Zsolt 34,10-12 (Féljétek az Urat, ti szentjei!)
Féljétek
az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem szenvednek hiányt.
A
fiatal oroszlán nyomorog és koplal, de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
Gyertek,
fiaim, és hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítalak titeket.
Amint fönt már említettem, a 34. zsoltár egy tanítózsoltár is. Dávid
számára Isten jelenléte az életében fontos, életet mentő élménye lett. Nem
tudja elképzelni életét Isten nélkül. Nem azért volt Isten olyan jóságos hozzá,
mert Dávid olyan szent ember lett volna, aki sosem vétkezett. Tudjuk, hogy
Dávid is elég sok bűnt, sőt súlyos bűnt követett el életében. De volt benne egy
alapmagatartása: az istenfélelem. Isten számára nem csupán egy földön túli,
felhők fölött lebegő, ismeretlen lény volt, akinek meg kell tartani a
parancsokat, akitől félni, rettegni kell. Zsoltáraiban világosan kiderül az,
hogy Isten számára egy konkrét személy, egy hozzá közel álló isteni személy,
aki olyan mint egy atya, vagy mint egy jó barát. Aki nagyobb nála, de mégis
oltalmában van. Ezekben a versekben bátorítani akar minket: Féljétek az Urat, ti szentjei, akik őt félik, nem
szenvednek hiányt. A fiatal oroszlán nyomorog és koplal, de akik az Urat
keresik, nem szűkölködnek. Bárcsak te is mernél
teljesen az Úrra hagyatkozni! Igazából mit értünk istenfélelem alatt? A Magyar
Katolikus Lexikon így határozza meg: az istenfélelem „természetes erény, az értelem meghajlása a
természetes erkölcsi törvény alkotója előtt, aki minden jót megjutalmaz és
minden rosszat megbüntet. A teljes élet jutalmazása v. büntetése a
fölfoghatatlan, az „egészen más”, a „Szent” joga, akit az ember nem érthet meg,
de föltétlenül tisztelnie és félnie kell (örök élet). Az istenfélelem a
vallásosság társerénye. Ellentétes víciuma a vakmerőség. - 2. a
Szentlélek hét ajándékának egyike, természetfölötti erény, mely rendezetté
teszi a lélekben a szeretetet.”[1]
S egyben rendezetté teszi bennünk az Istennel való kapcsolatunkat is. Jézus
igazából az istenfélelem erényére utal, amikor azt mondja: „Boldogok a
lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) A lélekben
szegény az az ember, aki ismeri kicsiségét, gyengeségét, gyarlóságát, de
gyermeki bizalommal teljesen az Isten tenyerébe tudja helyezni magát, el tud
fogadni tőle mindent: jót és rosszat egyaránt. Nem akar nagyobb, okosabb lenni
Istennél, hanem elfogadja Isten, élete alkotójának fennhatóságát.
Feladat a mai napra: Hogyan van jelen életemben az
istenfélelem? Hogyan viszonyulok Istenhez? Kérem a Szentlelket, hogy erősítse
meg bennem az istenfélelem erényét.