XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. szeptember 21., csütörtök

Szeptember 21.



Lk 14,15-24                       (hadd teljen meg a házam)
Ezek hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában.” Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek. Visszatért a szolga, s átadta urának az üzeneteket. Megharagudott a házigazda, és megparancsolta szolgájának: Fogd magad, és eredj ki a város tereire és utcáira, és hívd ide a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat. A szolga jelentette: Uram, parancsod teljesült, de még mindig van hely. Az Úr erre ráparancsolt a szolgára: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam. Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.”

Ezen példabeszéden keresztül Jézus arra mutat rá, hogy mindenki lehet ilyen boldog ember, aki asztalhoz ülhet az Isten országában. Nem a meghívótól függ, hanem a választól erre a meghívóra, hiszen minden ember meg van hívva Isten országába. Mivel az eredeti meghívottak, a zsidók, farizeusok, nem fogadták el a meghívót, hanem kimentésüket kérték, Isten másokhoz fordult: a szegényekhez, bénákhoz, vakokhoz és sántákhoz, ez az a bűnösökhöz és az országutakon lévőekhez, azaz a pogányokhoz. Azoknak, akik elutasították a meghívást, a birtoklással való foglalkozásuk fontosabban volt számukra mint a lakoma, ezért közöttük senki sem ízleli lakomámat”, ahogyan azt az Úr talán nem kis szomorúsággal kifejezte. A példázatban is szépen látszik, mennyire fontos, hogy a házban minden hely el legyen foglalva. „És kényszeríts mindenkit, jöjjön el, hadd teljen meg a házam”. A kényszerítés azonban nem erőszakoskodást jelent, minden embernek csak fel kell kínálni azt a boldogító meghívást és ők szabadon dönthetnek. Inkább Isten nagy vágyának a kifejezése az, hogy minél többen jöjjenek el a lakomára. Ez a meghívás pedig nemcsak életünk végén történik meg, hanem minden nap, akár ma is: „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem” (Jel 3,20).
Feladat a mai napra:  Elfogadom Jézus meghívását, és vele töltök egy kis extra időt.

2017. szeptember 20., szerda

Szeptember 20.



Lk 14,12-14                (boldog leszel, mert nem tudják viszonozni)
Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

Jézus a házigazdát - és vele együtt minket is - nagyobb szeretetre és boldogságra hívja meg,. Társadalmunkban is jellemző a kölcsönösség illetve a viszonosság elve. Ha adunk valamit, akkor elvárjuk, hogy valamilyen módon kapjunk is vissza érte valamit. Vagy ha kapunk valamit a másiktól, legyen az pl. egy szívesség, rögtön arra gondolunk, hogy valamivel vissza kell azt fizetnünk. Vagy ha például ajándékot kapunk, úgy gondoljuk, hogy valami hasonlót kell nekünk is adni a következő alkalommal. Kár, hogy a szép megajándékozás és nagy, lelkes adás így egyfajta kötelességgé vált. „Meghívtak engem, akkor nekem is meg kell hívni a másikat”. Jézus pont ezzel ellentétes gondolkodásra akar megtanítani minket. Azoknak is tegyünk jót, azokat is lássunk vendégül, azoknak is adjuk a miénkből, akik nem tudják ezt viszonozni. Ne a többiek legyenek azok, akiktől megkapjuk ezekért a viszonzást, a jutalmat, hanem egyedül Isten fizesse azt vissza. „Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked” (Mt 6,3). Az öröm, amelyet megtapasztalunk, amikor az emberek megjutalmaznak minket, kicsi ahhoz a boldogsághoz képest, amely a miénk, amikor Isten jutalmaz meg minket. És megígérte, hogy jutalma nélkül nem maradunk. „Mert aki csak egy pohár vizet is ad nektek inni az én nevemben, azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát” (Mk 9,41).
Feladat a mai napra: Keresem annak a lehetőségét, hogy jót tegyek valakivel, aki nem tudja viszonozni ezt.

2017. szeptember 19., kedd

Szeptember 19.



Lk 14,7-11                 (aki magát megalázza, az felmagasztaltatik)
A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. „Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.”

Jézus ezt a példabeszédet nemcsak az akkori meghívottaknak mondja, hanem ugyanúgy nekünk is szól. Aki került már olyan helyzetbe, hogy kiválasztott egy jó helyet egy ünnepi asztalnál, majd később át kellett adnia ezt a helyet másnak, talán tudja, milyen kínos is ez. Mennyivel jobb, ha a házigazda fogad, és ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Jézus viszont ezzel nem azt akarta mondani, hogy azért keressük az utolsó helyet, hogy ezzel kivívjuk az emberek tiszteletét, hanem hogy egyedül Isten legyen az, aki megadja nekünk a megtiszteltetést. Arra int itt inkább Jézus, hogy ne keressük az emberi megtiszteltetést és ne magunknak követeljünk meg bizonyos pozíciókat. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Jézus az igazi alázatosságra ösztönöz minket. Ahol maga Isten a házigazda, nem mi határozzuk meg a helyünket, hanem Isten jelöli azt ki. Az igazán alázatos az, aki tudja, ki ő Isten előtt, hogy magától semmit sem tud felmutatni, hanem mindenét Istentől kapta. De azt is tudja, hogy Isten nagyon szereti és nagyra becsüli őt. Aki ebben a tudatban él, tényleg képes szabadon az utolsó helyet választani magának. Fedezzük fel ma újra, mennyire becsesek vagyunk Isten szemében (vö. Iz 43,4) és engedjük, hogy ő adja meg nekünk a megtiszteltetést.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy a mai napon hol fontosabb számomra az, amit az  emberek mondanak rólam, mint az, amit Isten gondol, hogy ki vagyok számára.

2017. szeptember 18., hétfő

Szeptember 18.



Lk 14,1-6                            (megérintette kezével, meggyógyította)
Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. Íme, előtte állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: „Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem szabad?” Azok hallgattak. Erre megérintette kezével, meggyógyította, és útnak bocsátotta. Aztán hozzájuk fordult: „Ha valamelyikteknek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” Erre nem tudtak mit felelni.

Jézus minden más előtt az ember életét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. A mai történet Jézusnak egy korábbi gyógyításához hasonlít, ahol szintén ez volt Jézus kérdése, hogy vajon szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy pusztulni hagyni? (Lk 6,9) Bár Jézus tudta, hogy a zsidó törvény szerint nem lett volna szabad szombaton gyógyítani, ő akkor mégis meggyógyította az elsorvadt kezű embert. Most is megérinti kezével a vízkórost és meggyógyítja. Ezzel megmutatja, hogy ő a törvény fölött áll, és hogy Isten akarata az, hogy az ember szombaton is megtegye a jót, az Ő akaratát. Jézus egy másik kérdéssel a törvénytudók és a farizeusok ellentmondásos viselkedésére mutat rá, arra, ahogyan ők alkalmazzák a törvényt. Ha valakinek a hozzátartozója, legyen ez ember vagy fontos állat, életveszélybe kerülne szombaton, ők is azonnal segítenének és megmentenék őt. A farizeusok tehát így képesek kijátszani a törvényt, és Jézus szemére vetik, hogy nem tartja be azt. Nem értették meg, hogy Isten sem hagyja, hogy valaki, akit szeret, elpusztuljon. Így Isten szeretete minden emberi törvény előtt áll. Gondolkozzunk  el azon, hogy hogyan működik ez nálunk: vajon számunkra mindig az ember a legfontosabb? Mennyire szolgálják szabályaink, előírásaink, irányvonalaink az életet, a szeretetet? És hol engedünk magunknak kivételt a szabály alól, másoknak pedig nem?
Feladat a mai napra: Valaki felé kinyújtom a kezemet és éltető, szerető gesztust fejezik ki irányába.

2017. szeptember 17., vasárnap

Szeptember 17.



Sir 27,33-28,9; Róm 14,7-9; Mt 18,21-35
Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

A mai vasárnapon a szentírási szakaszok egy nagyon emberi és egyben talán az emberi élet egyik legnehezebb oldaláról szólnak. Mindannyian már többször is megtapasztaltuk családunkban, hogy megbántanak és mi is meg tudunk bántani másokat. Az emberi szeretet sokszor nagyon véges, és ha elszakad türelmünk cérnája, igencsak igazságtalanul tudunk egymást bírálni. Akkor már nem az objektív valóság számít, hanem forraló érzelmeinket zúdítjuk másokra. Péter felteszi Jézusnak azt a nagyon is izgalmas kérdést: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” És elmeséli nekik a gonosz szolga példáját, akinek az Úr elengedte mérhetetlenül nagy adósságát, mert megkönyörült rajta, de a szolga nem könyörült meg szolgatársán, aki hozzá képest jelentéktelen összeggel tarozott neki. Fojtogatni kezdte őt, nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Akik látták megdöbbentek rajta: hogyan bánhat ez olyan igazságtalanul embertársával, ha éppen előtte az Úr megkönyörült rajta? És tudjuk, hogy az Úr ezután „átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.” Az olvasmányban Sirák figyelmezteti fiát: „A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös. Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért. Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.” Gondolkozzunk el ezen a tanításon. A düh és a harag érzése mint olyan még nem bűn. Akkor lesz belőle bűn, amikor nem tudunk uralkodni rajta, amikor ragaszkodunk érzelmeinkhez, és valamilyen módon vissza akarunk fizetni a másiknak az elszenvedett sérelemért. Jézus tisztán megmondja nekünk: „Ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt. 6,15)
Jézus ma bátorít minket: Ti képesek vagytok más bánásmódra! Képesek vagytok arra, hogy igazán keresztény módon éljetek! Csak engedjétek, hogy tetteiteket, szavaitokat és gondolataitokat átjárhassa és átmoshassa az Úr irgalma és könyörülete. „Arról tudják meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35). Azért tudunk egymásnak megbocsátani és egymást szívből szeretni, mert az Úr „előbb szeretett minket” (1Jn 4,19), megbocsátott nekünk, és irgalmával képessé tesz minket ugyanerre a szeretetre. Ne ragaszkodjuk hát többé negatív érzelmeinkhez, hanem ragaszkodjuk az Úr irgalmához és a benne elnyert szabadsághoz!
Feladat a mai napra: Törekedjünk ezen a héten arra, hogy Isten irgalmából tápláljuk reakcióinkat. S ha valaki felbosszant minket, kérjük az Úr irgalmát és bölcsességét, hogy jól tudjunk reagálni, szeretni őt.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma