XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. december 31., vasárnap

December 31.



Szentcsalád vasárnapja        Sir 3,3-7; Kol 3,12-21; Lk 2,22-40
Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona.” Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatni. És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, míg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és magasztalta Istent.
A karácsonyi idő meghív minket arra, hogy szemléljük Isten szeretetét, aki értünk emberré lett. Az egyház nyolc napig ünnepeli a megtestesülés misztériumát a liturgiában, újra meg újra szemlélve azt a csodát, hogy Isten emberré lett. Sokat segíthet nekünk, ha imádságunkban egy szentképet, betlehemet teszünk magunk elé, vagy ha a közelünkben lévő újszülött csecsemőt szemlélünk. Isten is felvállalta az újszülött gyermek életét, a vele járó szegénységet, tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot. Rábízta magát az emberekre, Máriára és Józsefre, hogy gondoskodjanak róla, felneveljék. Elfogadott mindent, ami ezzel együtt járt, pl. hogy eleget tegyenek a vallási előírásoknak, ahogy a mai evangéliumban olvassuk, hogy bemutassák őt az Úrnak a templomban, bemutatva két gerlét vagy galambfiókát tisztulási áldozatul. Isten egy családon keresztül akarta kinyilatkoztatni arcát: egyszülött Fiában, és szüleiben, Máriában és Józsefben. Isten atyai és anyai arcát, de az újszülöttben megnyilvánuló ártatlan arcát is. Hiszen az Isten nem egy távoli, felhők felett lebegő, megfoghatatlan lény, aki az embereken uralkodik. Le akarta rövidíteni ezt a távolságot azáltal, hogy megfoghatóvá tette magát egyszülött Fiában. Engedte, hogy az agg Simeon a karjába vegye, hogy Szűz Mária megszoptassa, hogy József magához ölelje… Mindegyikük ebben az emberi tapintásban valamit mélyen megtapinthatott Isten misztériumából. És a szívük dicsőítő dalra fakadt.
Feladat a mai napra: Szakítsunk időt arra, hogy szemléljük a Szent Családot. Ha lehetőségünk van rá, látogassunk meg egy családot, ahol kisgyermekek vannak, vagy szemléljük saját gyermekeinket, akik által Isten valamilyen módon számunkra is tapinthatóvá teszi magát.

2017. december 30., szombat

December 30.



Lk 2,36-40                         (Isten a mindennapi próféták által beszél)
36Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, 37aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. 38Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. 39Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

Mennyire fontosak a próféták! Ma is szükségünk van prófétákra, akik elő kapcsolatban vannak Istennel, dicsőítik őt és elmondják a remény örömhírét, hogy van megváltás. Anna élete erről tanúskodik. Pedig neki is épp elég oka lehetett volna arra, hogy elkeseredjen sorsán, miután hét éves házasság után férje meghalt, és egyedül maradt. Magáról kellett gondoskodnia. Nem volt gyermeke, aki a gondját viselte volna, és mint özvegy a társadalom peremére került. Az Istenbe vetett hite volt számára az élet és öröm forrása. És Isten úgy akarta, hogy pont rá legyen szüksége, hogy megnyissa az emberek fülét az örömhírre, Isten érkezésére. Ahogy Jézus mondta: Boldog a szem, amely látja amit ti láttok. Sok ember akarta volna látni, és nem látta… (Mt 11,26-28). Néha azt gondoljuk, hogy a Szentírásban szereplők és próféták különleges emberek voltak, akik valamilyen kiváltságos kegyelemben részesültek ahhoz, hogy ilyen közel lehetnek Istenhez. Isten azonban nem a különlegeseket, hanem a kicsinyeket és egyszerűeket választotta ki, azokat, akik közel tudják engedni magukhoz Istent, hogy meglássák őt, és tanúságot tegyenek róla. E kicsinyek öröme Szűz Mária öröme, akik vele együtt dicsőítik az Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben, tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát, íme, ezen túl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek. Mert nagyot művelt velem Ő, aki Hatalmas, Ő, akit Szentnek hívunk.” (Lk 1,46). Ehhez a tapasztalathoz csak nyitottság és őszinte istenkeresés kell. Abban, hogy Isten letekint kicsinységemre, valahol egész mélyen tapasztaljuk meg Isten irántunk való irgalmát, aki komolyan vesz, és fölemel, értéket és méltóságot ad nekünk, mert tudom, hogy önmagamat nem válthatom meg, nem emelhetem föl. De amikor az Isten fölemel, akkor megrendítően mélyen döbbenhetünk rá igazi értékünkre, Isten irántunk való elkötelezettségére. Kérjük tőle ezt a kegyelmet!
Feladat a mai napra: Megfigyelem, hogy a mai nap folyamán hol tapasztalom Isten irántam való elkötelezettségét.

2017. december 29., péntek

December 29.



Lk 2,22-35                         (Simeon felismeri Jézusban a Megváltót)
22Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; 24s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. 25Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 28karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 29„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 34Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 35a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Mennyire gyöngéd és szép ez a jelenet, hogy az agg Simeon megláthatja Jézusban Izrael vigaszát, karjába veszi a kis Jézust és áldja az Istent. Isten megígérte neki, hogy addig nem hal meg, míg meg nem látja az Úr Fölkentjét, és azt láthatjuk, hogy Isten sosem csal meg minket. Nem ígérget nekünk dolgokat, nem hiteget minket egy szép jövővel. Isten ígéretei igazak! Természetesen! Mégis mennyire tud meginogni a hitünk, amikor nehéz dolgok történnek velünk, vagy amikor egy betegség elhomályosítja bennünk a reményt. Akkor olyan gyorsan kétségbe tudjuk vonni Isten ígéreteit, és azt tudjuk mondani: Hát, aki hiszi… Ezek csak szép szavak. A valóság nekünk mást mond. Ám az agg Simeon nem kételkedett Isten szavában. Hány évet kellett várnia az ígéret beteljesedésében! De végül beteljesült, amikor megérkezett annak ideje. És Simeon mindvégig kitartott. A legnagyobb boldogság, ha kitartásunk jutalmaként láthatjuk Istent cselekedni, beteljesíteni ígéretét.
Feladat a mai napra: Szánjunk ma időt Isten cselekvésének szemlélésére. Hol tapasztaltunk vigaszt az életünkben? Írjunk a naplónkba legalább 5 olyan alkalmat, ahol Isten jelenléte valósággá vált számunkra konkrét vigasz megtapasztalása által, és Simeonnal együtt áldjuk az Urat.

2017. december 28., csütörtök

December 28.



Mt 2,13-18                         (Isten segítségül jön)
13Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.” 14Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba. 15Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.” 16Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, haragra lobbant és Betlehemben meg a környékén minden fiúgyermeket megöletett kétéves korig, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. 17Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: 18Kiáltozás hallik Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, s nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.
Az aprószentek ünnepe az emberi harag és irigység kegyetlenségéről szól, de Isten irgalmáról is. Miben láthatjuk meg Isten irgalmát? Isten elkötelezte magát az emberiség iránt, lehajol hozzá, keresi a vele való egységet. A gyermek Jézusban Isten mindenki felé kinyújtja kezét. Heródes felé is. Csak ő annyira félti hatalmát, hogy nem tud mást látni Jézusban, mint ellenséget. Jézus azért jött, hogy üdvözítse az embert. Nem halhatott meg Heródes által, mert még nem jött el az ő órája (vö. Jn 2,4). Ezért álmában megjelent Józsefnek az Úr angyala, hogy figyelmeztesse őt, mert Jézusnak véghez kellett vinnie Isten tervét, hirdetni és megmutatni Isten szeretetét. Sokszor azt kérdezzük, hogy Isten miért nem tudta megakadályozni a mészárlásokat? Miért nem volt irgalmas a betlehemi gyermekek és anyák iránt is? Egyáltalán miért képes az ember arra, hogy bűnt kövessen el? Mire jó ez? Nem abban áll az Isten irgalma, hogy megakadályozza a rosszat. Isten szabad lényeknek teremtett minket, és legnagyobb méltóságunk és értékünk abban mutatkozik meg, hogy dönthetünk a jó mellett, és igaz cselekedeteket hajthatunk végre akár életünk árán is. Isten nem veheti el tőlünk cselekvési szabadságunkat. Irgalma azonban abban mutatkozik meg, hogy ha mi a rosszat válasszuk, ő segíthet helyrehozni. Hiszen ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem (vö. Róm 5,20). „(Az Úr) meggyógyítja a megtört szívűeket és bekötözi sebeiket. (...) Az Úr fölemeli a megalázottakat, de a gonoszokat földre tiporja” (147,3.6). Összegezve: Isten irgalmassága nem elvont eszme, hanem konkrét valóság, amellyel kinyilvánítja szeretetét, mely olyan, mint egy atyáé és anyáé, akik szívük mélyéig megindulnak gyermekeikért. Valóban állíthatjuk, hogy „szívbéli” szeretet. A bensőből fakad, mint mély, természetes érzés, melynek összetevői a gyöngédség és az együtt érzés, az elnézés és a megbocsátás”[1].
Feladat a mai napra: Ha valakire haragszom, keresem a Jézussal való találkozást, és addig beszélgetek el Vele a dologról, míg el nem tölt engem irgalmával.


[1] Ferenc pápa. MV. 6

2017. december 27., szerda

December 27.



1Jn 1,1-4                            (amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek)

A család a hit továbbadásának egyik legfontosabb helye. A család küldetése, hogy tagjai egymást erősítsék a hitben. Erre, az Egyház is újra és újra rámutat: „A család is, miként az Egyház, az evangelizálás területe, ahol az Evangéliumot továbbadják, s ahonnét az Evangélium szétsugárzik. Ahol egy család tisztában van ezzel a küldetésével, minden tagja befogadja az Evangéliumot és tovább is adja. … Az ilyen család sok más családra és egész környezetére is kisugározza az Evangéliumot.”[1] A hit továbbadásának pedig nincs más célja mint az, amit Szent János a mai szentírási szakaszban kifejez: Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk, - és ezáltal közösségben a Szentháromsággal. Hogy minden ember részesüljön a hit által az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való közösségben. Éppen e célból írja Szent János, a mai nap szentje, Evangéliumát, leveleit. Saját, ill. közösségi tapasztalatait osztja meg másokkal, hiszen leveleiben nemcsak egyes szám első személyben ír, hanem többes számban beszél. „Amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk ...”. Szavai mögött a közösség tapasztalata áll. Megkérdezhetjük önmagunktól, mi volt az, amit mi ezekben a karácsonyi napokban hallottunk, mit láttunk a szemünkkel, mit tapintottunk a kezünkkel? Mit tapasztalunk abból az isteni életből, amely értünk emberré lett? Jó lenne, ha a családon belül meg tudnánk osztani valamit mindebből.
Feladat a mai napra: Megosztom egy családtagommal, idén mit jelentettek számomra a karácsonyi ünnepek, és mi volt ezek által az Isten üzenete a számomra.


[1] Familiaris consortio No. 52, II. János Pál pápa apostoli buzdítása a keresztény család feladatairól a mai világban