XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. március 31., kedd

Március 31.

 Jézust megfosztják ruháitól. 10. stáció. „A katonák elosztották maguk között Jézus ruháit, minden katonának egy részt. Fogták a köntösét is, de a köntös varratlan volt, egy darabban szőve fölülről az aljáig. A katonák azt mondták egymásnak: „Ne szaggassuk el, hanem vessünk rá sorsot, kié legyen. Így teljesedett be az írás: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (Jn 19, 23-24)
 Ott áll a Bárány, szótlanul, ruhátlanul, megfosztva attól is, amit édesanyja szőtt neki: köntösétől. És ott áll az édesanya is, aki szűz méhéből szülte egyszülöttjét. Visszatér azokba az időkbe, amikor ő ringatta, ruházta, amikor mezítelenül jött le a földre, és ő táplálhatta a Gyermeket…és fájdalmának nincsen határa. Jézus megalázva, meggyalázva, teljes kiszolgáltatottságában áll ott, felszakított sebeiből ömlik a vér. Mégsem szólal meg, nem kiált. „…az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét. Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját: mint a bárány, kit leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját.” (Iz 53, 6-7) Jézus egész testében reszket, a kimondhatatlan fájdalmakkal a végtelenségig kimerítő út megtétele után, sebláza egekbe szökik. Atyjához imádkozik, Akinek akaratát most fogja teljessé tenni. A mi bűneink miatt fosztották meg ruháitól, nemcsak a test, de a lélek, a szív bűnei miatt is. „Boldogok a tisztaszívűek ők meglátják Istent.” (Mt 5, 8) Boldogok azok is, kik testükre úgy vigyáznak, mint a Szentlélek templomára. (vö. 1Kor 3,16) Jézusom, nézlek, de mezítelenséged ellenére nem vagy mezítelen. A Te tisztaságod tündököl előttem. Nem követted el Ádám vétkét, Te Isten Fia vagy, a nyolc boldogság ragyog belőled, sugárzó fénylő tisztaságodból a Nap tündököl át. A liliom fehérsége ölel körül. A mezők színeiben pompázik ártatlanságod és világossá teszik utamat. Köszönöm Készítette: a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség megbízásából Puskás Mária Magdolna 1055 Budapest, Szt. István krt. 7, III/24.. Email: fmvd.budapest@gmail.com - Honlap: www.verbumdei.hu Neked Uram, hogy megmutatod istenséged ragyogó szépségét előttem, aki szegény bűnös vagyok.
Feladat a mai napra: Ma imádkozom azokért, akik beszennyezik testüket és szívüket, és kérem Jézust, tisztítsa meg őket és irgalmazzon nekik. Imádkozom a fiatalok tisztaságáért. Imádkozom a családok életszentségéért.

2020. március 30., hétfő

Március 30.

Jézus harmadszor esik el a kereszttel. 9. stáció.
„Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől
elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt.” (Iz 53,3)
Jézus ruhája tiszta piros, mintha friss vérbe áztatták volna. Arcát alig lehet felismerni.
Lassú lépésekkel vánszorog, lábai nyomán vérpirosak a kövek. Nem bír menni, hirtelen
összeomlik és teljes súlyával a kövekre zuhan, mellkasát, tüdejét széles és hosszú ütés éri.
Cserepes ajkáról vér tör fel, köhögését alig bírja visszafogni. Az Úr most nem bír felállni,
ott fekszik, teljesen egy a földdel. Mozdulatlansága miatt az őrök azt hiszik, meghalt.

Rángatják, húzzák a kötelekkel, de Jézus nem tud mozogni. Egy idő után mégis sikerül őt
felrángatni, mert éber tudatállapotával ki akarja inni a kelyhet, melyet Atyja nyújtott neki.
Jézus segít, ha elesem. Visszafogad irgalmasan, mint az apa a tékozló fiát, ha megbánom
összes botlásomat, eltévelyedésemet. (Lk 15, 11-32) Egy valamitől azonban elfordítja
arcát: a közönyösségtől, a lelki restségtől. S ha nem törekszem az életszentségre, ha mindig
ugyanazokat a hibákat követem el, és megnyugszom ebben az életállapotban. Ha
belefásulok bűneimbe és ha megátalkodom közönyöm sötétségében. Az Úr nem várja
tőlem, hogy azonnal szentté váljak, hanem azt, hogy törekedjek egyre tökéletesebben
követni Őt. A szeretet nem érzelmi kérdés, hanem akaratunktól függ. Jézus soha sem
bűneim miatt fordul el tőlem. Eleséseim alatt felém nyújtja kezeit és kegyelmével magához
emel engem, ha őszintén megbánom bűneimet, ha a földről irgalmáért kiáltva és benne
bízva feltekintek rá.
Feladat a mai napra: Ma megújult szívvel kezdek szeretni mindenkit, elsőként azokat,
akik szorosan hozzám tartoznak, és akikkel találkozom a nap folyamán. Különösen is
azokat, akik távol állnak szívemtől. Minden apró lépésemmel, türelmemmel, elsőként
szolgálok.

2020. március 29., vasárnap

Március 29.

Jézus találkozik a síró asszonyokkal.
8. stáció.
Rángatják, húzzák a kötelekkel, de Jézus nem tud mozogni. Egy idő után mégis sikerül őt felrángatni, mert éber tudatállapotával ki akarja inni a kelyhet, melyet Atyja nyújtott neki.
Jézus segít, ha elesem. Visszafogad irgalmasan, mint az apa a tékozló fiát, ha megbánom összes botlásomat, eltévelyedésemet. (Lk 15, 11-32) Egy valamitől azonban elfordítja arcát: a közönyösségtől, a lelki restségtől. S ha nem törekszem az életszentségre, ha mindig ugyanazokat a hibákat követem el, és megnyugszom ebben az életállapotban. Ha belefásulok bűneimbe és ha megátalkodom közönyöm sötétségében. Az Úr nem várja tőlem, hogy azonnal szentté váljak, hanem azt, hogy törekedjek egyre tökéletesebben követni Őt. A szeretet nem érzelmi kérdés, hanem akaratunktól függ. Jézus soha sem bűneim miatt fordul el tőlem. Eleséseim alatt felém nyújtja kezeit és kegyelmével magához emel engem, ha őszintén megbánom bűneimet, ha a földről irgalmáért kiáltva és benne bízva feltekintek rá.
Feladat a mai napra: Ma megújult szívvel kezdek szeretni mindenkit, elsőként azokat, akik szorosan hozzám tartoznak, és akikkel találkozom a nap folyamán. Különösen is azokat, akik távol állnak szívemtől. Minden apró lépésemmel, türelmemmel, elsőként szolgálok.
Kedd, márc. 31. Jézust megfosztják ruháitól. 10. stáció.
„A katonák elosztották maguk között Jézus ruháit, minden katonának egy részt. Fogták a köntösét is, de a köntös varratlan volt, egy darabban szőve fölülről az aljáig. A katonák azt mondták egymásnak: „Ne szaggassuk el, hanem vessünk rá sorsot, kié legyen. Így teljesedett be az írás: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (Jn 19, 23-24)
Ott áll a Bárány, szótlanul, ruhátlanul, megfosztva attól is, amit édesanyja szőtt neki: köntösétől. És ott áll az édesanya is, aki szűz méhéből szülte egyszülöttjét. Visszatér azokba az időkbe, amikor ő ringatta, ruházta, amikor mezítelenül jött le a földre, és ő táplálhatta a Gyermeket...és fájdalmának nincsen határa.
Jézus megalázva, meggyalázva, teljes kiszolgáltatottságában áll ott, felszakított sebeiből ömlik a vér. Mégsem szólal meg, nem kiált. „...az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét. Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját: mint a bárány, kit leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját.” (Iz 53, 6-7)
Jézus egész testében reszket, a kimondhatatlan fájdalmakkal a végtelenségig kimerítő út megtétele után, sebláza egekbe szökik. Atyjához imádkozik, Akinek akaratát most fogja teljessé tenni. A mi bűneink miatt fosztották meg ruháitól, nemcsak a test, de a lélek, a szív bűnei miatt is. „Boldogok a tisztaszívűek ők meglátják Istent.” (Mt 5, 8) Boldogok azok is, kik testükre úgy vigyáznak, mint a Szentlélek templomára. (vö. 1Kor 3,16)
Jézusom, nézlek, de mezítelenséged ellenére nem vagy mezítelen. A Te tisztaságod tündököl előttem. Nem követted el Ádám vétkét, Te Isten Fia vagy, a nyolc boldogság ragyog belőled, sugárzó fénylő tisztaságodból a Nap tündököl át. A liliom fehérsége ölel körül. A mezők színeiben pompázik ártatlanságod és világossá teszik utamat. Köszönöm
  „Jeruzsálem leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és gyermekeitek miatt.” (Lk 23,28)
Jézusnak ez a figyelmeztetése mindnyájunk felé irányul. Mert ha nem siratjuk magunk bűneit, az Ő értünk vállalt szenvedése mit ér nekünk? Jézus őszinte bűnbánatot kér tőlünk, hogy megbocsáthasson. Ez azt jelenti, hogy nézzünk lelkünk mélyére, ismerjük meg önmagunkat, szívünket, keressük a rejtett zugokat, és kérjük a Szentlélek világosságát a felismeréshez. Jézus meghal értem és én nem látom a megváltás lényegét, nem élek a kegyelemmel? Siratom őt, ahelyett, hogy magamat siratnám, amiért ennyit kell szenvednie értem?
Jézus a szívek ismerőjeként túllát az asszonyok sírásán, látja a mögöttest. Látja, hogy ez a sírás nem Veronika Őt imádó részvétéhez hasonlatos, még csak nem is a tudatlan Simon erősödő együttérzése érződik belőle. Hanem egy olyan sajnálat, amiben magukat fölötte érzik. A keresztúton Jézus most szólal meg először. Nem panaszképpen, ellenkezőleg. A sajnálatot visszautasítja. Ugyanakkor tudja, amit már előre látott a Getszemáni kertben is, milyen jövő vár Egyházára, és szeretett népének sorsára: „...nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19,44)
Jézusom add, hogy én bűnös, színed előtt állva, mindig felismerjem látogatásod idejét, okát, értem vállalt szenvedésednek súlyát és mérhetetlen értékét.
Feladat a mai napra: Ezen a napon felkészülök egy komoly szentgyónásra. Felteszem a kérdést magamnak: mit tettem a szeretetben, mit mulasztottam? Szentlélek segíts, hogy az igazság tükrében felismerjem azokat a hibákat, bűnöket is, melyeket eddig észre sem vettem. Ehhez átelmélkedem a hegyi beszédet. (Mt 5, 1-29)

2020. március 28., szombat

Március 28.

 Jézus másodszor esik el a kereszttel. 7. stáció.
„A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.” (Iz 53,4)
Az Úr egyre kevésbé képes járni. Erőlködve, levegő után kapkodva igyekszik fölfelé,
szívében éles fájdalommal, mely eltorzítja a drága Arcot. Fátyolos tekintetén át is azonban
csak a végtelen szeretet sugárzik arra, akire ránéz. Jézus sötétségben érzi magát, bűneink
súlya alatt teljesen összeroskad. Ismét a földre zuhan. Egyedül az Atya akarata tartja meg,
mert ebből fakad egyetlen ereje. Erőlködve újra föláll, hogy értünk tovább menjen.
Soha ne keseredjek el, ha földre esem, ha lelki sötétség szakad rám, ha Isten eltávolodik
tőlem, ha kételyeim miatt nem bírok felállni, ha bűneim súlya alatt összetörök. Csak
tekintsek Jézusra, és nyújtsam felé kezemet, emeljem hozzá lelkemet. Kérjem bocsánatát,
egész szívemből és Ő segíteni fog felállni anélkül, hogy fejemre olvassa minden bűnömet.
Örömteljes irgalommal fog Szívére ölelni. S majd azt mondja: ne keseredj el, mert én
megfizettem az árát bűneid bocsánatáért. Bízzál bennem!
Feladat a mai napra: Gondoljam át e napon, bízom-e Isten jóságában? Helyezzem magam
a Mennyei Atya ölébe, mint egy kicsi gyermek. Éljem át ezt a gyermekséget és higgyem el,
hogy az Atya minden gyarlóságom, botlásom ellenére is végtelenül szeret, mert a
gyermeke vagyok.

2020. március 27., péntek

Március 27.

Veronika megtörli Jézus arcát. 6. stáció.
„Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem
tettétek.” (Mt 25,40)
Veronika beírta nevét a szenvedés történetbe. Ő ellentétje Cirenei Simonnak. Nem
kényszerből, nem is nógatásból siet Jézus elé, hanem mély részvéttel, hogy imádott
Megváltójának enyhülést adhasson. Kezében vizes kancsó, karján egy tiszta kendő. Szinte
fut, hogy senki ne állja útját. Jézus ráemeli fájdalmas tekintetét és tudja, hogy ez a leánya
majd vele lesz egykor a Paradicsomban. Veronika odaér, és nyújtaná a kancsót, hogy
megitathassa Urát, de az őr meglöki – a korsó kiesik a kezéből és összetörve ér a földre.
Ekkor Veronika nagy szomorúsággal közel lép Jézushoz és szelíd alázattal megtörli a véres
drága Arcot. Fel tudjuk-e fogni, milyen jólesik ez az Úrnak? Hiszen arcán folyamatosan,

patakokban folyik a vér, és nem tudja kezét használni, hogy néha legalább meg-
megtörölhesse. A kendőn azonnal kirajzolódik a Szent Arc lenyomata. Jézus meggyötört

arcán enyhe mosoly fut át, szeméből végtelen szeretet árad Veronika felé.
„Az Úr minden jócselekedeten otthagyja lenyomatát, úgy mint Veronika kendőjén.”
(Szent II. János Pál pápa). Jézus az utolsó ítéletben arra tanít minket, hogy. „Éheztem
ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok,
mezítelen és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és
fölkerestetek.” Ezután megkérdezik az igazak, mikor látták őt így? És Jézus
megmagyarázza:, hogy amit eggyel is tettek ezek közül, ővele tették. (Mt 25, 35-36.40) Az
igazak tehát nem is tudták, hogy jót tettek. Magától értetődőnek érezték, hogy amit lehet,
megtegyék a bajba jutott felebarátjaiknak. Ez a tiszta szív ajándéka és ismertetőjele.
Feladat a mai napra: Ma örömmel segítek egy bajba jutott felebarátomon, esetleg egy
hajléktalannak veszek ételt, folyadékot, meghallgatom őt, vagy meglátogatok egy beteget.
Elvégzem a pénteki keresztutat.

2020. március 26., csütörtök

Március 26.

 Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet. 5. stáció.
„Megállítottak egy bizonyos Cirenei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet,
hogy vigye Jézus után.” (Lk 23,26)
Jézus nyomába szegődve ott volt János, szinte Mestere mögött halad, mégsem őt kérik fel,
hogy segítsen Jézusnak. Egy idegent kényszerítenek olyasmire, amit nem akar, nem ért.
Úgy érzi, semmi köze se az elítélthez, se az ítélethez. Cirenei Simon, Sándor és Rúfusz
atyja, fáradtan érkezik a mezőről, hogy dolgait intézze. (Sándor és Rúfusz a hagyomány
szerint állítólag Szent Péterhez közelálló keresztény közösség tagjai.) (vö. Róm 16,13)
Simon meddig marad közönyös a szenvedő Jézussal szemben, nem tudjuk. Mikor érzi át
fájdalmának súlyát? Hiszen kényszerből segít vinni az Úrnak a keresztet. Egy idő után
azonban szíve megtelik részvéttel és megérzi a Megváltóból sugárzó szeretetet. Lassan
átalakul szíve és már eloszlik belőle az ellenállás, leomlik a fal, mely elválasztja őt, Jézus
felé áradó irgalmától.
Jézusom, kész vagyok-e akkor is segíteni, amikor nincs kedvem, nincs időm, kevés az
erőm, és megkérnek rá? Tudok-e akkor is szívélyes mosollyal igent mondani? Vagy
először elutasítom a kérést? S ha hirtelen nemet mondok is, add Uram, hogy mégis
megtegyem, amire a bajba jutott felebarátom megkér.
Feladat a mai napra: Elhatározom, hogy ma segítségére sietek egy testvéremnek, aki
megkér egy konkrét feladat elvégzésére. S nem kényszerből, hanem Jézust látva benne,
önzetlen szeretetből teszem. Ha aznap nem kér meg senki, szívemben készen állok ezt
legközelebb megtenni.

2020. március 25., szerda

Március 25.

 Jézus találkozik édesanyjával. 4. stáció.
„Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te
lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” (Lk 2,35)
Túl keveset gondolunk Mária, az Édesanya passiójára. Ott áll, folytonos könnyekkel
szemében egyetlen Fia megkínoztatásánál. Látja, mit művelnek vele, de nemcsak látja,
hanem átérzi minden porcikája. Jézussal szenved. A tömegben próbál utat keresni
magának, hogy elébe siethessen, hogy Jézus érezze, hogy minden szeretetével követi.
Menne ő akár a keresztre is imádott Fia helyett, de tudja, ezt nem teheti. Eszébe jut a kicsi
Jézus születése, minden együtt töltött óra – és szívébe hasítanak Simeon szavai: „a te
lelkedet is tőr járja át...” Sikerül végre meg-megbotolva Jézushoz jutnia, és megpróbál
tekintetébe sűríteni minden együttérzést, szívének összes szeretetét, ami teljesen betölti
egész lényét. Jézus ránéz véreres szemével és tudja, hogy az Anya nem hagyja el soha,
hogy egy vele. Erőt merít ebből a végtelen szeretetből. Ők e pillanatban megélik a teljes
egységet – az édesanya fájdalma eggyé válik a Fiú fájdalmával.
Mária, szívében a láthatatlan tőrrel áll és nyújtja ki mindkét kezét Jézus felé. Simogatásra
készen suttogva mondja ki az eggyé válás szavait...Ő, a vigasztalan, a fájdalmas Anya,
vigasztalja a fájdalmak Férfiát.
Az elől haladó légionárius kemény szavai széthasítják a kimondhatatlan szeretet nagy
pillanatát, és az őrök Jézus hátára csapják ostoraikat. Mária feljajdul, de nem hátrál meg,
Jézus nyomában marad. Kezét szívére szorítva, botladozva járja végig egyszülöttjével a
Kálvária útját.

Uram, én tudlak-e vigasztalni az éhezőben, a betegben, a magányosban, tudlak-e
meghallgatni Téged a szorongatottban, szeretetre szomjazóban? Ha letört vagyok,
szomorúság gyötör, és fájdalmakkal küzdök, képes vagyok-e felül emelkedni magamon,
hogy felebarátom nyomorúságára figyeljek? Képes vagyok-e vigasztalni másokat,
elfeledve a magam baját, úgy mint Mária, amikor magam is vigaszra szorulnék?
Feladat a mai napra: Ezen a napon legyőzöm és félreteszem saját bánatomat, és ha
vigasztalásra váróval találkozom, meghallgatom, melléállok, szeretetemmel együtt érzek
vele, vigasztalva őt, mint Mária.

2020. március 24., kedd

Március 24.

Jézus először esik el a kereszt súlya alatt. 3. stáció.
„Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre.”
(Jn 19,17)
Jézus keresztútja nem lehetett túl hosszú – ismereteink szerint, kb. ezer lépést kellett
megtennie az Antónia-vártól a városfalon kívüli Golgotáig. Ám Jézusnak, akit majdnem
halálra korbácsoltak, megkínoztak, és többször összevertek, ez az út, a csontjáig felsebzett
vállán hurcolt súlyos gerendával, végtelenségig hosszú. Fején a töviskoszorú alól csorog a
vér. Alig kap levegőt, összegörnyedve próbál előre lépni. Mégis, Ő szótlanul viszi
keresztjét, mert mindvégig ránk gondol, és az Atyára, Akinek kimondta végső igenjét a
Getszemáni kertben. Tudja, hogy Atyja vele van, s azt is tudja, hogy csak egyetlen hívó szó
és máris megmentenék Őt angyalai. „Vagy azt gondolod, hogy Atyám nem bocsátana
rendelkezésemre rögtön tizenkét ezred angyalnál is többet, ha kérném?” - mondja
Pilátusnak. (Mt 26,53) Segítségül hívhatta volna őket. Ő ezt mégsem tette meg, értünk.
Lelke kész a mindennek elviselésére, de áldott Teste nem bírja, térdeivel leesik a kövekre.
A fagerenda súlya ránehezedik térdeire, melyek azonnal megsebződnek. Felrángatják a
földről, bár nem kér emberi segítséget sem. Minden igyekezetével, erejével megpróbál
felállni. A tömegben sokan gúnyolják, sokan szánakozva jajgatnak körülötte. Ő
botladozva, némán indul tovább.
Vajon én, ha elvállalok valamit, zokszó nélkül fogadom a vele járó nehézségeket? Vajon
kitűzött feladatomat eltökélt kitartással és állhatatosan végzem el, anélkül, hogy
meghátrálnék? S ha nagyon elfáradok, képes vagyok-e összeszedetten folytatni, ahol
abbahagytam?
Feladat a mai napra: Ha valamit másokért nehéz elvégeznem, ma elhatározom, hogy
Jézus iránti szeretetből nem hátrálok meg. Önzetlenül törekszem vidám szívvel, újra
folytatni megakadt kellemetlen tevékenységemet.

2020. március 23., hétfő

Március 23.

Jézus vállára veszi a keresztet. 2. stáció.
„Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Azután
elvezették, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 15,20)
Jézus arra tanít minket, hogy: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl
keresztjét és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem
elveszíti életét, megtalálja azt. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke
kárt szenved?” (Mt 16, 24-26)
Jézus vállára veszi a keresztet, melynek a vízszintes ágát odakötik oldalt kiterjesztett szent
kezeihez. Ez a fagerenda, a patibulum, kb. 50-60 kg súlyú. Jézus alig bír lábain maradni,
majdnem összecsuklik alatta. Hiszen átszenvedte előző éjszaka az elárultatás fájdalmát, a
vérrel verítékezést, a gyötrelmes kihallgatást, és megalázó ütéseket, majd a börtöncella
magányát, az ide-oda hurcoltatást, a rettenetes megostorozást és a súlyos bántalmazásokat.
Étlen-szomjan, hangtalan szenvedéssel indul el értünk vállalt utolsó útjára. A gerenda
különösen jobb vállának mély sebébe hatol, fájdalmainak nincs száma és határa.
Minden szentnek különleges, sajátos útja van, de mindegyik tudja, hogy át kell menni a
fájdalmon ahhoz, hogy tűzzé váljunk. Siénai Szent Katalin így ír erről a Dialógusban:
„Öltözzetek a Vérbe. Tagadjátok meg magatokat a Vérben.” Limai Szent Róza Jézustól azt
kapta, hogy minél nagyobb a keresztünk, annál biztosabb az utunk a Mennyek országába.
„Ez az egyedüli igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe
feljuthatnának.” (Zsolozsma, Olvasmányos imaóra, aug. 23. Limai Szent Róza írásaiból.)
Én vajon készen állok-e naponta felvenni keresztemet, zúgolódások nélkül és Jézust
követni megpróbáltatásokban, bajokban, a mindennapok nehézségeiben?
Feladat a mai napra: A mai napra kapott kereszteket panasz nélkül fogadom el, és
Jézusnak ajánlom fel, hálás szeretetből a bűnösökért.

2020. március 22., vasárnap

Március 22.

Jézust halálra ítélik. I. stáció
„Erre aztán kiszolgáltatta őt, hogy keresztre feszítsék.” (Jn 19,13-16)
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.”(Jn 15,13-14)
Jézus ott áll a tömeg előtt, azok előtt, akik még egy héttel ezelőtt hozsannával ünnepelték
és lelkesen pálmaágakat lengettek körülötte. (Mt 21,9) Ott áll egy kíméletlenül durva
megostorozástól fájdalmas, súlyos sebekkel, melyekből folyik szent Vére, elborítva a drága
Testet – fején rányomva a megcsúfolására készült sűrű töviskoszorú. (Jn 19,1-3) Jézus
szótlanul nézi azoknak az embereknek dühtől eltorzult arcát, akikért életét adja. A tömeg
túlharsogja az Őt megmenteni akaró, néhány személy szerető hangját: édesanyjáét Máriáét,
Jánosét, Mária Magdolnáét...és az asszonyokét. Pilátus nem akarja elítélni Őt. Különös
félelem vesz erőt rajta, melyet megerősít feleségének nem mindennapi üzenete: „semmi
dolgod se legyen azzal az igaz emberrel, ma álmomban sokat szenvedtem miatta.” A
helytartó nem talál Jézusban semmi vétket, ezért megpróbálja megmenteni. Szokás volt az
ünnep napján egy rab szabadon bocsátása, ezért kihozatja Barabást és Jézus mellé állítja.
Az emberek részvétére számít. Barabást rablás, gyilkosság miatt ítéltek halálra. S mert a
tömeg Barabás nevét kiáltozza, Pilátus megdöbben. Hangosan megkérdezi: „Dehát mi
rosszat tett?” És mindenhonnan kiáltozzák. „Keresztre vele!”(Mt 27, 15-24) Pilátus ismét
kérdez: „Királyotokat feszítsem keresztre?” De a főpapok ravasz módon fölháborodnak:
”Nincs királyunk, csak császárunk!” (Jn 19, 15-16) A helytartó megretten és feladja a
küzdelmet. Élete, pozíciója fontosabb, mint az igazság védelme. „Vizet hozatott és
megmosta kezét a nép előtt: Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában. Szólt. A ti
dolgotok.” (Mt 27, 24-25)
Jézus készen áll arra, hogy feláldozza életét mindnyájunk bűneiért. A főpapok szívének
sötétségében irigység, féltékenység vert fészket. A tömeget ők bújtatják fel Jézus ellen. A
nép szemére homály borul, szívükben fölszított harag. Ferenc pápa egyik homíliájában
kifejtette, hogy a főbűn az irigység volt: mert a sátán irigyelte Istent...Vajon, ha
megvizsgálom szívemet, és hasonló érzéseket észlelek benne, mit teszek? Hiszen Jézushoz
tartozom, az Ő útján akarok járni, hozzá akarok jutni. Ezért kigyomlálom szívemből az
irigység, a gőg szellemét és Őneki ajánlom fel magam. S ha felismerem, hogy testvérem
semmi rosszat sem követett el, mégis támadják, képes vagyok-e megvédeni őt akkor is, ha
ezzel ellenem fordulnak? Vagy féltem saját jó híremet mások előtt? Isten tetszését
keresem-e, vagy az emberekét?

Feladat a mai napra: Ma imáimban komolyan elhatározom, hogy ha bármelyik
felebarátomat, testvéremet igaztalanul bántják, melléállok és megvédem akkor is, ha ezzel
nem nyerem el mások elismerését.

2020. március 21., szombat

Március 21.

Mk 6,30-44(„Ti adjatok nekik enni!”)
Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elvonultak egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elindultak, és kitalálták szándékukat. Erre a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.” Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre. Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban. Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta. Mindenki evett és jól is lakott. A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele. A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.
A mai napon szemlélhetjük Jézust, amint a tanítványai missziós útjukról visszatérve izgatottan beszámolnak neki örömeikről. S ő meghívja őket arra, hogy menjenek el egy csendes helyre, hogy ott magukba lehessenek, pihenni. Mennyire fontos Jézus számára, hogy mi is beszámoljunk neki napi eseményeinkről, örömeinkről, bánatunkról. És amikor ott vagyunk az Oltáriszentség előtt, elképzelhetjük azt a helyet, ahova Vele együtt elvonultunk megpihenni és beszélgetni. De aztán érdekes dolog történik. Ezt a bensőséges idillt megtöri az embertömeg, aki kitalálta szándékukat és a városokból mindenünnen gyalog odasiettek, és megelőzték őket. El tudjuk képzelni, hogy nem örülhettek ennek túlzottan. És mégis: mit csinál Jézus? Tekintsünk rá: Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Sok mindenre kezdte őket tanítani. Jézus képtelen őket magukra hagyni, vagy elzavarni, csak azért, mert most a tanítványokkal akart volna egyedül lenni. Megláthatjuk benne Isten együttérző szívétaki látja, hogy olyanok, mint a juhok pásztor nélkülMeglátja bennük azt a végtelen magukra maradottságot. És Isten nem erre teremtette az embert, hanem közösségre, szolidaritásra. És ezért bevonja a tanítványokat is, akik inkább haza küldenék az embereket. De Jézus azt mondja nekik„Ti adjatok nekik enni!” Ez az imperatív most nekünk is szól! Mennyire fontos Jézusnak az, hogy senki se maradjon „éhes” vagy „pásztor nélkül”. Azt kéri, hogy a mi életünk, szeretetünkminden szavunk váljon mások számára igazi táplálékká. Ha visszatekintünk az egész Eucharisztia Iskolájára, akkor azt láthatjuk, hogy azt a küldetést kapjuk, hogy folytassuk Jézus küldetését. Mint Isten lányai és fiai, akik az eucharisztikus Krisztussal közösségre lépünk, most arra vagyunk hívva, hogyJézussal együtt és hozzá hasonlóan mi is elő áldozattá, ostyává váljunk mások számára, és elvigyük Jézust az emberekhez. Ő már bennünk van. Engedjük meg Neki, hogy rajtunk keresztül folytathassa küldetését.
Feladat a mai napra: Visszatekintek az egész útra, amit ebben az Eucharisztia Iskolájában megtettem. Mire tanított engem? Mit fedeztem fel Jézusból és önmagamból? Mit jelent most számomra az Oltáriszentég? Mire hív most az Isten? Kérem a Szentlélektől a szükséges kegyelmeket, hogy egyre mélyebb közösségben tudjak élni Jézussal és embertársaimmal.

2020. március 20., péntek

Március 20.

Lk 10,1-10.16(Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé.)
Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni készült. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. Menjetek! Úgy küldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek. Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa!  Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött.”
Mit is jelent Ferenc pápa szerint „küldetésnek lenni”? Azt mondja magyarázatképpen: „Fel kell ismernünk, hogy meg vagyunk bélyegezve a megvilágosításra, megáldásra, éltetésre, felemelésre, gyógyításra, szabadításra vonatkozó küldetésünk által. Ezekben mutatkozik meg a lélekben gyógyító, a lélekben mester, a lélekben politikus – mindaz, aki gyökeresen úgy döntött, hogy a többiekkel és a többiekért van.” A mai imádságban szemlélhetjük Jézust, amint elküldi tanítványait missziós útra. Azzal kezdi: Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Már a köszöntésben tudatosítsd magadban, hogy azért jöttél, hogy békét hozzál e háznak. Hiszen értük vagy ott! Ezt a békét nem lehet elveszíteni, mert ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. A béke maga Krisztus, aki mindig velünk van. És Jézus arra hívja őket: Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! Nem az a fontos, hogy minél több embert látogassatok meg, hanem a minőségi találkozás: mert küldetésünk a „megáldásra, éltetésre, felemelésre, gyógyításra, szabadításra” szól. Valójában Jézus az, aki ezt bennünk és rajtunk keresztül végbe viszi. Hiszen, amikor egy szentmise után haza indulunk, és megyünk a saját dolgunkra, maga az Úrjézus, akivel megáldoztunk, velünk jön, hogy bennünk és rajtunk keresztül folytassa küldetését. Ezért mondja Jézus: Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött. Ez a szoros egység és azonosulás már valóság. Milyen fontos, a bennem lévő Jézussal konzultálni, hogyan szeretne ő most megáldani, éltetni, felemelni, gyógyítani és szabadítani. Engedjem, hogy ő megmutassa nekem.
Feladat a mai napra: A mai nap során Jézussal megyek és vele konzultálok, ha személyesen dolgom van valakivel. Engedem, hogy ő irányítsa a szívemet és gondolataimat.

2020. március 19., csütörtök

Március 19.

Jn 5, 19-23 (amit az Atyától lát, azt teszi a Fiú is.)
De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.
Milyen gyönyörű az, hogy Jézus nem hagy magunkra. Nem olyan Istenünk van, aki bedobna minket a semmibe és azt várja el tőlünk, hogy hozzuk ki belőle a legjobbat. Hanem ma is azt a Jézust szemlélhetjük, aki előttünk jár, aki ott van előttünk az Oltáriszentségben, és beavat minket belső titkaiba: miért is csinálta azt, amit csinált, és mi volt az ő logikája, mozgatóereje? Amikor ugyanis arra kapunk meghívást, hogy éljük át és éljük meg azt, hogy mi is „küldetés vagyunk”, és Jézus küldetését folytatjuk, akkor jó tudnunk, hogy Jézus hogyan gondolkodott, érzett és hogyan hozott meg döntéseket. Jézus itt egy kulcsfontosságú mozzanatról beszél nekünk saját életéből„Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. Tehát a dolog sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: Nem nekem kell kitalálnom, hogy mit hogyan kell csinálni, hanem úgy, mint a Fiú (hiszen én is fiú vagyok a Fiúban!) én is az Atyára szegezhetem tekintetem és eltanulhatom tőle, hogy ő mit tesz. Mert az Atya minket is ugyanúgy szeret, ahogy Jézust szereti! Emlékezzünk csak vissza a kurzus 2., 3., és 4. alkalmára! És mit tesz az Atya? Szereti a fiút, életre kelta halottakat, nem ítél el senkit, az ítéletet a Fiúra bízza. Az Atya pontosan tudja, hogy ki hol veszett el, kinek milyen szóra van szüksége, hogy újra előjöjjön sírjából. Hiszen már Ezekiel próféta által mondta: „Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek benneteket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem – mondja az Úr.” (Ez 37,13-14). Az életre keltés valójában Isten legfontosabb és legnemesebb munkálkodása. És amikor arra hív, hogy részt vegyünk az Ő üdvözítő tevékenységében, akkor nem arra gondol, hogy saját erőnkből támasszuk fel a halottakat, hanem Isten rendelkezésére bocsássuk egész lényünket: testünket, kezünket, lábunkat, szánkat, szívünket, hogy Ő cselekedhessen, beszélhessen rajtunk keresztül. És legfőképpen szükségünk van a Szentlélek vezetésére, hiszen ezt csak Ő tudja végbe vinni. 

Feladat a mai napra: Kérem a Szentlelket, hogy tanítson meg egészen az Isten kezébe illő eszköznek lennem, hogy Ő úgy munkálkodhasson bennem és általam, ahogy jónak látja.

2020. március 18., szerda

Március18

Jn 21,15-22(„Legeltesd juhaimat!”)
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!” „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!” Péter hátrafordult, s látta, hogy az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, s aki a vacsorán a keblére hajolt és megkérdezte tőle: „Uram, ki árul el?” – az követi. Amikor meglátta, Péter Jézushoz fordult: „Hát vele mi lesz, Uram?” Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”
A feltámadt Jézus többször megjelent a tanítványoknak, mert tudta, hogy szükségük van még segítségre és tanításra, és szükségük van a múlttal való kiengesztelődésre, ahhoz, hogy el tudjanak indulni és a nyomába lépni. Ezt a Jézust szemlélhetjük ma. Az Oltáriszentségben ugyanaz a Jézus van jelen, aki anno a Tibériás tó partjánál állt, és nézte a tanítványokat, ahogy halászni próbálnak. Messziről látta kudarcukat, csalódottságukat, gyászukat, levertségüket és görcsös próbálkozásukat, hogy valami értelmes dolgot csináljanak. Jézus megszólítja őket, különösképpen Pétert, aki a tagadásával talán élete legnagyobb vereségét élte meg: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?” Jézus háromszor teszi fel neki ezt a kérdést. S ezzel szépen lassan „kipiszkálja” őt belső elveszettségéből: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” És megdöbbentő Jézus válasza: „Legeltesd juhaimat!” Jézusban láthatjuk legjobban az élő szeretethimnusztA szeretet „nem tapintatlan, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.” Az igazság győzelme pedig az, ha felragyoghat életünkben Isten örökkévaló terve és képmása. Itt már nem kell szemrehányást tenni, a múlton lovagolni. „Legeltesd juhaimat!” És nem is kell azon tipródnunk, hogy mi lesz a másikkal. Az Jézus dolga. Tőlünk csak annyit kér: Te kövess engem!” Persze, jogosan feltehetjük Jézusnak a kérdést: hát hogyan legeltessem juhaidat? És itt megint csak érezzük annak a szükségét, hogy Jézus iskolájába járjunk: Ezt csak ő taníthatja meg nekünk. Nem várja el tőlünk, hogy már tökéletesen tudjuk, hogyan kell ezt csinálni, hanem csak arra hív: Te kövess engem!” Kövess engem abban, ahogy én pásztor voltam és vagyok. Tanuld el tőlem belső mozgatómat: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”
Feladat a mai napra: A mai nap megfigyelek egy mozzanatot abból, ahogy Jézus jó pásztor volt, és megpróbálom saját találkozásaimban gyakorolni.

2020. március 17., kedd

Március 17.

Mk 16, 15-18(Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.)
Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.”
Ma is szemlélhetjük a feltámadt Jézust az Oltáriszentségben, aki előttünk áll, mint anno tanítványai előtt, és megszólította őket: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Az evangélium hirdetése egy újabb, nagyon fontos része a küldetésünknek. Evangélium annyit jelent, mint „örömhír”. Mi jelent számomra örömhírt keresztény, katolikus hitemben? Milyen örömhírt élek meg, amikor részt veszek a szentmisén? Mi támaszt bennem örömöt, amikor Jézussal találkozom? Mi a legnagyobb örömhír az életemben, amióta Jézust megismertem? A tanítványoknak is fel volt téve ez a lecke, miután Jézus mennybemenetele után úgymond magukra hagyta őket. A Szentlélek segített nekik az örömhír felismerésében. És az örömhír felismerése lángra lobbantotta őket, úgy, hogy onnantól kezdve nem tudták már elhallgatni. Szent Pál így fogalmazta ezt meg: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is. Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt bennem hatástalan. (1Kor 15,3-10) Krisztus meghalt a mi bűneinkért, és értem is. Az ő kegyelméből vagyok, ami vagyok. Ez olyan mély alázatra vall. S ez adja meg a nekünk is a legitimációt arra, hogy hirdessük az örömhírt. Hiszen nincs is szinte nagyobb megkönnyebbülés és öröm, amikor valaki kihúz életünk legmélyebb gödréből, és bocsánatot nyerünk. A hit komoly jelekkel jár. Pál kérdezte: Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (Róm 8,30). Jézus abban biztosít minket: Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.” Mert Isten ereje lakik és munkálkodik bennünk! 
Feladat a mai napra: Ma felidézem magamban életem legfontosabb örömhíreit, amit Jézus által kaptam.

2020. március 16., hétfő

Március16

Mt 28,16-20(Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!)
A tizenegy tanítvány elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan kételkedtek. Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.”
A mai idézeten megláthatunk küldetésük újabb mozzanatát. Az Oltáriszentségben megjelenik számunkra az a feltámadt Jézus, aki Galileában a hegyen megjelent tanítványainak. Érdekes megfigyelni, hogy ott is voltak a tanítványok között, akik leborultak előtte és akik még kételkedtek. És Jézusnak ez belefér. Nem várta el tőlük, hogy mindenki tökéletes meggyőződéssel legyen jelen. Így mi is megnyugodhatunk Jézus előtt. Ő annak örül, hogy ott vagyok. És aztán mindenkinek mondja: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön.”  Milyen jó abból kiindulni, hogy Jézusé minden hatalom az égben és a földön. Ebből azt következtethetjük, ha az Eucharisztiával táplálkozva élünk, nem kell küldetésünk beteljesítésben attól félnünk, hogy saját gyöngeségeink legyőznek majd minket. Jézusé minden hatalom. Fölöttem is, küldetésem célba érése fölött is. Ha valóban hisszük, hogy Jézust magunkhoz vettük az Oltáriszentségben, akkor már nem kell attól félnünk, hogy kudarcot vallunk, hanem csak biztosítanunk kell Jézusnak a lehetőséget, hogy kibontakozzon bennünk. És Jézusnak egy nagy feladatot bíz ránk: Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” Felmerülhet bennünk a kérdés: Hát, hogy kell tanítványaivá tenni mind a népeket? Nézzük Jézus példáját! Mi is elsősorban saját életünk példájával fogunk meggyőzni másokat, ha sugárzik rólunk Jézus hitelessége, szeretete és jelenléte! Aztán nézzük, hogy Jézus hogyan szólította meg tanítványait? Annyit mondott nekik: „Kövessetek engem!” Kell némi bátorság, hogy meghívjuk a másik embert Jézus megismerésére és követésére. Lehet, hogy néha túl nagy tekintettel vagyunk mások iránt, és nem merjük őket megkérdezni, hogy szívesen megismerkednének-e Jézussal. De lehet, hogy néha csak a mi belső kételkedésünk és tépelődésünk gátol meg ebben, amikor még hiányzik belőlünk a megfelelő meggyőződés, hogy Jézust tényleg érdemes minden embernek megismernie. 
Feladat a mai napra: Kérjük ma a Szentlélektől kételyeink feloszlását és a belső erő kegyelmét.

2020. március 15., vasárnap

Március 15

Jn 20,19-23(Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket)
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” 

Ferenc pápának nagyon megszólító ez a kijelentése: „Küldetés vagyok ezen a földön, ezért vagyok ebben a világban.” De mi az én küldetésem? Amikor szemléljük az Oltáriszentséget, megláthatjuk benne azt a feltámadt Krisztust, a hét első napján megjelent a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Jézusnak a bezárt ajtók nem jelentenek gondot. A szentáldozásban tapasztalhatjuk ezt titokzatos módon. Szt. Edit Stein így írja le ezt a valóságot eucharisztikus imájában:Szeretettel tekintesz rám, és halk szavaim felé fordítod füledet. És mély békével árasztod el szívemet. De szereteted nem elégszik meg olyan megosztással, mely még engedi az elszakadástSzíved többre vágyik! 
Tested titokzatosan átjárja testemet, és a lelked egyesül az enyémmel. Már nem vagyok az, aki egykor voltam! Te jössz és mész, de megmarad a mag, amelyet a porból lévő testemben rejtve az eljövendő dicsőségre vetettél el.
Ez a Krisztus a mindörökké élő Krisztus. Dicsősége abban rejlik, hogy bennünk jelenvalóvá válhat ebben a világban és hagyjuk magunkat átalakítani általa, sőt, hagyjuk, hogy Ő határozza meg útjainkat és cselekedeteinket. Jézus így szólt tanítványaihoz: Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ugyanazt a küldetést adja tovább nekünk, mint amilyen az Övé volt. „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” Ebben azt láthatjuk, hogy küldetésének két fontos mozzanata van: A Szentlélek vezetése alatt állni, és a bűnök bocsánata. Mert, amit megkötünk a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldunk a földön, fel lesz oldva a mennyben is, mondta Jézus Péternek (vö. Mt 16,19). De ez nem csak Péternek szól, hanem mindannyiunknak is. Az Oltáriszentségben, Krisztus testében és vérében, láthatjuk ennek legtapinthatóbb jelét, ami mindenkinek szól, aki részt vesz a szentmisén és a szentáldozásban„Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”
Feladat a mai napra: Kérem Jézustól a kegyelmet, hogy eltanulhassam tőle küldetésemet.

2020. március 14., szombat

Március 14.

Jak 2,1-6.14-17(a megdicsőült Jézus Krisztus hitét ne személyválogatással tartsátok)
1Testvéreim, Urunk, a megdicsőült Jézus Krisztus hitét ne személyválogatással tartsátok. 2Ha közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyűrűvel az ujján, és belép egy szegény is elnyűtt ruhában, 3figyelmetek a pompás öltözékű felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Vagy: „Ülj ide zsámolyomhoz!” 4Nem volt részrehajló ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek? 5Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik őt szeretik? 6Ti mégis lenézitek a szegényt. 14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite15Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, 16és egyiketek így szólna hozzá: „Menj békében, melegedj, és lakjál jól!”, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? 17Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.

Néha azzal találkozom, hogy az Ősegyházat, az első keresztény közösség életét rózsaszínben rajzolják, mintha akkor minden tökéletes lett volna, mintha ott már mindig a sok hívő mind egy szív, egy lélek(Apcsel 4,32) lett volnaHa azonban közelebbről nézünk és a sorok között olvasunk, látjuk, hogy ugyanazokkal a kihívásokkalnehézségekkel küzdöttek, mint ma mi is. Az Apostol cselekedetei 5.fejezetében hallunk Ananiás és Szafiráról, akik nem voltak őszintékés vagyonukból egy részt megtartottak maguknak. Szent Jakalevelében pedig beszámol arról, hogy a közösségben személyválogatás fordult előA gazdag emberrel más módon bántak, mint a szegénnyel. Vajon hasonlónem fordul elő ma is? Vajon mi mennyire teszünk különbséget az emberek között, gazdagságuk, kulturálishátterük vagy származásuk alapján? Lehet, hogy néha mi ntjük el, ki a testvérünk és ki nem. Arra pedig hív és tanít bennünk az Oltáriszentségben lévő Krisztus, hogy mindenki a testvérünk, aki méltó személyválogatás nélküli szeretetünkre. Aeucharisztikus Krisztusban való hitünk szinte abban mutatkozik meg, hogy krisztusi szeretettel szeretjük embertársainkatHa valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szerethetiaz Istent sem, akit nem lát. (1 Jn 4,20-21). Az Eucharisztia iránti szeretetünk szétválaszthatatlan az embertársaink iránti szeretettől. Szent Jakab fönti egyik mondatkövetkezőképpen fogalmazhatnánk át:Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy hisz az oltáriszentségben, tettei azonban nincsenek?Csak akkor teljes a Szentségimádás, ha ebből tettek ikövetkeznek. Kérjük Jézustól azt a kegyelmet, hogy ugyanúgy szeressük testvéreinket, mint őt. 
Feladat a mai napra: Jót teszek egy szegény embertársammal.