Jak 2,10-11 (A
tízparancsolat egysége és a természetes törvény)
Aki minden törvényt megtart, egy ellen azonban vét,
mindegyik ellen vét. Mert aki azt mondja: „Ne törj házasságot!”, azt is mondta:
„Ne ölj!” Ha nem is törsz házasságot, de ölsz, törvényszegővé válsz.
Mt
5,21-26
Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák
a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a
törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának
nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a
pokol tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe
jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az
oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és
ajánld fel ajándékodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor
még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a
poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg
az utolsó fillért is meg nem fizeted.
A Tízparancsolat megbonthatatlan egységet
alkot. Mindegyik "szó" a többire és az egészre is utal; kölcsönösen
függenek egymástól. A két tábla kölcsönösen megvilágítja egymást, szerves
egészet alkot. Az egyik parancsolat megszegése az összes többi megszegése is. (vö. Jak 2,10—11). A
másik embert nem lehet tisztelni anélkül, hogy teremtő Istenét is ne áldanák.
És Isten sem imádható anélkül, hogy teremtményeit, az összes embert ne
szeretnék. A Tízparancsolat egyesíti az ember Istennel kapcsolatos és
emberekkel kapcsolatos életét. (KEK
2069). A tíz parancsolat Isten kinyilatkoztatásához tartozik. Ugyanakkor
tanítják nekünk az ember igaz emberiességét. Megvilágítják a lényeges
kötelezettségeket és belőlük fakadóan, közvetve az emberi személy természetéhez
tartozó alapvető jogokat. A Tízparancsolat nagyszerű kifejezése a "természetes
törvénynek": "Isten ugyanis először a természetes parancsok által,
melyeket kezdettől beleírt az emberekbe, figyelmeztette őket, azaz a
Tízparancsolat által -- melyeket ha valaki meg nem tart, nem üdvözül --, és
semmi többet nem követelt tőlük.” (Lyoni Szent Ireneusz). (KEK 2070). A Tízparancsolat
előírásai, bár a puszta értelem számára is elérhetők, kinyilatkoztatást
nyertek. A természetes törvény követelményeinek teljes és biztos megismeréséhez
a bűnös emberiségnek szüksége volt erre a kinyilatkoztatásra: "A
Tízparancsolat előírásainak teljes kibontása nagyon megfelelő volt a bűnös
állapotnak az értelem fényének elhomályosulása és az akarat rosszra hajlása
miatt." (Szent Bonaventura). Isten
parancsait az Egyházban elénk adott isteni kinyilatkoztatás és az erkölcsi
lelkiismeret szava által ismerjük meg.
(KEK 2071). Mind a tíz parancsolat, mivel az ember Isten és a felebarát
iránti alapvető kötelezettségeit fejezi ki, lényegi tartalma szerint súlyosan
kötelez. Alapvetően változhatatlanok, s kötelező erejük mindig és mindenütt
érvényes. Senki föl nem menthet alóluk. A tíz parancsolatot Isten az ember
szívébe írta. (KEK 2072). A
parancsolatok iránti engedelmesség olyan kötelezettségekre is kiterjed,
amelyeknek tárgya önmagában nem súlyos. Így például a szóbeli sértést az ötödik
parancsolat tiltja, de súlyos bűn csak a körülmények vagy az elkövető személy
szándéka miatt lesz. (KEK 2073). A mai evangéliumi
idézetben azt láthatjuk, hogy Jézus sokkal radikálisabban fogalmaz. Hiszen általában
nem szoktunk ölni, házasságot törni, stb. Akkor azt mondhatnák, hogy
tökéletesen megtartjuk a törvényt. De ha azt tartjuk szemünk előtt, hogy a
haragtartás is felér az emberölés bűnével, akkor már másképp fest a dolog. A
harag érzése még önmagában nem bűn, de a harag tartása, és haragból való
cselekvés igen. Nem attól vagyunk jó keresztények, hogy azt valljuk magunkról,
hogy sosem haragszunk senkire. Ez hazugság! Általában jellemző azokra, akik azt
állítják magukról, hogy sosem haragszanak, hogy az egész megjelenésükből
sugárzik az agresszió, szemükből szikrázik a harag. Ő maga lehet, hogy nem
érzi, de mindenki más számára látható. Legyünk őszinték önmagunkhoz! A jó
keresztény az, aki be tudja vallani haragját maga előtt, és azon fáradozik,
hogy ne nyugodjék le a nap haragja fölött, hogy szívből kiengesztelődjön azzal,
akire neheztel.
Feladat a mai napra: Ha valaki megsért, megpróbálom érzékelni a belső
feszültségemet, haragomat. Elgondolkodom azon, hogy a másik vajon tudatosan
akart-e megbántani engem, vagy csupán nem azt csinálja, vagy úgy csinálja a
dolgokat, ahogyan én azt elvárnám tőle. Ha tudatos bántást érzek, akkor keresem
vele a párbeszédet, hogy lehetőséget adjak neki a bocsánatkérésre. Ha pedig a
második igaz, akkor átgondolom, vajon tényleg szükségszerű-e, hogy mindenki az
én elképzeléseim szerint cselekedjen, és alázattal engedem, hogy felülírják az
én szűk elképzeléseimet.