XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2013. július 31., szerda

Július 31.



2Mak 7,1-14                    (A feltámadás kinyilatkoztatása az Ószövetségben )

Történt, hogy hét testvért is elfogtak, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek (a törvény tiltotta) sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készen vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint atyáink törvényeit áthágjuk.” Erre a király haragra gerjedt és megparancsolta, hogy a serpenyőket és az üstöket tegyék a tűzre. Alighogy áttüzesedtek, nyomban megparancsolta, hogy annak, aki a többiek nevében is beszélt, tépjék ki a nyelvét, aztán nyúzzák le a fejéről a bőrt, és a kezét-lábát is vágják le. A többieknek és anyjának végig kellett nézniük. Amikor már egészen megcsonkították, megparancsolta, hogy még elevenen tegyék fel a tűzre, és süssék meg a serpenyőben. Míg a serpenyőből egyre áradt a füst, kölcsönösen biztatták egymást az anyjukkal, hogy hősiesen haljanak meg. Így beszéltek: „Isten, az Úr látja, és minden bizonnyal megkönyörül rajtunk, ahogy Mózes világosan megmondta énekében, amelyben ezekkel a szavakkal buzdít: Szolgáin megkönyörül.” Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette. Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

A Makkabeusok könyvében a hét testvér halála talán a legmegrázóbb tanúságtétel az Ószövetségben a feltámadásba vetett hitről. „A halottak föltámadását Isten fokozatosan nyilatkoztatta ki népének. A halottak testi föltámadásába vetett remény úgy bontakozott ki, mint az egész ember, a lélek és a test Teremtőjébe, Istenbe vetett hit logikus következménye. Az égnek és a földnek Teremtője ugyanaz, mint aki hűségesen tartja az Ábrahámmal és utódaival kötött Szövetségét. A föltámadás hite ebben a kettős távlatban kezdett megmutatkozni. A Makkabeus vértanúk megkínoztatásuk közepette vallották: "A világ Királya minket, akik az Ő törvényeiért halunk meg, föl fog támasztani az élet örök föltámadására" (2Mak 7,9). "Jobb nekünk, akiket emberek halálra adnak, várni Istentől a reményt, hogy újra életre támaszt minket" (7,14).” (KEK 992) Nincs olyan kín, amelyet Isten nem tudna végleg átfordítani jóra. A hét testvér és édesanyjuk nagy bátorságot tanúsítottak, amikor végignézték és szenvedték, amint egyenként megkínozták és megölték őket, de hitükben nem inogtak meg. Isten igazságos, és igazságot fog nekik szolgáltatni haláluk után. Csak a feltámadásba vetett hit adhat az embernek ilyen lelki erőt és hősiességet. „A farizeusok és az Úr sok kortársa várta a föltámadást. Jézus a föltámadást határozottan tanítja. A szadduceusoknak, akik tagadják, így válaszol: "Nem azért tévedtek-e, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát?" (Mk 12,24). A föltámadás hite abba az Istenbe vetett hitre támaszkodik, aki "nem a holtak Istene, hanem az élőké" (Mk 12,27)”. (KEK 993) Uram, kérlek növeld bennünk a bátorságot, hogy mindenkor kiálljunk melletted.
Feladat a mai napra: A mai napok különösképpen imádkozzunk azokért a testvéreinkért, akiket hitük miatt üldözik.

2013. július 30., kedd

Július 30



1Kor 15,1-8.11-20          (Lelkünkkel együtt halandó testünk is feltámad)

Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Mindegy tehát, hogy én vagy ők: ugyanazt hirdetjük, s így lettetek hívővé. Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem. Ráadásul még Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert Istenről azt tanúsítjuk, hogy Krisztust feltámasztotta, holott nem támasztotta fel, ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel. Ha ugyanis a halottak nem támadnak fel, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. Sőt azok is elvesztek, akik Krisztusban haltak meg. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.

„A "test" szó az embert jelöli gyöngeségének és halandóságának állapotában. A "test föltámadása" azt jelenti, hogy a halál után nem csupán a lélek élete halhatatlan, hanem "halandó testünk" (Róm 8,11) is újra magára fogja ölteni az életet.” (KEK 990) „Hinni a halottak föltámadását a keresztény hitnek kezdeteitől fogva lényeges eleme volt. "A keresztények meggyőződése a halottak föltámadása. A belé vetett hitben élünk": "Ha tehát azt hirdetjük, hogy Krisztus föltámadt a halálból, hogyan állíthatják néhányan közületek, hogy nincs föltámadás? Ha nincs föltámadás, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek (...). Ám Krisztus föltámadt a halálból, mint a holtak zsengéje (1Kor 15,12--14.20).” (KEK 991). A test feltámadása hitünk olyan titka, melyet teljességében csak halálunk után fogunk tudni megérteni, itt a földön csupán spekulálhatunk. Ezért semmi értelme, hogy azzal töltsük időnket, hogy megpróbáljuk megfejteni, amit nem lehet. Nem is erre hív minket Isten ezen a héten, hanem inkább arra, hogy szemléljük e misztériumot, szemléljük Isten szentségét és mindenhatóságát, valamint szavának erejét, aki Úr nemcsak az élet, hanem a halál felett is. Uram, kérlek erősítsd meg beléd vetett hitemet!
Feladat a mai napra: A mai napon imádkozom a halottakért.

2013. július 29., hétfő

Július 29



Jn 11,21-27              (az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal)

 „Uram - szólította meg Márta Jézust -, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.”  „Tudom, hogy feltámad - mondta Márta -, majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?”  „Igen, Uram - felelte -, hiszem, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

„A keresztény Credo -- hitünk megvallása Istenben az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, valamint az Ő teremtő, üdvözítő és megszentelő tevékenységében -- a tetőpontjára ér, amikor meghirdeti a halottak föltámadását az idők végén és az örök életet.” (KEK 988). „Erősen hisszük és ezért reméljük: amint Krisztus valóban föltámadt a holtak közül és örökké él, úgy haláluk után az igazak is örökké élni fognak a föltámadt Krisztussal, és Ő föltámasztja őket az utolsó napon. Föltámadásunk, miként az Övé, a Szentháromság műve lesz: "Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki föltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Jézus Krisztust föltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által (Róm 8,11).” (KEK 989) Köszönöm, Uram, hogy az élet nem fejeződik be a halállal, hanem elnyerted nekünk az örök életet. Kérlek, segíts úgy élnünk, hogy veled együtt lehessünk az örök hazában.
Feladat a mai napra: Ma napközben Mártával többször ismétlem hitvallását: „hiszem, Uram, hogy Te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jött”.

2013. július 28., vasárnap

Július 28



Ter 18, 20-32; Kol 2, 12-14; Lk 11,1-13

A mai vasárnapon a szentírási idézetek az imádság ajándékát tárják elénk. Amikor az apostolok imádkozni látták Jézust, arra kérték: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” Jézus azt válaszolta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk!” - Mennyi mindent foglal magába ez az egy szó: Atyánk! Egy teljesen új Istenképet tárt eléjük: Isten a mi mennyei Édesapánk, és azért szólíthatjuk meg Őt ilyen közvetlen és gyöngéd módon, mert Isten az „ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte,” mondja Szent Pál a mai Szentleckében. Megnyitotta nekünk az utat az Istennel való közvetlen kapcsolathoz, és életével példát is adott. Arra bátorítja tanítványait, hogy ők is bizalommal szólítsák meg Istent: „Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod.” Miközben Atyának szólítjuk az Istent, tudatosítsuk magunkban azt is, hogy Ő a Szent, és Őt illeti meg az első hely az életünkben. Minden imádságnak csak úgy van értelme, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Isten a Szent, a Teremtőm, az életem Ura, én pedig teremtménye vagyok, képességeimben korlátozott, Istentől akart lény. Életem Istentől függ, hiszen Tőle kaptam és majd Neki kell visszaadnom. Ő lát el mindazzal, amire szükségem van. Ezért kérhetem: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Jézus arra biztat minket, hogy kitartóan kérjük Tőle azt, amire szükségünk van: „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Ám ne csak a minden napra szükséges anyagi dolgokért zörgessünk, hiszen „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Kereszténységünk egyik legnagyobb ajándéka, hogy nem csak Isten gyermekei vagyunk, hanem hogy Isten „megbocsátotta minden bűnünket”, mondja Szt. Pál a kolosszeieknek írt levelében. Mennyire fontos a bűnbocsánat ajándéka! Milyen óriási megkönnyebbülést jelent számunkra az a tudat, hogy van, Aki el tudja törölni bűneinket, és nem kell egyre nehezedő csomagként magunkkal hurcolni. Van újrakezdési lehetőség, és van, Aki jósággal és irgalommal megkönyörül rajtam és felsegít belső nyomoromból. Éppen ezért tartja Jézus olyan fontosnak, hogy minden imádságunk része legyen ez a kérés is: Atyánk, „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Talán a legnagyobb kísértés annak a látszata, hogy Isten nélkül is meg tudom oldani az életemet…
Feladat a napra: A mai nap azzal kezdek, hogy Istent állítom az első helyre, és megpróbálok együttműködni vele.

2013. július 27., szombat

Július 27.



Mt 18,21-35                       („Adjunk hálát Istennek, aki Egyházának ezt az ajándékot [a bűnök megbocsátását] adta”)
Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”  „Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.”

„A katekézisnek arra kell törekednie, hogy a hívőkben fölébressze és táplálja annak a fölbecsülhetetlen ajándéknak a hitét, amit a föltámadott Krisztus adott Egyházának: a megbízatást és a hatalmat, mely által az Apostolok és utódaik szolgálata az, hogy valóban megbocsássák a bűnöket: "Az Úr azt akarja, hogy tanítványai a legtöbbre legyenek képesek, azt akarja, hogy kicsinyke szolgái által az Ő nevében megtörténjenek azok, amiket Ő művelt a földön járva" (Szent Ambrus). "És hatalmat kaptak [a papok], amit Isten sem az angyaloknak, sem a főangyaloknak nem adott. (...) Mindazt, amit itt lenn a papok tesznek, Isten ott fönn szentesíti" (Aranyszájú Szent János). A bűnök megbocsátása "ha az Egyházban nem volna, nem volna remény: ha a bűnök megbocsátása az Egyházban nem volna, nem volna az örök szabadulásnak és életnek semmi reménye. Adjunk hálát Istennek, aki Egyházának ezt az ajándékot adta" (Szent Ágoston). (KEK 983)
Feladat a mai napra: Gyakorolom a megbocsátást: szívből bocsátok azoknak, amik a mai napon sértően  bántak velem.

2013. július 26., péntek

Július 26.



Lk 15,11-23                       (minden bűnt a szent Egyház bocsáthat meg)
„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.

„Nincs bűn, bármilyen súlyos legyen is, amit a szent Egyház nem bocsáthatna meg. "Nincs senki, bármilyen gonosz vagy bűnös legyen is, aki nem remélhetné biztonsággal a bűnbocsánatot, ha tévelygéseit őszintén bánja." Krisztus, aki minden emberért meghalt, azt akarja, hogy Egyházában a bűnbocsánat kapui mindig nyitva legyenek azok előtt, akik visszatérnek a bűnből (vö. Mt 18,21-22).” (KEK 982)
Feladat a mai napra: Beleképzelem magamat a mai bibliai idézetbe. Kérem, hogy az imádság gyümölcseként mélyen tapasztalhassam Isten irántam való végtelen szeretetét, irgalmát.

2013. július 25., csütörtök

Július 25.



2Kor 5,17-21                     (A kulcsok hatalma)
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

„Krisztus föltámadása után elküldte Apostolait, hogy hirdessék "az Ő nevében a bűnbánatot a bűnök bocsánatára minden népnek" (Lk 24,47). Az Apostolok és utódaik a "kiengesztelődés [e] szolgálatát" (2Kor 5,18) végzik nemcsak azáltal, hogy hirdetik az embereknek Istentől a bűnök bocsánatát, amelyet Krisztus érdemelt ki számunkra, és hívják őket a megtérésre és a hitre, hanem közlik is velük a bűnök bocsánatát a keresztség által, és a Krisztustól kapott kulcsok hatalmának erejével megbékéltetik őket Istennel és az Egyházzal: Az Egyház "megkapja a mennyek országa kulcsait, hogy benne Krisztus vére által és a Szentlélek közreműködésével megtörténjék a bűnök bocsánata. Ebben az Egyházban újjáéled a lélek, mely a bűnök miatt halott volt, hogy együtt éljen Krisztussal, kinek kegyelme üdvözített minket." (Szent Ágoston)“ (KEK 981)
Feladat a mai napra: Elgondolkozom azon, hogy van-e bennem valami, ami még igazán rászorul a kiengesztelődésre. Kérem a kiengesztelődés ajándékát, és megteszem azt, amivel részemről hozzá kell járulnom.

2013. július 24., szerda

Július 24.



Zsolt 103,1-5.8-13            (a bűnbánat szentsége szükséges azoknak, akik a keresztség után bűnbe estek)
Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled! Megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeséged. Megmenti életed a pusztulástól, kegyelemmel és irgalommal koszorúz. Életed eltölti javakkal, mint a sasé, megújul ifjúságod. Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban. Nem perel untalan, haragja nem tart örökké. Nem bűneik szerint bánik velünk, és nem vétkeink szerint fizet vissza. Mert amilyen magas az ég a föld felett, olyan nagy irgalma az igazak iránt. Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket. Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik.

„De ki volna elég bátor és éber ahhoz, hogy e rosszra való hajlam elleni küzdelemben el tudná kerülni a bűn minden sebesülését? "Mivel tehát szükséges volt, hogy az Egyházban jelen legyen a bűnök megbocsátásának hatalma más módon is, mint a keresztség szentsége, Krisztus rábízta a mennyek országának kulcsait, melyekkel minden bűnösnek, még ha élete utolsó napjáig is vétkezett volna, meg lehet bocsátani a vétkeit."” (KEK 979)
„A bűnbánat szentsége által engesztelődhet ki a megkeresztelt ember Istennel és az Egyházzal. "Joggal nevezték az atyák a bűnbánat szentségét »fáradságos keresztségnek« (Nazianzi Szent Gergely). Ez a szentség azoknak, akik a keresztség után bűnbe estek, éppen úgy szükséges, mint a keresztség azok számára, akik még nem születtek újjá." (KEK 980)
Feladat a mai napra: Elmélkedem azon, hogyan viselkedem, amikor elesek, amikor nem sikerült legyőznöm a kísértést, a rosszat. A zsoltár szavai segítsenek abban, hogy minél hamarabb vissza tudjunk fordulni az Úrhoz.

2013. július 23., kedd

Július 23.



Róm 6,1-11                        (Egyetlen keresztség a bűnök bocsánatára)
Mit mondjunk tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem gyarapodjék? Szó sincs róla! Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsősége által feltámadt a halálból, úgy mi is az élet újdonságában járjunk. Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is. Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.

„A mi Urunk a bűnök bocsánatát összekapcsolta a hittel és a keresztséggel: "Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül" (Mk 16,15-16). A keresztség a bűnök megbocsánatásának első és fő szentsége, mert egyesít Krisztussal, aki meghalt bűneinkért és föltámadt megigazulásunkra( vö. Róm 4,25), hogy "mi is új életet éljünk" (Róm 6,4).” (KEK 977)
„"Amikor először teszünk hitvallást és megfürdetnek a szent keresztségben, olyan gazdagon kapjuk a bűnbocsánatot, hogy semmiféle bűn - legyen az az áteredő bűn vagy személyes rossz tettünk és mulasztásunk - és semmiféle büntetés nem marad vissza utána. A keresztség kegyelme azonban nem szabadít meg senkit a természet gyöngeségétől; ellenkezőleg, (...) küzdenünk kell a rendetlen kívánság ellen, mely bennünket szüntelenül a rossz felé próbál terelni."” (KEK 978)
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogy a gonosz lélek mikor próbál engem kísértésbe vinni gyöngeségeim által, és kérem a Szentlelket, hogy segítsen a küzdelemben.

2013. július 22., hétfő

Július 22.



Jn 20,21-23                        (bűnbocsátó hatalma)
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”

„Az Apostoli hitvallás a bűnök bocsánatának hitét összekapcsolja a Szentlélekbe vetett hittel, de az Egyházba és a szentek közösségébe vetett hittel is. Amikor a föltámadott Krisztus átadta a Szentlelket Apostolainak, átadta nekik saját isteni bűnbocsátó hatalmát: "Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad." (Jn 20,22-23) (A Katekizmus második része tárgyalja majd kifejezetten a bűnök bocsánatát a keresztség, a bűnbocsánat szentsége és a többi szentségek, főleg az Eucharisztia által. Ezért most elég csak néhány alapvető elemet megemlítenünk.)” (KEK 976)
Kérjük, hogy a mai imádságban Jézus jobban megértesse velünk, hogy feltámadása után miért volt fontos számára útravalóul adni az apostoloknak e szavakat: Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, mit jelent számomra a hitvallásnak e része „hiszem a bűnök bocsánatát”, és elhatározom, mikor akarom legközelebb fölvenni a bűnbocsánat szentségét.

2013. július 21., vasárnap

Július 21.



Ter 18, 1-10a; Kol 1, 24-28; Lk 10, 38-42
A mai vasárnapi olvasmányok a vendégszeretetről szólnak. Az ó-szövetségi olvasmány a Teremtés könyvéből egy igen régi eseményről beszámol: ahogyan Ábrahám nagylelkűen befogadott három idegen embert és vendégül látta őket. Mind a mai napig nagy értéke van a vendégszeretetnek a keleti országokban, úgy ahogyan Ábrahám azt megmutatta. Szerencsének tartotta, hogy vendégül láthatta őket: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat”. - A történet sajátossága, hogy felváltva három ill. egy személyről van szó, a keresztények ezért látták a történetben szerepelő három személyében a Szentháromság előképét. - Mivel csak a vendéglátás után tudta meg Ábrahám, hogy maga az Isten volt a vendége, akinek nem csupán egy falat kenyeret adott, ahogyan mondta: „Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek”, hanem „tejet és vajat hozott, meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette”. Ábrahám viselkedése legyen számunkra is mintaképünk, hogy nagylelkűen befogadjuk a másikat. A zsidókhoz írt levél felhívja figyelmünket a vendégszeretet fontosságára: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadták be szállásra” (Zsid 13,2). Számunkra mint keresztényeknek sokat jelent a vendégszeretet, mert hozzá tartozik a felebaráti szeretethez és hisszük, hogy minden emberben valamilyen módon jelen van Krisztus, hiszen azt mondta: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Néha a nem hívők még túltesznek rajtunk és sokat tanulhatunk tőlük. Azt tapasztaltam, amikor egyszer részt vettem egy zarándoklaton Fehéroroszországban és az egyik este négyen közülünk egy nem hívő idős házaspár házában szállhattunk meg. A néni egy kulccsal bezárt szekrényből vette ki a jól megőrizett finomságokat, amit rendkívüli alkalmakra tartott fenn és megkínált minket velük. A néni a legdrágábbat, a legjobbat adta a vendégeknek, ami számomra nagy lecke volt. Az evangéliumban pedig Jézus nem a vendégszeretet ellen beszél. Téves interpretációja lenne a Máriáról és Mártáról szóló történetnek. Éppen csak néhány héttel ezelőtt a vasárnapi evangéliumban Jézus Simon házában a Simon és a bűnös asszony befogadása közötti különbséget hangsúlyozta ki. Most, Márta és Mária házában, nem az a helyzet, hogy Jézus nem becsülte volna meg Mártának a szolgálatát. Inkább arra akarta őt figyelmeztetni, hogyan éli meg ezt a szolgálatot. Ha csak a munka sikere és elvégzése áll előtérben és nem maga a vendég, akkor az nem helyes. Arra is kell figyelni, mit szeretne a vendég és mire van szüksége. Mivel Jézus különleges vendég, számára az a fontosabb, hogy Márta hallgasson rá és mi is hallgassunk rá.
Feladat a mai napra: Gyakorolom a nagylelkűséget és a vendégszeretetet.

2013. július 20., szombat

Július 20.



Jn 17,20-26                     (Isten egy családjában)
De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.”

„Isten egy családjában. "Valamennyien, akik Isten gyermekei vagyunk és Krisztusban egy családot alkotunk, miközben a kölcsönös szeretetben és a Szentháromság egy dicséretében megosztjuk javainkat egymás között, válaszolunk az Egyház lényegi hivatására."” (KEK 959) Jézus imádsága kísérje mai imádságunkat, hogy mélyebben értsük Istennek a vágyát, hogy egy családként éljünk, Isten családjában. Gondolkozzunk el azon, hogy mit mond nekem ez a szó: Isten családja. Mennyire tudom és érzem, hogy ehhez a családhoz tartozom? Hogyan tekintek a másikra, mint testéremre, mert ő is Isten családjának a tagja? Jézus, magyarázd meg nekem újra a te szavadat. Köszönöm, hogy azt akarod, hogy mindnyájan ott legyünk veled, ahol te vagy, és hogy egyek legyünk, egy család a te  szeretetedben.
Feladat a mai napra: A felebarátomra úgy tekintek mint Isten családjának a tagja, és megbeszélem Jézussal, hogyan tudom ezt neki kifejezni.

2013. július 19., péntek

Július 19.



2Mak 12,38-45               (Közösség a megholtakkal)
Júdás összegyűjtötte a sereget, és Odollam városába ment. Amikor a hetedik nap elérkezett, a szokás szerint elvégezték a tisztulási szertartást, és ott ünnepelték a szombatot. Másnap (amikor már legfőbb ideje volt), fölkeresték Júdást, hogy menjenek, hozzák el az elesettek holttestét, és temessék őket atyáik sírboltjába, rokonaik közé. Ám a halottak ruhája alatt Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a zsidóknak. Így megtudták, miért estek el. Mindnyájan dicsőítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. Aztán imádkozni kezdtek, és könyörögtek, hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek. A nemes lelkű Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bűntől, hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bűn következményeit. Aztán gyűjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár - ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől.

„Közösség a szentekkel. "Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az úton levők keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden kegyelem és Isten népének élete árad." "Őt (Krisztust) ugyanis mint Isten Fiát imádjuk; a vértanúkat pedig, mint az Úr tanítványait és követőit, méltán szeretjük Királyuk és Mesterük iránti páratlan odaadásuk miatt; bárcsak sorstársaik és tanítványtársaik lehetnénk!" (Martyrium Sancti Policarpi 17, 3)“ (KEK 957)
„Közösség a megholtakkal. "Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel »szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől« (2Mak 12,46), közbenjáró imákat is ajánlott föl értük." A megholtakért végzett imádságunk nemcsak őket segítheti, hanem értünk végzett közbenjárásukat is hatékonnyá teheti.” (KEK 958) Elgondolkozom azon, mit jelent számomra a megholtakért végzett imádság, mikor és milyen módon szoktam a halottakért imádkozni.
Feladat a mai napra: Ma egy halottért imádkozom, de először hagyom, hogy a Szentlélek mondja meg, ki az, akinek ma leginkább szüksége van imádságomra.

2013. július 18., csütörtök

Július 18.



Ef 3,14-21                        (Közösség a mennyei és a földi Egyház között)
Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.

„Az Egyház három állapota. Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok, és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve Neki minden, addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak, és »tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van«: Más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne.”(KEK 954)
„Az úton levők egysége tehát a Krisztus békéjében elhunyt testvérekkel a legkevésbé sem szakad meg, sőt az Egyház mindig vallott hite szerint a lelki javak kölcsönös közlésétől erősödik. Őt (Krisztust) ugyanis mint Isten Fiát imádjuk; a vértanúkat pedig, mint az Úr tanítványait és követőit, méltán szeretjük Királyuk és Mesterük iránti páratlan odaadásuk miatt; bárcsak sorstársaik és tanítványtársaik lehetnénk!” (KEK 955)
„A szentek közbenjárása. "Abból következően ugyanis, hogy az égiek bensőségesebben egyesülnek Krisztussal, az Egyház egészét megszilárdítják a szentségben (...). Szüntelenül közbenjárnak értünk az Atyánál, bemutatván érdemeiket, melyeket a földön szereztek Jézus Krisztus, Isten és az emberek egyetlen közvetítője által. (...) Nagy segítséget nyújt tehát gyöngeségünknek az ő testvéri gondoskodásuk". A haldokló Szent Domonkos szavai testvéreihez: "Ne sírjatok, hasznosabb leszek számotokra ott, ahová megyek, mint itt, ahol voltam." "Mennyországomat azzal akarom tölteni, hogy jót teszek a földön" (Lisieux-i Szent Teréz). (KEK 956) Mai imádságban megköszönöm a szenteknek segítségüket, közbenjárásukat. Milyen jó tudni, hogy állandóan számíthatunk közbenjárásukkal, ha kérjük, de akkor is, ha nem kifejezettem fohászkodunk hozzájuk. Hálás szívvel fogalmazzuk meg, milyen módon tapasztaltuk életünkben a szentek konkrét segítségét.
Feladat a mai napra: Tudatosan élem meg, hogy a szentek közösségéhez tartozom és arra figyelek, hogyan segítenek főleg mennyei hit testvéreim, hogyan megértsem Krisztus szeretetét, és tartsak ki benne, úgyhogy fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét.

2013. július 17., szerda

Július 17.



Róm 14,7-13                    (A szeretet közössége)
Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek ura legyen. Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr -, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek. Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék.

„A szeretet közössége: a szentek közösségében "egyikünk sem él, s egyikünk sem hal meg önmagának" (Róm 14,7). "Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi. Ti Krisztus teste vagytok, s egyenként tagjai" (1Kor 12,26-27). "A szeretet nem keresi a magáét" (1Kor 13,5, vö. 1Kor 10,24). A legkisebb, szeretetből végzett cselekedetünk is mindenki javára szolgál. Ez történik a minden élő és elhunyt emberrel való szolidaritásban, ami a szentek közösségére alapszik. Minden bűn árt ennek a közösségnek.” (KEK 953) Add, Uram, hogy én is egyre jobban tegyek mindent szeretetből, a legkisebb feladatomat, cselekedeteimet is. Köszönöm a szenteket, akik megmutatják nekem a szentséghez vezető utat, és arra buzdítanak, hogy kövessem példájukat. Amint életük nekem is a javamra szolgál, add, hogy életem ugyanígy lehessen javára sok ember számára.
Feladat a mai napra: Elgondolkozom, miről szeretnék ma szeretetből lemondani vagy miben meghalni magamnak mások érdekében.

2013. július 16., kedd

Július 16.



ApCsel 2,42-47; 4,32-35                                                 (A lelki javak közössége)
Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.
A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten.

„Az első jeruzsálemi közösségben a tanítványok "állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban" (ApCsel 2,42). Közösség a hitben. A hívők hite az Egyház apostoloktól kapott hite, az élet kincse, mely gazdagodik, ha továbbadják.” (KEK 949)
„A szentségek közössége. "Az összes szentségek gyümölcsei minden hívőhöz tartoznak; e szentségekkel mint szent kötelékekkel Krisztushoz kapcsolódnak és kötődnek, leginkább a keresztséggel, mellyel mint egy ajtón át belépnek az Egyházba. A »szentek közösségén« a szentségek közösségét kell értenünk. E név (közösség) minden szentségre érvényes, mert Istennel kötnek minket össze; leginkább mégis az Eucharisztiát illeti meg, amely létrehozza ezt a közösséget."” (KEK 950)
„A karizmák közössége. Az Egyház közösségében a Szentlélek "sajátos kegyelmeket is szétoszt minden rendű és rangú hívőnek" az Egyház építésére. "A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele" (1Kor 12,7). (KEK 951)
„"Mindenük közös volt" (ApCsel 4,32): "Egy igazi keresztény semmit nem birtokol úgy, hogy ne tekintené közjónak is. Ezért a keresztényeknek mindig készen kell lenniük arra, hogy enyhítsék a rászorulók nyomorúságát". A keresztény az Úr javainak intézője (vö. Lk 16,1-3).” (KEK 952) Azon elmélkedek ma, hogyan tudom jól kezelni az Úr javait, amelyeket már megkaptam, és amelyekkel Isten elhalmoz engem nap mint nap.
Feladat a mai napra: Valamit, amire úgy tekintek, hogy az enyém, tudatosan közös rendelkezésre, használatára bocsátok.

2013. július 15., hétfő

Július 15.



2Kor 1,1-7                        (Sancta sanctis!)
Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola és Timóteus testvér Isten korintusi egyházának és egész Achájában minden szentnek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, Atyánktól és Urunktól, Jézus Krisztustól! Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és a minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásban is. Mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál, ha vigasztalásban van részünk, abból is ti nyertek bátorítást azoknak a szenvedéseknek türelmes elviselésére, amelyeket mi is szenvedünk. Szilárd tehát veletek kapcsolatban a reményünk, hiszen tudjuk, hogy nemcsak a szenvedésben vesztek velünk együtt részt, hanem a vigasztalásból is hozzánk hasonlóan részesültök.

„Az apostoli hitvallás, miután megvallotta "a szent, katolikus Egyházat", hozzáteszi "a szentek közösségét". Ez a hitcikkely bizonyos módon kifejti az előzőt: "Mi más az Egyház, mint az összes szentek gyülekezete?" (Reimsi (Remesianae) Szent Niketász). A szenteknek ez a közössége az Egyház.” (KEK 946)
„"Mivel az összes hívő egyetlen testet alkot, az egyik javában részesülnek a többiek is. Így többek között hinnünk kell, hogy az Egyházban létezik a javak közlése. A legfőbb tag Krisztus, mert Ő a Fő. Krisztus javaiban tehát minden tag részesedik; és ez a közlés történik az Egyház szentségei által." (Szent Tamás). "A Lélek egysége ugyanis, aki az Egyházat vezeti, teszi azt, hogy amiben az Egyház részesül, az mindenki közös kincse."”(KEK 947)
„A "szentek közössége" kifejezésnek tehát két jelentése van: "közösség a szent dolgokban (sancta)" és "közösség a szent személyek között (sancti)". Sancta sanctis! `Szentség a szenteknek!' - mondja a legtöbb keleti liturgiában a celebráns, mikor fölemeli a szent adományokat az áldoztatás előtt. A Krisztus-hívők (sancti) Krisztus Testével és Vérével (sancta) táplálkoznak, hogy növekedjenek a Szentlélek közösségében (koinónia) és azt közöljék a világgal.” (KEK 948) Köszönöm, Jézus, hogy én is a szentek közösséghez tartozhatok. A heti imádságom folyamán tárd szemem elé ennek a valóságának a szépségét. Segíts, hogy még jobban éljek e valóságban, a szentek közösségében.
Feladat a mai napra: Arra figyelek, aki a mai napon szomorú. Igyekszem neki vigasztalást nyújtani, a mai szentlecke indításai szerint.

2013. július 14., vasárnap

Július 14.



MTörv 30,10-14; Kol 1,15-20; Lk 10,25-37
„Testvéreim! Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Minden általa és érte lett teremtve. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek.”

A mai szentleckében, Jézusra irányítja a figyelmünket Szent Pál. A kolosszeiekhez írt levelében mély teológiai, krisztológiai tanítást ad nekünk: „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtett mindent …. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.” Egy olyan világban, amelyben a természettudományok azt próbálják bizonyítgatni, hogy nincsen teremtő, hogy minden magától jött létre, evolúció által, és ezáltal nem is tartozik felelősséggel semmi más, csak önmaga iránt, nagyon fontos, újból és újból átgondolnunk hitünk alapjait. Szent Pál nagyon tiszta tanítást ad a teremtésről: „Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön.” Mit is jelent ez számomra? Milyen gondolatokat, kérdéseket vet fel bennem? Hitünk szerint, teljesen egyértelmű, hogy van teremtő, hogy van egy kezdet, amelytől mindannyian származunk, és egy cél, amely felé mindannyian tartunk, és akinek majd be kell számolnunk életünkről. Sokszor az lehet a benyomásunk, hogy ezeknek a teológiai eszmefuttatásoknak nincsen közük a mindennapi életünkhöz. Vajon amikor arról van szó, hogy ki tudom-e fizetni a következő számláimat, vagy milyen eredményt tud elérni gyermekem az iskolában, hogyan oldom meg mindennapos küzdelmeimet a munkahelyen, vagy otthon a családban, akkor úgy tűnhet, hogy mérföldnyi távolságban áll a teológia a mindennapi élettől. Pedig mégse így van! Szent Pál azt mondja: „minden benne áll fenn.” Ha minden Krisztusban áll fenn, akkor az én életem és a családom élete is, meg minden, amit teszek, akivel találkozom, „Benne áll fenn”. Azért létezik, mert Isten akarta, hogy legyen. Ő tart életben, működésben mindent. Mindent neki köszönhetek. Ha viszont „minden Benne áll fenn”, akkor sok dolgon nem is kell annyira görcsölnöm, hanem megoszthatom vele minden aggodalmam. És végül, ha „minden Benne áll fenn”, akkor mindennek ő határozza meg útját, célját, és értelmét. Törekedjünk hát ezen a héten arra, hogy gyakran Jézus Krisztushoz fordulunk, hiszen „úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy a kereszten kiontott vérével békességet szerzett mindenkinek.” Tanuljunk meg együttműködni teremtő elképzeléseivel.
Feladat a mai napra: Megpróbálok ezen a napon, illetve héten, Jézus segítségével egy nehezebb kapcsolat megújításán fáradozni.

2013. július 13., szombat

Július 13.



Mt 5,1-16                           (ISTENNEK SZENTELTSÉG ÉS KÜLDETÉS: HIRDETNI AZ ELJÖVENDŐ KIRÁLYT)
A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:  „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

„A mindenekfölött szeretett Istennek átadva magát az, akit a keresztség már Istennek szentelt, így bensőségesebben adatik át az isteni szolgálatra és az Egyház javára. Az Istennek szentelt állapot által az Egyház kinyilvánítja Krisztust, és megmutatja, hogy a Szentlélek milyen csodálatos módon működik benne. Akik fogadalmat tesznek az evangéliumi tanácsokra, azoknak elsődleges küldetése, hogy Istennek szenteltségüket megfelelően éljék. "Mivel azonban magával az Istennek szenteltséggel az Egyház szolgálatára ajánlják föl magukat, kötelesek az intézményüknek megfelelő módon különösen is bekapcsolódni a missziós munkába."” (KEK 931)
„Az Egyházban, amely mintegy szentsége, azaz jele és eszköze Isten életének, a szerzetesi élet úgy jelenik meg, mint a Megváltás misztériumának különleges jele. Krisztust "szorosabban" követni, az ő önkiüresítését "világosabban" kifejezni azt jelenti, hogy az Istennek szentelt személy Krisztus szívében "mélyebben" van jelen kortársai számára. Azok, akik ezen a "keskenyebb" úton járnak, példájukkal ösztönzik testvéreiket, és "világos és erős tanúságot tesznek arról, hogy a világ nem alakulhat át és nem ajánlható föl Istennek a nyolc boldogság szelleme nélkül".” (KEK 932)
„Legyen ez a tanúságtétel nyilvános (mint a szerzetesi állapotban), magán vagy egészen elrejtett, Krisztus eljövetele minden Istennek szentelt személy számára az élet forrása és célja: "Mivel Isten népének itt nincs maradandó hazája, (...) (ez az állapot) kinyilvánítja minden hívő előtt a mennyei, de már evilágon is meglévő javakat, ékesszólóbban tanúskodik a Krisztus megváltása árán szerzett új és örök életről, továbbá hatásosabban hirdeti az eljövendő föltámadást és a mennyország dicsőségét."” (KEK 933)
Feladat a mai napra: Az Istennek szentelt élet fontos munkát végez az Egyház és az emberek szolgálatában. E hét végén átgondolom, miként támogathatnám az Istennek szentelt életet élők munkáját, életét akár saját tehetségeim felajánlásával, akár anyagi erőforrásaimmal, hogy betölthessék azt a hivatást, amit Istentől kaptak.