Ter 1,26-27 (Isten
kimondott szava által jött létre az ember)
Isten
újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők
uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az
összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az
embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt,
férfinek és nőnek teremtette őket.
Miután már az egész
világot megalkotta, Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra,
magunkhoz hasonlóvá.” Isten mély
kedvét lelte az állat és a növényvilág megalkotásában, a nap, hold és csillagok
elhelyezésében. De a teremtés csúcsa csak most következik. Nem akart csak
valamit teremteni, hanem valakit is: az embert, aki hasonló hozzá. Olyan lényt,
aki képes közösségben élni vele, akihez beszélhet, akit szerethet, s akivel
megoszthatja szíve örömét és gazdagságát. Így jött létre az ember. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt,
férfinek és nőnek teremtette őket. Az ember tehát Isten szájából kimondott,
megtestesült szó. És tudjuk, hogy Isten minden szava nemcsak üres,
megfogalmazott betűkből áll, hanem Isten akaratát hordozzák magukban: „Legyen!”
„Ember, akarom, hogy legyél!” És ha akarat fejeződik ki benne, akkor célja és
értelme is van. Nincs olyan ember a világon, akinek élete céltalan vagy
értelmetlen lenne! Teremtésünkkor nevünkön szólított minket. És a név egyben
hivatást és lényt is jelent. Isten minden ember fölött kimondta azt a mélységes
vágyát és akaratát: „neveden szólítalak: az enyém vagy!” (Iz 43,1).
Minden ember célja és értelme az istenképiségében rejlik, amint Szent Pál
mondja: „Mert őbenne [Jézus Krisztusban] választott ki bennünket a világ
teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből
eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata tetszése
szerint – fogadott gyermekeivé legyünk...” (Ef 1,4-5); „Akiket ugyanis
eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra,
így lesz ő elsőszülött a sok testvér között” (Róm 8,29). Ezért érezzük Szt.
Ágostonnal: Magadnak teremtettél minket Istenünk, és nyugtalan a mi szívünk,
amíg meg nem nyugszik tebenned!
Feladat a mai napra:
Gondoljuk át a mai napon, hogy mit is
jelent számomra az az igazság, hogy én is Isten szájából kimondott,
megtestesült szó vagyok. Milyen következményekkel jár? Kinek tartom magamat? És
Isten számára ki vagyok?