranyövvel övezve. 7A négy élőlény egyike a hét angyalnak hét aranycsészét adott, telve az örökkön-örökké élő Isten haragjával. 8És a templom megtelt füsttel Isten felségétől és hatalmától, és senki sem mehetett be a templomba, amíg be nem teljesedett a hét angyal hét csapása.

 

„A babiloni fogság tapasztalata lelki válságba sodorta a népet, ami az Istenbe vetett hit elmélyüléséhez vezetett, s így előtérbe került az ő teremtő mindenhatósága, amely szerencsétlen helyzetében reményének megtalálására buzdította a népet. Évszázadokkal később, egy másik próbatétel és üldöztetés alkalmával, amikor a Római Birodalom próbálta érvényesíteni abszolút uralmát, a hívők úgy találták meg ismét vigaszukat és reményüket, hogy növekvő bizalommal fordultak a mindenható Istenhez, és így énekeltek: „Nagyok és csodálatosak műveid, Urunk, mindenható Istenünk, igazságosak és igazak útjaid” (Jel 15,3). Ha meg tudta teremteni a világot a semmiből, akkor képes beavatkozni is ebbe a világba, és le tudja győzni a rossz bármely formáját. Az igazságtalanság tehát nem legyőzhetetlen.” (LS 74.)

Feladat a mai napra: Kérem a Szentlelket, hogy megértesse velem, hogyan szolgálhatja a nehézség, válság, csapás hitem elmélyülésének. Esetleg beszá molhatok neki saját konkrét tapasztalatomról is. Hogyan mélyült el akkor a hitem, Istennel való kapcsolatom?

2020. július 15., szerda

Július 15.

Iz 40,25-31   (Isten bölcsessége kifürkészhetetlen)

25„Kihez tudtok hasonlítani? És ki lehetne hozzám hasonló?” – mondja a Szent. 26Emeljétek föl tekinteteteket és lássátok: Ki alkotta mind a csillagokat? Ő, aki elvezeti seregüket, megszámolja őket, és nevén szólítja valamennyit; hatalma és nagy ereje miatt el nem marad egy sem. 27Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izrael: „Sorsom el van rejtve az Úr elől, és igazságom elkerüli Istenem figyelmét”? 28Hát nem tudod és nem hallottad még, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő teremtette a föld határait. Nem lankad el és nem fárad el, s bölcsessége kifürkészhetetlen. 29Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. 30Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. 31De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.

Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

 

„A próféták írásai arra hívják az embert, hogy a nehéz pillanatokban a világmindenséget teremtő, hatalmas Isten szemléléséből merítsen erőt. Isten végtelen hatalma nem arra indít minket, hogy elmeneküljünk atyai gyöngédségétől, mert őbenne a simogató szeretet és az erélyesség egyszerre van jelen. Minden egészséges spiritualitás feltételezi ugyanis az isteni szeretet befogadását és az Úr bizalommal teli imádását az ő végtelen hatalmáért. A Szentírásban Isten, aki megszabadít és megvált, ugyanaz, mint aki a világmindenséget megteremtette, és Istennek ez a kétféle cselekvésmódja szorosan és elválaszthatatlanul összetartozik: „Ó, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal. Neked semmi sem lehetetlen. (. ) Kivezetted népedet, Izraelt Egyiptom földjéről jelekkel és csodatettekkel” (Jer 32,17.21). „Örökkévaló Isten az Úr, ő teremtette a föld határait. Nem lankad és nem fárad el, bölcsessége kifürkészhetetlen. Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet” (Iz 40,28b-29).” (LS 73.).

Feladat a mai napra: Azon gondolkozom el, hogy milyen tapasztalatom van arról, hogy Istenben a simogató, gyógyító szeretet és a hatalmás teremtő erő egyszerre van jelen.  

2020. július 14., kedd

Július 14.

Zsolt 148     (az ember dicsérje a teremtő Istent)

1(Alleluja!) Dicsérjétek az Urat a mennyből, dicsérjétek a magasságban! 

2Dicsérjétek, angyalai mind, dicsérjétek, égi seregek! 

3Dicsérjétek, nap és hold, dicsérjétek, fénylő csillagok! 

4Dicsérjétek, egeknek egei, dicsérjétek, minden vizek az ég felett! 

5Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára lettek! 

6Odaállította őket minden időkre, törvényt szabott nekik, amely el nem évül.  

7Dicsérjétek az Urat a földről, tengeri szörnyek és tenger mélységei! 

8Tűz és jégeső, felhő és hó, dübörgő viharok, melyek akaratát teljesítitek. 

9Mind ti hegyek és halmok, gyümölcsfák és mind ti cédrusok. 

10Mind ti erdei és mezei állatok, mászó férgek és szárnyas madarak. 

11Föld királyai és mind ti nemzetek, fejedelmei és bírái a földnek. 

12Mind ti ifjak és leányok, öregek és gyermekek. 

13Mindnyájan dicsérjétek az Úr nevét, mert egyedül az ő neve magasztos! Fönsége felülmúlja az eget és a földet, fölemelte népe fejét. 

14Dicsőségére válik mindenkinek, aki hűséges hozzá. Izrael fiainak, a népnek, amely közel van hozzá.

 

„A zsoltárok gyakran buzdítják az embert, hogy dicsérje a teremtő Istent: „Ő teremtette a földet a vizek fölé, mert szeretete örökké tart” (Zsolt 136,6). De a többi teremtményt is biztatják, hogy dicsérjék: „Dicsérjétek, nap és hold, dicsérjétek, fénylő csillagok! Dicsérjétek, egek egei, dicsérjétek, minden vizek az ég felett! Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára lettek!” (Zsolt 148,3-5). Nemcsak Isten erejének köszönhetően, hanem az ő színe előtt és vele együtt létezünk. Ezért imádjuk őt.” (LS 72.)

Feladat a mai napra: Saját szavaimmal megfogalmazok teremtő Istenemnek egy dicserő zsoltárt – akar le is írhatom.


2020. július 13., hétfő

Július 13.

Lev 25,1-11.17-20               (a föld ajándéka gyümölcseivel együtt az egész néphez tartozik)

1Az Úr a Sínai-hegyen ezt mondta Mózesnek: 2„Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Ha majd elérkeztek arra a földre, amelyet adok nektek, a föld tartson szombatot az Úrnak. 3Hat éven át vesd be földedet, hat éven át metszd meg szőlődet és gyűjtsd be termését. 4De a hetedik évben a föld élvezzen szombati nyugalmat, szombatot az Úr számára. Ne vesd be a földedet, ne metszd meg szőlődet, 5ne arasd le a kalászt és ne kösd kévébe, ne szüreteld le szőlődet, amelyet nem metszettél meg. A nyugalom éve legyen ez a földnek. 6De a föld szombatja is tápláljon téged, szolgádat, szolgálódat, béresedet, vendégedet és mindazokat, akik nálad tartózkodnak. 7Hozama szolgáljon táplálékul szarvasmarhádnak és földed állatainak. 8Számolj hét évhetet, hétszer hét esztendőt vagy hét évhét idejét, negyvenkilenc évet. 9A hetedik hónapban, a hónap tizedik napján szólaltasd meg a harsonát: az engesztelés napján fújd meg a harsonát az egész országban. 10Legyen ez jubileum számotokra: mindenki kapja vissza birtokát, mindenki térjen vissza családjához. 11Ez az ötvenedik esztendő legyen jubileumi év számotokra: ne vessetek, ne arassátok le a kalászt, ne kössétek kévébe, és ne szüreteljétek le a fürtöket, amelyek maguktól nőnek.   17Senki se csapja hát be a népéből valót, hanem féld Istenedet, mivel én vagyok az Úr, a te Istened. 18Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat, tartsátok meg úgy, hogy teljesítitek, s akkor biztonságot élveztek az országában. 19A föld megadja termését, jóllakásig esztek és biztonságban laktok. 20Ha ezt kérdezitek: mit eszünk ebben a hetedik esztendőben, ha nem vetünk és nem aratjuk le termésünket? 21Megadom áldásomat, úgyhogy a hatodik évben annyit takarítotok be, amennyi elég lesz három esztendőre.

 

„Bár „a gonoszság elterjedt a föld színén” (Ter 6,5) és Isten „megbánta, hogy embert teremtett a földön” (Ter 6,6), mégis úgy döntött, hogy Noén keresztül, aki feddhetetlen és igaz maradt, megnyitja a menekülés új útját. Így új lehetőséget adott az emberiségnek az újrakezdésre. Ha van egyetlen jó ember, az már elég, hogy feléledjen a remény! A bibliai hagyomány világosan leszögezi, hogy ez a helyreállítás magával hozza a Teremtő keze által a természetbe írt ritmusok újrafelfedezését és tiszteletben tartását. Ezt láthatjuk például a sabbatra vonatkozó törvényben. A hetedik napon Isten megpihent minden munkálkodása után. Isten megparancsolta Izraelnek, hogy minden hetedik napon pihenőnapot, sabbatot tartson (vö. Ter 2,2-3; Kiv 16,23; 20,10). Sőt, bevezette a sabbatévet is Izrael népe és a föld számára: minden hetedik évben (vö. Lev 25,1-4) teljes nyugalmat adtak a földnek, nem vetették be, és csak annyit gyűjtöttek be, amennyi nélkülözhetetlen volt az életben maradáshoz és a vendéglátáshoz (vö. Lev 25,4-6). Végül pedig hét évhét elteltével, vagyis negyvenkilenc év után jubileumi évet tartottak, az egyetemes elengedés évét és „a birtok felszabadításáét minden rajta élő számára” (Lev 25,10). E törvények meghozatalának az volt a célja, hogy biztosítsa az egyensúlyt és az igazságosságot az embernek a többiekhez, valamint ahhoz a földhöz fűződő kapcsolatában, amelyen élt és dolgozott. Ugyanakkor annak elismerése is volt, hogy a föld ajándéka gyümölcseivel együtt az egész néphez tartozik. Azoknak, akik megművelték és gondozták a területet, meg kellett osztaniuk annak gyümölcseit, különösen a szegényekkel, az özvegyekkel, az árvákkal és az idegenekkel: „Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd fel a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegeneknek” (Lev 19,9-10).” (LS 71.)

Feladat a mai napra: Tudatosan osztok meg másokkal azokból a gyümölcsökből, amit a „földem”- életem, munkám, birtokom – ma termet.  


2020. július 12., vasárnap

Július 12.

Iz 55, 10-11; Róm 8,18-23; Mt 13, 1-23

Jézus elment hazulról, és leült a tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a Nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik

harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!”

 

A mai és az elkövetkező vasárnapokon részleteket fogunk hallani Máté evangéliumának 13. fejezetéből. Ebben a fejezetben vannak összegyűjtve a különböző példabeszédek. Jézus bárkából „példabeszédekben sok mindenre tanította a tömeget.” Példabeszédei sorozatát úgy kezdte, hogy a hallgatás fontosságára hívta fel a figyelmet. Ma, hogyan hallgatjuk szavait, tanítását? Talán, mivel már ismerős számunkra a magvetőről szóló példabeszéd, már nem is annyira figyelünk oda rá. Így megtörténhet velünk az is, amiről a példabeszéd szól: „Jöttek az égi madarak és fölcsipegették a vetett magokat”, jönnek más gondolatok és megakadályozzák, hogy az Isten igéjére figyeljünk, melyet például a szentmisén olvasnak fel. Ezért ma újra engednünk kell, hogy Jézus szavai, tanítása először saját életünket érintsék meg. És milyen jó, hogy lehetőségünk van arra, hogy a vasárnapi olvasmányokat újra és újra elolvashatjuk a bibliában. A mi részünk tehát, hogy esélyt adjunk, hogy Isten újra bőven el tudja vetni igéjének magjait az életünkbe. Családjaink pedig legyenek ez a jó föld, ahol a magok termést hoznak, „az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat.” A példabeszéd egyértelmű rámutat arra, hogy a termés nem függ sem magvetőtől, sem pedig a magtól. Ahogyan a magvető nagylelkűen, bőven vet bármely földre, éppen úgy Isten minden embernek adja nagylelkűen, fáradhatatlanul, újra és újra tápláló igéjét. Isten a szavában, mint magban rejti el a tehetséget, hogy az termő, gyümölcsöző legyen; ahogyan ezt az első olvasmányban olvashatjuk: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem”. (Iz 55,10-11) Ha életünkben Isten szavai nem hoznak termést, nem hibáztathatjuk Istent, hanem meg kell kérdeznünk önmagunkat: Mi van bennünk? Mi az, ami miatt nem ver bennünk gyökeret az Úr szava?

Milyen világi gondok, csalóka gazdagság fojtja el bennünk a tanítást? A földünk akkor jó, termékeny, ha meghallgatjuk és megszívleljük Isten igéjét, tanítását. 

Még valami fontos, hogy a családok magukkal vigyenek a mai evangéliumból: A családunk maga legyen az a hely, ahol egymás számára is magvetővé válhatunk. A szülők nemcsak a gyerekek, hanem egymás számára is. A nagyszülőknek is fontos szerepük van a magvetésben. Az azonban, hogy mikor látjuk majd vetésünk eredményét, már nem rajtunk múlik. A mi feladatunk csupán, hogy jókedvűen vessük az ige magjait.

Feladat a mai napra: Válaszunk ki egy részt az Isten igéjéből, amelyet szívesen magunkkal viszünk és családjainkkal megosztunk.


Július 11.

Ter 6,5-11                          (nagy az emberek gonoszsága a földön)

5Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, 6megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. 7Ezt mondta az Úr: „Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket.” 8Noé azonban kegyelmet talált az Úr szemében. 9Noénak ez a története: Noé igaz ember volt, kifogástalanul élt kortársai között. Noé Isten színe előtt járt. 11A föld azonban romlott volt Isten színe előtt, s a föld tele volt erőszakkal. 12Isten látta a földet: romlott volt, mert minden lény a rossz útjára tért.

 

„A Káinról és Ábelről szóló elbeszélésben azt látjuk, hogy a féltékenység készteti Káint a legnagyobb igazságtalanság elkövetésére testvérével szemben. Ez viszont azzal jár, hogy megszakad a kapcsolat Káin és Isten, valamint Káin és a föld között, melyről kiűzetett. Ezt az Isten és Káin között lezajló drámai beszélgetés foglalja össze. Isten megkérdezi: „Hol van Ábel, a testvéred?” Káin azt válaszolja, hogy nem tudja. Isten azonban tovább kérdezi: „Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, és bujdosni fogsz a földön” (Ter 4,9-11). Ha elhanyagolom a feladatomat, hogy ápoljam és fenntartsam a megfelelő kapcsolatot a mellettem élővel, akiről kötelességem gondoskodni és akit kötelességem megvédeni, akkor lerombolom az önmagamhoz, a többiekhez, az Istenhez és a földhöz fűződő belső kapcsolatomat. A Szentírás azt mondja, hogy amikor az emberek elhanyagolják ezeket a kapcsolatokat, amikor az igazságosság már nem érvényesül a földön, akkor minden életveszélyben van. Ez az, amit a Noéról szóló elbeszélés tanít nekünk: Isten azzal fenyeget, hogy elpusztítja az emberiséget, mivel az folyton képtelennek bizonyul arra, hogy az igazságosság és a béke követelményeihez felnőve éljen: „Elhatároztam, hogy elpusztítok minden emberi lényt a földön, mivel miattuk a föld megtelt gonoszsággal” (Ter 6,13). Ezekben az oly régi elbeszélésekben, melyek mély szimbolikus jelentésekkel vannak teli, már jelen van egy korszerű meggyőződés, mégpedig az, hogy minden összefügg mindennel, a saját életünk és a természethez fűződő kapcsolataink igazi gondozása pedig elválaszthatatlan a testvéri szeretettől, az igazságosságtól és a másokhoz való hűségtől.” (LS 70.)

Feladat a mai napra: Imádkozom azokért a helyzetekért, ahol az igazságosság már nem érvényesül a földön, de különösen a háborúban elő emberekért.


Július 10.

Zsolt 104, 19-31               (Mindent bölcsességedben alkottál)

19Te alkottad a holdat, hogy az időt mérje, és a nap is tudja, mikor nyugodjék le. 20Te hozod a sötétséget és ránk köszönt az éj, s az erdő vadjai körülhúznak. 21Az oroszlánkölykök zsákmányért ordítanak, Istentől követelik táplálékukat. 23Az ember elindul a munkája után, hogy dolgozzék az est beálltáig. 24Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál, s a föld teremtményeiddel van tele. 25Nézd, mily nagy és széles a tenger, benne az élőlények nyüzsgő sokasága, kicsi és nagy állatok serege. 26Rajta járnak a hajók, s ott kóborol a leviatán is, amit teremtettél, hogy a tengerben kergetőzzék. 27Rád vár minden élő, hogy ételt adj nekik a kellő időben. 28Megadod nekik, és ők összegyűjtik, kitárod kezed, s eltelnek javakkal. 29De ha elrejted arcodat, félelem szállja meg őket. Ha megvonod éltető erődet, elpusztulnak és a porba térnek. 30Ám ha kiárasztod lelkedet, fölébrednek, és megújítod a föld színét. 31Dicsőség legyen az Úrnak mindörökké, örüljön az Úr műveinek!

 

„Míg a dolgokat felelősen felhasználhatjuk, el kell ismernünk, hogy a többi élőlénynek önértéke van Isten előtt, és „már puszta létükkel is áldják és dicsőítik őt” (KEK 2416), mert az Úr örül az ő műveinek (vö. Zsolt 104,31). Pontosan azért, mert az embernek egyedülálló méltósága van és értelemmel van felruházva, tiszteletben kell tartania a teremtményeket, belső törvényeikkel együtt, mivel „az Úr bölcsességgel alapította meg a földet” (Péld 3,19). Ma az Egyház nem mondja azt leegyszerűsítve, hogy a többi teremtény teljesen alá van rendelve az ember érdekének, mintha nem lenne önértékük, mi pedig tetszésünk szerint rendelkezhetnénk velük. Ezért Németország püspökei azt tanítják, hogy a többi teremtmény vonatkozásában „a lét elsőbbségéről beszélhetnénk a hasznossággal szemben”. A Katekizmus nagyon világosan és nyomatékosan megkérdőjelezi azt, ami torzult emberközpontúság lenne: „Minden egyes teremtménynek megvan a maga jósága és tökéletessége. (...) A különféle teremtmények Isten adta tulajdonságaikkal – mindegyik a maga módján – egy sugárnyit tükröz Isten végtelen bölcsességéből és jóságából. Ezért az embernek tisztelnie kell minden teremtmény saját jóságát, hogy elkerülje a dolgok rendetlen használatát” (KEK339).” (LS 69.)

Feladat a mai napra: Kérem az Urat, hogy adja meg a kegyelmet, hogy vele együtt tudjak örülni a mai napon az ő műveinek.


Július 9.

Mtörv 22,1-2.4.6-7           (a törvény nem hagyja figyelmen kívül a többi teremtményt)

1Ha látod, hogy testvéred ökre vagy juha elkóborol, ne maradj tétlen, hanem vezesd vissza testvéredhez. 2Ha testvéred nem lakik a közelben vagy nem ismered, vezesd a magad házába, s maradjon nálad, míg testvéred nem megy keresni. Akkor add neki vissza. 4Ha látod, hogy testvéred szamara vagy ökre összecsuklik az úton, ne maradj tétlen, hanem segíts fölemelni. 6Ha útközben meglátsz a fán vagy a földön egy madárfészket, amelyben fiókák vagy tojások vannak, s az anyamadár rajta ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne fogd meg az anyamadarat a fiókákkal együtt. 7Ha a fiókákat ki is szeded, az anyamadarat hagyd elrepülni, hogy jól menjen a sorod és sokáig élj.

 

„Ez a felelősség a földdel szemben, mely Istené, megkívánja, hogy az értelemmel felruházott emberi lény tiszteletben tartsa a természet törvényeit és a kényes egyensúlyt az élőlények között, melyek e világon élnek, mert „ő [Isten] parancsolt, és azok létrejöttek, felállította őket mindörökre, és el nem múló törvényt szabott nekik” (Zsolt 148,5b-6). Ezért a bibliai törvényhozás arra is figyel, hogy olyan szabályokat adjon az embernek, amelyek nemcsak a többi emberi lényhez, hanem a többi élőlényhez fűződő kapcsolatát is szabályozzák: „Ha látod, hogy testvéred szamara vagy ökre összecsuklik az úton, ne maradj tétlen. (...) Ha útközben meglátsz a fán vagy a földön egy madárfészket, amelyben fiókák vagy tojások vannak, s az anyamadár rajta ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne fogd meg az anyamadarat a fiókákkal együtt” (MTörv 22,4.6). Ehhez hasonlóan a hetedik napon való megpihenés előírása nemcsak az embert szolgálja, hanem azt is, „hogy ökröd és szamarad is pihenjen” (Kiv 23,12). Láthatjuk tehát, hogy a Szentírás nem engedi meg a zsarnoki antropocentrizmust, amely figyelmen kívül hagyja a többi teremtményt.” (LS 68.)

Feladat a mai napra: Ma különösen az állatokra figyelek. Hol és hogyan kerülök kapcsolatba velük? 

Július 8.

Lev 25,20-23                     (Az Úré a föld és ami betölti)

20Ha ezt kérdezitek: mit eszünk ebben a hetedik esztendőben, ha nem vetünk és nem aratjuk le termésünket? 21Megadom áldásomat, úgyhogy a hatodik évben annyit takarítotok be, amennyi elég lesz három esztendőre. 22Amikor a nyolcadik évben vetni fogtok, még a régi termést ehetitek egészen a kilencedik évig. Amíg az év meg nem hozza termését, addig a régit ehetitek. 23A föld eladása nem jelenti minden jog elvesztését, mivel a föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra.

 

„Nem mi vagyunk Isten. A föld létezett már előttünk, és mi ajándékba kaptuk. Ez a tény lehetővé teszi azt, hogy válaszoljunk egy vádra, amelyet a zsidó-keresztény felfogással szemben megfogalmaztak: azt mondták, hogy mivel a Teremtés könyvének elbeszélése arra hívja az embert, hogy „uralkodjon” a földön (vö. Ter 1,28), ez hozzájárult a természet könyörtelen kizsákmányolásához, mert az embert uralkodó és pusztító lényként mutatja be. Ez nem helyes értelmezése a Bibliának, az Egyház nem így érti azt. Ha igaz is, hogy néha mi, keresztények helytelenül értelmeztük a Szentírást, ma határozottan el kell utasítanunk azt, hogy a többi teremtmények feletti abszolút uralkodásra lehessen következtetni abból, hogy az ember Isten képére teremtetett és azt a megbízatást kapta, hogy uralkodjon a földön. Fontos, hogy a bibliai szövegeket a hozzájuk tartozó szövegösszefüggésben, megfelelő hermeneutikával olvassuk, és arra is emlékezzünk, hogy a világ kertjét művelni és őrizni kaptunk meghívást (vö. Ter 2,15). A „művelni” jelentése: megmunkálni, felszántani vagy dolgozni rajta, az „őrizni” jelentése pedig: megvédeni, gondozni, megóvni, fenntartani, figyelemmel kísérni. Ez egymás iránti felelős viszonyt jelent az ember és a természet között. Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége van az életben maradáshoz, de kötelessége meg is védeni és biztosítani termékenysége folyamatosságát a jövőbeli nemzedékek számára. Mert végeredményben „az Úré a föld” (Zsolt 24,1), övé „a föld és minden, ami rajta van” (MTörv 10,14). Ezért Isten megtagad minden abszolút birtoklásra irányuló igényt: „A földet nem lehet eladni véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és vendégek vagytok nálam” (Lev 25,23).” (LS 67.)

Feladat a mai napra: Mit jelent számomra, hogy „a világ kertjét művelni és őrizni kaptunk meghívást”. Elgondolkozom azon, hogyan tudnám ma egy konkrét tettben „megvédeni, gondozni, megóvni, fenntartani, figyelemmel kísérni” a teremtést.


Július 7.

Ter 3,13-19                        (Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján)

13Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.” 14Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. 15Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” 16Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” 17Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. 18Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. 19Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.”

 

„A Teremtés könyvében található teremtés-elbeszélések szimbolikus és narratív nyelvezetükkel mély tanításokat fogalmaznak meg az emberi létről és az ember történelmi valóságáról. Ezek a történetek arról szólnak, hogy az emberi létezés három, egymással szorosan összefüggő alapvető kapcsolaton, az Istennel, a felebaráttal és a földdel való kapcsolaton alapszik. A Szentírás szerint a három életfontosságú kapcsolat megszakadt, de nemcsak külsőleg, hanem bennünk is. Ez az elszakadás a bűn. A Teremtővel, az emberekkel és az egész teremtéssel való összhangot leromboltuk azáltal, hogy megpróbáltuk elfoglalni Isten helyét, és megtagadtuk, hogy korlátozott lényeknek ismerjük el magunkat. Ez eltorzította az embernek azt a megbízatását is, hogy „uralkodjon” a földön (vö. Ter 1,28), hogy „művelje és őrizze” azt (vö. Ter 2,15). Ennek eredményeként az ember és a természet közötti eredetileg harmonikus viszony ellenségessé vált (vö. Ter 3,17-19). Ezért fontos felfigyelnünk arra, hogy az összhangot, amelyet Assisi Szent Ferenc megélt minden teremtménnyel, úgy értelmezték, mint ennek a szakadásnak a gyógyítását. Szent Bonaventura azt mondta, hogy a minden teremtménnyel megélt egyetemes kiengesztelődés által Ferenc valamiképpen visszatért a kezdeti ártatlanság állapotába. E modelltől eltávolodva ma teljes romboló erejével megnyilvánul a bűn a háborúkban, az erőszak és bántalmazás különböző formáiban, a leggyengébbek magukra hagyásában, a természet elleni támadásokban.” (LS 66.)

Feladat a mai napra: Arra figyelek, milyen összhangot élek a körülöttem lévő teremtményekkel.


Július 6.

Ter 1,24-31                        (Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt)

25Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. 26Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” 27Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” 29Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. 30A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. 31Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

 

„Anélkül, hogy a teremtésről szóló egész teológiát megismételnénk, azt kérdezzük, mit mondanak nekünk a nagy bibliai elbeszélések az ember világhoz fűződő viszonyáról. A Teremtés könyvében a teremtés művének első elbeszélésében Isten terve magában foglalja az emberiség megteremtését. Az emberi lény megteremtése után a szöveg azt mondja: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). A Biblia azt tanítja, hogy minden emberi lény szeretetből, Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26). Ez a kijelentés rámutat minden emberi személy végtelen méltóságára, aki „nem csupán valami, hanem valaki. Képes arra, hogy megismerje önmagát, uralkodjék önmagán, szabadon odaajándékozza önmagát és közösségre lépjen más személyekkel.” (KEK 357) Szent II. János Pál arra emlékeztetett, hogy az a különleges szeretet, amellyel a Teremtő minden egyes emberi lényt szeret, végtelen méltósággal ruházza fel. Akik elszántan védelmezik az emberek méltóságát, a keresztény hitben megtalálhatják a legmélyebb érveket ehhez az elkötelezettséghez. Milyen csodálatos az a bizonyosság, hogy egyetlen ember élete sem vész el reménytelen káoszban, olyan világban, amelyet a puszta véletlen vagy értelmetlenül ismétlődő körforgás irányít! A Teremtő mindannyiunknak mondhatja: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek” (Jer 1,5). Isten szívében fogantattunk, és ezért „mindnyájan Isten egy-egy gondolatának gyümölcse vagyunk. Mindnyájan akartak, mindnyájan szeretettek, mindnyájan szükségesek vagyunk.” (XVI. Benedek pápa, Szentbeszédben).” (LS 65.)

Feladat a mai napra: El-elgondolkozom szívemben e mondaton „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott”, és eszerint Isten szemével próbálok tekinteni minden emberre, akivel ma találkozom.


Július 5.

Bölcs16,5-8.10-12

Amikor vad állatok bősz dühe tört rájuk, és veszélyben voltak, hogy a tekergő kígyók marásától elpusztulnak, haragod akkor sem tartott mindvégig. Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket. És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindeneknek megmentője által. Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz. Fiaidnak azonban még a mérges kígyók fogai sem tudtak ártani, mert irgalmad ellenük szegült és meggyógyította őket. Csak azért érték őket a harapások és azért gyógyultak meg hamarosan, hogy törvényeidre emlékeztesd őket, és hogy el ne merüljenek a megfeledkezés mélységében és el ne tántorodjanak a te jóságodtól. Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.

 

Hitünk, hitéletünk szempontjából is nagyon fontos kérdés, hogy hogyan viszonyulunk Isten szavához? Mit jelent számunkra az Ige? Milyen szerepet tölt be az életünkbe? Sokat elárul rólunk, hogy hol tartjuk a Szentírásunkat. A polcon porosodik, vagy naponta forgatjuk, olvassuk? Amig csupán egy könyvként tekintünk rá, idegen, elérhetetlen, megfejthetetlen lesz a számunkra. Pedig, annak, aki kutatja az írásokat, egyszerűen megelevenedik az Úr szava. Élő és aktuális lesz annak, aki forgatja, sőt itt a Bölcsesség könyvében azt is olvassuk, hogy „…a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.” Ez nem üres ígéret, ez tapasztalat. Nem csak az elmúlt évezredekben, évszázadokban, hanem mai is, napjainkban is így van. A biblia szavai megelevenednek, gyógyulást hoznak, megromlott életeket, emberi kapcsolatokat hoznak helyre. De, nem elég a polcon tartani. Időt kell tölteni az Igével. Amikor az írások feltárulnak előttünk, felismerjük, hogy már nem tudunk nélkülük élni, életünk alapjaivá, mozgatórugójává válik. Minden lépésünket, tervünket, cselekedetünket az Úr szavához igazítunk. Életünk problémáira, nagy kérdéseire találunk hathatós, valódi megoldást. Számtalan prédikációt hallottunk már Isten szaváról, annyi irodalmi alkotásban van jelen, de nem kell mást tennünk, mint lépnünk az Úr felé, és tegyük próbára az Ő szavát, Igéjét. Soha, de soha nem fogunk benne csalatkozni. Isten mindenkit meghív ma egy mélyebb kapcsolatra, egy párbeszédre, üzenete, mondandója van a számunkra, amelyet az Ő igéjén keresztül értünk meg. Éljünk ezzel a különös lehetőséggel, meg akar minket ajándékozni, de ezt az ajándékot csak úgy fogadhatjuk el, ha felé nyújtjuk kezünket és átvesszük tőle azt. Addig amíg a kezünk egészen más dolgokkal van tele, nem tudjuk a nekünk készített, személyre szabott ajándékot átvenni, elfogadni. Üresítsük ki a kezünket és a szívünket, hogy legyen helye az ajándékunknak.

Feladat a mai napra: Időt töltök az Igével, kiválasztok egy nem hosszú részt és azzal imádkozom. Engedem, hogy hasson rám, az imádság közben kapott impulzusokat, tapasztalatokat lejegyzetelem.


Július 4.

Bölcs16,5-8.10-12

Amikor vad állatok bősz dühe tört rájuk, és veszélyben voltak, hogy a tekergő kígyók marásától elpusztulnak, haragod akkor sem tartott mindvégig. Csak intés céljából, rövid időre ijesztetted meg őket, mert jelt kaptak a szabadulásra, amely törvényed parancsaira emlékeztette őket. És aki odafordult, megmenekült, nem azáltal, amit látott, hanem általad, mindeneknek megmentője által. Ezzel is megmutattad ellenségeinknek, hogy te vagy az, aki minden bajtól megszabadítasz. Fiaidnak azonban még a mérges kígyók fogai sem tudtak ártani, mert irgalmad ellenük szegült és meggyógyította őket. Csak azért érték őket a harapások és azért gyógyultak meg hamarosan, hogy törvényeidre emlékeztesd őket, és hogy el ne merüljenek a megfeledkezés mélységében és el ne tántorodjanak a te jóságodtól. Mert nem gyógyfű, s nem tapasz orvosolta őket, hanem a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.

 

Hitünk, hitéletünk szempontjából is nagyon fontos kérdés, hogy hogyan viszonyulunk Isten szavához? Mit jelent számunkra az Ige? Milyen szerepet tölt be az életünkbe? Sokat elárul rólunk, hogy hol tartjuk a Szentírásunkat. A polcon porosodik, vagy naponta forgatjuk, olvassuk? Amig csupán egy könyvként tekintünk rá, idegen, elérhetetlen, megfejthetetlen lesz a számunkra. Pedig, annak, aki kutatja az írásokat, egyszerűen megelevenedik az Úr szava. Élő és aktuális lesz annak, aki forgatja, sőt itt a Bölcsesség könyvében azt is olvassuk, hogy „…a te szavad, Uram, amely mindent meggyógyít.” Ez nem üres ígéret, ez tapasztalat. Nem csak az elmúlt évezredekben, évszázadokban, hanem mai is, napjainkban is így van. A biblia szavai megelevenednek, gyógyulást hoznak, megromlott életeket, emberi kapcsolatokat hoznak helyre. De, nem elég a polcon tartani. Időt kell tölteni az Igével. Amikor az írások feltárulnak előttünk, felismerjük, hogy már nem tudunk nélkülük élni, életünk alapjaivá, mozgatórugójává válik. Minden lépésünket, tervünket, cselekedetünket az Úr szavához igazítunk. Életünk problémáira, nagy kérdéseire találunk hathatós, valódi megoldást. Számtalan prédikációt hallottunk már Isten szaváról, annyi irodalmi alkotásban van jelen, de nem kell mást tennünk, mint lépnünk az Úr felé, és tegyük próbára az Ő szavát, Igéjét. Soha, de soha nem fogunk benne csalatkozni. Isten mindenkit meghív ma egy mélyebb kapcsolatra, egy párbeszédre, üzenete, mondandója van a számunkra, amelyet az Ő igéjén keresztül értünk meg. Éljünk ezzel a különös lehetőséggel, meg akar minket ajándékozni, de ezt az ajándékot csak úgy fogadhatjuk el, ha felé nyújtjuk kezünket és átvesszük tőle azt. Addig amíg a kezünk egészen más dolgokkal van tele, nem tudjuk a nekünk készített, személyre szabott ajándékot átvenni, elfogadni. Üresítsük ki a kezünket és a szívünket, hogy legyen helye az ajándékunknak.

Feladat a mai napra: Időt töltök az Igével, kiválasztok egy nem hosszú részt és azzal imádkozom. Engedem, hogy hasson rám, az imádság közben kapott impulzusokat, tapasztalatokat lejegyzetelem.