XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. szeptember 30., hétfő

Szeptember 30.



Fil 4,8-13                           ( Az emberi erények)
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetőségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelőtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad.

„"Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos" (Fil 4,8). Az erény maradandó és erős készség a jó megtételére. A személy számára nem csupán a jó cselekedetek végrehajtását teszi lehetővé, hanem azt is, hogy önmaga legjavát adja. Az erényes ember minden testi és lelki erejével a jó felé törekszik; konkrét tetteiben azt keresi, azt választja. "Az erényes élet célja az, hogy hasonlóvá váljunk Istenhez" (Nisszai Szent Gergely).” (KEK 1803)
„Az emberi erények következetes magatartásformák, állandó készségek, az értelem és az akarat állapotszerű tökéletességei, melyek a hit és az értelem szerint szabályozzák cselekedeteinket, rendezik szenvedélyeinket és cselekvésmódunkat. Az erények könnyedséget, önuralmat és örömet biztosítanak az erkölcsileg jó élethez. Erényes az, aki szabadon teszi a jót. Az erkölcsi erényeket emberi módon szerezzük meg. Az erkölcsileg jó cselekedetek gyümölcsei és csírái; minden emberi képességet fölkészítenek arra, hogy közösségre léphessenek az isteni szeretettel. (KEK 1804)
„Négy erénynek sarkponti szerepe van. Ezért nevezik őket sarkalatos erényeknek (a latin cardo, `sarok, amin fordul az ajtó' szóból kardinális), és az összes többi erény köréjük csoportosul. Ezek az okosság, az igazságosság, az erősség és a mértékletesség. "És ha valaki az igazságot kedveli, fáradozásának gyümölcsei az erények: józanságot tanít ugyanis és okosságot, igazságosságot és erősséget" (Bölcs 8,7). Más neveken a Szentírás számos helyen dicséri ezeket az erényeket.” (KEK 1805)
Mai imádságban gondolkozzunk el azon, milyen jelentőséget tulajdonítunk az erényeknek a mindennapi életünkben. Mit jelent számomra erényes embernek lenni? Tartom-e vonzó, kívánatos magatartásnak az erényesség? A mai idézetben Pál apostol példaképül állítja magát a hívő közösség elé: „amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre”. Mit mondanék magamról, milyen példa vagyok mások számára az erények gyakorlásában?  
Feladat a mai napra:Erényes az, aki szabadon teszi a jót.” Eldöntöm, milyen jót akarok ma tenni.

2013. szeptember 29., vasárnap

Szeptember 29.



Ám 6, 1a. 4-7; 1 Tim 6, 10-19; Lk 16, 19-31
Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre. Vívd meg a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, hiszen erre kaptál hivatást, s erre tetted le számos tanú előtt az igaz hitvallást. Felszólítalak az Isten nevében, aki mindeneket éltet, és Krisztus Jézus nevében, aki Poncius Pilátus előtt tanúságot tett az igazság mellett, teljesítsd megbízatásodat bűntelenül és feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Ezt a kellő időben megmutatja a boldog és egyedüli uralkodó, a Királyok Királya és Urak Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat; övé a dicsőség és az örök hatalom! Amen.
Az e világ gazdagjait figyelmeztesd, hogy ne legyenek gőgösek, és reményüket ne bizonytalan vagyonba vessék, hanem az Istenbe, aki bőven megad nekünk mindent megélhetésünkhöz. Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.

Mikor hallgatnak az emberek végre az okos szóra? - Vajon nem teszünk fel mi is hasonló kérdést, amikor mostanában hallgatjuk a híreket a világ eseményeiről, pl. a polgárháborúról Szíriában, vegyi fegyverek használatáról, keresztényüldözésről Pakisztánban stb. Még szemem előtt van a nagy címsor az egyik német újságban a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után: „Ez a nap megváltoztatta a világot. Ezentúl minden más lesz.” De azóta tényleg lénylegesen változott a világot, megtértek az emberek, jobb lett a világ? Vagy nem maradt-e minden inkább a régiben? A jövendölések, hogy 2012-ben vége lesz a világnak, nem vezettek nagy megtérésekre. Sokan azt gondolják, hogy ha még nagyobb katasztrófák történnének, akkor csakugyan megváltoznának az emberek. A mai evangéliumi példabeszédben halljuk, hogy a gazdag ember azt hiszi, hogy ha elmenne hozzájuk Lázár, és bizonyságot tenne előttük, az öt testvére megváltoztatná az életmódját és így nem jutna a gyötrelmek helyére. Ábrahám erre azt felelte neki: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.” Kire hallgatunk? - ez a példabeszéd kulcskérdése. Vagyis az a kérdés: miért nem elégszünk meg azzal és nem hallgatunk arra, amit Isten már mondott nekünk? Ha ma – én és te – Isten szavára hallgatunk, akkor más lesz a világ. Amit Isten a biblián keresztül mond nekünk, azt kell a szívünkre vennünk. Így a mai szavát is: „Te azonban, Isten embere, menekülj ezektől! Törekedjél inkább igazságos lelkületre, életszentségre, hitre, szeretetre, türelemre és szelídségre.” Ha ezeket a szavakat komolyan vennénk, és a szerint élnénk, tényleg megváltozna a körülöttünk levő világ. És mire gondol Szent Pál, hogy mitől kéne menekülnünk? Elsősorban a kapzsiságtól kell óvakodnunk, mert ez minden bajnak a gyökere. Aztán szükséges, hogy helyesen bánjunk a gazdagsággal. „Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak.” Törekedjünk az erényekre, egyrészt az emberi erényekre, mint az igazságos lelkületre, az életszentségre, a türelemre és a szelídségre, másrészt pedig a három isteni erényre: a hitre, a szeretetre és a reményre. A mai biblia idézetek legyenek számunkra iránymutatói egy jobb világ kialakítására, hallgassunk rájuk.
Feladat a mai napra: Kiválasztok magamnak egy erényt a Szentleckéből, amire ezen a héten különösen szeretnénk odafigyelni és törekedni.

2013. szeptember 28., szombat

Szeptember 28.



2Tim 1,3                             (A téves ítélet)

Hálát adok Istennek, akinek őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok, amikor imádságomban éjjel-nappal mindig megemlékezem rólad.
                                             1Tim 1,12-15
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára, engem, aki azelőtt káromoltam s üldöztem és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel. Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első.

Az embernek mindig engedelmeskednie kell lelkiismerete biztos ítéletének. Ha tudva és akarva ellene cselekednék, önmagát ítélné el. Ám megtörténik, hogy az erkölcsi lelkiismeret a tudatlanság állapotában van, és téves ítéleteket hoz teendő vagy már végrehajtott cselekedetekről. (KEK 1790) Ez a tudatlanság gyakran beszámítható a személyi felelősségnek. Ez történik akkor, amikor "az ember nem fordít elég gondot az igaz és a jó keresésére, és a lelkiismeret a bűn megszokása következtében lassanként szinte megvakul". (II. Vat. Zsinat. GS). Ilyen esetekben a személy felelős a rosszért, amit tett. (KEK 1791) Az erkölcsi ítéletek eltévelyedésének forrása lehet Krisztus és evangéliumának nem ismerése, mások rossz példája, a szenvedélyek uralma, a lelkiismeret rosszul értelmezett autonómiájának követelése, az Egyház tekintélyének és tanításának elvetése, a megtérés és a szeretet hiánya. (KEK 1792). Ha azonban ellenkezőleg, a tudatlanság leküzdhetetlen, vagy a téves ítéletért az erkölcsi alany nem felelős, a személynek nem számítható be az általa elkövetett rossz. Ennek ellenére a tett még rossz, hiány, rendetlenség marad. Fáradozni kell tehát azért, hogy az erkölcsi lelkiismeret megszabaduljon tévedéseitől. (KEK 1793). A jó és tiszta lelkiismeretet megvilágosítja az őszinte hit. Mert a szeretet egyszerre fakad "tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből" (1Tim 1,5): "Minél inkább érvényesül tehát a helyes lelkiismeret, annál inkább tartózkodnak az egyének is, a közösségek is az önkényes döntésektől, s törekszenek arra, hogy az erkölcsiség objektív normáihoz alkalmazkodjanak." (KEK 1794). Szent Pál életében láthatjuk nagyon jól, amint átalakult lelkiismerete. Pál azt mondja 2Tim 1,3-ban, hogy őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel szolgálok. Ellentmondásnak tűnhet, a Timóteushoz írt első levélben elmondottakkal szemben, ahol bevallja, hogy üldözte az Egyházat, erőszakos ember volt. De ezt is tiszta lelkiismerettel tette, még ha téves is volt a lelkiismerete, hiszen meg volt győződve arról, hogy a keresztények tévelyedtek el hitükben, amikor elkezdtek hinni Jézus Krisztusban. Ezért, mint lelkes, hívő farizeus kiállt az Isten ügyéért. Csak utólag jött rá arra, hogy vak volt, és hitetlenségében tudatlanul cselekedett. Isten és az emberek előtt megbánta rossz cselekedeteit. Miután Pál Krisztussal találkozott minden erőt ráfordított arra, hogy megismerje az igaz tanítást, hogy valóban tiszta és igaz lelkiismerettel szolgálhassa az Istent. Nagyon fontos, hogy mi is állandóan ügyeljünk lelkiismeretünk igaz voltára. Ne gondoljuk azt, hogy mindenképp helyes, hanem legyen gondunk arra, hogy az Evangélium és az Egyház tanításának fényében mindig újra felülvizsgáljuk, és ha szükséges megváltoztassuk.

Feladat a mai napra: Arra törekszem, hogy a „hit titkát tiszta lelkiismerettel” őrizzem meg (vö. 1Tim 3,9), és téves ítéleteimet kijavítsam.

2013. szeptember 27., péntek

Szeptember 27.



1Kor 8,1-13                       (A lelkiismeret szerinti választás)

A bálványoknak feláldozott húsra vonatkozólag tudjuk, hogy mindnyájan megfelelő ismerettel rendelkezünk. A tudás azonban felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret. Aki azonban szereti az Istent, azt az Isten is a magáénak tudja. Ami tehát a bálványáldozatok fogyasztását illeti, tudjuk, hogy bálvány nincs a világon, Isten meg csak egy van. Igaz, beszélnek istenekről, az égen és földön, mivel sok istenük és uruk van, nekünk mégis egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk. De nincs mindenkiben tudás. Némelyek ugyanis a bálványokhoz vannak szokva, s még most is úgy fogyasztják a húst, mint áldozati eledelt, és mivel lelkiismeretük téves, beszennyeződik. Az étel ugyanis nem tesz kedvesebbé Isten előtt. Ha nem eszünk, azzal nem veszítünk, de ha eszünk, azzal sem nyerünk. Arra azonban ügyeljetek, hogy szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok. Ha tehát valaki a bálványtemplom asztalánál látja azt, akiben megvan a tudás, mivel lelkiismerete téves, nemde felbátorodik arra, hogy bálványhúst egyék? Így tudásoddal tönkreteszed aggályos testvéredet, akiért Krisztus meghalt. Ezért ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel. Tehát ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább soha nem eszem húst, csak hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Erkölcsi döntés előtt álló lelkiismeret tud az értelemmel és az isteni törvénnyel összhangban lévő helyes ítéletet hozni, vagy ellenkezőleg, hozhat ezektől eltávolító, téves ítéletet. (KEK 1786) Az ember néha kerül olyan körülmények közé, amelyek bizonytalanná teszik az erkölcsi ítéletet és megnehezítik a döntést. Ám az embernek mindig azt kell keresnie, ami helyes és jó, és föl kell ismernie Istennek az isteni törvényekben kifejezett akaratát. (KEK 1787) Ennek érdekében az ember az okosság erényével, okos személyek tanácsaival s a Szentléleknek és az ő ajándékainak segítségével próbálja értelmezni a tapasztalt tényeket és az idők jeleit. (KEK 1788)
(KEK 1789) Néhány szabályt minden esetben alkalmazni kell:
  • Soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzék.
  • Az aranyszabály: "Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük" (Mt 7,12)
  • A szeretet mindig tiszteletben tartja a felebarátot és annak lelkiismeretét: "Ha testvéred ellen vétkezel, mert megsérted aggályos lelkiismeretét, Krisztus ellen vétkezel" (1Kor 8,12). Jobb, ha nem teszel olyat, "ami miatt testvéred megütközik, megbotránkozik vagy meginog" (Róm 14,21).
Azonban pont ez az utóbbi szabály sok nehézséget okozhat nekünk, hiszen kinek az aggályos lelkiismeretét kell figyelemben tartanunk? Nézzünk bele a mai idézetbe. Pál a Korinthusiakat arra figyelmezteti, hogy tartsák figyelembe az aggályosak lelkiismeretét, amikor a nekik felkínált bálványhúsból esznek. Itt ugyanis arról van szó, hogy voltak belsőleg szabad, hitükben megszilárdult hívek, többnyire zsidó keresztények, akik számára egyértelmű volt, hogy a bálványhús nem szennyezi be őket, hiszen ők nem hisznek bálványokban. De voltak a közösségben a pogányságból megtértek is, akik előtte még a bálványokban hittek. Számukra bűn volt bálványhúst enni, és megbotránkoztak azon, ha mások, a közösség „erős” hívei ettek belőle. Pál fontosnak tartja, hogy tekintettel kell lennünk a gyengébbek iránt, és viselkedésünkkel is megerősíteni őket hitükben. Azonban igaz, hogy vannak környezetünkben aggályos emberek, akik mindenért aggályoskodnak. És ha mindenben tekintettel vagyunk irántuk, akkor nagyon erősen megkorlátoznak minket saját belső szabadságunkban, akár meg is béníthatnak belső kibontakozásunkban, hivatásunk megélésében. Itt felmerülhet a kérdés, hogy vajon mit csináljunk ilyen helyzetben? Nagyon fontos, hogy az imádság csöndjében Isten előtt alaposan megvizsgáljuk a helyzetet, és a lelkiismeretünket. Gondoljuk át, mit jelent a másikat jól szeretni, és mi a kötelességünk Isten előtt. Ha nem vagyunk biztosak, kérdezzük meg lelki vezetőnket, kérjünk segítséget, hogy jól lássuk a helyzetet, és nyugodt lelkiismerettel tudjunk dönteni, és akár felvállalni azt is, hogy határt szabunk a másiknak. „Se zsidót, se pogányt, se az Isten egyházát ne botránkoztassátok meg, mint ahogy én is mindenkinek kedvében járok. Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.” (1Kor 10,32-33)
 
Feladat a mai napra: A szeretet egységét keresem ma azokkal, akik körülvesznek, és értük felvállalom, hogy inkább lemondok saját elképzeléseimről, ha őket ezzel szolgálni tudom.

2013. szeptember 26., csütörtök

Szeptember 26.



Lk 2,41-52                         (A lelkiismeret formálása)

Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

A lelkiismeretnek biztosnak, az erkölcsi ítéletnek pedig világosnak kell lennie. A helyesen formált lelkiismeret igaz és igazmondó. Ítéleteit az értelmet követve hozza meg, összhangban a Teremtő bölcsessége által akart igaz jóval. A lelkiismeret nevelése nélkülözhetetlen az emberek számára, akik negatív befolyásoknak vannak alávetve és a bűn megkísérti őket, hogy saját ítéletüket előnyben részesítsék és a tekintéllyel bíró tanításokat visszautasítsák. (KEK 1783). A lelkiismeret nevelése az egész emberi élet feladata. Az első évektől, kicsi gyermekkortól kezdve ébresztgeti az erkölcsi lelkiismeret által hordozott belső törvény megismerését és gyakorlatát. Az okos nevelés erényre tanít; az emberi gyöngeségből és bűnökből fakadó a félelemtől, vak önszeretettől ("egoizmustól"), a gőgtől, a keserű bűntudattól és az önelégültségtől megőriz vagy kigyógyít belőlük. A lelkiismeret nevelése szabadságot ad és meghozza a szív békéjét. (KEK 1784). A lelkiismeret nevelésének folyamatában Isten igéje világítja meg utunkat, amit hitben és imádságban kell magunkévá tennünk és gyakorlattá váltanunk. Az Úr keresztjére tekintve vizsgálnunk is kell lelkiismeretünket. A Szentlélek ajándékai serkentenek, mások tanúságtétele és tanácsai segítenek, az Egyház hivatalos tanítása pedig irányít bennünket. (KEK 1785). A mai idézetben láthatjuk, hogy Jézusnak is formálnia kellett a lelkiismeretet. Életére tekintve azt láthatjuk, hogy abszolút igaz lelkiismerete volt. De ez nem azt jelenti, hogy már így született volna. Ő tudta, hogy neki a Mennyei Atya dolgaiban kellett lennie, de ifjú fejével nem érzékelte, hogy szüleit megbántja azáltal, hogy velük nem egyeztetette tervét, és nagy bánatot okozott nekik. Nem tudjuk, hogy útközben megbeszélték-e a dolgot vagy sem. Mária sokat tanult Jézustól, de Jézus is sokat tanult Máriától. Ez az eset őt is biztosan elgondolkoztatta, és valószínűleg megfogadta, hogy nem akar fölösleges bánatot okozni édesanyjának önfejűségből. Még ha nem is készakarva akarta megbántani szüleit, finom lelkiismerete segített neki abban, hogy érzékelje az önfejűség fájdalmát. Tudjuk, hogy Jézus sok időt töltött az imádságban. Az imádság csöndje, az Istennel folytatott párbeszéd a lelkiismeret formálásának legjobb helye. Jézus elénk éli hogyan gyarapodhatunk kedvességben Isten és az emberek előtt. Isten igéje, az Atyával való mély beszélgetések segítettek neki leginkább abban, hogy dönteni tudjon a szeretet mellett, és gyarapodni bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt.

Feladat a mai napra: Engedem, hogy ma a családtagjaim érzékenysége formálja lelkiismeretemet.

2013. szeptember 25., szerda

Szeptember 25



Lk 15,11-24                       (Fontos a lelkiismeret helyessége)

Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.

Az emberi személy méltósága magában foglalja és megköveteli az erkölcsi lelkiismeret helyességét. Az erkölcsi lelkiismeret összetevői: az erkölcsiség alapelveinek ismerete (a szünderészisz), ezek alkalmazása a konkrét helyzetben az érvek és értékek gyakorlati megfontolása által, s végül az ítélet a teendő vagy már végrehajtott cselekedetekről. Az erkölcsi jó igazságát, amit az értelem törvénye kinyilvánít, konkrétan és gyakorlatilag a lelkiismeret okos ítéletében ismerjük el. Az e szerint az ítélet szerint választó embert nevezzük okosnak. (KEK 1780). A lelkiismeret teszi lehetővé a felelősség vállalását a bevégzett tettekért. Ha az ember rosszat tesz, a lelkiismeret helyes ítélete tanúja maradhat a jó egyetemes igazságának és részleges választása rosszaságának. A lelkiismereti ítélet állásfoglalása a remény és a megtérés záloga. Tanúsítva az elkövetett bűnt, bocsánatkérésre, további jótettekre és Isten kegyelmével az erények szüntelen gyakorlására késztet: "Őelőtte megnyugtatjuk a szívünket, bármivel vádolna is. Isten nagyobb a szívünknél, Ő mindent tud." (1Jn 3,19--20) (KEK 1781). A tékozló fiú megtérése gyönyörű példa a magába szállásnak. A beismert rossz, a megvallott bűn az igazi boldogsághoz vezető alapvető út. Sokszor a szégyenkezés és a gőg az, ami visszatart bennünket attól, hogy magunk és mások előtt merjük beismerni azt, hogy bűnt követtünk el. De végül az Isten tesz tanúságot rólunk, mert a legnagyobb érték számára a tiszta lelkiismeret és alázat.

Feladat a mai napra: Ha valakivel konfliktusba kerültem, mert esetleg megbántottam őt, akkor ma én teszem felé az első lépést, meghallgatom bánatát és beismerve hibámat törekszem a kiengesztelődésre.