4. Hét: Őrizd meg a szeretetet, hogy szüntelenül meríthess az üdvözítő forrásaiból
Bevezető:
Elérkeztünk hétköznapi
lelkigyakorlatunk negyedik hetére. Ha visszalapozunk elmélkedéseink első három
hetére, melyik az a mindig újra visszatérő érzés vagy gondolat, ami számomra
fontos lett? Átérezhettük az első héten belső vágyakozásunkat Isten után, azt a
kiolthatatlan szomjat, mely kiáltozik bennünk az élő vizek forrása után. És
Isten valahogy választ adott nekünk akárcsak egy hétköznapi eseményen vagy
elmélkedésen keresztül, hogy mennyire szeret minket és mellettünk áll. Aztán
szembesülnünk kellett életünk rossz oldalával, megkísérthetőségével,
gyarlóságaikkal, elesettségünkkel; esetleg nehezünkre esett rászánnunk magunkat
az imára, millió dolog fontosabb lett, talán erősebben előjött rossz természetünk,
amit utálunk magunkban, de nem tudtunk most sem leküzdeni, és éreztük, hogy
valami erő elhúzott Istentől, és talán néha engedtünk is ennek a késztetésnek. De
Isten irgalma utolért minket, megmutatta nekünk egészen személyesen, ahogy
Szent Pál mondja, hogy sem halál, sem
élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem
hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat
bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van
(Róm 8,38-39), még kísértéseink, sőt bűneink sem. Hiszen azok is egyre jobban
megerősítenek bennünket abban, hogy nem akarjuk Istent megbántani, hanem, ha
ennyire szeretve vagyunk, még inkább akarunk Istenhez ragaszkodni, még jobban
akarjuk szeretni őt. Isten sosem kényszerít minket arra, hogy szeressük őt.
Szeretni csak szabadon lehet és tudatosan. S átadva magunkat így Isten
irgalmának észrevehettük, ahogy bennünk forrássá válik. Átélhettük
kicsiségünket, hogy magunkból nem tudjuk szeretni az embereket, nem vagyunk
képesek irgalmasnak, türelmesnek lenni. De ha Istennél maradunk, és engedjük,
hogy minket szeressen, akkor ő válik bennünk a szeretet kiapaszthatatlan
forrásává. Akkor elkezdünk hasonlóvá válni Istenhez. Az viszont, hogy megőrizzük
Istennel való bensőséges kapcsolatunkat és szeretetünk forrását, nem magától
értetődő. Újra meg újra érzékeljük magunkban az elhúzó erőket. Loyolai Szent
Ignác ezért azt javasolja lelkigyakorlatos könyvének különféle pontjain, hogy ismételten
gondoljuk át: Mi az életem célja? Mire vagyok teremtve? Kinek akarok szolgálni?
Mire szeretnék életem végén visszatekinteni? És hozzunk tudatos döntést célunk
elérésének érdekében, szorgalmasan megválasztva eszközeinket, amelyek segítenek
célunk elérésében, és utunkat, amin haladni akarunk célunk felé. (Lelkigyakorlatos könyv 23; 91-100; 136-148;
149-157; 184-188 ). A negyedik héten meg szeretnénk erősíteni döntésünket,
hogy Krisztust akarjuk követni. Ennek most az egyik legfontosabb kifejezés
módja, hogy hűségesen folytatjuk az imádságot, megadjuk Istennek azt az időt,
amit neki szántunk, hogy ő is formálni tudjon minket akarata szerint.
Tekintetünket Jézus Krisztusra szegezzük, őt akarjuk szemlélni, tőle akarunk
tanulni, az ő nyomdokaiban járni, és egyre jobban hozzá igazítani életünket.
Kérjük Istentől a kegyelmet, hogy meg tudjuk őrizni szívünkben szeretetét, hogy
vele át tudjuk élni odaadását, és a feltámadás misztériumát.