XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. december 31., kedd

December 31.



MTörv 18,9-22                  (A jövendölés és mágia)

Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát;aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled. Légy egészen hű az Úrhoz, a te Istenedhez. Ha ezek a népek, amelyeket elűzöl, hallgatnak is a jövendőmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, őrá hallgassatok. Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől. Annak a prófétának pedig, aki egyetlen olyan szót is merészel hirdetni a nevemben, aminek a hirdetésével nem bíztam meg, vagy aki más istenek nevében beszél, az ilyen prófétának meg kell halnia. Lehet, hogy azt mondod magadban: Miről ismerjük fel azokat a szavakat, amelyeket nem az Úr mondott?  (Tudd meg hát:) azok a szavak, amelyek, bár a próféta az Úr nevében hirdeti őket, nem válnak valósággá, s nem teljesülnek, olyan szavak, amelyeket nem az Úr mondott. A próféta mondta őket elbizakodottságában, nem kell tőlük tartanod.

Isten föltárhatja a jövőt prófétái vagy szentjei előtt. Mindazonáltal az igazán keresztény lelkület a jövő tekintetében bizalommal ráhagyatkozik a Gondviselés kezére, és nem táplál semmiféle egészségtelen kíváncsiságot ez irányban. A meggondolatlanság a felelősség hiányát hozhatja létre. (KEK 2115). Mindenfajta jövendölés elvetendő: a Sátánhoz vagy a démonokhoz fordulás, a halottidézés és minden más praktika, mely hamisan azt hirdeti, hogy képes "lerántani a leplet" a jövendőről [vö. MTörv 18,10; Jer 29,8]. A horoszkópok, az asztrológia, a tenyérjóslás, a kártyavetés, a jelek értelmezése, a jövőbelátás, a jósokhoz (médiumokhoz) fordulás mind arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, a történelem és végső soron az emberek fölött; ugyanakkor kegyessé akarják tenni a titokzatos hatalmakat. Mindezek ellentmondanak a szerető félelemhez kapcsolódó tiszteletnek és imádásnak, mellyel egyedül Istennek tartozunk. (KEK 2116). A mágia és a varázslás valamennyi fajtája, melyek által úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni őket és természetfölötti hatalomhoz jutnának általa felebarátjuk fölött -- még ha az egészségét akarnák is visszaadni --, súlyosan ellenkeznek a vallásosság erényével. Ezek a praktikák még inkább elítélendők, ha ártani akarnak a másiknak, vagy ha a démonok beavatkozásához folyamodnak. Az amulettek viselése is elvetendő. A spritizmus gyakran jövendőmondó vagy mágikus cselekményeket takar. Ezért az Egyház inti a híveket, hogy tartózkodjanak tőle. A hagyományos gyógymódok (természetgyógyászat) alkalmazása nem törvényesíthetik a gonosz hatalmak segítségül hívását és mások hiszékenységének kihasználását. (KEK 2117). Azt láthatjuk, hogy mind a mai napig nagyon is aktuális téma, hiszen úgy tűnik, hogy egyre jobban terjednek a mindenféle természetgyógyászati terápiák. Sokszor keressük is az alternatív gyógymódokat, amikor úgy érezzük, hogy az iskolai orvoslás korlátaihoz ért. Nagyon fontos, hogy tudatos legyen számunkra, mennyire egyeztethető össze a hitünkkel, és mennyire nem. A mai ember problémája, hogy mivel olyan információáradattal találkozik, mely mind abszolút igazságnak adja el magát, nem gondolja át eléggé a Szentírás és az Egyház tanításának fényében, hogy mit tehet és mit nem, mit alkalmazhat, és mi téríti őt le Isten útjairól. Ne fogadjunk el naivan mindent, ami jól hangzik, vagy szépen néz ki. Ennek egyik szörnyű példája a sátánista rózsafüzér, melyet akár katolikus kegytárgyboltokban és zarándokhelyeken is osztogatnak, vagy olcsón vásárolhatnak. Fontos az, hogy tudjunk különbséget tenni, mi az Istené, milyen gyakorlatok és szimbólumok segítenek minket Isten felé, és mi nem, és határozottan utasítsuk el, ami elterel tőle.
Feladat a mai napra: Megvizsgálom rózsafüzérjeimet: Van-e köztük műanyag rózsafüzér, és ha igen, van-e rajta jól olvashatóan INRI-tábla? Ha igen, akkor jó. Ha nem, ha sarkaiban ötszögöt látok, benne egy nappal, vagy sátánfejekkel, és a kereszt mögött egy kígyó húzódik meg, akkor szabaduljunk meg tőle, mert ez sátánista rózsafüzér. Ezt követően megcsókolva hiteles rózsafüzérem keresztjét, elimádkozom legalább egy tizedet és felajánlom az Egyházért és a világért.

2013. december 30., hétfő

December 30.



Kiv 32,1-14                        (A bálványimádás)

A nép látta, hogy Mózes késik lejönni a hegyről, azért összegyűlt Áron körül és követelőzött: „Készíts nekünk egy istent, amely előttünk jár. Nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból.” Áron így válaszolt: „Szedjétek le az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléről és hozzátok ide.” Az egész nép leszedte füléről az aranyfüggőket és Áronhoz vitte. Ő átvette a kezükből, összeolvasztotta és aranyborjút öntött belőle. Azok így kiáltoztak: „Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” Mikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte és kijelentette: „Holnap az Úr ünnepe lesz.” Másnap reggel korán fölkeltek, égőáldozatot és közösségi áldozatot mutattak be. Az egész nép letelepedett enni és inni, azután újra fölkeltek és mulatoztak. Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból.” Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez, engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé.” Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból? Az egyiptomiak nemde megállapítanák: csalárdul kivezette őket, hogy a hegyek között megölje és eltörölje a föld színéről? Lohadjon le tehát haragod és vond vissza a csapást, amellyel a népet sújtani akarod. Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre.” Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.

Az első parancsolat elítéli a politeizmust. Megköveteli az embertől, hogy ne higgyen más istenekben, csak Istenben, hogy ne tiszteljen más istenségeket, csak az Egyetlent. A Szentírás állandóan fölszólít, hogy vessük el a bálványokat, melyek "ezüstből és aranyból emberi kéznek alkotásai", melyeknek van "szájuk és nem szólanak, van szemük és nem látnak". Ezek a semmi bálványok megsemmisítik az embert: "Legyenek hozzájuk hasonlók, kik ezeket csinálják, és akik azokban bíznak" (Zsolt 115,4--5.8). [Vö. Iz 44,9--30; Jer 10,1--16; Dán 14,1--30; Bár 6; Bölcs 13,1--15,19.] Ezzel szemben Isten az "élő Isten" (Józs 3,10), [vö. Zsolt 42,3] aki éltet és beavatkozik a történelembe. (KEK 2112). A bálványimádás nemcsak a pogányság hamis kultuszait jelenti. A hit állandó kísértése marad. Annak istenítése, ami nem Isten. Mindig bálványimádásról van szó, amikor az ember Isten helyett teremtményt imád és tisztel, legyen szó istenekről vagy démonokról (például sátánizmus), hatalomról, gyönyörről, fajról, ősökről, államról, pénzről stb. "Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak" -- mondja Jézus [Mt 6,24]. Sok mártír halt meg, mert nem volt hajlandó imádni a "vadállatot", [vö. Jel 13—14]. S még a színlelt kultuszát is elutasították. A bálványimádás elutasítja Isten kizárólagos uralmát; ezért összeegyeztethetetlen az Istennel való közösséggel [vö. Gal 5,20; Ef 5,5]. (KEK 2113). Az emberi élet az Egyetlen imádásában válik egységessé. A parancsolat, hogy az egyetlen Istent imádjuk, egyszerűvé teszi az embert és megóvja a határtalan szétszóródástól. A bálványimádás az ember veleszületett vallásos érzésének eltorzulása. Bálványimádók azok, "akik az Istentől a lélekbe vésett istenfogalmat nem Őrá, hanem bármi másra alkalmazzák". [Órigenész, Contra Celsum 2]. (KEK 2114). A mai szentírási idézet rámutat a bálványimádás súlyosságára. Különös pikantériája a dolognak, hogy a nép pont azután készítteti az aranyborjút, miután Isten szövetséget kötött vele, kihirdette parancsolatait, Áront pappá szentelte, meghatározta a kultusz egyes részleteit, s csupán azért, mert Mózes túl sokáig maradt fenn a hegyen, türelmetlené vált a nép, megfeledkezett mindenről, ami előtte történt, és olyan istent kívánt magának melyet láthatnak, és kezükkel tapinthatnak. Áron pedig mindebben kezesük és elöljárójuk volt, pedig tőle várhatta volna el, hogy közben jóra inti a népet. Csodálkozunk azon, hogy Isten haragra gerjed, amikor mi is vérig sértődnénk, ha ez velünk megtörténne? Micsoda kiábrándulást okoz, ha megcsal minket az, akivel összekötöttük az életünket, akit magunkénak tekintünk! Miért gondolnánk azt, hogy Isten elnézi nekünk azt, ha a vagyon, a hatalom, a báj, a karrier, valamilyen ideológia, vagy akár saját családtagjaink elfoglalják az Ő helyét? Szükséges a helyes sorrend és bánásmód, és az Isten iránt tanúsított teljes bizalom, hogy Ő mindezzel megajándékoz minket, ha Őt helyezzük életünk első helyére.
Feladat a mai napra: Isten előtt őszintén megfontolom, hogy milyen helyet foglal el életemben a munka, a családom, a hobbijaim, az imádság, a szentmise, maga az Isten? Hogyan tudnék úgy változtatni a sorrenden, hogy Isten kerüljön az első helyre?

2013. december 29., vasárnap

December 29.



- 1. Parancsolat: Ne legyenek idegen isteneid előttem

 Sir 3, 3-7. 14-17a; Kol 3, 12-21; Mt 2, 12-15. 19-23

Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Bocsássatok meg ti is úgy, ahogyan az Úr megbocsátott nektek. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre kaptatok meghívást az egy test közösségében. Legyetek hálásak! Krisztus igéje éljen bennetek gazdagon! Tanítsátok és intsétek egymást telve bölcsességgel! Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket! Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek! Így adjatok hálát általa az Atyaistennek! Asszonyok! Engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban! Férfiak! Szeressétek feleségeteket, ne legyetek hozzájuk durvák! Gyermekek! Fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr előtt! Apák! Ne keserítsétek meg gyermekeitek életét, hogy kedvüket ne veszítsék!

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: ,,Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.'' József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.

A mai vasárnapon a Szent Család vasárnapját ünnepeljük, a Szent Család életére irányul tekintetünk. Hogyan is éltek? Azt gondolom, sokszor egy tökéletes családnak képzeljük őket, akik sosem veszekedtek, sosem értették félre egymást, sosem vitatkoztak, mindig szelídek, kedvesek voltak egymással. S bár biztos, hogy számunkra példaképű családról van szó, mégsem attól lesz példaképű, hogy egy magas, számunkra elérhetetlen felhőre emelkednek, hanem attól, hogy emberi mivoltukban törekedtek az Isten útjaira, amiről tudjuk, hogy számukra szintén küzdelmes volt. Pl. Józsefnek igencsak nehezére esett az a tény, hogy a gyermek, akit Mária várt, nem tőle volt, és hogy Isten felülírta minden tervét. Józsefnek, ugyanúgy, mint Máriának is, mindig újra kellett döntenie Isten útjai mellett. A mindennapi életben tanulta meg Istent életének első helyére helyeznie, és gyakorolta belé vetett hitét. De ne felejtsük el, hogy ők, mint emberek is kísértést szenvedtek, pl. amikor József azon töprengett, hogy Máriát titokban bocsássa el. A szentírás sajnos csak nagyon keveset ír róluk, abban azonban, amit leír, azt láthatjuk, hogy nem küzdelemmentes tökéletességről van szó, hanem életük megfontolt döntésekből állt. Ezen a héten folytatni szeretnénk az első parancsolatról való elmélkedéseinket. És érdemes a Szent Család fényében is elgondolkozni arról, miért is lettek számunkra példaképek, milyen veszélyeknek voltak kitéve és hogyan küzdték le őket. Isten az első parancsolatban azt mondja, hogy: „Ne legyenek idegen isteneid előttem.” Ez azt jelenti: „Az első parancsolat megtiltja más istenek tiszteletét az egyetlen Úron kívül, aki kinyilatkoztatta magát népének. A babonát és a vallástalanságot tiltja. A babona a vallásosságnak bizonyos torz túlzását (per excessum) képviseli; a vallástalanság a vallásosság erényével hiányosságok miatt (per defectum) ellenkező vícium.” (KEK 2110). A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „a babona a vallásos érzék és a vallásos gyakorlatok eltévelyedése. Érintheti az igaz Istennek nyújtott kultuszt is, amikor például mágikus jelentőséget tulajdonítanak egyébként törvényes és szükséges gyakorlatoknak. Az imádságok vagy a szentségi jelek hatását egyedül anyagi összetevőjükhöz kötni az általuk igényelt belső készültségektől függetlenül, babonába süllyedést jelent. [Vö. Mt 23,16--22].” (KEK 2111). Mit jelent ez a Szent Család fényében? Két kísértésről van szó: Hogy Jézust babonázzák, és mágikus erőt tulajdonítsanak neki, vagy profanizálják, és csupán egy egyszerű gyermeknek tekintsék. Milyen könnyű lett volna Józsefnek és Máriának beleesni abba a hibába, hogy miután az angyalok, a pásztorok és a napkeleti bölcsek oly szép dolgokat mondtak Jézusról, és tudták, hogy ő az Isten Fia, mágikus erőt tulajdonítsanak neki, pl. gondolván, hogy ha ő Isten Fia, akkor megvédi őket az üldöztetéstől, a szegénységtől. A babonaság arra vezette volna őket, hogy engedjenek lustaságuknak és semmibe vegyék Isten intését, és ne induljanak Egyiptomba, mondván a gyermek majd megvédi őket Heródestől. Micsoda végzetes tévedés lett volna! A gonosz biztosan próbálkozott e csábítással, de a Szent Családban olyan erényes embereket láthatunk, akik tudván e kísértésről, az Istennek való teljes engedelmesség mellett döntöttek, és megtartották ezt az első parancsot.
Feladat a mai napra: Gondolkozzunk el azon, hogy mit jelent számunkra a vallás, a vallási gyakorlatok. Hol találkozunk a babona veszélyével? Kérjük a Szent Család segítségét, hogy Isten akarata szerint tudjunk mindig cselekedni.

2013. december 28., szombat

December 28.



Szombat, dec.28.               Mt 2,13-18              (A VALLÁS TÁRSADALMI KÖTELEZETTSÉGEI ÉS A VALLÁSSZABADSÁGHOZ VALÓ JOG)
Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant, és Betlehemben meg a környékén, minden fiúgyermeket megöletett, kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.

„"Minden embernek kötelessége tehát, hogy keresse az igazságot - főleg Istenre és az ő Egyházára vonatkozóan -, és azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá." (II. Vatikáni Zsinat: Dignitatis humanae nyilatkozat, 1 [röv. DH]). E kötelezettség magából az emberi természetből fakad (DH 2). Nem mond ellent sem a különböző vallások iránt tanúsított őszinte tiszteletnek, "melyek nem egy esetben annak az igazságnak egy sugarát tükrözik, mely megvilágosít minden embert" (II. Vatikáni Zsinat: Nostra aetate nyilatkozat, 2), sem a szeretet követelményének, ami arra buzdít, hogy az ember "szeretettel, okosan, türelmesen bánjék a hitben tévedő vagy tudatlan felebarátaival" (DH 14).” (KEK 2104)
„A hiteles kultusz Isten felé az embernek egyénileg és társadalmilag egyaránt kötelessége. Ez "hagyományos katolikus tanítás az embereknek és a csoportoknak az igaz vallás és Krisztus egyetlen egyháza iránti erkölcsi kötelességéről" (DH 1). Az Egyház, szüntelen hirdetve az evangéliumot az embereknek, azon fáradozik, hogy akik hallgatják az evangéliumot, át tudják hatni a közösség "gondolkodását és erkölcseit, törvényeit és szervezeteit" (II. Vatikáni Zsinat: Apostolicam actuositatem határozat, 13), melyben élnek. A keresztények társadalmi kötelessége, hogy tiszteljék és ébresszék föl minden emberben az igaz és a jó szeretetét. Meg kell ismertetniük az egyedül igaz vallást, mely a katolikus és apostoli Egyházban létezik. A keresztények arra hivatottak, hogy a világ világossága legyenek. Az Egyház ezáltal mutatja meg Krisztus királyságát a teremtés és különösen az emberi társadalmak fölött.” (KEK 2105) „"Vallási tekintetben senkit ne kényszerítsenek, hogy lelkiismerete ellen cselekedjék, és ne akadályozzák meg, hogy a kellő határokon belül nyilvánosan saját lelkiismeretét követhesse egyedül vagy másokkal együtt" (II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 26). Ez a jog az emberi személyiség természetén alapszik, mely méltóságából adódóan szabadon kötelezi el magát a mulandó világot fölülmúló isteni igazság iránt. Ezért "még azokban is megmarad, akik nem tesznek eleget az igazság keresése és a hozzá való ragaszkodás kötelezettségének" (DH 2).” (KEK 2106)
A mai olvasmány arra figyelmeztet minket, hogy a karácsonyi történet távol áll attól, hogy egy idillikus, békés esemény legyen, amit mi legszívesebben csinálnánk belőle. A mai idézetben fellép a hatalomra vágyódó király, aki nem tűr el más lehetséges királyt maga mellett. Kíméletlenül még az ártatlan gyermekeket is megöli, hogy senki se vehesse el tőle a hatalmat. Feltehetjük magunkban a kérdést, hogy vajon azóta nagyon változott-e a világ? Mennyire valósult már meg, amit az Egyház a vallás társadalmi kötelezettségeiről és a vallásszabadsághoz való jogról fogalmazott meg? Mennyi hatalmon lévő ember létezik ma is, akik ahelyett, hogy a valódi igazságot keresnék, csupán saját érdekükben cselekszenek? Kérjük a történelem Urát, hogy a sok igazságtalanságot látván ne fáradjunk el, hanem hozzájáruljunk egy jobb világ létrehozásához.
Feladat a mai napra: Figyelek a saját hatalomvágyamra. Ahelyett, hogy uralkodnék a másik fölött, szolgálok neki.

2013. december 27., péntek

December 27.



Péntek, dec.27.                  1Jn 1,1-4                          (ÍGÉRETEK ÉS FOGADALMAK)

„A keresztény ember több alkalommal is fölszólítást kap arra, hogy ígéreteket tegyen Istennek. A keresztség és bérmálás, a házasságkötés és papszentelés mindig magában foglal ígéreteket. A keresztény ember személyes áhítatból is megígérhet Istennek bizonyos cselekedetet, imádságot, alamizsnát, zarándoklatot stb. Az Istennek tett ígéretekhez való hűség az isteni Fölséget megillető tiszteletet és a hűséges Isten iránti szeretetet fejezi ki.” (KEK 2101)
„"A fogadalmat, vagyis az Istennek megfontoltan és szabadon valamely lehetséges és nagyobb jóra tett ígéretet a vallásosság erénye alapján teljesíteni kell" (CIC 1191, 1. §). A fogadalom az áhítat cselekedete, mellyel a keresztény Istennek ajánlja önmagát, vagy egy jócselekedetet ígér meg. Fogadalmainak teljesítésével azt adja meg Istennek, amit megígért és amit neki szentelt. Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Szent Pál gondos volt fogadalmai teljesítésében (vö. ApCsel 18,18; 21,23-24).” (KEK 2102)
„Az Egyház példás értéket tulajdonít az evangéliumi tanácsok gyakorlására tett fogadalmaknak (vö. CIC 654): "Az Anyaszentegyház örül annak, hogy gyermekei között vannak olyan férfiak és nők, akik szorosabban követik és világosabban mutatják be az Üdvözítő önkiüresítését, Isten gyermekeinek szabadságával vállalva a szegénységet és lemondva saját akaratukról: ők ugyanis a tökéletesség dolgában Isten kedvéért a parancsolatok mértékén túl alávetik magukat egy másik embernek, hogy az engedelmes Krisztushoz hasonlóbbá váljanak" (II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium 42). Egyes esetekben az Egyház, megfelelő indoklás esetén, fölmenthet fogadalmak és ígéretek alól (vö. CIC 692; 1196-1197).” (KEK 2103)
Gondolkozzunk el azon, milyen ígéreteket illetve fogadalmakat tettem életemben? Miért? Hogyan tartottam meg őket? Imádságunkban pedig szemlélhetjük az ígéreteihez mindig hűséges Istent, és Szent Jánossal együtt hallhatjuk, szemünkkel láthatjuk, nézhetjük és a kezünkkel tapinthatjuk Isten Igéjét, az élet Igéjét, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk.”
Feladat a mai napra: Megígérek valamit Istennek, amit a mai napon érte akarok tenni.

2013. december 26., csütörtök

December 26.



Csütörtök, dec.26.            ApCsel 6,8-10; 7,54-60      (AZ ÁLDOZAT)
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. ... Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült.

„Igazságos dolog Istennek áldozatokat bemutatni az imádás, a hálás lelkület, a könyörgés és a közösség jeléül: "Valódi áldozat minden cselekedet, amit azért teszünk, hogy szent társaságba kerüljünk Istennel, és annak a jó célnak érdekében tesszük, ami igazán boldoggá tehet bennünket" (Szent Ágoston).” (KEK 2099)
„A látható áldozatnak, hogy igaz legyen, a lelki áldozat kifejezésének kell lennie: "Áldozat Istennek a töredelmes lélek ..." (Zsolt 51,19). Az ószövetségi próféták gyakran korholták a belső részvétel nélküli, a felebarát szeretetétől elszakadt (vö. Iz 1,10-20) áldozatokat (vö. Ám 5,21-25). Jézus Ozeás próféta szavát idézi: "Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot" (Mt 9,13; 12,7). Az egyetlen tökéletes áldozat az, amelyet Jézus az Atya szeretete iránti teljes odaadással üdvösségünkért a keresztfán mutatott be" (vö. Zsid 9,13-14). Az Ő áldozatához kapcsolódva életünket tehetjük Istennek szóló áldozattá. (KEK 2100)
A szent, amelyet karácsony második napján ünnepelünk, ilyen Istennek tetszett áldozat volt. Megértette, hogy áldozattal is jár, ha valaki Istent mindenekelőtt szeretni és Jézus Krisztusban vetett hitét hűségesen megvallani akarja. Első keresztényként István diakónus tanúságot tett vérével Krisztus mellet, és életét áldozatul odaadva és Isten kézébe helyezve halt meg. Milyen áldozatkészséget talál bennünk az Isten, és milyen következményekkel jár számunkra a mindennapi életben, hogy Istent az első helyre állítjuk?
Feladat a mai napra: Imádkozom azokért a keresztényekért, akiket a hitük miatt üldöznek, és akik nem ünnepelhetik nyilvánosan a karácsonyt.

2013. december 25., szerda

December 25.

Áldott karácsonyi ünnepet!!!



Szerda, dec.25.                  Jn 1, 1-18                         (AZ IMÁDSÁG)

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: ,,Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én.'' Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.


„Erkölcsi életünk forrása az Istenbe vetett hitben van, aki kinyilatkoztatja nekünk szeretetét. Szent Pál "a hit engedelmességéről" (Róm 1,5) mint az első kötelezettségről beszél. Ennek következménye, hogy "Isten nem ismerése" minden erkölcsi eltévelyedés kiindulópontja és magyarázata. Kötelességünk tehát Isten iránt, hogy higgyünk benne és tanúságot tegyünk róla.” (KEK 2087)
„Amikor Isten kinyilatkoztatja magát és meghívja az embert, az ember a saját erejével képtelen tökéletesen válaszolni az isteni szeretetre. Remélnie kell, hogy Isten megadja neki a képességet, mellyel viszonozni tudja szeretetét és a szeretet parancsainak megfelelően tud cselekedni. A remény az isteni áldásnak és Isten boldog látásának bizakodó várása; félelem is, attól, hogy megbántja Isten szeretetét és kiváltja büntetését.” (KEK 2090)
„Az Isten szeretetébe vetett hit magában foglalja a meghívást és a kötelezettséget arra, hogy őszinte szeretettel válaszoljunk az isteni szeretetre. Az első parancsolat arra kötelez, hogy Istent mindenekfölött szeressük, és minden teremtményt Őáltala és Őmiatta szeressünk.” (KEK 2093)
„A hit, a remény és a szeretet cselekedetei, melyeket az első parancsolat parancsol, az imádságban valósulnak meg. A lélek Istenhez emelése imádásunk kifejezése: a dicsérő, hálaadó, közbenjáró és kérő imádság. Az imádság elengedhetetlen föltétele annak, hogy engedelmeskedni tudjunk Isten parancsolatainak. "Szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni" (Lk 18,1).” (KEK 2098)
Köszönjük Istennek, hogy Jézussal együtt ma megszületett nekünk a hit, a remény és a szeretet, és Jézus által képessé lettünk arra, hogy viszonozni tudjuk szeretetét és a szeretet parancsainak megfelelően tudjunk cselekedni. Próbáljunk a mai ünnepnapot imádságos lelkülettel megélni.
Feladat a mai napra: Apró hitbéli tapasztalatot, tanúságtételt ajándékozom családomnak és velem ünnepelő ismerőseimnek.