XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. június 20., szombat

Június 20.

ApCsel 2,42-46                 (Egy szívvel-lélekkel minden nap összegyűltek a templomban)

Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt.

 

Az első pünkösd után a keresztények a Szentlélektől eltelve odaadóan komolyan törekedtek arra, hogy életre váltsák Jézus Krisztus evangéliumát. Kitartóak voltak az imában, a közösséghez való tartozásban, a kenyértörésben, és az apostolok tanításához hűségesen ragaszkodtak. A testvéri közösség az egymás iránti felelősségben, egységben, és egymás támogatásában nyilvánult meg.

Az ősegyház kenyértörésnek nevezte a szentmisét. Rendszeresen látogatták a templomot is, de a kenyértörést vagyis Jézus keresztáldozatának megújítását házaknál végezték. A kenyértörés szorosan összekapcsolta őket Krisztushoz, akit a zsidók elvetettek. Ezért Krisztus áldozatának bemutatását nem végezhették a templomban. A magukba zárkózás azonban nem volt önző, hiszen küldetésük minden emberhez szólt. A kenyértörés szertartásán való részvétel, a Krisztus testéből és véréből való részesedés már önmagában véve a vele való kapcsolat hirdetése, vagyis tanító tanúságtétel.

A hívek az áldozati lakomán és az imádkozásokban egy szívvel-lélekkel voltak jelen, ami a Szentlélekkel való egységben történt meg. A legfontosabb volt a kenyértörésen való rész-vétel, hiszen itt vették magukhoz Jézus testét és vérét. Az eucharisztikus Jézus hozta létre a szeretet kötelékét, növelte az egyház tagjainak egybe tartozását."Egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk." írja Szent Pál egyik levelében. (1.Kor,10,17) Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus kegyelmet ad, fékezi a közösséget széthúzó erőket, gyógyítja a különbözőségből adódó sebeket. Jézus segít, hogy a test cselekedeteivel szemben a lélek vágyai érvényesüljenek. A lélek gyümölcsei pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság és szelídség. (Gal 5.22) Ez erények az egyén és a közösség üdvösségét szolgálják.

Mai napi imámban hálát adok azért, hogy az Egyházhoz, Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartozom. Imádkozom az egyház papjaiért és a szerzeteseiért.

 

Feladat a mai napra: Mai napi imámban hálát adok azért, hogy az Egyházhoz, Jézus Krisztus titokzatos testéhez tartozom. Imádkozom az egyház papjaiért és a szerzeteseiért.


2020. június 19., péntek

Június 19.

Jn 6,48-51                          (Én vagyok az élet kenyere)

Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”

 

Isten a teremtőnk, Jézus pedig az életünk táplálója, az örökéletünk táplálója. Azért mondja magát kenyérnek, mert ugyanolyan táplálékunk, mint az életünk fenntartásához szükséges mindennapi kenyerünk. Ha nem eszünk, nem lesz élet bennünk. Ha Jézussal, mint kenyérrel nem élünk, nem lesz örökéletünk. Ahhoz hogy haza érkezzünk a Teremtő Atyához útravalóul, szentségi eledelként nekünk adta magát. Nem hagyott árván minket, így mondhatjuk mi is, hogy „nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.”(Jn 16,32)

„A kenyér, amelyet én adok, testem a világ életéért.” (Jn 6,51) Jézus az utolsó vacsorán, misztikus módon elővételezte keresztáldozatát. A kenyeret természetfeletti módon átváltoztatta testévé, a bort vérévé. Az egyház minden szentmisében az Ő áldozatát jeleníti meg újra, hogy szentségi táplálékként magunkhoz vehessük Jézus testét. Köztünk maradt annyira hogy az átváltozott kenyér titkában a kezünkbe és a szívünkbe adja magát. A szentáldozásban olyan közel jön hozzánk, hogy közelebb már nem is jöhetne. Az Eucharisztia által bennünk él. Benedek pápa írja „Az Eucharisztia egyesít bennünket Jézus önátadásának aktusával. Mi nemcsak statikusan fogadjuk be a megtestesült Logoszt, hanem részeseivé válunk önátadása dinamikájának.” Ez azt jelenti, hogy küldetésünk az, hogy meghálálván azt a Szeretetet, aki életet adott és életét adta értünk, önmagunkról lemondva mi is ajándékká váljunk Isten és egymás számára. Ha a mi szeretetünk elfogy, kérjük az Ő erejét, békéjét a szentáldozásban vagy szentségimádásban.

Feladat a mai napra: Végezzünk szentségimádást, vagy ha erre nincs mód, adjunk hálát azért, hogy az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztus barátunk és táplálékunk.

Feladat a mai napra: Vegyek részt egy szentségimádáson.


2020. június 18., csütörtök

Június 18.

1 Kor 11,23-25                  (Vegyétek és egyétek)

Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet és így szólt:”Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

 

Jézus élete, halála, feltámadása az Atya irántunk való szeretetét mutatja. Jézus földi életének befejezése után is köztünk akar maradni, velünk akar élni, ezért alapította meg az Oltáriszentséget. Jézus felkészítette a tanítványait e hittitok befogadására: a kenyér-szaporítás és a vízen járás csodájával bizonyította, hogy meg tudja sokasítani a kenyeret, és testével is bármit megtehet.

Az első szentmise az utolsó vacsora volt, ez volt a kínszenvedése előtti estén a tanítványaival való utolsó étkezés alkalma. Ekkor mondja ezeket a szavakat: ez az én testem és ez az én vérem. A bor vérévé történő átváltoztatása jelezte az elkövetkezendő vérontással végbemenő halálát. Ezért mondja Szent Pál "valahányszor e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek."

Jézus felhatalmazza apostolait és az egyházat, hogy áldozatát megújítsák. Az átváltoztatás szavai minden szentmisén elhangzanak az ”Ezt tegyétek az én emlékezetemre” parancsát teljesítve. Így lehet a mai kor híve is Jézussal közösségben, így lesz köztünk is jelenvalóvá a kenyér és a bor színe alatt. Testével és vérével táplál „amíg el nem jön” vagyis az idő végezetéig.”Vegyétek és egyétek”-kéri, ajánlja magát Jézus nekem is. Jézus mondja ezt nekem. Mi akadálya annak, hogy én ezt megtegyem?

Az emberiség részére juttatott legnagyobb ajándéka Jézusnak ez a cselekedete, az eucharisztikus lakomára való meghívása. Ezt az ajándékot adta azért, hogy az ő szeretetét jelképezze és jelenvalóvá tegye. Nem közönséges étkezés ez. Amikor megtisztult lélekkel az Oltárszentséghez járulunk, akkor az örök élet kenyerével táplálkozunk, a feltámadt Jézus Krisztussal egyesülünk.

„Te alakulsz át, és olyan leszel, mint én” –Jézus mondja ezt Szent Ágostonnak áldozása alkalmával. A szentáldozás átváltoztató találkozás, amelyből kiindulva eljuthatunk, a hit és a szeretet mélyebb megismerésére és a hiteles keresztény életre.

Feladat a mai napra: Határozzam el, hogy mikor veszek részt egy hétköznapi szentmisén.


2020. június 17., szerda

Június 17.

Mt 15,32-37                       (Odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek)

Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.” Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.

 

Jézus tanít, és észreveszi hallgatósága igényeit. Tudja, hogy harmadnapja hallgatják, kitartanak mellette. Akkora érdeklődéssel, odaadással figyelik, hogy az evésről is elfeledkeznek.

Milyen körültekintő, tapintatos Jézus, hogy meglátja a nép elesettségét, szükségét. Hiszen magára is gondolhatott volna. Nyilván ő sem falatozott félrevonulva magányosan, vagy akár tanítványai szűk körében!

Miután a tanítást befejezte, az igét, mint lelki táplálékot kiosztotta, most a nép testi szükségleteire is figyelmes. Megesik a szíve rajtuk, sajnálja őket, részvéttel, megértő együttérzéssel van irántuk. A tanítványok tapasztalhatják, hogy Jézus figyelemmel kíséri az emberek minden gondját, baját. Példát mutat nekik, hogy ne csak beszéljenek a szeretetről, hanem éljék is. Legyenek segítői a gyengéknek, szegényeknek, elnyomottaknak. "Amit egynek is tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek"- hirdeti máshol. /Mt.25.40/

"Hány kenyeretek van?"- kérdezte Jézus. A tanítványok odaadtak annyit, amennyi volt. Milyen tanulságos ez is: hogyha Jézus kér tőlünk valamit, bármennyire kevésnek is hisszük, adjuk oda.

Jézus minden emberi elképzelést felülmúlóan megszaporította a kenyeret mutatva ezzel Isten atyai jóságát, bőkezűségét, nagyvonalú szeretetét. A népet a tanítványok segítségével jóllakásig ellátta. Jézusnak a gesztusai ugyanazok, mint az Oltáriszentség a-lapításakor. Megfogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, odaadta.  Itt még földi kenyérrel táplált, de nem ilyen értelemben akart ő kenyeret adni. Ez a kenyér elfogy, és újból és újból nem fog csodát tenni. A dolgok természetes rendje szerint az ember megéhezik, és újra arca verítékével kell, hogy megdolgozzon a betevő falatért. Ez a földi éhséget meg-szüntető kenyérosztás előképe annak, amikor Jézus önmagát adja kenyérül „Isten- éhségünk” csillapítására, az örök élet felé vezető utunkon.

 

Feladat a mai napra: Elgondolom mit kérhet tőlem ma Jézus, és felajánlom Neki.


2020. június 16., kedd

Június 16.

Bölcs 16,20-21                  (Angyalok eledelével tápláltad)

Ezzel szemben népedet angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely megadott minden élvezetet, és minden ízlésnek megfelelt. Mert ajándékod megmutatta gyöngédségedet gyermekeid iránt, hiszen alkalmazkodott annak ízléséhez, aki ette, és azzá változott, amivé ki-ki óhajtotta.

 

Isten többször is megszabadította népét különféle viszontagságokból. Az egyiptomi fogságból való szabaduláskor a sivatagban való fárasztó vándorlás során, amíg az ellenséges egyiptomiakat válogatottan nehéz csapásokkal sújtja, addig Isten népének éhségét az égből hulló mannával csillapítja. Az egyiptomiaknak nem volt élelmük, a zsidók pedig eddig nem látott szokatlan természeti jelenséggel, az angyali étellel, mannával találkoztak. Az égből manna záporozott, felülről jött, az Úr küldte választott népe életben tartásához. A Zsolt. 78, 24-25-ben olvashatjuk: "Ennivalóként mannát hullatott nekik és a mennyből adott nekünk kenyeret, angyalok kenyerét ette az ember, bőségesen küldött nekik ennivalót."

Az angyalok természetfeletti lények. Angyalvilág létezik, és jelen vannak az emberek világában. Milyen felemelő tudat, hogy a szentmisékben velünk együtt dicsőítik Istent. "Dicsőséged betöltik a mennyet és a földet" imádkozzuk, és ezzel az angyalok örökké folyó Istent dicsőítő liturgiájához csatlakozhatunk!

Az ószövetségi kép utal Jézus kenyérszaporítási csodájára, ami pedig előképe annak a csodának, hogy Jézus maga lesz a mi mennyből alászálló élő kenyerünk. Már nem csak a testünket, hanem a lelkünket is táplálja, méghozzá örök életre szólóan.

Isten nem egy szigorú, távol álló, az ember büntetésére készen álló Isten, hanem a népéért aggódó, gondoskodó, gondviselő, tápláló Atya. Jézus által megszabadító és Őbenne nekünk életet adó. Nekünk szabadságunkban áll fogadni őt, magunkhoz venni, hogy hitünkben megerősítve mi is adhassuk magunkat, életünket Őneki és testvéreinknek.

Feladat a mai napra:  Kérjük Szent Mihály Arkangyalt a mennyei seregek vezérét, hogy védelmezzen minket a sátán elleni harcban, a kísértések idején legyen oltalmunk, hogy minél gyakrabban vehessük magunkhoz az Úr testét

 


Június 15.

Iz 55,1-3                             (Hallgassatok rám és élni fog lelketek)

Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide a fületek és gyertek ide hozzám; hallgassatok rám, és élni fog lelketek. Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak megígért irgalom jegyében

 

Izajás próféta Isten gondviselő szeretetét mutatja be, amikor ingyen gabonát kínál, bort és tejet, és jó ételeket, kövér falatokat. Bőséges lakomára hív, nem csak a létfenntartáshoz szükséges kenyeret és vizet kínálja. Azonban nem csak egyszerű étkezésről van itt szó. A kérdés: mi szerint "Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér és a keresetet arra, ami jól nem lakat?" Arra hívja fel a figyelmet, hogy a még olyan jó falatokban, italokban gazdag lakomázás se elégíti ki az embert.

Ahogy a fizikai élet fenntartásához szükség van kenyérre és vízre, úgy az emberi léleknek is szüksége van táplálékra, kenyérre és vízre. Az Isten utáni éhséget, vágyat nem csillapítja a testi élelem. Amikor nem olyan kiélezett a mindennapi betevő utáni harc, akkor tűnik fel, hogy nem elég a jóllakottság, még mindig betöltetlen bennem egy mély vágy. Lehetséges ugyanakkor, hogy elfelejtjük, hogy a mindennapi kenyerünket, a szomjunkat oltó tiszta vizet is végső soron Istennek köszönhetjük. Isten tart fel minket mindenestül, testileg, lelkileg.

Isten nem csak a testről gondoskodik. "Fordítsátok ide fületeket, és gyertek ide hozzám, hallgassatok rám és élni fog lelketek!" Az Úr így hívogat, és ha meghalljuk szavát, élni fogunk, és nem csak vegetálunk.

A minket szerető, gondviselő Istenünk igéjével, Szentlelkével táplál, isteni életében részesít. Az Eucharisztia az élő kenyér, amiben magát adja eledelül. Nem az anyagi, hanem a lelki víz forrása lesz. Kifejezetten megújítja a hívást: "Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék ...belsejéből élő vízforrás fakad." /Jn 4,14,7,37-38/

Az Úr örök szövetséget kötött népével, és Izajás arra hív fel, hogy fogadjuk el a felkínált vizet, kenyeret, bort és tejet,  mint az üdvösségünk eszközeit. Ismerjük el, hogy szomjasak és éhesek vagyunk, és ezt csak az Isten irgalma tudja kielégíteni.

Feladat a mai napra: : Mondjunk el egy imát egy éhezőért, és mondjunk le egy falat ételről.


Június 14.

:              MTörv 8, 2-3. 14b-16a; 1 Kor 10, 16-17; Jn 6, 51-58

Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

 

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

 

Jézus kafarnaumi beszéde megütközést és értetlenséget váltott ki a tömegből. Jézus tudta, hogy így lesz, mégsem enyhített mondanivalóján. Egészen világossá, egyértelművé tette, hogy nem az, akinek a nép akarja tenni, szeretné látni. Ő nem kenyeret osztó jótevő, a hagyományos értelemben vett földi király. Ő a mennyből alászállott élő kenyér. És nem olyan, aki úgy csillapítja a nép éhségét, mint Mózes idejében volt. Ő örök életet adó kenyeret kínál.

Nagyon is magától érthető a nép megbotránkozása azon, hogy az, aki előző nap még a kenyérszaporítás csodáját vitte végbe, most ilyen kijelentéseket tesz. Ha nem hisznek abban, hogy az előttük álló ember Jézus Krisztus, az Isten Fia, akkor ezek a tőle hallott szavak valóban meglepőek. De Jézus nem azért mondta ezt a beszédet, hogy megütközést váltson ki, kockáztatva azt is, hogy a tanítványai elhagyják. Köntörfalazás nélkül beszélt, mert az emberek üdvösségéről volt itt szó, vagyis arról, amiért voltaképp ember lett. „Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is aki engem eszik, énáltalam él.”(Jn 6,57-58)

Az írástudó farizeusok a Jézus személyére vonatkozó ítéleteiket félre téve a szavakon túl észrevehették volna az összefüggéseket. Amikor ugyanis az Egyiptomból kivonuló zsidó nép megéhezett, Isten égi mannát adott nekik. Aztán eszükbe juthatott volna, hogy Jézus szavai arra az áldozati lakomára emlékeztetnek, amit ők a vallásukból nagyon is ismernek. Amikor ugyanis áldozatot mutatnak be Istennek, akkor a feláldozott állat testét magukhoz veszik, és ételként elfogyasztják, mint az Istentől megszentelt adományt.

Jézus a kenyérszaporítás, a vízen járás csodájával bizonyította, hogy uralkodik a természet erőin. Ezt a hatalmát fogja érvényesíteni, amikor a szenvedése előtti estén ünnepélyesen megalapítja az Oltáriszentséget.

Jézus kafarnaumi beszéde teste és vére felajánlását, értünk való odaadását jelzi előre egészen napjainkig. Az utolsó vacsorán hozzánk is szól. Megbízza apostolait, hogy ők is ezt tegyék az Ő emlékezetére. Ez idő óta folyik megállás nélkül a szentmise áldozat bemutatása, az Oltáriszentség kiszolgáltatása.

Jézus kortársainak nehéz volt felismerni Jézusban az Isten Fiát, nekünk is csak a hit által lehetséges felismerni Jézust az átváltoztatott kenyér és bor színe alatt.

 

Feladat a mai napra: Az Úr napján éljünk az áldozás lehetőségével, vagy végezzünk lelki áldozást.


2020. június 13., szombat

Június 13.

Jn 21,4-13                          (Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”)

Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is.

 

Jön a virradat, jön Jézus a nélkülözőkhöz és tétovázókhoz. Kiadja a munkát és megadja az irányt. Aztán el is küld. „Arra, jobbra, ott lesz a bőséges zsákmány”. „Igen Uram, Te küldesz, megyek”. Péter gyors fejesével vessük magunkat a mélyvízbe, figyelve a biztos partot, ahol Ő áll és pirosló parázson már készíti is a finom vacsorát. Hogy ne kelljen sokáig éheznem. Számomra az Oltáriszentség piros mécsese az a világítótorony, ami jelzi, hogy Ő, az én Uram és Mesterem ma is itt van, vár rám, testét és vérét ajánlja asztalán táplálékul és bőséges jutalmul engedelmességemért.

Feladat a mai napra: Átgondolom az elmúlt napok „véletlenül” jól sikerült eseményeit. Tudatosítom magamban, hogy az Úr kísért utamon. Megköszönöm és kifejezem hálámat.


2020. június 12., péntek

Június 12.

Péntek, jún. 12.                Jn 20,26-29                     („Én Uram és Istenem!”)

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

 

Mennyire fontos Jézusnak, hogy állandósuljon bennünk a hit. Még a túlvilágról is visszajön, hogy hitre bírja a kételkedőt. Él és szólítja Tamást: „Tedd ide ujjadat”! Saját testének érintésére, fizikai közelségébe hívja meg kételkedő tanítványát, hogy nézze meg, ölelje át és hitével kötözze be sebeit. Ez még kellett ahhoz, hogy Tamás meg tudja vallani: „én Uram, én Istenem”. Jézus ma is eljön hozzánk átlépve tér és idő korlátait, kitárja szívét, ma is hív, s mi nagyon boldognak tudhatjuk magunkat, mert tudjuk, hogy kinek hiszünk.

Feladat a mai napra: Ha ma is kételyem van, imában kérjem az Urat, hogy oszlassa el azt és ne engedje, hogy hitetlenségemmel szomorítsam. A Fatimai Szűzanya üzeni nekünk: „Ne szomorítsátok a Fiamat, már így is elég szomorú”.


2020. június 11., csütörtök

Június 11.

Csütörtök, jún. 11.           Jn 13,12-15                     (Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok)

Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.

 

Jézus itt – szokásától eltérően – hangot ad igazi méltóságának. Ő a Mester és az Úr. Mi pedig a tanítványai vagyunk. Ebben az evangéliumi részletben az Úr szolgál minket, mégpedig a szolgáknak kiszabott munkát, a lábmosást végzi el. Mekkora szeretettel volt Jézus a tanítványai iránt és tesz valami váratlan jót. Szolgai tettén keresztül nevel minket is a szolgálatra. Nincs, és ne is legyen olyan munka, amit embertársainkért el ne végeznénk. Előfordulhat, hogy ezt erőnk feletti kérésnek érezzük, de szeretetből meg kell töretnünk, mert így tudunk leginkább azonosulni Mesterünkkel.

Feladat a mai napra: Küzdjem le vonakodásomat, ha azt gondolom, hogy „na, ezt a munkát már mégsem…”


2020. június 9., kedd

Június 10.

Mk 10,17-22                      („Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”)

Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” „Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.” Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.

 

Ma a Jó Mester újabb kérdést kap a nevünkben. Egy ember belső vívódásán keresztül mi is elgondolkodhatunk azon, hogy mi mennyire vagyunk közel a mennyek országához. El tudjuk-e mondani magunkról, hogy fiatal korunk óta megtartjuk a parancsokat? Ha igen, már kivívtuk Jézus szeretetét. De még nem kaptuk meg a meghívást az örök életre, amire a kérdés irányul. Jézus a „vesék vizsgálója” is. Belénk lát, ahogy belelátott a kérdés feltevőjébe, akinek nagy gazdagsága volt. Tovább olvasva az evangéliumot, megtaláljuk azt a jézusi idézetet, ami így szól: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába.” Jézus bizonyára rátapintott ennek az ifjúnak a gyengéjére, aki túlzottan bízott a siker és jólét nyújtotta pénz biztonságában. A földi kincsünket – legyen az bármilyen – oda kell adnunk az arra rászorulóknak. Járjunk élen a szeretet cselekedeteiben. Ezzel már elkezdjük gyűjteni égi kincseinket, s akkor megnyílik a fülünk az örök életre hívó szóra Jézus szájából: jöjj és engem kövess!

Feladat a mai napra: Kérjük a Szentlélek világosságát, hogy magunkban felismerhessük hiányosságainkat. Mi az, amit oda kell adnunk, ha Jézus kéri. Ehhez kérjük az erőt.


Június 9.

Mt 23,8-12                         (egy a ti tanítótok, Krisztus)

Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz. Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

 

Kemény lecke. Jézus a sokaság előtt beszél és korholja a farizeusokat és írástudókat. Igazi illemtanóra. Jézus az Atyára és saját magára mutat. Tanulni tőlük kell. Sem a rabbi, sem a tanító nincs olyan képességek birtokában, ami különleges erkölcsi magaslatra emelné őket. Egyedül az istenségben van a teljesség, minden igaz tudás forrása. Olyan tanítókra van szükség napjainkban, akik szolgálatban, alázatosságban mutatják fel az értékeket. Akik tudják a helyüket a társadalomban. Akik jézusi erényekben bővelkednek. Különben előbb-utóbb megszégyenülnek.

Feladat a mai napra: Megfigyelem magamat, hogy mennyire vagyok a helyemen a környezetemben, a családban, a munkahelyen, vagy csak gondolatban. Tudatosítom magamban, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok. Kerülöm a színlelet alázatosságot.


Június 8.

Lk 10,25-28                       (Mester – szólította meg)

Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz!” – válaszolta neki.

 

Milyen gyarló emberi dolog Jézust próbára tenni. Mégis megteszi a felfuvalkodott törvénytudó. Jézus megfordítja a helyzetet: a kérdezőből kérdezett lesz, aki valós törvényismeretről tesz tanúbizonyságot. Meg is kapja a dicséretet Jézustól. Tudása a mózesi törvény szerinti: „Szeress!”, ami nem változott azóta sem. Az idők és a hangsúly azonban Jézus érkezésével megváltoztak. Mélyebb tartalommal telik meg a „teljes” szó: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből ..., nem csak úgy tessék-lássék farizeusi módra. Hasonlóan átértékelődik a felebaráti szeretet mélysége. A rövid idézet végén Jézus válasza legalább ennyire megszívlelendő mindannyiunk számára:  „Tégy /is/ így, és élni fogsz.”

Feladat a mai napra: Kérjük az erőt és a kegyelmet, hogy Urunk parancsának ne csak ismerői és hallgatói legyünk, hanem azokat életre is váltsuk.


Június 7.

                                             Kiv 34,4b-6,8-9; 2Kor 13,11-13; Jn 3,16-18

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.

 

Urunkban, Jézus Krisztusban megkaptuk az Atya legnagyobb ajándékát. Meghívást és lehetőséget az örök életre. Ennek az iskolájába járunk most hitben és a szeretetben. Maga az isteni Mesterünk vezet. Életünkkel Őróla teszünk tanúságot a világban. Szolgálatban, alázatosságban, elhordozva embertársainkat szeretetben. Közben imánkban az Eucharisztiában jelenlévő Urunkra, végtelen erőforrásunkra tekintünk, és Szent Ágostonnal együtt kérdezhetjük: „Uram, ki vagy Te és ki vagyok én?” Kérlek, taníts meg a helyes istenismeretre és önismeretre. Kérlek, emelj föl, tégy magadhoz méltóvá és erősíts meg hitben!  Én imádlak, mint teremtmény a Teremtőt, mint gyermek az ő mennyei Atyját, s mint tanítvány az ő isteni Mesterét. Így dicsőítsük meg Urunkat és Mesterünket életünk minden napján, aki táplálékunk, örömünk beteljesítője és üdvösségünk megszerzője lett.

Feladat a mai napra: Visszagondolok, hogy kik vezettek be az Istenismeret tudományába, vagy melyik mesteremtől kaptam életre szóló tanítást, és azt, hogy kamatoztatom. Mit sikerült megtanulnom az Úrtól az utóbbi időben? Hálát adok a személyekért és az általuk közvetített tudásért.


2020. június 6., szombat

Június 6.


Ef 3, 8-12.14-16               (Az Eucharisztia a Szentháromság ingyenes ajándéka)
Nekem, … jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát hirdessem a pogányoknak, 9és felvilágosítsak minden embert, hogyan valósult meg ez a titok, amely kezdettől fogva el volt rejtve az Istenben, a mindenség teremtőjében, 10hogy most az Egyház által az Isten szerfölött sokrétű bölcsessége nyilvánvalóvá legyen a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt. 11Ez volt az ő örök szándéka, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban megvalósított, 12a benne való hit által van bizalmunk és biztonságos utunk Istenhez. 14Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; 15tőle származik minden közösség az égben és a földön. 16Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, 17hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.

„Az Eucharisztiában tárul föl a szeretet terve, mely az egész üdvtörténetet vezérli (vö. Ef 1,10; 3,8-11). Az üdvtörténetben a Háromságos Isten, aki önmagában a szeretet (vö. 1 Jn 4,7-8), teljesen egyesült a mi emberi állapotunkkal. A kenyérben és a borban, melyeknek színe alatt Krisztus nekünk ajándékozza magát a húsvéti vacsorán (vö. Lk 22,14-20; 1 Kor 11,23-26), a teljes isteni élet érkezik hozzánk és közli magát velünk a Szentség alakjában. Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek közötti szeretet tökéletes közössége. Az ember már a teremtésben arra hivatott, hogy bizonyos mértékben osztozzon Isten éltető leheletében (vö. Ter 2,7). De csak a meghalt és föltámadott Krisztusban és a Szentlélek mérték nélküli kiáradásában (vö. Jn 3,34) lettünk részesei Isten legmélyebb valóságának. Jézus Krisztus tehát, „aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek” (Zsid 9,14), az eucharisztikus ajándékkal magát az isteni életet közli velünk. Egy abszolút ingyenes ajándékról van szó, mely kizárólag Isten ígéretéből következik és meghalad minden mértéket. Az Egyház hűséges engedelmességgel fogadja, ünnepli és imádja ezt az ajándékot. A „hit misztériuma” a szentháromságos szeretet misztériuma, és kegyelemként kaptunk meghívást, hogy részesedjünk belőle. Ezért nekünk is föl kell kiáltanunk Ágostonnal együtt: „Ha látod a szeretetet, a Szentháromságot látod!” (De Trinitate, VIII, 8, 12)“ (SC 8)
Feladat a mai napra: A Szentháromság vasárnapjára készülve a mai imádságomban külön-külön fordulok a Szentháromság minden egyes személyéhez. Amellett kérem a kegyelmet, hogy megoszthassam szeretetét körülöttem lévő embertársaimmal.

2020. június 5., péntek

Június 5.


Jn 3,13-17                          (A Szentháromság és az Eucharisztia)
Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.

„Az eucharisztikus hit legfontosabb tartalma magának Istennek a misztériuma, a szentháromságos szeretet. Jézusnak Nikodémussal folytatott beszélgetésében találunk egy idevonatkozó megvilágosító kijelentést: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,16-17). E szavak megmutatják Isten ajándékának legmélyebb gyökerét. Jézus az Eucharisztiában nem „valamit” ad, hanem önmagát adja; a tulajdon testét ajánlja föl és a tulajdon vérét ontja. Így ajándékozza saját létének teljességét, kinyilatkoztatva ennek a szeretetnek ősforrását. Ő az örök Fiú, akit az Atya odaadott értünk. Az evangéliumban azt is halljuk, hogy Jézus, miután az öt kenyér és két hal megszaporításával jóllakatta a sokaságot, azoknak, akik egészen a kafarnaumi zsinagógáig követték őt, mondja: „Az én Atyám adja nektek az igazi kenyeret az égből; Isten kenyere az, aki leszállott az égből és életet ad a világnak” (Jn 6,32-33), és a végén önmagát, a saját testét és vérét azonosítja ezzel a kenyérrel: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51). Jézus így az élet kenyerének nyilatkoztatja ki magát, akit az örök Atya ajándékoz az embereknek.” (SC 7)
Feladat a mai napra: A mai szöveg alapján azon emelkedem, hogy milyen összefüggés van a Szentháromság és az Eucharisztia között, és hogyan érzékelem a Szentháromság jelenlétét, amikor részt veszek szentmisén.

2020. június 4., csütörtök

Június 4.

Zsid 10,12-18                    (A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap - Az új és örök szövetség a Bárány vérében)
Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, és örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól (Jeremiás próféta által): Ez az a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük, mondja az Úr. Törvényemet szívükbe írom és elméjükbe vésem, bűneikre és engedetlenségükre nem gondolok többé. Ahol pedig ezek a bűnök már bocsánatot nyertek, ott nincs többé szükség a bűnért való áldozatra. Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk is van, akit Isten az ő népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.

„A küldetés, amelyért Jézus közénk jött, a húsvéti misztériumban teljesedett be. A kereszt magasából, ahol mindeneket magához vonz (vö. Jn 12,32), mielőtt „kilehelte lelkét”, mondja: „Beteljesedett” (Jn 19,30). Mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (vö. Fil 2,8) tartó engedelmességének misztériumában köttetett meg az új és örök szövetség. Isten szabadsága és az ember szabadsága az Ő megfeszített testében végleg találkozott egy fölbonthatatlan, örökre érvényes szövetségben. Isten Fia az ember bűnéért is engesztelést nyújtott egyszer s mindenkorra (vö. Zsid 7,27; 1Jn 2,2; 4,10). Miként már volt módom állítani, „kereszthalálában történik meg teljesen Istennek az az önmaga ellen fordulása, melyben önmagát ajándékozza oda, hogy az embert újra fölemelje és megmentse – ez a szeretet legradikálisabb formája” (XVI. Benedek: Deus caritas est enc., 12). A húsvéti misztériumban valóban megvalósult a rossztól és a haláltól való szabadításunk. Az Eucharisztia alapításakor maga Jézus beszélt az Ő vére ontásán alapuló „új és örök szövetségről” (vö. Mt 26,28; Mk 14,24; Lk 22,20). Küldetésének e végső célja már nyilvános életének kezdetén nyilvánvaló volt. Amikor ugyanis a Jordán partján Keresztelő János látta a hozzá jövő Jézust, felkiáltott: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Jelentőségteljes, hogy ugyanez a kifejezés minden szentmisében előfordul, amikor a pap áldozásra hívja a híveket: „Íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten báránya”. Jézus az igazi húsvéti bárány, aki önként ajánlotta magát áldozatul értünk, és így létrehozta az új és örök szövetséget. Az Eucharisztia tartalmazza azt a radikális újdonságot, melyet minden szentmisében fölkínál nekünk.” (SC 9)
Feladat a mai napra: Ma Jézushoz, mint Főpaphoz, járulok őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, megfogalmazom és kifejezem neki, mit jelent számomra, hogy ő az új és örök szövetség szerzője és miért vagyok hálás neki. 

Június 3.


Ef 4,3-6                (A Szentlélek és az eucharisztikus ünneplés)
Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.

„Ezen a horizonton (lásd előző napot) értjük meg a Szentlélek döntő szerepét az eucharisztikus ünneplésben, s különösen az átlényegüléssel kapcsolatban. Ennek tudata az egyházatyáknál nagyon jól bizonyítható. Jeruzsálemi Szent Cirill katekéziseiben mondja, hogy „segítségül hívjuk az irgalmas Istent, hogy küldje el Szentlelkét az előttünk lévő fölajánlott adományokra, hogy Ő változtassa át a kenyeret Krisztus testévé és a bort Krisztus vérévé. Amit a Szentlélek megérint, megszenteltetik és teljesen átlényegül” (Catechesis XXIII, 7). Aranyszájú Szent János is kiemeli, hogy a pap segítségül hívja a Szentlelket, amikor bemutatja az áldozatot: a szolga mint Illés – mondja ő – hívja a Szentlelket, hogy „amikor a kegyelem leszáll az áldozatra, általa mindenki lelke lángra lobbanjon” (De Sacerdotio, III, 4). Ezért nagyon fontos a hívők lelki élete számára, hogy tudatosabbá váljék bennük az átváltoztatás gazdagsága: Krisztusnak az utolsó vacsorán kimondott szavaival együtt ugyanis az anaforában az epiklézis is benne van, a kérés az Atyához, hogy küldje el a Szentlélek ajándékát, hogy a kenyér és a bor Jézus Krisztus testévé és vérévé váljon, s hogy „az egész közösség egyre inkább Krisztus testévé legyen” (Vö. Propositio 22). A Szentlélek, akit a miséző az oltárra helyezett kenyér és bor ajándékára lehív, ugyanaz, mint aki a hívőket „egy testté” egyesíti, és az Atya előtt kedves lelki áldozattá teszi őket.” (SC 13)
Feladat a mai napra: Ma a II. vagy a III. eucharisztikus ima első részével, az úgy nevezett epiklézissel elmélkedem, azzal a kérdéssel, mit jelent ez számomra, amikor a szentmisén veszek részt. II. eucharisztikus ima epiklézise: „Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása. Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és vére legyen.” III. eucharisztikus ima epiklézise: „Valóban szent vagy, Istenünk, és méltán dicsőít téged alkotásod, az egész teremtett világ, mert Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, a Szentlélek erejével éltetsz és megszentelsz mindent, és népet gyűjtesz magad köré szüntelen, hogy napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutasson be neked. Kérve kérünk tehát, Istenünk, a Szentlélek által szenteld meg áldozati adományunkat, hogy teste és † vére legyen Fiadnak, akinek rendelése szerint ezeket a szent titkokat ünnepeljük.”

Június 2.


Jn 20,19-21                       (Jézus és a Szentlélek)
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

„Maga az Úr szavával s a kenyérrel és a borral átadta nekünk az új kultusz lényeges elemeit. Az Ő jegyese, az Egyház arra hivatott, hogy napról napra ünnepelje az eucharisztikus lakomát az Ő emlékezetére. Ezáltal beleírja az emberi történelembe jegyesének megváltó áldozatát és szentségileg jelenvaló teszi minden kultúrában. Ezt a nagy misztériumot liturgikus formákban ünnepeljük, melyeket az Egyház a Szentlélek vezetésével az időben és a térben bontakoztat ki. Ezzel kapcsolatban tudatosítanunk kell a Szentlélek döntő szerepét a liturgikus forma kifejlesztésében és az isteni misztériumok elmélyítésében. A Vigasztaló a hívőknek adott első ajándék, aki már a teremtésben működik (vö. Ter 1,2), teljességgel jelen van a megtestesült Ige egész valójában: Jézus Krisztus ugyanis fogantatott Szűz Máriától a Szentlélek tevékenysége által (vö. Mt 1,18; Lk 1,35); nyilvános működésének kezdetén a Jordán partján látta, hogy leszáll rá galamb képében (vö. Mt 3,16 és párh.); ugyanebben a Lélekben cselekszik, beszél és ujjong (vö. Lk 10,21); és benne ajánlja föl önmagát (vö. Zsid 9,14). A „búcsúbeszédben”, melyet János hagyott ránk, Jézus világosan kapcsolatba hozza saját életének a húsvéti misztériumban történő odaajándékozását a Szentlélek övéinek történő ajándékozásával (vö. Jn 15,7). Föltámadva, testében hordozva a szenvedés jegyeit, ki tudja árasztani a Lelket (vö. Jn 20,22) és övéit saját küldetésének részesévé teszi (vö. Jn 20,21). A Szentlélek az, aki megtanítja a tanítványokat mindenre, és emlékezteti őket mindarra, amit Krisztus mondott (vö. Jn 14,26), mert az Ő dolga mint az igazság Lelkéé (vö. Jn 15,26), hogy bevezesse a tanítványokat a teljes igazságba (vö. Jn 16,13). Az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélésében a Lélek Pünkösd napján leszáll a Máriával együtt imádkozó apostolokra (vö. 2,1-4), és lelkesíti őket a küldetésre, hogy minden népnek hirdessék az evangéliumot. Éppen ezért maga Krisztus a Szentlélek tevékenységének erejében marad jelenlévő és tevékeny Egyházában az élő központból, az Eucharisztiából kiindulva.” (SC 12)
Feladat a mai napra: Azon elmélkedem, hogyan van jelen mostanában a Szentlélek az életemben, mire emlékeztet és hogyan vezet.

Június 1.


Ter 3,9-15.20; ApCsel 1,12-14; Jn 19,25-27        (Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja)
Nagypénteken: Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária: Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.

„A Boldogságos Szűz Mária, a szeplőtelen Szűz, az új és örök szövetség Szekrénye kísérjen minket az eljövendő Úrral való találkozás felé vezető úton. Őbenne találjuk meg az Egyház legtökéletesebben megvalósult lényegét. Az Egyház Máriában, az „eucharisztikus Asszonyban” – miként Isten Szolgája, II. János Pál pápa nevezte őt – a saját legszebb ikonját látja, és úgy tekinti, mint az eucharisztikus élet páratlan mintáját. Ezért amikor az oltáron jelen van a verum Corpus natum de Mariae Virgine [a Szűz Máriától született valóságos test], a pap a liturgikus közösség nevében a kánon szavaival megerősíti: „megemlékezünk elsősorban a dicsőséges és mindenkor Szűz Máriáról, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak édesanyjáról” (Prex Eucharistica I). Az ő szent nevét segítségül hívják és tisztelik a keleti keresztény hagyományok kánonjaiban is. A hívők pedig „Máriának, az Egyház anyjának ajánlják létüket és munkájukat. Arra törekedve, hogy Mária érzülete éljen bennük, segítik az egész közösséget, hogy az Atya előtt kedves, élő áldozatként éljenek” (Propositio 50). Ő a tota pulchra, az egészen szép, mert benne tükröződik Isten dicsőségének ragyogása. A mennyei liturgia szépsége, melynek a mi közösségeinkben is tükröződnie kell, őbenne hűséges tükörre talál. Tőle kell megtanulnunk, hogy mi magunk is eucharisztikus és egyházias személyek legyünk, hogy Szent Pál szavai szerint mi is „szeplőtelenül” jelenhessünk meg az Úr színe előtt, ahogyan ő ezt tőlünk kezdettől fogva várja (vö. Kol 1,21; Ef 1,4)”. (SC 96)
Feladat a mai napra: Ma Máriának, mennyei Édesanyámnak és az Egyház anyjának, ajánlom magamat, létemet és munkámat és kérem azt a tulajdonságát, amire most inkább szükségem van, hogy megerősödjek a hitben és Jézus követésében.

Május 31.


    ApCsel 2, 1-11; 1 Kor 12, 3b-7. 12-13; Jn 20, 19-23
Amikor elérkezett Pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol együtt voltak. Majd lángnyelvek tűntek fel, és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, minden népből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: ,,Nem Galileából valók mindnyájan, akik itt beszélnek? Hogyan hallhatja hát őket mindegyikünk a saját nyelvén, amelyben született? Mi, pártusok, médek, elamiták; és Mezopotámiának, Judeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frigiának és Pamfiliának lakói; Egyiptomból, a líbiai Ciréne vidékéről és Rómából való zarándokok; zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: mi mindannyian úgy halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten csodás tetteit!''

Pünkösd napján két fontos esemény történt: A Szentlélek eljövetele és az Egyház nyilvánvalóvá válása. Idén pünkösdkor a családév keretében különösön szeretnénk hálát adni Istennek, hogy az Egyházhoz, mint az Ő családjához tartozunk, mivel „az Egyház nem más, mint ’Isten családja’” (Katolikus Egyház Katekizmusa 1655). Kezdettől fogva az volt Istennek a szándeka, amikor teremtette az embereket, hogy összegyűjtse őket egy népben, egy közösségben, egy nagy családban. „Istennek e családja az Atya terve szerint az emberi történelem folyamán lépésről lépésre alakul és valósul meg. Az Egyházat ugyanis a világ kezdete óta előképek jelezték, Izrael népének története és az Ószövetség csodálatosan előkészítette, a végső időkben megalapíttatott, a Szentlélek kiáradásakor nyilvánvalóvá lett, és az idők végén dicsőségesen be fog teljesedni” (Katolikus Egyház Katekizmusa 759). Amikor a Szentlélek eltöltötte az apostolokat nyelveken kezdtek beszélni, ahogyan a Lélek indította őket. De olyan módon, hogy mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. És az okozott a nagy megdöbbenést, az volt a csodálatos, hogy egymás meg tudták érteni. Közös nyelvünk lett a Szentlélek által, amin hallgatni tudták Isten üzenetét, az evangélium örömhírét, amelyet Isten mindenkinek szánt: mindnyájunknak közös Atyánk van. Krisztus által az egy Lélekben mindenkinek szabad útja nyílt az Atyához. „Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten háza népe.” (Ef 2,19) A Szentlélek bennünk is meg akarja erősíteni ezt a csodálatos valóságot, hogy mindnyájan az „Egy-ház”hoz, Isten családjához tartozunk, mivel mindnyájan Isten szeretett gyermekei vagyunk. „A gyermekké fogadás lelkét kaptátok, amelyben azt kiáltjuk: »Abba, Atyánk!« Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk.” (Róm 8,15.16) Ezért imádkozunk nap mind nap „Miatyánk, aki a mennyekben vagy...”. A megértés a kis családban mint a nagyban viszont a Szentléleknek a műve. Különbözők vagyunk, mindenkinek saját temperamentuma, kifejezésmódja van. És bár csak egy nyelvet beszélünk, magyarul, nem mindig úgy tűnik, hogy megértjük egymást. Ha viszont a Szentlélekhez fordulunk és segítségét kérjük, azt fogunk tapasztalni, hogy az Ő fényében és szeretetében a másikat más módon láthatjuk, érthetjük. Már nem annyira idegen számunkra, hanem igazi testvérré válik. Legyen ebben a pünkösdi időben szájunkon sokszor ez a fohászkodás: „Áraszd ránk Lelkedet, Istenünk. Add, hogy az ő csodálatos egyesítő ereje mindnyájunkat testvéri szeretetben kapcsoljon össze.”
Feladat a hétre:  Elgondolkodom azon, hogy a Szentlélek melyik ajándékát kaptam, és amivel tudom szolgálni az egyházközösségemet. Ezen a héten vállalok egy konkrét feladatot.

Május 30.


Jn 21,20-25                       (Te kövess engem!)
Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” - az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!” Erre a testvérek között híre terjedt, hogy az a tanítvány nem hal meg. De Jézus nem azt mondta neki: „Nem halsz meg”, hanem: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele.”
Ez az a tanítvány, aki ezekről tanúságot tett és megírta ezeket. Tudjuk, hogy igaz a tanúsága. Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni - azt hiszem -, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.

Nem tudjuk, milyen szándékkal kérdezte meg Péter Jézustól, mi lesz a másik tanítvánnyal. Kevéssel azelőtt Jézus elmondta Péternek, mi lesz az ő sorsa: „ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” Most talán Péter szeretné tudni azt is, mi lesz a szeretett tanítvány sorsa. Sima érdeklődésből? Vagy kíváncsiságból? Vagy szeretné magát összehasonlítani vele? Vagy azt gondolta, hogy így kell a juhokat legeltetni, a többiekről gondoskodni? Jézus válasza mindenképpen ridegen hangzik: „mi gondod vele?” Most is Jézus az, aki jól ismeri Simon Pétert és tudja, mi használ neki, azért azt mondja: „Te kövess engem!” A lényeg tehát, hogy Jézust kövesse és ne a saját kívánságait. Ami igazán fontos, azt Jézus el fogja neki mondani, hogy hogyan kell gondoskodnia a többiekről. Ami pedig nem fontos, nem rá tartozik, hogy mi Jézus szándéka a másikkal. Ő csak legyen hűséges ahhoz, amit Jézus kíván tőle. Ha őszinték vagyunk önmagunkkal, be kell vallanunk, hogy sokszor mi is nagyon szeretnénk tudni, mi lesz a másik sorsa, szeretünk összehasonlítgatni. Mérlegeljük, megítéljük, melyik a jobb, melyik a rosszabb. De Jézus minket is felszólít: Te kövess engem! Mindenkinek megvan a maga egyéni útja. Ezen a pünkösd előtti napon kérjük, hogy az Úr árassza ránk Szentlelkét, hogy adja meg a Szentlélek ajándékait, hogy hűségesen követhessük őt azon a helyen, abban a hivatásban, amelyet nekünk szánt.
Feladat a mai napra: Mit szeretnék kérni a Szentlélektől, hogy általa jobban követhessem Jézust?

Május 29.


            Jn 21,15-19                     (Uram, te mindent tudsz)
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram - felelte -, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram - válaszolta -, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”

Újra és újra szükségünk van arra, hogy találkozzunk a feltámadt Krisztussal, hogy ő hozzánk forduljon, és a lényegről kérdezzen minket. Most is, kevéssel pünkösd előtt, a húsvéti idő végén, és minden időben, keresztény életünk, ezekből a visszatérő találkozásokból épül fel. Éppen úgy, mint személyes beszélgetésekből. Jézus nem a tanítványok egész csoportját kérdezte arról, vajon szeretik-e őt, hanem nevén szólította Pétert, és tőle kérdezte meg: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Talán tudjuk, hogy az eredeti görög szövegben a szeret igére két szót használnak: az ’agape’-t és ’filia’-t. Amikor Jézus kérdez, az ’agape’ szót használja, és amikor Péter azt válaszolja, „igen, tudod, hogy szeretlek”, ő a ’filia’ szót mondja. Az ’apage’ olyan szeretet, amely mindent a másikért ad, eucharisztikus szeretetet jelent. A ’filia’ pedig egy alacsonyabb szintű szeretetet jelent, a barátok közötti szeretetet. Jézus szeretete mindig ’agape’. Így Jézus azt is kérdezhette volna: Simon, úgy szeretsz engem, ahogyan én szeretlek téged? Péter itt önismeretet mutat, tudatában van annak, hogy az ő szeretete nem múlja fölül a ’filia’ szeretetét. Azt már megtapasztalta, hogy magától arra sem képes, hogy megtartsa nagy, szent ígéreteit. Már tudja, hogy Jézus jobban ismeri őt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” És tudja, hogyan szereti Jézust. A hármadik kérdésnél Jézus már nem használja az ’agapét’ hanem csak a ’filiát’. Talán ezért szomorodott el Péter, hogy Jézus most már nem vár el tőle nagyobb szeretetet. Talán nekünk sem illik bele elképzeléseinkbe, hogy Jézus megelégedne a ’filia’ szeretetével. Az azonban itt az igazság, hogy a „filia” egy kiindulópont, amin felül a többi már ajándék, Isten ajándéka. Az ’agape’ szeretetével csak akkor tudunk szeretni, ha elfogadjuk Isten szeretetét; és akkor az már az ő műve bennünk és általunk.
Feladat a mai napra: Kérem Jézustól, hogy a mai napon ő szeretetével tudjak gondoskodni egy rám bízott emberről.

Május 28.


                                             Jn 17,20-26             (hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk)
De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

Az egység számunkra nagyon vonzerővel rendelkezik, valamennyien vágyódunk az igazi egység után. De mit jelent ez az egység? Élettapasztalatainkból kiindulva, sokszor nem is tudjuk biztosan. Az Atyával való imádságában Jézus kéri számunkra az egységet: „Legyenek mindnyájan egyek”. Istenben már létezik ez az egység, már valóság, és Jézus azt akarja, hogy ebben az egységben mi is részesüljünk: „hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk”. Ha az egységről szeretnénk valamit megtudni vagy elmondani, mindig arra az egységre kell hivatkoznunk, amely a három isteni személy között fennáll. Az egység a kölcsönös, egymás iránti szeretetből fakad. Mivel a szeretet soha nem lehet kizáró, hanem mindig csak elfogadó, így az is, aki Isten egységének a része; nyitott a másik felé. De azt is tudjuk, hogy az egység mindig veszélyben forog. Mostanában sokan éppen azért nem hisznek, mert egy szétszakadt kereszténységet látnak, akár a keresztény gyülekezetek között, akár a plébániák szintjén. Ez a tény viszont ne tartson vissza minket attól, hogy újra induljunk az egység útján. Jézus egység utáni vágya nagyobb a miénknél; ez motiváljon bennünket, hogy el ne csüggedjünk, hanem megtegyük mindazt, amit meg tudunk tenni az egységért. Ennek útját pedig maga Jézus mutatja meg nekünk: ő folyamatosan megosztja velünk dicsőségét és megismerteti velünk az Atya nevét. „Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség – és éppen így az egység is”.
Feladat a mai napra: Odafordulok valakihez, akivel már régen nem beszéltem vagy akivel nehéz számomra kapcsolatba lépni.

Május 27.


Jn 17,11b-19                     (Szenteld meg őket az igazságban)
Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

A mai idézetben Jézus mondja el az Atyának, amit tanítványai számára szeretne kérni. „Szent Atyám”-nak szólítja az Istent. Ez a megszólítás csak egyedül itt szerepel. Az egyetlen, aki szent, és méltó, hogy szentnek hívják, az az Isten. De maga az Isten akarja, hogy népe és majd, minden ember részesüljön szentségében: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok!” (Lev 19,2) Jézus számára a szent Isten, nem a távol lévő Isten, az érinthetetlen Isten, hanem a szent Atya, aki gondoskodik az emberekről. Eddig Jézus gondoskodott övéiről az Atya nevében, most az Atyát kéri, - mivel ő már többé nem lesz a tanítványokkal -, hogy tartsa meg őket a nevében, és óvja meg őket a gonosztól. De megszentelődésüket is kéri az Atyától: „Szenteld meg őket az igazságban”. A két első kérés inkább a világtól illetve a gonosztól való megvédésről szólnak, a hármadik pedig egy pozitív növekedést jelent. Ahhoz kéri az Atyaisten segítségét, hogy tanítványai egyre jobban előrehaladjanak az életszentségben. A maga részéről, Jézus már mindent megtett azért, hogy tanítványai szentek legyenek: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban”. Legyünk ma mi is hálásak mindazért, amit Jézus értünk kért és kér az Atyától, mivel mi is Jézus tanítványai vagyunk.
Feladat a mai napra: Valakiért kérem az Atyát, és azon gondolkodom el, mivel járulhatnék én hozzá, hogy ez a kérés valóban valóra váljon.