XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. március 13., péntek

Nagyböjti hétköznapi lelkigyakorlat: 3. hét, 6. nap



Napi elmélkedéshez:       Lk 19,41-44

Amikor közelebb érve megpillantotta a várost, megsiratta. „Bárcsak te is felismernéd - mondta - legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől. Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

Jézus azért jött, hogy megismertesse velünk az Atya szeretetét, és az üdvösségre vezessen minket. Jézus, Isten mérhetetlen szerelmének közvetítője, arra szomjazik, hogy az emberek észrevegyék Isten ajándékát és elfogadják azt. A mai idézetben látjuk, hogy Jézus nem közömbös a válaszunk iránt. Sírva fakadt, amikor Jeruzsálemre tekintett. Évekig ott volt, tanított, gyógyított, köztük élt, de sokan azt gondolták, hogy ők jobban tudják, mit jelent Istenben hinni. Felháborodtak rajta, mert nem felelt meg elvárásaiknak, és olyanokat mondott, ami megütötte a fülüket. Nem gondoltak arra, hogy esetleg nekik nincs igazuk. Vakok voltak: nem ismerték fel, hogy maga Isten látogatott el közéjük, a várt Messiás, a Megváltó. Ez pedig nagy fájdalmat okoz Jézusnak, olyannyira, hogy sírva fakadt. Saját szívében éli át azt a fájdalmat, hogy az ember elzárja magát az elől, ami üdvösségére szolgál. Megértjük-e Jézus mély fájdalmát? Együtt tudunk-e érezni Vele?
Jézus akkor megsiratta Jeruzsálemet, és ma? Talán azokat is megsiratná, akik csak »teste szerint« tartoznak az Egyházhoz, de nem »szíve szerint«, azaz nem tartanak ki a szeretetben, és ezért elzárják magukat az üdvösségtől (vö. KEK 837). Vagy megsiratná azokat, akik ismerik őt, de a bűnökbe gyakrabban beleesnek. „Ez a vétség a mi esetünkben súlyosabb, mint a zsidók esetében volt, hiszen, ahogy az Apostol mondja, ők, ha fölismerték volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát (1Kor 2,8); mi pedig valljuk, hogy ismerjük Őt, és mégis tettekkel megtagadva szinte erőszakos kezet emelünk.” (KEK 598) Vagy megsirat-e engem is, mert én is azokhoz tartozom, akik ragaszkodnak bűneikhez. Azonban megfigyelhetjük Jézus fájdalmainak egy másik dimenzióját is. Isten szenvedni akart értünk és velünk. Ez az Isten, aki nem tud szenvedni, de tud együtt szenvedni. Ugyanakkor arra is vágyik és ad lehetőség, hogy mi vele együttérezzünk, szenvedjünk. Gondoljunk szent Mónikára, Ágoston püspök édesanyjára. Nagyon fájdalmas volt számára, hogy fia elutasította a hitet, ezért hosszú évekig könnyek között könyörgött a fiáért. Pedig kérdezhetjük: ki könnyezett, csak Mónika? Vajon nem ugyanúgy Jézus is, vagyis Jézus Mónikával és Mónika Jézussal? Amikor pedig nekünk fáj, hogy egy családtagunk vagy egy barátunk, ismerősünk nem hisz, vajon akkor nem érez-e Jézus velünk, vagy mi vele? Add Uram, hogy ma közelebb kerüljek szívedhez.

Feladat a mai napra: Imádkozom valakiért az ismerőseim közül, aki még nem hisz Jézusban, vagy nagyon ellenáll Istennek.
Este:Visszatekintés a napra: A mai napi eseményekre tekintve, mi okozott nekem fájdalmat, szenvedést? Tudtam ezeket Jézussal együtt élni? Saját magatartásomra tekintve, mi okozhatott talán szomorúságot, fájdalmat Jézusnak? Kérjek tőle bocsánatot és segítséget, hogy felismerjem ma, ami békességemre van. „Kérlek, Jézus, ...”