Ter 4,1-15 (Az emberi élet tisztelete)
Az ember megismerte feleségét, Évát, ez
fogant, megszülte Kaint, és így szólt: „Isten segítségével embert hoztam a
világra.” Aztán újra szült: Ábelt, a testvérét. Ábel juhpásztor lett, Kain
pedig földműves. Bizonyos idő elteltével történt, hogy Kain a föld terméséből
áldozatot mutatott be az Úrnak. Ábel is áldozatot mutatott be, nyája zsenge
bárányaiból, azok zsírjából. Az Úr kegyesen tekintett Ábelre és áldozatára, Kainra
és áldozatára azonban nem tekintett. Ezért Kain nagyon haragos lett és
lehorgasztotta fejét. Az Úr szólt Kainhoz: „Miért vagy haragos és miért
horgasztod le a fejed? Ha helyesen teszel, miért nem emeled fel a fejed? De ha
nem cselekszel helyesen, nem bűn van-e az ajtó előtt, mint leselkedő állat,
amely hatalmába akar keríteni, s amelyen uralkodnod kell? Kain közben így szólt
testvéréhez, Ábelhez: „Menjünk a mezőre!” Amikor pedig a mezőn voltak, Kain
rátámadt testvérére, Ábelre, és agyonütötte. Ekkor az Úr megkérdezte Kaint:
„Hol van a testvéred, Ábel?” Ő így válaszolt: „Nem tudom; talán őrzője vagyok
testvéremnek?” Erre ő ezt mondta: „Mit tettél? Testvéred vére felkiált hozzám a
földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitotta
száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét. Ha műveled a földet, nem ad neked
termést. Hontalan és bujdosó leszel a földön.” Kain így szólt az Úrhoz: „Túl
nagy a büntetésem ahhoz, hogy el tudjam viselni. Lám, ma elűztél a föld
színéről és el kell rejtőznöm előled, hontalan és bujdosó leszek a földön, s
bárki, aki rámtalál, megölhet.” Az Úr azt válaszolta: Semmi esetre. Aki Kaint
megöli, annak hétszeresen kell lakolnia. Az Úr jelet tett Kainra, hogy senki,
aki találkozik vele, meg ne ölje.
"Az emberi életet szent
valóságnak kell tartani, mint olyat, ami kezdetétől fogva „föltételezi a
Teremtő tevékenységét” és mindig különleges kapcsolatban van a Teremtővel,
egyetlen céljával. Egyedül Isten az ura az életnek, kezdetétől a végéig: senki
semmilyen körülmények között nem ragadhatja magához az ártatlan emberi élet
közvetlen kioltásának jogát." (Hittani Kongregáció: Donum vitae instrukció. (1987.
II. 22.) Bev. 5: AAS (1988) 76--77) (KEK 2258). A
Szentírás, amikor elbeszéli, hogy Káin hogyan ölte meg a testvérét, Ábelt, (Vö. Ter 4,8--12) kinyilatkoztatja,
hogy az emberi történelem kezdetétől fogva jelen van az emberben a harag és a
sóvárgó vágy, melyek az áteredő bűn következményei. Az ember ellensége lett
embertársának. Isten kijelenti e testvérgyilkosság gonoszságát: "Mit
tettél? Testvéred vérének hangja fölkiált hozzám a földből. Most tehát átkozott
leszel távol a földtől, amely megnyitotta száját és befogadta testvéred vérét a
kezedből!" (Ter 4,10--11) (KEK 2259). Az Isten és az emberiség közötti szövetséget átszövi
az emberi élet isteni ajándékára és az ember gyilkos erőszakára való
emlékeztetés: "Lelketek vérét ugyanis számon fogom kérni (...). Aki
embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét; mert Isten képmására teremtetett
az ember." (Ter 9,5--6) Az ó Szövetség a vért mindig az élet szent jelének
tekintette. (Vö. Lev 17,14) E
tanításra állandóan szükség van. (KEK 2260). A Szentírás meghatározza az
ötödik parancsolat tilalmát: "Ne öld meg az ártatlant és az igazat"
(Kiv 23,7). Az ártatlan szándékos megölése súlyosan ellenkezik az emberi lény
méltóságával, az aranyszabállyal és a Teremtő szentségével. Az emberölést tiltó
törvény egyetemes érvényű: mindenkit és minden egyes embert, mindig és
mindenütt kötelez. (KEK
2261). Az Úr a Hegyi Beszédben megismétli a parancsolatot: "Ne ölj!"
(Mt 5,21), és hozzáteszi a harag, a gyűlölet és a bosszúállás tilalmát. Sőt,
Krisztus megkívánja tanítványától, hogy a másik arcát is tartsa oda (Vö. Mt 5,22--26.38--39), és
szeresse ellenségeit. Ő maga nem védekezett, és megparancsolta Péternek, hogy
tegye vissza hüvelyébe a kardját (Vö. Mt 26,52). (KEK 2262). A személyek és társadalmak
törvényes önvédelme nem jelent kivételt az ártatlanok megölésének, a szándékos
emberölésnek tilalma alól. "Amikor valaki önmagát védi, a tettből két
következmény származhat: az egyik a saját életének megőrzése, a másik a támadó
megölése." (Aquinói
Szent Tamás: Summa Theologiae II--II. 64, 7) "Semmi nem tiltja, hogy
egy cselekedetnek két hatása legyen, melyek közül csak az egyik szándékolt, a
másik szándékon kívüli." (Aquinói Szent Tamás: ST II--II. 64, 7) (KEK 2263). Az
önmagunk iránti szeretet az erkölcsiség alapvető principiuma marad. Törvényes
tehát, hogy a saját élet megőrzéséhez való jogot érvényesítsék. Aki a saját
életét védi, nem követi el az emberölés vétkét, még ha arra kényszerül is, hogy
támadójára halálos csapást mérjen: Ha valaki a saját élete megvédésére nagyobb
erőt alkalmaz, mint szükséges, a tette nem megengedett. Ha azonban mértékkel
veri vissza az erőszakot, a védekezés megengedett (...). Nem szükséges az
üdvösséghez, hogy az ember elmulassza az arányos védekezést azért, hogy
elkerülje a másik megölését: mert a saját életére jobban kell vigyáznia, mint a
másikéra (Aquinói
Szent Tamás: ST II--II. 64, 7). (KEK 2264). A törvényes önvédelem
nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások
életét kell védeniük. A közjó védelme megköveteli, hogy a jogtalan támadót
ártalmatlanná tegyék. Ezen a jogcímen a közhatalom törvényes birtokosainak joga
van a fegyver használatára is, hogy a gondjaikra bízott polgári közösség
jogtalan támadóit visszaverjék. (KEK 2265). A közjó védelme követelményének megfelel az állam
erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés
alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes
közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés
kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás
helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a
büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azon felül, hogy védi a
közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire
lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához. (KEK 2266). Az
Egyház hagyományos tanítása -- a tettes kilétének és felelősségének teljes
bizonyítását föltételezve -- nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan
esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony
megvédésére a jogtalan támadóval szemben. Ha pedig a vérontás nélküli eszközök
elegendők a támadó elleni védekezésre és a személyek biztonságának megőrzésére,
a hatalom ezekre az eszközökre korlátozódjék, mert ezek jobban megfelelnek a
közjó konkrét javainak és inkább összhangban állnak az emberi személy
méltóságával. Napjainkban ugyanis, mivel az állam olyan lehetőségekkel
rendelkezik, melyekkel hatékonyan tudja büntetni a bűntényt, ártalmatlanná téve
elkövetőjét, anélkül, hogy véglegesen megfosztaná a jobbulás lehetőségétől, a
tettes kivégzésének szükséges volta "immár nagyon ritka, ha egyáltalán
előfordul" (II.
János Pál pápa: Evangelium vitae 56). (KEK 2267).
Feladat a mai napra: Korunkban
már szinte megszokottá vált, hogy háborúról, emberölésről, erőszakról hallunk,
nap mint nap láthatjuk a TV-ben. A Katekizmus erős felkiáltójelként elénk
tárja, hogy ez nem normális! Sosem lehet normális! Átgondolom, mit vált ki
belőlem a tanítás, a képek a TV-ben, interneten, hogyan viszonyulok az élethez
és a körülöttem lévő emberek életéhez? Bocsánatot kérek Istentől, ha közömbösséget
fedeznék fel magamban és kérem tőle a kegyelmet, hogy tegyen érzékennyé az élet
igazi értéke iránt.