XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. október 31., szombat

Október 31.



Lk 14,7-11                 (aki magát megalázza, az felmagasztaltatik)
A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. „Amikor lakodalomba hívnak - kezdte -, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.”

Jézus ezt a példabeszédet nemcsak az akkori meghívottaknak mondja, hanem ugyanúgy nekünk is szól. Aki került már olyan helyzetbe, hogy kiválasztott egy jó helyet egy ünnepi asztalnál, majd később át kellett adnia ezt a helyet másnak, talán tudja, milyen kínos is ez. Mennyivel jobb, ha a házigazda fogad, és ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Jézus viszont ezzel nem azt akarta mondani, hogy azért keressük az utolsó helyet, hogy ezzel kivívjuk az emberek tiszteletét, hanem hogy egyedül Isten legyen az, aki megadja nekünk a megtiszteltetést. Arra int itt inkább Jézus, hogy ne keressük az emberi megtiszteltetést és ne magunknak követeljünk meg bizonyos pozíciókat. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik. Jézus az igazi alázatosságra ösztönöz minket. Ahol maga Isten a házigazda, nem mi határozzuk meg a helyünket, hanem Isten jelöli azt ki. Az igazán alázatos az, aki tudja, ki ő Isten előtt, hogy magától semmit sem tud felmutatni, hanem mindenét Istentől kapta. De azt is tudja, hogy Isten nagyon szereti és nagyra becsüli őt. Aki ebben a tudatban él, tényleg képes szabadon az utolsó helyet választani magának. Fedezzük fel ma újra, mennyire becsesek vagyunk Isten szemében (vö. Iz 43,4) és engedjük, hogy ő adja meg nekünk a megtiszteltetést.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy a mai napon hol fontosabb számomra az, amit az  emberek mondanak rólam, mint az, amit Isten gondol, hogy ki vagyok számára.

2015. október 30., péntek

Október 30.



Lk 14,1-6                            (megérintette kezével, meggyógyította)
Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. Íme, előtte állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: „Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem szabad?” Azok hallgattak. Erre megérintette kezével, meggyógyította, és útnak bocsátotta. Aztán hozzájuk fordult: „Ha valamelyikteknek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” Erre nem tudtak mit felelni.

Jézus minden más előtt az ember életét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. A mai történet Jézusnak egy korábbi gyógyításához hasonlít, ahol szintén ez volt Jézus kérdése, hogy vajon szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet menteni, vagy pusztulni hagyni? (Lk 6,9) Bár Jézus tudta, hogy a zsidó törvény szerint nem lett volna szabad szombaton gyógyítani, ő akkor mégis meggyógyította az elsorvadt kezű embert. Most is megérinti kezével a vízkórost és meggyógyítja. Ezzel megmutatja, hogy ő a törvény fölött áll, és hogy Isten akarata az, hogy az ember szombaton is megtegye a jót, az Ő akaratát. Jézus egy másik kérdéssel a törvénytudók és a farizeusok ellentmondásos viselkedésére mutat rá, arra, ahogyan ők alkalmazzák a törvényt. Ha valakinek a hozzátartozója, legyen ez ember vagy fontos állat, életveszélybe kerülne szombaton, ők is azonnal segítenének és megmentenék őt. A farizeusok tehát így képesek kijátszani a törvényt, és Jézus szemére vetik, hogy nem tartja be azt. Nem értették meg, hogy Isten sem hagyja, hogy valaki, akit szeret, elpusztuljon. Így Isten szeretete minden emberi törvény előtt áll. Gondolkozzunk  el azon, hogy hogyan működik ez nálunk: vajon számunkra mindig az ember a legfontosabb? Mennyire szolgálják szabályaink, előírásaink, irányvonalaink az életet, a szeretetet? És hol engedünk magunknak kivételt a szabály alól, másoknak pedig nem?
Feladat a mai napra: Valaki felé kinyújtom a kezemet és éltető, szerető gesztust fejezik ki irányába.

2015. október 29., csütörtök

Október 29.



Lk 13, 31-33                      (Heródes terve)
Még abban az órában fölkereste néhány farizeus. Figyelmeztették: „Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni.” Ezt válaszolta nekik: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.

Isten országának megint újabb valóságáról elmélkedhetünk ma: az üldözés valóságáról. Jézust arra figyelmeztetik: „Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni.” Heródes, mint annyi más ember, nem tudta elfogadni Jézus tanítását. Nagy kihívást jelet az Isten országáról szóló tanítás, hiszen az elmúlt napokban már mi is megtapasztaltuk, hogy itt alapvető megújulásról van szó. Jézus nem felületes magatartásbeli változásra hív, hanem mély megtérésre és Isten felé fordulásra. Nála nincsen kecmec, nincsenek fél dolgok. Aki üdvözülni akar, annak meg kell tennie bizonyos lépéseket. És itt közre játszik az ember kényelmessége. Nem könnyű megújulni, hiszen ez azt jelenti, hogy fel kell adnom régi életmódomat. Ez viszont nagyon kényelmetlen tud lenni. Hogy ki tud vagy akar erre igent mondani? Ez egy nagy titok. Talán az ember legnagyobb titka. Az ember legnagyobb boldogsága vagy tragédiája pont ebben a pontban válik el, mert elengedni régi felfogásunkat, magunkról alkotott képünket, életmódunkat sok szorongást és bizonytalanságot vált ki bennünk, amit csak az Istenbe vetett nagyon mély bizalommal lehet átlépni. De aki ezt a lépést meg tudta tenni azt tapasztalja viszont, hogy most kezd el igazán élni. Aki viszont nem akarja megtenni ezt a lépést, az Istent személyes ellenségeként fogja üldözni. Jézust semmi sem hátráltathatja abban, hogy folytassa munkáját: „Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be. Mégis, ma, holnap és holnapután folytatnom kell utamat, mert nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.
Feladat a mai napra: Ha Isten nekem felkínálja az üdvösség útját, ami életmódváltozással is jár, igent tudok-e neki mondani? Kérjük a Szentlélek segítségét.

2015. október 28., szerda

Október 28.



Lk 13,22-30                       (Igyekezzetek a szűk kapun bejutni)
A városokban és falvakban, amelyeken áthaladt, mindenütt tanított, így tette meg az utat egészen Jeruzsálemig. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Távozzatok egy szálig, ti gonosztevők! Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

Jézus úton van Jeruzsálembe. Sőt, már oda is ér. Nemcsak látogatni megy, hanem odaadni életét. Jézus maga kezdettől fogva igent mondott Isten terveire és vállalta azt az utat, amiről maga is megtapasztalta, hogy micsoda szűk és göröngyös tud lenni. Az embereket nagyon mozgatja a kérdés, hogy ki üdvözülhet, ki juthat be az Isten országába? És Jézus nem tanít nekik mást, mint amit maga is él. Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni. Megint csak újabb tanítás az Isten országáról. Nincsen tömeges üdvözülés, csak egyéni. Ezt akarja kifejezésre juttatni azzal a mondattal:  Igyekezzetek a szűk kapun bejutni. Egy szűk kapun csak egy ember mehet át, egyenként kell átmenni rajta. És még tovább szemlélteti: A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyisd ki nekünk! Akkor azt fogja nektek mondani: Nem tudom, honnan valók vagytok. Ti bizonygatjátok: A szemed láttára ettünk és ittunk, a mi utcánkon tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan valók vagytok. Nagyon keménynek tűnik ez az ítélet. De itt egy nagyon fontos dologra hívja fel figyelmünket. Nem a tömeges megnyilvánulás számít, pl. hogy elmentem szentmisére, vagy részt vettem a Szentatya látogatásán, vagy egy nagy katolikus hitfesztiválon, ahol azt mondhatom, „én is ott voltam”. Nem az számít, hogy én is ott voltam, hanem hogyan voltam ott. Csak testileg? Vagy próbáltam igazán kapcsolatba kerülni Istennel? Hányszor vesszük észre magunkon, hogy figyelmetlenül, szórakozottan veszünk részt egy szentmisén. Elhangzik az olvasmány, evangélium és már nem is emlékszünk arra, hogy miről is szólt. Testileg jelen vagyunk ugyan, de lelkileg más világban járunk. Isten nem arra kíváncsi, hogy ott voltunk-e, hanem hogy találkoztunk-e vele! Csak azt ismeri, akivel személyesen találkozott. Emlékezzünk vissza a görbedt asszony gyógyulására. Ő bemehet Isten országába, mert valóban Istennel találkozott. Ne csapjuk be magunkat azzal, hogy részt vettem valamin, hogy mennyi mindent „tettem meg Isten kedvéért”. Ne akarjak első lenni abban, hogy mennyi mindenen vettem részt mert  íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. Hanem keressük a Vele való párbeszédet, a személyes találkozást és járjunk is az Ő útján, azon a bizonyos szűk, keskeny és sokszor göröngyös úton, amin Jézus is járt, de ami az egyetlen út, ami az üdvösségre vezet.
Feladat a mai napra:  Arra ügyelek, hogy mai imádságom, Istennek szentelt időmben, valóban teljesen jelen legyek és találkozzak is vele.

2015. október 27., kedd

Október 27.



Lk 13, 18-19                      (Az Isten országa olyan mint egy mustármag)
Aztán így szólt: „Mihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között.”

Jézus a gyógyítás után tanítást ad az Isten országáról. „Mihez hasonlít az Isten országa, mihez hasonlítsam? Jézus küldetésének középpontjában áll az Isten országáról szóló tanítás. Azért jött, hogy szemléltesse, megtapasztaltassa velünk az Isten országát és odavezessen minket. A rózsafüzérnek a világosság titkaiban nem hiába áll a harmadik helyen, azaz középen: Aki nekünk meghirdette az Isten országát. Az Isten országa a legfontosabb valóság, az a hely, ahonnan származunk, és ahová meghívást kaptunk. És ez semmi más, mint az Istennel való közösség. Hatalmas valóságról van szó, Isten mégis csak magjában rejtette el az emberben: Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott és elvetette a kertjében. Kikelt, és hatalmas fává terebélyesedett, úgyhogy az ég madarai tanyáztak ágai között.” Isten elvetette országának magját életünk szántóföldjében. Piciny kis magocska, a magok legkisebbje, mely mégis hatalmas fává terebélyesedhet, úgyhogy az ég madarai tanyázhatnak ágai között. Mi ez a valóság? Miért mag formájában van csak jelen bennünk? Mert Isten olyan alázatos, hogy senkire sem erőlteti rá magát. Felkínálja, megadja a lehetőséget minden embernek, de ahhoz, hogy ez a kicsi mag kicsírázzon és növekedjen az ember beleegyezésére és együttműködésére van szüksége. Öntözni és gondozni kell. Azt viszont az embernek kell megtennie az imádság, az istenkeresés, a testvéri szeretet gyakorlása és a hitben és az evangélium szerinti életben való növekedés által. Akkor viszont Isten megadja a növekedést, és annak az embernek az élete valóban nagy fává terebélyesedik. Ezt sok ember életében láthatjuk, egyik gyönyörű példája napjainkban Böjte Csaba ferences atya, hány árva gyermek „tanyázhat ágai között”! De sok más példa is van körülöttünk, és életüknek nincsen más titka mint ez a napi igen Isten terveire, Isten országának kibontakozására. Higgyünk abban, hogy a mi életünkben is lehetséges, ha együttműködünk Istennel.
Feladat a mai napra:  Hol tudnék ma együttműködni Istennel?