XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. május 23., szombat

Május 23.


Jn 21,15-17                       (A rózsafüzér a titokhoz való hasonulás útja)
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”

„A rózsafüzérben a Krisztus misztériumairól való elmélkedés sajátos módszerrel kerül elénk, s e módszer természete szerint alkalmas arra, hogy elősegítse a titkokhoz való hasonulást. E módszer az ismétlésre alapszik. Ez elsősorban az Üdvözlégyre érvényes, melyet minden misztériumnál tízszer ismétlünk. Ha ezt az ismételgetést felületesen nézzük, megkísérthet, hogy a rózsafüzért száraz és unalmas gyakorlatnak tartsuk. Ezzel szemben egészen más vélemény alakul ki a rózsafüzérről, ha úgy tekintjük, mint a szeretetnek a kifejezését, mely nem fárad bele abba, hogy újra meg újra visszatérjen a szeretett személyhez, olyan megnyilvánulásokkal, melyek külsőleg ugyan hasonlóak, mégis mindig újak az őket átható érzület miatt. Krisztusban Isten valóban „hús-szívet” vett magára: nem csupán irgalmasságban és megbocsátásban gazdag isteni szíve van, hanem minden érzelmi rezdülésre képes emberi szíve is. Ha erre vonatkozóan evangéliumi bizonyságra volna szükségünk, nem volna nehéz föllelni azt Krisztusnak a föltámadás után Péterrel folytatott megindító dialógusában: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” A háromszor föltett kérdésre háromszor hangzott a válasz: „Uram, te tudod, hogy szeretlek téged” (vö. Jn 21,15–17). Túl azon a sajátos jelentésen, amit ez a Péter küldetése szempontjából oly fontos részlet hordoz, senki figyelmét nem kerülheti el e hármas ismétlés szépsége, melynek során a sürgető kérdés és a válasz az emberi szeretet általános tapasztalatából ismert fogalmakban fejeződik ki. A rózsafüzér megértéséhez el kell mélyülni a szeretet sajátos lelki dinamikájában.
Egy dolog világos: ha az Üdvözlégyek ismétlése közvetlenül Máriához fordul, a szeretet aktusa ővele és őrajta keresztül Jézusnak szól. Az ismételgetést az a vágy táplálja, hogy a lélek egyre inkább hasonlóvá akar válni Krisztushoz, s ez a keresztény élet tulajdonképpeni 'programja'. Szent Pál tüzes szavakkal hirdette meg ezt a programot: „Számomra az élet Krisztus és a halál nyereség” (Fil 1,21). Továbbá: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). A rózsafüzér segít ebben a növekedésben, hogy egyre hasonlóvá váljunk egészen az életszentségig.” (RVM 26)
Feladat a mai napra: Úgy imádkozom ma egy tized rózsafüzért, hogy minden egyes „Üdvözlégy”-nél saját szavammal kifejezem Jézusnak, ki ő számomra, , pl. „… Jézus, aki a barátom…”.

2020. május 22., péntek

Május 22.


Jn 14,4-9                            (Krisztus titka – az ember 'titka')
„Hisz ismeritek oda az utat, ahová megyek.” Erre Tamás azt mondta: „Uram, nem tudjuk, hova mégy, hát hogy ismerhetnénk az utat?” „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” Erre Fülöp kérte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk.” „Már oly régóta veletek vagyok – felelte Jézus –, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta.

„Már hivatkoztam arra, hogy 1978-ban a rózsafüzérről, mint nagyon kedves imádságomról beszéltem, és akkor említettem valamit, amire most szeretnék visszatérni. Akkor azt mondtam: „a rózsafüzér egyszerű imádsága adja az emberi élet ritmusát”.
A Krisztus titkaira vonatkozó meggondolások fényénél nem nehéz elmélyíteni a rózsafüzér antropológiai tartalmát. E tartalom mélyebb értelme első látásra nem tűnik föl. Aki szemlélni kezdi Krisztust, végig járva életének állomásait, feltétlenül fölfedezi benne az emberre vonatkozó igazságot is. Ez a II. Vatikáni Zsinat nagy tanítása, melyet a Redemptor Hominis enciklikámtól kezdve annyiszor említettem tanításomban: „valójában az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán” (GS 22). A rózsafüzér segít befogadni ezt a világosságot. Krisztus útját követve, akiben „összefoglaltatik”, föltárul és megváltást nyer az ember útja, a hívő az igaz ember képe előtt áll. Miközben szemléli az Ő születését, megtanulja, hogy az élet szent, a názáreti otthonra tekintve fölfogja a család Isten terve szerinti eredeti igazságát; a nyilvános élet titkaiban hallgatván a Mestert világosságot lát ahhoz, hogy belépjen Isten országába; követvén Őt a keresztúton megismeri az üdvözítő fájdalom értelmét. Végül Krisztust és Anyját a dicsőségben szemlélve látja a célt, ahova mindegyikünk hivatott, ha engedjük, hogy a Szentlélek meggyógyítson és átformáljon minket. Így tehát elmondható, hogy ha a rózsafüzér bármely titkát jól elmélkedjük, megvilágosítja az ember titkát.
Ugyanakkor természetessé válik, hogy a Megváltó szent emberségével való találkozásba magunkkal vigyük gondjainkat, bajainkat, munkánkat, terveinket, mindazt, ami az életünket jelenti. „Bízd az Úrra minden gondodat, és Ő gondoskodni fog rólad” (Zsolt 55,23). A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére. Huszonöt év távolából visszagondolva a próbatétekre, melyek a péteri szolgálat gyakorlása közben sem hiányoztak, úgy érzem, meg kell erősítenem buzdító felhívásként mindenki felé, hogy személy szerint tapasztalják meg: igen, valóban a rózsafüzér „adja az emberi élet ritmusát”, azért, hogy harmonizálja az isteni élet ritmusával a Szentháromság boldog közösségében; és ez a mi egész életünk rendeltetése és vágya.” (RVM 25)
Feladat a mai napra: Mária szívére és közbenjárására bízok egy beteget és imádkozok érte egy tized rózsafüzért.

2020. május 21., csütörtök

Május 21.


Lk 1,39-45                         (A 'titkoktól' a 'misztériumhoz': ez Mária útja)
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

„A rózsafüzér ennek az eszménynek a szolgálatában áll, elénk tárva a 'titkot', hogy könnyebben megnyílhassunk Krisztus elmélyült és bensőséges megismerésére. Elmondhatjuk, hogy ez Mária útja. A názáreti Szűz, a hit, a csend és az odahallgatás asszonya példájának az útja. Ugyanakkor annak a Mária-tiszteletnek az útja, melyet a Krisztus és az Ő szentséges Anyja közti elszakíthatatlan kapcsolat tudata éltet: Krisztus titkai bizonyos értelemben az anya titkai is – még akkor is, ha ez nem közvetlenül nyilvánvaló –, mert Mária Krisztusból és Krisztusért él. Magunkévá téve az Üdvözlégyből Gábor angyal és Szent Erzsébet szavait, késztetést érzünk arra, hogy mindig újra Mária karjaiban és szívében keressük az ő „méhének áldott gyümölcsét” (vö. Lk 1,42).” (RVM 24)
Feladat a mai napra: Máriával és hozzá hasonlóan, Jézust a szívemben hordozva, indulok a Szentlélek indítására valaki felé és kifejezem odafigyelésemet.

2020. május 20., szerda

Május 20.


Kol 2,1-3                            (Jézus életében minden az Ő misztériumának jele)
Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, a laodiceaiakért és mindazokért, akik személyesen nem ismernek, hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére. Benne rejlik a tudomány és a bölcsesség minden kincse.

„A rózsafüzérben elénk adott elmélkedés-sorozatok kétségtelenül nem kimerítőek, de a lényegre fölhívják a figyelmet azáltal, hogy a lelket bevezetik Krisztus megismerésének ízlelésébe, mely az evangéliumi szöveg tiszta forrásából származik. Miként az evangélisták elbeszélik, Krisztus életének minden eseménye azt a misztériumot tükrözi, mely meghalad minden értelmet (vö. Ef 3,19). A testté lett Ige misztériuma ez, akiben „testileg benne lakik az istenség egész teljessége” (Kol 2,9). A Katolikus Egyház Katekizmusa ezért hangsúlyozza annyira Krisztus misztériumait, amikor emlékeztet arra, hogy „Jézus életében minden az Ő misztériumának jele” II. János Pál pápa: Novo millennio ineunte ap. levél, 515) Az Egyház „evezz a mélyre” programja a harmadik évezredben annak függvénye, hogy a keresztények mennyire képesek „eljutni a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, azaz Krisztusnak a megismerésére, akiben benne rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse” (Kol 2,2–3). Minden megkereszteltnek szól az Efezusi levél kívánsága: „a hittel Krisztus lakjék a szívetekben, gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd (...) megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek Isten egész teljességével.” (3,17–19)” (RVM 24)
Feladat a mai napra: Azzal a tudattal élem meg a mai napot, hogy Jézus Krisztus lakik a szívemben.

2020. május 19., kedd

Május 19.


                                             ApCsel 1,4-11                           (A dicsőség titkai)
Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.” Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” „Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.”

„»Krisztus arcának szemlélése nem állhat meg a Megfeszítettnél. Ő a Föltámadott!« (II. János Pál pápa: Novo millennio ineunte ap. levél, 28). A rózsafüzér kezdettől fogva kifejezi ezt a hitigazságot, amikor a hívőt arra készteti, hogy lépjen túl a passió sötétségén, és tekintetét a föltámadásban és a mennybemenetelben szegezze Krisztus dicsőségére. Miközben a keresztény lélek a Föltámadottat szemléli, fölfedezi hitének indokait (1Kor 15,14), és átéli nem csupán az apostolok, Magdolna és az emmauszi tanítványok örömét, akiknek Krisztus megjelent, hanem Mária örömét is, akinek az előbbieknél nem kisebb tapasztalattal kellett bírnia a megdicsőült Fiú új létformájáról. A mennybemenetelkor Krisztus megdicsőül az Atya jobbján, Mária pedig különleges kiváltságként – hogy elővételezze az igazak föltámadott állapotát – ugyanebbe a dicsőségbe vétetik föl. És az utolsó dicsőséges titokként Mária a dicsőség koronájával mint az angyalok és a szentek királynője ragyog föl, elővételezvén az Egyház eszkatologikus állapotát és annak tökéletességét.
A Fiú és az Anya megdicsőülésének útja közepére helyezi a rózsafüzér a harmadik dicsőséges titkot, a Pünkösdöt, mely úgy mutatja be az Egyházat, mint a Mária körül egyesült családot, melyet a Szentlélek hatalmas kiáradása éltet és kész az evangélium hirdetésének küldetésére. E titok szemlélésének, miként a többi dicsőséges titkoké is, a hívőket arra kell vezetnie, hogy egyre tudatosabbá váljék bennük a Krisztusban, az Egyházban való új élet, az az életforma, melynek a Pünkösd nagy mintaképe. Így a dicsőséges titkok a hívőkben táplálják az eszkatologikus célba vetett reményt, amely felé mint Isten történelemben zarándokló népének tagjai tartanak. Mindez arra ösztönzi őket, hogy bátran tanúskodjanak az „örömhírről”, mely értelmet ad egész életüknek.” (RVM 23)
Feladat a mai napra: Imádkozom a dicsőséges rózsafüzér második tizedét és titkát: Jézus, „aki a mennybe felment”, és kérem a kegyelmet, hogy táplálja bennem „az eszkatologikus célba vetett reményt”.

2020. május 18., hétfő

Május 18.


Hétfő, máj. 18.                  Mt 16,13-17                    (A rózsafüzér „az Evangélium rövid összefoglalása”)
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.” Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.

„Krisztus arcának szemlélésére csak úgy juthatunk el, ha a Szentlélekben hallgatjuk az Atya szavát, mert „nem ismeri senki a Fiút, csak az Atya” (Mt 11,27). Fülöp Cézareája közelében Péter vallomása hallatára Jézus megjelöli a forrást, ahonnan lényének világos felismerése ered: „Nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van” (Mt 16,17). Szükséges tehát a magasságbeli kinyilatkoztatás. A befogadásához azonban nélkülözhetetlen a figyelmes odahallgatás: „Csak a csend és az imádság biztosít megfelelő körülményeket ahhoz, hogy e misztérium igazabb, méltóbb és elmélyültebb megismerése megvalósuljon és kibontakozzék” (II. János Pál pápa: Novo millennio ineunte ap. levél, 20).
A rózsafüzér a keresztény imádság egyik hagyományos módja, mely alkalmas Krisztus arcának szemlélésére. VI. Pál pápa így írt erről: „A rózsafüzér, ez a megváltó megtestesülésbe gyökerező, evangéliumi imádság teljesen Krisztusra irányul. Mert még jellegzetes eleme is – az »Üdvözlégy, Mária« litániaszerű ismétlése – Krisztus dicsőítése lesz, akiről az angyali üdvözlet és a Keresztelő anyjának köszöntése szól: »Áldott a te méhednek gyümölcse« (Lk 1,42). Sőt, többet mondunk: az Üdvözlégyek ismételgetése a háttér, melyben a titkokat szemléljük: Jézus, akit minden Üdvözlégyben megnevezünk, ugyanaz, mint akit a titkok egymás után szemünk elé állítanak mint Isten Fiát és a Szűzanya fiát” (VI. Pál: Marialis cultus ap. buzdítás 1974. II. 2-án. 46).” (RVM 18)
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Jézus ma csendes imádságban nekem – megint – feltegye a kérdést: „Hát te mit mondasz, ki vagyok?”, és hagyom, hogy belülről, a szívemből érkezzen meg a válasz.

Május 17.


Vasárnap, 2020. máj. 17:                    ApCsel 8,5-8.14-17; 1Pét 3,15-18; Jn 14, 15-21
Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.

A húsvéti ünnepkörben lassan közeledünk a Pünkösdhöz. A mai olvasmányok segítenek abban, hogy felkészüljünk újra a Szentlélek kiáradásának ünnepére. A mai evangéliumban halljuk, hogyan készítette fel Jézus tanítványait a Szentlélek ajándékaira. Jézus úgy nevezett búcsúbeszédében nem csak előre megmondja, hogy mi fog vele történni, hogy elmegy az Atyához, hanem megígéri a tanítványoknak, hogy nem hagyja egyedül őket: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.” Milyen nagy szeretetet jelentett ez a tanítványok iránt és irántunk, hogy a legdrágább ajándékát, a Szentháromság harmadik személyét kéri értük, értünk az Atyától. Többet akart ránk hagyni, mint csupán egy emléktárgyat, a Szentlelket adja Vigasztalóként nekünk, aki mindig vele volt és vezette életét. Éppen úgy a Szentlélek majd lehetővé teszi a viszontlátást, a Jézussal való újra találkozást: Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” Jézus szava a Szentháromság három személyének a szoros együttműködését, az egységét érteti meg velünk. Ahol jelen van a Szentháromság egyik személye, ott jelen van a másik kettő is. Ha kérdezzünk magunkat, hogyan fedezzük fel a Szentlélek jelentétet életünkben, talán azt mondanánk leginkább azáltal, hogy Jézus jelenlétét tapasztáljuk meg. Vagyis, hogy emlékezünk Jézus egy-egy szavára. „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26) Legyen a Pünkösd előtti idő számunkra olyan idő, amikor megújítjuk a Szentlélekkel való kapcsolatunkat, és hogy igaznak bizonyuljanak Jézus szavai, hogy „ti ismeritek őt (a Szentlelket), mert veletek marad és bennetek lakik.” Ugyanis a Szentlélek által erősödik meg bennünk az Úr Jézussal való kapcsolatunk, és az iránta való szeretet.
Feladat a hétre: Ezen a héten gyakran fohászkodjunk a Szentlélekhez és kérjük: „Jöjj el, Szentlélek Isten az életünkbe: Töltsd el szívünket, és szereteted tűzét gyullaszd föl bennünk.”

2020. május 16., szombat

Május 16.


Jn 20,15-18                       (Krisztust hirdetni Máriával)
15Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” 16Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. 17Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” 18Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

„A rózsafüzér azonban nemcsak kérés, hanem az igehirdetés és az elmélyítés folyamata is, melynek során Krisztus misztériuma újra meg újra megjelenik a keresztény tapasztalat különböző szintjein. Alapformája az imádságos és szemlélődő megjelenítés, mely arra törekszik, hogy a tanítványt Krisztus szívéhez hasonlóvá alakítsa. Ha ugyanis a rózsafüzér imádkozása közben egy jó elmélkedés minden kellékét kellően becsülik, főként a plébániák és kegyhelyek közös imádsága közben nagyon hatásos kateketikai alkalom kínálkozik, amivel a lelkipásztoroknak tudniuk kell élni. A Szűzanya így is folytatja Krisztust hirdető tevékenységét a rózsafüzérben, melynek története mutatja, hogyan éltek vele, főleg a domonkosok az Egyház nehéz óráiban, amikor annyira terjedtek az eretnekségek. Ma új kihívások előtt állunk. Miért ne vennénk kézbe újra a rózsafüzért elődeink hitével? A rózsafüzér ereje változatlan, és nélkülözhetetlen erőforrás marad minden jó evangelizáló lelkipásztori eszköztárában.” (RVM 17)
Feladat a mai napra: Valakivel megosztok valamit a héten megélt hitemből, lelki tapasztalataimból, Jézussal való találkozásomból, „láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

2020. május 15., péntek

Május 15.


Mt 7,7-10                           (Máriával könyörögni Krisztushoz)
7Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! 8Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. 9Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? 10Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? 11Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

„Krisztus arra tanított, hogy állhatatosan és bizalommal kell kérnünk Istent, ha azt akarjuk, hogy meghallgatásra találjunk: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek” (Mt 7,7). Az imádság hatékonyságának alapja nemcsak az Atya jósága, hanem Krisztus közvetítése (vö. 1Jn 2,1) és a Szentlélek tevékenysége is, aki Isten tervei szerint „jár közben értünk” (vö. Róm 8,26–27). Mi ugyanis „azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen kérnünk” (Róm 8,26), s olykor azért nem találunk meghallgatást, mert „rosszul kérünk” (vö. Jak 4,2–3).
Mária a maga anyai közbenjárásával támogatja imádságainkat, melyeket Krisztus és a Szentlélek ébreszt a szívünkben. „Az Egyház imádságát Mária imádsága hordozza” (KEK 2679). Ugyanis, ha Jézus, az egyetlen Közvetítő az út imádságaink számára, akkor Mária, aki az ő makula nélküli tükre, megmutatja az utat, és „Máriának a Szentlélek tevékenységével ezen egyedülálló együttműködése alapján dolgozták ki az egyházak az Isten Szent Anyjához szóló imádságot, oly módon, hogy Krisztus – misztériumaiban megnyilvánult – személyére koncentrálták” (KEK 2675). Az Evangélium a kánai menyegzőn éppen Mária közbenjárásának hatékonyságát mutatja meg, mellyel Jézus elé vitte az emberi szükségletet: „Nincs boruk” (Jn 2,3).
A rózsafüzér egyszerre elmélkedés és kérés. Az Isten Anyjához intézett állhatatos kérés arra a bizalomra támaszkodik, hogy anyai közbenjárásával mindent elérhet Fia szívénél. Mária „kegyelemből mindenható”, miként egy helyesen értendő bátor kifejezéssel mondta Boldog Bartolo Longo egy Szent Szűzhöz intézett könyörgésében. Ezt a bizonyosságot az Evangéliumból kiinduló tapasztalat érlelte meg a keresztény népben. Dante, a legnagyobb költő Szent Bernátról szóló soraiban csodálatosan értelmezi ezt, amikor így énekel: „Úrnő, te oly nagy és hatalmas vagy, hogy aki kegyelmet kér s nem hozzád folyamodik, szárny nélkül akar repülni”. A rózsafüzérben Mária, a Szentlélek szentélye (vö. Lk 1,35), miközben könyörgünk hozzá, velünk és értünk imádkozva áll az Atya előtt, aki elhalmozta őt kegyelmeivel, és a Fiú előtt, akit e világra szült.” (RVM 16)
Feladat a mai napra: Máriával tekintek a körülöttem lévő emberekre és figyelek szükségleteikre. Jézus elé viszem őket, Mária anyai közbenjárásába is bízva.

2020. május 14., csütörtök

Május 14.


Gal 4,4-9.19          (Mária az Egyház anyaságának tökéletes képe)
4De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek, 5hogy kiváltson minket a törvény szolgaságából, hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. 6Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! 7Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is. 8Azelőtt nem ismertétek az Istent, és olyan isteneknek szolgáltatok, akik valójában nem azok. 9Most azonban, amikor ismeritek az Istent, sőt az Isten is ismer titeket, hogyan térhettek vissza az erőtlen és esendő elemekhez, ismét szolgálni akarván nekik, mint korábban?... 19Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek.

„E Krisztushoz hasonulás folyamata érdekében a rózsafüzérben különösen is a Szent Szűz anyai gondjaira bízzuk magunkat. Ő ugyanis, aki Krisztus Anyja, „kiemelkedő és egészen kivételes tagja” az Egyháznak (LG 53), s ugyanakkor anyja is az Egyháznak. Mint ilyen folyamatosan szüli a gyermekeket a Fiú titokzatos teste számára. Közbenjárásával teszi ezt, amikor kiesdi számukra a Szentlélek fogyhatatlan kiáradását. Mária az Egyház anyaságának tökéletes képe.
A rózsafüzér titokzatosan Mária mellé visz bennünket, aki gondosan figyelte Krisztus emberi fejlődését a názáreti házban. Ezt teszi számára lehetővé, hogy ugyanazzal a gondossággal neveljen és alakítson minket mindaddig, amíg Krisztus teljesen ki nem alakul bennünk (vö. Gal 4,19). Máriának e tevékenysége tökéletesen Krisztus tevékenységére épül, lényegében annak van alárendelve, és „a legkevésbé sem akadályozza a hívők közvetlen egyesülését Krisztussal, hanem megkönnyíti azt” (LG 60). Ez az a II. Vatikáni Zsinat által megfogalmazott nagyszerű tétel, melyet életem során annyira megtapasztaltam és püspöki jelmondatom alapja lett: Totus tuus! E jelmondatot, mint közismert, Grignion Szent Lajos Mária tanítása sugallta, aki így magyarázta Mária szerepét mindegyikünk Krisztushoz hasonulása folyamatában: „Egész tökéletességünk abban áll, hogy hasonlóvá válunk Jézus Krisztushoz, egyesülünk vele és neki szenteljük magunkat. Ezért az összes ájtatosságok közül vitathatatlanul az a legtökéletesebb, amelyik a legtökéletesebben hasonlóvá tesz Krisztushoz, egyesít vele és neki szentel minket. Mivel Mária a teremtmények között a leginkább hasonló Jézus Krisztushoz, ezért az összes ájtatosságok között leginkább Mária, az Ő szent Anyja iránti áhítat szenteli a mi Urunknak és teszi hozzá hasonlóvá a lelket; és minél inkább Máriának szenteli magát, annál inkább lesz Jézus Krisztusnak szentelt a lélek.” Sehol másutt nem kapcsolódik oly mélyen össze Krisztus és Mária útja, mint a rózsafüzérben. Mária csak Krisztusban és Krisztus szolgálatában él!” (RVM 15)
Feladat a mai napra: Azon elmélkedem, hogyan tapasztalom Szűz Mária anyai gondoskodását életemben és hogyan kísér engem abban, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljak.

2020. május 13., szerda

Május 13.


Fil 3,7-15.20-21               (Máriával hasonlóvá válni Krisztushoz)
7Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. 8Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. 11Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. 12Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. 13Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. 20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. 21Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.

„A keresztény lelkiség lényegi sajátossága, hogy a tanítványnak egyre inkább hasonlóvá kell válnia Mesteréhez (vö. Róm 8,29; Fil 3,10.21). A Szentlélek kiáradása a keresztségben a hívőt, mint szőlővesszőt ráoltja a szőlőtőre, aki Krisztus (vö. Jn 15,5), az Ő titokzatos testének tagjává teszi (vö. 1Kor 12,12; Róm 12,5). E kezdeti egységnek azonban tovább kell élnie a hasonlóság gyarapodásában, minek következtében a tanítvány magatartása egyre inkább Krisztus 'logikáját' követi: „ugyanaz az érzület lakjék benneteket, mint Krisztus Jézusban” (Fil 2,5): az Apostol szava szerint magunkra kell öltenünk Krisztust (vö. Róm 13,14; Gal 3,27).
A rózsafüzér lelki folyamatában, mely – Mária társaságában – Krisztus arcának szüntelen szemlélésén alapszik, a hasonlóság egy 'barátinak' nevezhető kapcsolatban valósul meg. E barátság természete szerint beleolt Krisztus életébe és az Ő érzületét „lélegezteti be” velünk. Erről mondja Boldog Bartolo Longo: „Mint két barát, akik gyakran vannak együtt, szokásaikban is hasonlóvá válnak, úgy mi is, ha családiasan érintkezünk Jézussal és a Szent Szűzzel a rózsafüzér titkairól elmélkedve és ugyanúgy formáljuk életünket a szentáldozással, el tudunk jutni – amennyire gyarlóságunk erre képes – a hozzájuk való hasonlóságra, és e nagyszerű példáktól át tudjuk venni az alázatos, szegény, rejtett, türelmes és tökéletes életet.” (RVM 15)
Feladat a mai napra: Imádkozom a dicsőséges rózsafüzér első tizedeket és titkát: Jézus, „aki a halálból feltámadt”, és kérem a kegyelmet, hogy jobban „megismerjem őt és feltámadásának erejét”.

2020. május 12., kedd

Május 12.


Jn 2,1-11                            (Máriától megismerni Krisztust)
1Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. 2Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. 3Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” 4Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” 5Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” 6Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. 7Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. 8Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. 9Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, 10s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” 11Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.

„Krisztus kiemelkedő értelemben 'a Mester', a kinyilatkoztató és a kinyilatkoztatás. Vele kapcsolatban nem csupán arról van szó, hogy megtanuljuk tőle azt, amit tanított, hanem 'Őt magát tanuljuk' (ismerjük meg). De van-e e témakörben tapasztaltabb mesternő, mint Mária? Ha az isteni terv szerint a Szentlélek az a benső mester, aki elvezet minket Krisztus teljes igazságára (vö. Jn 14,26; 15,26; 16,13), akkor az emberek között senki sem ismeri nála jobban Krisztust és senki sem képes az Ő misztériumának mély megismerésére elvezetni minket úgy, mint az Anya.
Amikor Jézus az első csodáját tette – a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn –, Mária tanítói köntösben jelenik meg előttünk, miközben buzdítja a szolgákat, hogy tegyék meg, amit Krisztus mond (vö. Jn 2,5). Elképzelhetjük, hogy ő ugyanezt a feladatot végezte a tanítványok felé Jézus mennybemenetele után, amikor velük maradt a Szentlélekre várva és bátorította őket az első küldetésben. Máriával együtt járni végig a rózsafüzér eseményeit olyan, mintha az ő iskolájában volnánk, hogy megtanuljuk Krisztust, behatoljunk a titkaiba és megértsük az ő üzenetét. Mária iskolája még hatékonyabb lesz, ha meggondoljuk, hogy ő úgy tanít, hogy elnyeri számunkra a Szentlélek bőséges ajándékait, és szemünk elé állítja a „hitbeli zarándoklás” (LG 58) példáját, aminek ő páratlan tanítómestere. A Fiú minden egyes misztériumának szemlélésekor felszólít, hogy – miként ő az angyali üdvözletkor – tegyük föl alázattal azokat a kérdéseket, melyek megnyitják a lelket a világosság előtt; s hogy mindig a hit engedelmességével fejezzük be: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38).” (RVM 14)
Feladat a mai napra: Kérem a kegyelmet, hogy Mária szemével tekinthessek ma Jézusra, ahogyan a kánai menyegzőn megjelent, szólt és cselekedett és figyelmesen várok arra, hogy ma miként jelenik meg, szól és cselekszik az életemben.  

2020. május 11., hétfő

Május 11.


1Tesz 5,17-25                    (Máriával emlékezni Krisztusra)
17Imádkozzatok szüntelenül. 18Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. 19Ne oltsátok ki a Lelket, 20s a prófétai beszédet ne vessétek meg. 21Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. 22Mindenféle rossztól óvakodjatok. 23A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. 24Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi. 25Testvérek, imádkozzatok értünk is!

„Mária szemlélődése elsősorban emlékezés. Az emlékezést azonban a szó – héberül zakar – bibliai értelmében kell vennünk, amennyiben jelenvalóvá teszi Isten üdvtörténeti műveit. A Biblia üdvözítő események elbeszélése, melyeknek csúcspontja Krisztusban van. Ezek az események nem csupán a 'tegnap' dolgai, hanem az üdvösség 'mai napjáé' is. E megvalósítás különösen a liturgiában történik: mindaz, amit Isten századokkal korábban tett, nem csupán az akkori tanúkat érintette, hanem kegyelmi ajándékával minden idők emberét eléri. Bizonyos értelemben ez érvényes ezen események minden más áhítatos megközelítésére is: „megemlékezni róluk” hívő és szerető magatartással azt jelenti, hogy kitárulunk a kegyelemnek, melyet Krisztus életének, halálának és föltámadásának misztériumaival nyert el számunkra.
Ezért, miközben megerősítjük a II. Vatikáni Zsinattal együtt, hogy a liturgia mint Krisztus papi hivatalának gyakorlása és nyilvános istentisztelet, „az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul, s ugyanakkor a forrás, melyből minden ereje fakad” (SC 10), arra is emlékeztetnünk kell, hogy „a lelki élet nem csupán a szent liturgiában való részvétel. A keresztény embernek ugyanis, bár a közösségi istentiszteletre hivatott, a szobájába is el kell vonulnia, hogy titokban imádkozzék az Atyához (vö. Mt 6,6); sőt az Apostol tanítása szerint szüntelenül kell imádkoznia (vö. 1Tesz 6,17)” (SC 12.)  A rózsafüzér a maga sajátosságaival e 'szüntelen' imádság része; s ha a liturgia mint Krisztus és az Egyház cselekménye kiemelkedően üdvözítő cselekmény, a rózsafüzér mint Krisztusról Máriával együtt való elmélkedés üdvös szemlélődés. Amikor ugyanis misztériumról misztériumra elmélkedve elmerülünk a Megváltó életében, mindaz, amit Ő tett, s amit a liturgia megjelenít, mélységesen sajátja lesz a léleknek, és átformálja életét.” (RVM 13)
Feladat a mai napra: Visszaemlékezem Jézus szavára, ami az utóbbi időben leginkább megérintett és újra ismételgetem és a szívemben fontolgatom.

Május 10.


ApCsel 6,1-7; 1Pét 2,4-9; Jn 14,1-12
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”

A mai szentírási idézetekben a közös fókusz a tanítványok és az Isten közötti egység. Jézus többféle módon kifejezi ennek az egységnek központi szerepét a keresztény hitben: Elmegy, hogy helyet készítsen nekünk az Atyánál, hogy majd újra eljöjjön és magával vigyen minket, hogy mi is ott legyünk, ahol ő, mégpedig az Atyával való teljes közösségben. Ráutal arra, hogy Ő egy az Atyával, az Atya benne van, és Ő az Atyában, és hogy Ő az út, az igazság és az élet és senki sem juthat el az Atyához csak általa. Aki Jézust látja, az Atyát látja. Sőt ez az egység kiterjed a tanítványokra is, mert aki Jézusban hisz, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, mint ő, sőt nagyobbakat is tehet, mert, amint Péter apostol mondja levelében: ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. És arra hív, hogy magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. Az Istennel való teljes egység megélése az Egyház elsődleges hivatása, melyből fakadnak a szeretet cselekedetei. Mert az igaz hit és szeretet mindig tettekben akar megnyilvánulni. Ezt láthatjuk az Apostolok Cselekedetében, ahol arról tanakodnak az apostolok, hogy szükséges különféle feladatok ellátása az egyházban. Szükség van az igehirdetésre és missziós munkára, de szükség van a szegények ellátására is. Ebben a folyamatban megértik, hogy mindenki a maga hivatása által szolgálhatja Istent és élheti meg a Vele való teljes közösséget, legyen az diakóniai, evangelizációs vagy liturgikus szolgálat. A lényeg benne az, hogy Jézus művét folytatjuk, és rajtunk keresztül eljuthasson minden emberhez, a föld minden részéhez.
Feladat a hétre: Keresem annak a lehetőségét, hogy időt szánjak az elmélkedésre, a Jézussal való személyes találkozásra és megkérdezzem Tőle, hogy milyen módon akarja, hogy megéljem és kifejezzem életemben a Vele való egységet.

2020. május 9., szombat

Május 9.


Apcsel 1,11-14                  (A rózsafüzér szemlélődő ima)
11Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” 12Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. 13Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. 14Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.

„Hálájának és dicséretének motívumai most is, a mennyei Jeruzsálem öröménekei közepette is változatlanul ugyanazok az emlékek. Ezek indítják anyai gondoskodásra a zarándok Egyház iránt, melyben ő tovább fonja a maga evangéliumi 'elbeszélésének' a fonalát. Mária állandóan a hívők szeme elé teszi Fiának 'misztériumait', azzal a kívánsággal, hogy szemlélődjenek és részesülhessenek e misztériumok üdvözítő erejéből. Amikor a rózsafüzért imádkozza a keresztény közösség, harmóniába kerül Mária emlékezésével és tekintetével.” (RVM 11)
„A rózsafüzér Mária tapasztalásából kiindulva kifejezetten szemlélődő imádság. Ha megfosztanánk e dimenziótól, természetét vesztené, miként VI. Pál hangsúlyozta: „Szemlélődés nélkül a rózsafüzér lélektelen test, s mondása azzal a kockázattal jár, hogy formulák mechanikus ismétlése lesz, és ellentmond Jézus intelmének: 'amikor imádkoztok, ne beszéljetek sokat, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy a bőbeszédűségükért találnak meghallgatást' (Mt 6,7). A rózsafüzér mondása természete szerint nyugodt, szinte késleltetten lassú ritmust igényel, ami elősegíti az imádkozóban az elmélkedést az Úr élete misztériumairól, melyeket annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s melyekből elmondhatatlan gazdagság fakad.” (VI. Pál: Marialis cultus ap. buzdítás 47)
VI. Pál e mély gondolatánál meg kell állnunk, hogy kiemeljük a rózsafüzér néhány tulajdonságát, melyek jobban érthetővé teszik a Krisztus-szemlélés sajátosságait.” (RVM 12)
Feladat a mai napra: Egy tized rózsafüzért vagy akár egy egészet imádkozom, és belefoglalom a héten kapott kegyelmeket, felismeréseket, lelki ajándékokat.

2020. május 8., péntek

Május 8.


Lk 2,41-51                         (Mária emlékei)
41Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. 43Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. 44Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. 45Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. 46Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. 47Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. 48Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” 49Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” 50Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. 51Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.

„Jézus szülésétől kezdve Mária tekintete, mely mindig imádó csodálattal volt tele, nem szakadt el tőle. Tekintete olykor kérdő volt, mint amikor a templomban megtalálta őt: „Fiam, miért tetted ezt velünk?” (Lk 2,48); tekintete mindig átható és képes olvasni Jézus bensejében, annyira, hogy fölfogja rejtett gondolatait és megérti döntéseit, mint Kánában (vö. Jn 2,5); máskor ez a tekintet nagyon fájdalmas, főként a kereszt alatt, ahol bizonyos értelemben 'a szülő' tekintete lesz, hiszen Mária nem csupán osztozik az Egyszülött szenvedésében és halálában, hanem a szeretett tanítvány személyében elfogadja a rábízott új fiút is (vö. Jn 19, 26–27); ez a tekintet Húsvét reggelén a föltámadás örömétől ragyog, és Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásától lángol (vö. ApCsel 1,14).” (RVM 10)
„Mária Krisztusra szegezett tekintettel élt, és megjegyezte minden szavát: „Emlékezetébe véste mindezt és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19; vö. 2,51). Jézus emlékei, melyek a lelkébe vésődtek, mindenhova elkísérték, és a Fiú mellett élt életének minden helyzetében föl tudta azokat idézni. Bizonyos értelemben ezekből az emlékekből állt össze a 'rózsafüzér', melyet ő maga földi életének napjaiban szüntelenül mondott.” (RVM 11)
Feladat a mai napra: Felidézem magamban olyan Istenélményeket, Jézussal átélt belső tapasztalatokat, evangéliumi igerészeket, amelyek élet folyamán nagyon fontos lettek számomra, Máriával ma újra elgondolkodom rajtuk.

2020. május 7., csütörtök

Május 7.


Lk 2,7-9.15-20                  (Mária, a szemlélődés mintaképe)
7Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. 8Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. 9Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. … 15Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” 16Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. 17Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. 18Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. 19Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. 20A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

„Máriában a Krisztus-szemlélés fölülmúlhatatlan mintaképét kapjuk. A Fiú arca különös jogcímen tartozik hozzá. Az Ő szíve alatt formálódott, emberileg hasonló lett hozzá, ami kétségtelenül még nagyobb lelki bensőséget is jelent. Senki sem hasonlítható Máriához abban, ahogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét, és elképzelni arcvonásait. S mikor végre Betlehemben világra hozta, testi szemeivel is megpillanthatta a Fiú arcát, miközben bepólyálta és jászolba fektette (vö. Lk 2,7). (RVM 10)
Feladat a mai napra: Máriával szemlélem a Fiú arcát, aki gyermekként jászolban, illetve Mária ölében fekszik. Hogyan látom magamat benne, mit mond nekem a saját istengyermekségemről. Párbeszédet kezdek Máriával, Jézussal.

2020. május 6., szerda

Május 6.


                                             Mt 17,1-8                         (Egy arc, mely ragyog, mint a nap)
1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. 2Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. 3S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. 4Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” 5Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” 6Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. 7Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” 8Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust.

„„Elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap” (Mt 17,2). Krisztus színeváltozásának evangéliumi jelenete, melyben a három apostolt, Pétert, Jakabot és Jánost magával ragadja a Megváltó szépsége, úgy tekinthető, mint a keresztény szemlélődés képe. Krisztus arcára szegezni a tekintetet, fölismerni a misztériumot emberségének mindennapos és fájdalmas útján, s végül meglátni az isteni ragyogást, mely véglegesen az Atya jobbján megdicsőült Föltámadottban nyilvánul meg, Krisztus minden tanítványának feladata, tehát a miénk is. Miközben ezt az arcot szemléljük, kitárulunk a szentháromságos élet misztériumának befogadására, hogy mindig újra megtapasztaljuk az Atya szeretetét, és örvendjünk a Szentlélek örömével. Így valósul meg számunkra is Szent Pál szava: „Mi pedig mindnyájan, akik födetlen arccal tükrözzük vissza az Úr dicsőségét, a dicsőségben fokról fokra hozzá hasonlóvá változunk át az Úr Lelke által” (2Kor 3,18).” (RVM 9)
Feladat a mai napra: Ma újra szegezem tekintetemet Jézus Krisztusra és szemlélem arcát. Milyen az ő arca? Hogyan tekint rám? Mit ismertem már fel belőle és hogyan van jelen a mostani élethelyzetemben? Kérem a Szűzanyát, hogy segítsen Jézus szerető tekintetében élni a mai napot.

2020. május 4., hétfő

Május 5.


                                             Jn 19,25-27                               ("Íme, a te Anyád!”)
25Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna. 26Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!” 27Aztán a tanítványhoz fordult: „Nézd, az anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta a tanítvány.

„Számos jele van annak, hogy a Szent Szűz éppen ezen imádság révén mennyire érvényesíteni akarja anyai gondoskodását, melyre a szeretett tanítvány személyében a haldokló Megváltó az Egyház minden gyermekét rábízta: „Asszony, íme, a te Fiad!” (Jn 19,26) Ismerjük azokat a körülményeket, melyek közepette a 19. és 20. század folyamán Krisztus Anyja éreztette jelenlétét, s hallatta hangját, hogy buzdítsa Isten népét a szemlélődő imádság e formájára. Különösen szeretnék emlékeztetni – a keresztények életére gyakorolt döntő hatása és az Egyháztól kapott hivatalos elismerés miatt – a lourdes-i és a fatimai jelenésekre. E kegyhelyeken számos zarándok keresi a megkönnyebbülést és a reményt.” (RVM 7)
Feladat a mai napra: A mostani élethelyzetemre tekintve, milyen szükségleteim vannak, mi az, amit inkább kérnék Istentől? Megfogalmazom kérésemet és Isten elé, valamint a Szűz Mária kézebe helyezem, anyai gondoskodásában is bízva.

Május 4.


Lk 1,46-55           (A szemlélődés útja)
46Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, 47és szívem ujjong megváltó Istenemben, 48mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, 49mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. 50Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. 51Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, 52letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. 53Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. 54Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, 55amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

„A rózsafüzér ugyanis – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.” (RVM 1)
„De annak, hogy újra határozottan javasoljuk a rózsafüzér imádkozását, a legfontosabb indítéka a következő tény: a rózsafüzér az egyik legalkalmasabb eszköz annak előmozdítására, hogy a hívők a szemléljék a Krisztus-misztériumot. E szemlélődést a Novo millennio ineunte apostoli levélben úgy mutattam be, mint az életszentség igaz és sajátos pedagógiáját: „Olyan kereszténységre van szükség, mely elsősorban az imádkozás művészetéről ismerhető fel”. Miközben a kortárs kultúrában – sok ellentmondás közepette – újjáéled a spiritualitás igénye, melyet más vallások befolyása is táplál, még sürgetőbb, mint korábban, hogy keresztény közösségeink „az imádság hiteles iskoláivá” legyenek.
A rózsafüzér a keresztény szemlélődés legjobb és legdicséretesebb hagyományához tartozik. Nyugaton fejlődött ki, sajátosan elmélkedő imádság, s bizonyos módon megfelel a keleti kereszténység talaján kisarjadt „a szív imádságá”-nak vagy a „Jézus-imádság”-nak.” (RVM 5)
Feladat a mai napra: Máriával együtt, az ő lelkületével elimádkozom a Magnifikátot és válogatok magamnak egy mondatot, amelyet most közelebb érzek magamhoz, és a nap folyamán ismételgetek.


Május 3.


                ApCsel 2, 14a. 36-41; 1 Pét 2, 20b-25; Jn 10, 1-10
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik.” Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.”

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot a Jó Pásztor vasárnapjának nevezik. Ezen a napon Krisztus, mint Jó Pásztor áll előttünk. Lehet, hogy a Jó Pásztor fogalma rögtön bizonyos képeket, tapasztalásokat vagy ábrázolásokat idéz emlékezetünkbe Róla. Engedjük meg, hogy a Szentírási idézeten keresztül új kapcsolatba kerüljünk a Jó pásztorral, úgy, ahogy ma akar megmutatkozni nekünk.. Milyen pásztorral találkozom a szövegben? Hogyan viselkedik a juhokkal szemben, hogyan bánik velük? „Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. Előttük halad, ... .” A pásztor előttünk is jár, megmutatja a helyes viselkedést és bánásmódot, hiszen Ő az egyetlen, aki minden embert személyesen ismer, aki tisztelettel és szeretettel bánik velünk, és aki életet adhat nekünk bőségben. Jézus magáról mondja: „Én vagyok az ajtó a juhok számára.” Mit jelent ez? Talán leginkább azt, hogy csak Jézuson keresztül érthetjük meg igazán az embert, és csak Ő mutathatja meg nekünk mit jelent a javukat szolgálni. Hiszen ki az ember? - Ezt csak Isten tudja. Az ember számára a másik ember örök titok marad, akihez csak úgy közelíthet, mint Mózes a csipkebokorhoz: Amikor az Úr látta, hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: „Mózes, Mózes!” „Itt vagyok” - felelte. Erre így szólt: „Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld.” (Kiv 3,4-5) Minden ember szent föld. Ezt sokszor megállapíthatjuk azokról is, akik nagyon közel állnak hozzánk, családtagjainkról, házastársunkról, szüleinkről, gyermekeinkről, barátainkról. Ismerjük őket, és mégis mély titok maradnak számunkra, pl. ki tudja megfejteni, hogy egy csecsemőben éppen mi megy végbe, amikor sír, amikor gügyög vagy hisztizik? A szülők csak sejthetik, esetleg a hasa fáj, vagy a foga jön, éhes vagy szomjas, vagy azért mosolyog, mert valami szépre gondolt, ... de a teljes válasz el van rejtve előlük. Aki azt mondja, hogy már ismerem a másikat, az abban a veszélyben forog, hogy tolvaj (azaz önkényes, fölényes, zsaroló, kisajátító...) módon közeledik hozzá. Egyedül Isten az, aki nagyobb betekintést adhat számunkra a másik ember titkába. Ennek a helye a szemlélődő imádság, ahol alázatra tanít minket és a végtelenségig növeli bennünk a másik ember iránti tiszteletet és szeretetet. Leveteti velünk lábunkról a sarut, mert a másik ember - akár mi magunk is! – mindig is szent föld.
Feladat a mai napra: A mai napon arra szánok időt, hogy Jézussal együtt szemléljem a hozzám közel álló embereket.