XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 31., péntek

Március 31.



Ef 4,10-16

Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk az Isten Fia hitének és megismerésének egységére, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljessége életkorának mértékére. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.

Minden egyes embernek van egy pótolhatatlan, sajátos helye Krisztus testében. Azáltal, hogy betöltjük ezt a helyet, egyesülünk Krisztussal és fejlődik bennünk Krisztus képmása, arca. Jézus nem akarta, hogy testének tagjai egységesek legyenek, mindenkinek különböző feladatot adott. „Hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét”. Ha hűségesen szolgáljuk Krisztust és testének tagjait, életünkön keresztül megjelenik Jézus arca a világnak is. Nézzük meg újra a borítólapon a két jobboldali képet: Hol jelenik meg Jézus arca? Ahol Jézus szolgál és ahol Jézust szolgálják. Egyszer Jézus szeretetszolgálatánál, amikor megmossa Péter lábát, Jézus arca visszatükröződik a vízben. Másodszor Veronika szeretetszolgálatánál, amikor a szenvedő Jézusnak odanyújtja a kendőt, Jézus arcnyoma eltörölhetetlenül ott marad vissza a szeretet eszközében. Ahol mi szeretetből szolgálunk másokat, ott visszatükröződik Jézus arca. Krisztustól, a Főtől, szüntelenül megkapjuk azt az erőt, amire feladataink teljesítéséhez szükségünk van. Ő az, aki az egész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Nem ad nekünk olyan feladatot, amely felülmúlja képességeinket. De nekünk sem szabad összehasonlítanunk magunkat másokkal és olyan adottságokat kívánnunk, ami nekik van. Nem arról szól, hogy mi mit szeretnénk csinálni, hanem, hogy Isten mit szánt nekünk. Elsőként hozzá tartoznak a hivatásbéli kötelességeink, azok a feladatok, amelyek élethívatásunkkal vannak összekötve: a házastárs és a család gondozása, illetve a közösség tagjairól való gondoskodás. A mai imádságban elgondolkozhatunk azon, hogyan éljük meg feladatainkat? Hogyan segíthetjük a különböző közösségek épülését?

Feladat a mai napra: Elhatározok egy konkrét cselekvést, amivel a mai napon valakit szeretetből akarok szolgálni.

2017. március 30., csütörtök

Március 30.



2Kor 3,11.12.18; 4,6

Ha ugyanis már a mulandó oly dicsőséges volt, akkor a maradandó még sokkal dicsőségesebb lesz. Mivel ezt reméljük, teljes nyíltsággal szólunk, nem úgy, mint Mózes, aki befödte arcát, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsőségének a végét Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át, az Úr Lelke által. Isten ugyanis, aki azt mondta: „A sötétségből támadjon világosság”, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk.

A mai idézetben Szent Pál Mózesre vonja a figyelmünket, arra az eseményre, amikor „Mózes arca ragyog az Úrral való beszélgetés miatt. Amikor Mózes aztán befejezte beszédét, fátyolt borított az arcára. Ezt mindig levette, ha bement az Úrhoz, hogy beszéljen Vele, addig, amíg ki nem jött. Mivel sugározott Mózes arca, Áron és Izrael fiai féltek a közelébe menni. Mózes azonban ismét eltakarta arcát, amikor hozzájuk szólt. (vö. Kiv 34,29-34) Az Istennel való beszélgetés alatt az Isten dicsősége terjeszkedett Mózesre. Szent Pál azzal okolta meg a tényt, hogy Mózes fátyolt borított az arcára, hogy Izrael fiai ne lássák mulandó dicsőségének a végét. (Más értelmezés is lehetséges: Mivel Mózes arca Isten dicsőségét sugározta, Izrael fiai féltek tőle.) Pál számára Mózes dicsősége mulandó, valamikor véget ér. Az a dicsőség pedig, amelyet Jézus Krisztus által nyertünk el, maradandó. Nem kell betakarnunk arcunkat: födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét. Ez a dicsőséges tükrözés elsősorban nem egy felületi vagy rendkívüli ragyogást jelent, hanem a Szentlélek által végrehajtott belső átalakulást. A Szentlélek alakítja ki bennünk Krisztus képmását, arcát. Ha szemléljük Jézust, ha beszélünk vele, az valamilyen módon életünkben, magatartásunkban is visszatükrözik. „Mondd meg, kivel jársz, és mondom neked, ki vagy”, mondja egy spanyol közmondás. Gondolkozzunk el azon, hogy sugárzásunk mikor beszél másoknak Istenről, Jézusról.
Szt. Edith Stein számára barátnőjének magatartása ilyen krisztusi sugárzást jelentett. Edith hallotta, hogy férje az első világháborúban a fronton meghalt, és elment hozzá, hogy megvigasztalja. Viszont olyan békésen, nyugodtan, higgadtan találta. „Ez volt az első találkozásom a kereszttel és isteni hatalmával, amit annak ad meg, aki őt hordozza. Először láttam a Krisztus megváltó szenvedéséből megszületett egyházat és annak győzelmét a halál sötétsége fölött. Olyan pillanat volt, amikor hitetlenségem megtört, a judaizmus elhalványult bennem és megvilágosodott Krisztus: Krisztus a Kereszt titkában.”

Feladat a mai napra: Egy jézusi magatartást igyekszem élnem a mai napon.

2017. március 29., szerda

Március 29.



Lk 24,14-16.28-35
Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. ....
Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, Ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.

Az emmauszi tanítványok története biztos sokaknak az egyik legkedvesebb bibliai idézet. Sok mindenre megtanít. Ma inkább arra szeretnénk fordítani figyelmünket, hogyan történt meg Jézus felismerése. Amikor Jézus csatlakozott a két úton lévő tanítványhoz, azt mondja a szentírás, hogy „szemük képtelen volt felismerni”. Talán elsősorban nem is a szemük mint inkább a szívük volt képtelen Jézust felismeri. Jézus maga az, aki képessé tette szívüket és értelmüket arra, hogy felismerjék. Egyrészt az által, hogy hosszan magyarázta nekik az Írásokat. Kérésük,„Maradj velünk!”, pedig szintén fontos volt, mert úgy tűnik, hogy nélküle a történet más módon végződött volna. De végül Jézus felismerteti magát, nem akarta, hogy tanítványai anélkül a felismerés nélkül maradjanak. És hogyan ismertette fel magát? „A kenyértörésben”, ebben a gesztusban, amely magába foglalja Jézus szeretetből történt odaadását. Ezen a gesztuson keresztül a tanítványok megértették Jézus szenvedését és halálát, hogy ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe. Bár Jézus aztán eltűnt a szemük elől, azonban a szívükben velük maradt. És ezt a meggyőződésüket, hogy látták a feltámadt Jézust, már senki se vonhatta kétségbe.  
Mit jelent számunkra a feltámadt Jézus arcát felismerni az eucharisztiában, a kenyér színében és a kenyértörésben? II. János Pál pápa szavaival kérjük Jézust, hogy mindig éberen találjon bennünket, készen arcának felismerésére: „Bárcsak a feltámadt Jézus, aki velünk halad, akár az emmauszi tanítványokkal, és felismerteti magát „a kenyértörésben” (Lk 24,35), éberen találna bennünket, készen arcának felismerésére, hogy mi is testvéreinkhez szaladjunk és beszámoljunk nekik a nagy hírről: „Láttuk az Urat!” (Jn 20,25)”[1].

Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy van-e lehetőségem a mai napon, valakivel megosztani hitbéli tapasztalataimat, pl. hogyan ismertem fel Istent, Jézust életemben.


[1] II. János Pál pápa, Novo Millennio Ineunte kezdetű enciklikájából, 59 pont.

2017. március 28., kedd

Március 28.



Zsid 9,24-28; 10,19-24
Krisztus ugyanis nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.
Testvérek, Krisztus véréért megvan tehát a reményünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk is van, akit az Isten a népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá igaz szívvel, hitből fakadó bizalommal. Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást.

A Zsidóknak írt levél az ószövetségi tapasztalatokból és szokásokból (a földi istentiszteletből, a földi közvetítőktől és a papságból) kiindulva megrajzolja a mennyei betejesedést: Jézus Krisztus, a megdicsőült Úr az Új Szövetség közvetítője. Jézus halálát a zsidó engesztelő szellemében értelmezi. Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Amint a templomba, a Szentek Szentjébe a szentély függönyén keresztül lehetett bejutni, úgy kellett a Megváltó testét is átszúrni a kereszten. Az emberiség számára így lett Krisztus az új és élő út, amelyen keresztül eljuthatunk Istenhez, az Atyához. Jézus elsőként bement az igazi szentélybe, a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. A feltámadt Krisztus visszatért az Atyához, az Atya boldog színe látására. De ott nem feledkezik meg az emberekről. Ahogyan földi életében tette, továbbra is cselekszi: közbenjár értünk. „Értük könyörgök” (Jn 17,9). Mert neki egyetlen vágya, hogy mi is eljussunk az Atyához, és láthassuk Őt. „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn 17,24). Jézus főpapi imádságában arra mutat rá, hogy mindig és mindenütt Isten színe előtt áll, és szíve Isten szentélye. Övéi hallgathatják imádságát, ahogyan szívében az Atyával beszél, és arra tanítja őket, hogy ők is beszéljenek szívükben az Atyával. Azért mostantól a szívünk az a szentély, ahova mindig betérhetünk és Isten színe előtt állhatunk.   

Feladat a mai napra: Valakiért közbenjárok Jézus színe előtt

2017. március 27., hétfő

Március 27.



Jn 20,11-17
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat - felelte -, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”

A feltámadt Krisztust szeretnénk látni, vele szeretnénk találkozni. Néhányan azt szokták mondani, hogy ha mi is ilyen módon találkozhatnánk a Feltámadottal, mint az elsők tanítványok, talán könnyebben hinnénk benne. Milyen előnnyel rendelkeznek ők valójában velünk szemben? Ha figyelünk a mai idézetre és elmélkedünk Mária Magdolna találkozásáról a Feltámadt Jézussal, feltehetjük a kérdést, vajon neki könnyebb volt felismerni Jézust, mint nekünk? Hogyan ismerte fel Jézust? Nem a külső alakja alapján – összetévesztette a kertésszel, nem is a hangja alapján – habár Jézus kérdést intézett hozzá, mégsem ismerte fel hangját. Csak amikor nevén szólította, akkor történt meg a felismerés. Miért? Mi rezonált abban a néven szólításban Mária számára? Mélyen ismerve érezte magát, és ebben ismerte fel Jézust, akit keresett, aki számára oly sokat jelentett. Láthatjuk, hogy Máriának a Feltámadottal való találkozása semmiféle előnnyel nem rendelkezik, a mi Jézussal való találkozásainkkal szemben. Talán csak annyival, hogy Mária az Úr keresésére indult. Ha mi is újra és újra elindulunk, hogy keressük Jézust, akkor keresésünkben meg fog nekünk jelenni. Vajon hol kell Őt keresnünk? Mária ott kereste Jézust, ahol utoljára látta, ahol testét elhelyezték. Keresése azonban egy új Jézussal való találkozásra vezetett el. Nekünk is, ahol elveszítettük Jézust, ott kell újból utána kutatnunk, hiszen lehet, hogy éppen ez lesz számunkra a kiindulópont egy új találkozáshoz.
Jézus nem engedte, hogy Mária megtartsa őt magának, ragaszkodjon megtalált testéhez. Az, aki magának szeretne valakit, az előbb-utóbb el fogja veszíteni. Ha valaki el akar nyerni valamit, és megőrizni saját magának, valaki más lelkét vagy valami földi jót, elveszíti azt. Aki viszont Istennek odaadja, az megnyeri. Mária elengedte Jézust, hogy elmenjen Atyjához, akitől aztán visszakapta Őt.

Feladat a mai napra: Engedjem, hogy Jézus a nap folyamán nevemen szólítson.