XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. szeptember 30., szombat

Szeptember 30.



Lk 15,25-32                       (Isten mindenkit szeret)
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."

Sokszor úgy tűnik, hogy kevesebb figyelmet fordítunk az idősebbik fiúra, pedig nagyon fontos megfontolni az ő helyzetét. Az idősebbik fiú nem ment el házúról. Otthon maradt Apjával és segített neki. „Jó fiú” volt. Megpróbálta Atyja akaratát teljesíteni. Mégsem volt boldog. Miért? Nemde az ő döntése volt, hogy otthon marad? Vagy talán azért maradt otthon, mert nem mert ellenszegülni az Atya akaratának? Vagy nem mert saját lábakra állni? Szíve tele van haraggal. Ez akkor derül ki, amikor megtudja, hogy öccse visszatért, és ünnepet ülnek miatta. Nagyon felháborodik, és apjának szemére vetette: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. A fiú tele van keserűséggel és irigységgel. Elhanyagolva és leértékelve érzi magát attól, hogy apja levágatta öccsének a hizlalt borjút. De ezzel rámutat arra, hogy nem szabad döntésből maradt apjával, nem azért, mert szerette apját, hanem azért, mert félt tőle. Nem merte felé kimondani vágyait, még egy gödölyét sem mert kérni tőle, hogy barátaival egyet mulasson. Pedig apja mindig készen állt volna arra, hogy teljesítse vágyát, hiszen minden az övé is volt! Csak ki kellett volna fejeznie kérését. Hányszor fordulhat elő velünk is, hogy tele vagyunk félelemmel, gátlásokkal, és nem merünk azokkal a kegyelmekkel élni, amiket Isten biztosított számunkra. Hamis elképzelésünk van Istenről, ha azt gondoljuk, hogy ő biztosan nem engedné meg nekünk, vagy hogy Istennél nem szabad mulatni. A kérdés nem az, hogy mulathatunk-e vagy sem, hanem az, hogy nélküle vagy vele akarunk mulatni? Nélküle nincs igazi mulatás, csak tékozlás és szenvedély. Vele azonban teljes egészében mindent élvezhetünk, amit ajándékba kaptunk tőle. Hiszen „mindenem a tied” és azért van, hogy élvezhessük életünket és Isten teremtését.
Feladat a mai napra: Ma kifejezem Istennek vágyaimat és engedem, hogy eltöltsön szeretetével.

2017. szeptember 29., péntek

Szeptember 29.



Lk 15,20-24                       (Isten örül annak, aki visszatér hozzá)
Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.

Milyen megrendítő élmény, amikor mélyen felismerjük, hogy azt a boldogságot, amit eddig oly sok helyen hiába kerestünk, csak Istennél találhatjuk meg. És valóban útra kelünk, elindulunk, mert találkozni akarunk vele. Milyen nehéz azonban ez az útra kelés! Mennyit szoktunk szorongani egy szentgyónás előtt. De a végén rácsodálkozunk az irántunk tanúsított könyörületre és irgalomra, és nagyon jó élménnyel, megkönnyebbülve távozunk. Hányszor fordul elő velünk, hogy azt gondoljuk Istenről, hogy most jól kikapunk tőle, de ő nem büntet meg, mint ahogyan az Atya sem büntette meg visszatérő fiát. Hanem, messziről meglátva, eléje siet, átöleli, megcsókolja, és egyszerűen csak örül annak, hogy visszatért. Az, hogy az Atya őt már messziről meglátta arra utal, hogy amióta elment nem tudott nyugodni. Biztos, hogy minden nap nézte, vajon nem jön-e még vissza. Sosem adta fel fiát, sosem mondott le róla. Szívében, végtelen szeretettel várta fia hazatérését. Épp így vár minket az Isten. Sosem mondott le rólunk és nem is adott fel minket soha. Figyelmesen vár, készen áll fogadásunkra, mert csak egy fontos számára: hogy visszatérünk hozzá és végre együtt lehetünk: Ő velünk és mi Vele.
Feladat a mai napra: Ha ma valaki megszólít, aki egyszer nagyon megbántott, akkor megadom neki a lehetőséget kapcsolatunk újrakezdésére.

2017. szeptember 28., csütörtök

Szeptember 28.



Lk 15,11-19                       (Isten elfogadja az ember akaratát)
Majd így folytatta: “Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.”

Újabb példabeszéddel Jézus Isten jóságát és irgalmát akarja szemléltetni hallgatóságával. A zsidók ugyanis felháborodtak azon, hogy „ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” (Lk 15,1). De Isten miért is áll szóba a bűnösökkel? Hiszen pont Istennek lenne a legnagyobb oka arra, hogy elforduljon a bűnösöktől és magukra hagyja. De mégsem teszi ezt meg. Hagyja, hogy az ember saját akarata szerint döntsön, hiszen szabadságot adott nekünk. Ezt a szabadságot sosem fogja csorbítani. Azért is hagyja meg szabad döntésünket, mert a szeretetre csak szabadon lehet válaszolni. Csak akkor igazi a válasz, ha magam, saját szabad akaratomból döntök a szeretet mellett. De ha nem akarok Isten mellett dönteni, akkor engedi, hogy elforduljak tőle, úgy mint a fiatalabbik fiú, aki kikérte Atyjától örökségét és elment egy távoli országba, hogy ott léha életet élve eltékozolja vagyonát. A fiú döntése az, hogy mit csinál örökségével. Saját döntésünk, hogy mit csinálunk azokkal a kapacitásokkal, adottságokkal, amiket Istentől kaptunk. A végtelen szeretet jele, hogy nem korlátolja meg a másikat, nem kontrollálja, nem dominálja, még akkor sem, ha fáj. Hiszen elképzelhetjük, hogy mennyire fájhatott Atyjának, hogy a fiú el akar menni, és nem arra használja képességeit, hogy fejlessze azokat, hanem eltékozolja őket. Jóllehet, sokszor azt gondoljuk saját élettapasztalatunk során, hogy miért nem akadályoztak meg abban, hogy elkövessünk butaságokat. De szükségünk volt a rossz tapasztalatokra is, hogy belőlük tanuljunk, és magunkba szálljunk. Adjunk hálát Istennek azért, hogy nem gátol meg minket szabadságunkban, de mindig nyitva tartja előttünk a lehetőséget, hogy visszatérjünk hozzá.
Feladat a mai napra: Ma elfogadom mások szabad akaratát.

2017. szeptember 27., szerda

Szeptember 27.



Lk 15,8-10                         (Isten megkeresi, ami elveszett)
Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek."

Újabb példabeszédet mond Jézus. Ha egy asszonynak van tíz drachmája,  és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Egy drachma egy napi munkabért jelentett Jézus idejében. De sokat nem tudott rajta vásárolni. Mai pénznemmel összehasonlítva kb. 100 Ft értéke volt. Minden fillér számított. Sok volt az adó és az infláció már akkoriban is, nemcsak ma. Ha egy napi munkáért 1 drachmát kapott, akkor bizonyára nagy vagyonnak számíthatott az asszonynak a 10 drachma. És ha egyet elveszített belőle, akkor bizonyára feje tetejére fogja állítani az egész házat, mert egy egész nap verejtékes munkáját jelentette. Lehet, hogy ma mosolyognánk rajta. A mai napibér kb. 3.000 és 4.500 Ft között van. Ha valaki nagyon jól keres, lehet akár 12.000 Ft is. De ha nem is a béreket nézzük, hanem annak értékét, akkor azt olvashatjuk ki a példabeszédből, hogy bármilyen kis értékkel rendelkezik is az egy napi munka, elég értékes ahhoz, hogy az ember megküzdjön érte. Istennek olyan fontos minden egyes ember, hogy mindent megtesz azért, hogy megtalálja. Neki is egy napi munkájába került megteremteni az embert. Annyira értékes az ember Isten számára, hogy akár az egész életét is odaadja érte ahhoz, hogy megmentse. Vajon ennyire tudom-e értékelni saját életemet vagy családom, munkatársaim, ill. a körülöttem élő emberek életét?
Feladat a mai napra: Ma különösképpen arra az emberre akarok figyelni, és annak életét megtanulni nagyra becsülni, aki számomra csak kis értékkel bír. Megengedem Jézusnak, hogy megmagyarázza nekem a másik ember igazi értékét.

2017. szeptember 26., kedd

Szeptember 26.



Lk 15,1-7                            (Isten utána megy az elveszett báránynak)
A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták. Erre mondott nekik egy példabeszédet: "Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja? Ha megtalálja, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett bárányomat! Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.

Jézus a következő példabeszédekben Isten „bolond” szeretetét akarja elénk tárni. Azt kérdez hallgatóitól: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?” Hát nem! Az lenne a válasza hallgatóinak. Hiszen miért menne egy gazda egyetlen elveszett juha után, ha még 99 juha van? Azokat veszélyeztesse azáltal, hogy megkeresi az egy elveszettet? De Isten fordítva gondolkodik. Számára minden egyes ember fontos! A 99 igaz, akinek már nincsen szüksége a megtérésre, mert már megtértek, azokat nyugodtan magukra hagyhatja, mert tudja, hogy már nem fognak elveszni. De addig nem lesz teljes az öröme, amíg az egyetlen elveszettet is megtalálta. Annyira fontos számára, hogy utána megy, majd vállára vegye és haza vigye az akolba. Isten öröme akkor lesz teljes, ha minden ember elérkezett a mennyei hazába.
Feladat a mai napra:  Miben segíthetem az Atya munkáját? Megpróbálom a körülöttem élő embereket Isten felé vezetni.