XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. szeptember 20., vasárnap

Szeptember 20.



Bölcs 2, 12.17-20; Jak 3, 16-4, 3; Mk 9, 29-36
Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Ha fontos dolgot szeretnénk megbeszélni a barátunkkal, olyan helyet keresünk, ahol zavartalanul beszélgethetünk. A mai vasárnapi Evangéliumban halljuk, hogy Jézus felkeresett egy tömegtől távol eső helységet, ahol zavartalanul oktathatta a tanítványait. Fontosnak tartotta, hogy beszéljen a tanítványoknak az Ő küldetéséről. „Ezt mondta nekik: Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Előkészíteni akarta őket erre a várható eseményre. Ám a tanítványai nem értették. Ebben az evangéliumi részben megint jól látszik, hogy a tanítványok gondolkodása mennyire eltér Jézusétól. Ez a „földhöz ragadt” gondolkodás azonban nem ijeszti meg Jézust. Továbbra is türelmesen, állhatatosan magyarázza nekik Isten útjait, bevezeti őket Isten gondolkodásába. Ez számunkra a mai evangélium örömhíre. Ki ne ismerné fel saját magát valamilyen módon a tanítványok viselkedésében, reagálásában? Vajon mi értjük-e mindig Jézus szavait? És ha nem értjük, akkor merjük-e Őt kérdezni, vagy bennünk is van valamilyen félelem egy esetleg kellemetlen választól? Jézus velünk is türelmesen bánik. A másik, ami feltűnik a tanítványok magatartásában, hogy nem mernek válaszolni, amikor Jézus megkérdezi tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?”. Szégyellték, hogy az úton egymás közt arról tanakodtak, ki a nagyobb közülük. Nehéz lett volna bevallani, hiszen ők is érezték, hogy nem helyes. Vajon nekünk könnyebb elmondani Jézusnak hibáinkat, botlásainkat, bűneinket? Jézus tudta, hogy milyen törekvés volt tanítványaiban. Emberi nézőpontból érthető, hogy nagyobbak akarunk lenni. Jézus azonban arra tanította a tanítványait, hogy az igazi nagyság a szolgáló szeretet. „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Felülvizsgálhatjuk életünket, hogy hol gyakoroljuk mi a szolgáló szeretetet? Jézus előttünk járta a szolgaság útját. Legyen Ő számunkra ezen az úton újból és újból a tanítómesterünk.
Feladat a mai napra: Keresem azokat az alkalmakat, ahol szolgálhatom embertársaimat.