Napi elmélkedéshez: Lk 19,41-44
Amikor közelebb
érve megpillantotta a várost, megsiratta. „Bárcsak te is felismernéd - mondta -
legalább ezen a napon, ami békességedre volna. De el van rejtve szemed elől.
Jönnek napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől
ostromol. Eltipornak gyermekeiddel együtt, akik falaid közt élnek, és nem
hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Jézus azért jött, hogy
megismertesse velünk az Atya szeretetét, és az üdvösségre vezessen minket.
Jézus, Isten mérhetetlen szerelmének közvetítője, arra szomjazik, hogy az
emberek észrevegyék Isten ajándékát és elfogadják azt. A mai idézetben látjuk,
hogy Jézus nem közömbös a válaszunk iránt. Sírva fakadt, amikor Jeruzsálemre
tekintett. Évekig ott volt, tanított, gyógyított, köztük élt, de sokan azt
gondolták, hogy ők jobban tudják, mit jelent Istenben hinni. Felháborodtak
rajta, mert nem felelt meg elvárásaiknak, és olyanokat mondott, ami megütötte a
fülüket. Nem gondoltak arra, hogy esetleg nekik nincs igazuk. Vakok voltak: nem
ismerték fel, hogy maga Isten látogatott el közéjük, a várt Messiás, a
Megváltó. Ez pedig nagy fájdalmat okoz Jézusnak, olyannyira, hogy sírva fakadt.
Saját szívében éli át azt a fájdalmat, hogy az ember elzárja magát az elől, ami
üdvösségére szolgál. Megértjük-e Jézus mély fájdalmát? Együtt tudunk-e érezni
Vele?
Jézus akkor megsiratta Jeruzsálemet,
és ma? Talán azokat is megsiratná, akik csak »teste szerint« tartoznak az
Egyházhoz, de nem »szíve szerint«, azaz nem tartanak ki a szeretetben, és ezért
elzárják magukat az üdvösségtől (vö. KEK 837). Vagy megsiratná azokat, akik ismerik őt, de a bűnökbe gyakrabban
beleesnek. „Ez a vétség a mi esetünkben súlyosabb, mint a zsidók esetében volt,
hiszen, ahogy az Apostol mondja, ők, ha fölismerték volna, soha nem feszítették
volna keresztre a dicsőség Urát (1Kor 2,8); mi pedig valljuk, hogy ismerjük Őt,
és mégis tettekkel megtagadva szinte erőszakos kezet emelünk.”
(KEK 598) Vagy megsirat-e engem is, mert én is azokhoz tartozom, akik
ragaszkodnak bűneikhez.
Azonban megfigyelhetjük Jézus
fájdalmainak egy másik dimenzióját is. Isten szenvedni akart értünk és velünk.
Ez az Isten, aki nem tud szenvedni, de tud együtt szenvedni. Ugyanakkor arra is
vágyik és ad lehetőség, hogy mi vele együttérezzünk, szenvedjünk. Gondoljunk
szent Mónikára, Ágoston püspök édesanyjára. Nagyon fájdalmas volt számára, hogy
fia elutasította a hitet, ezért hosszú évekig könnyek között könyörgött
a fiáért. Pedig kérdezhetjük: ki könnyezett, csak Mónika? Vajon nem ugyanúgy
Jézus is, vagyis Jézus Mónikával és Mónika Jézussal? Amikor pedig nekünk fáj,
hogy egy családtagunk vagy egy barátunk, ismerősünk nem hisz, vajon akkor nem
érez-e Jézus velünk, vagy mi vele? Add Uram, hogy ma közelebb kerüljek
szívedhez.
Feladat a mai napra: Imádkozom valakiért az ismerőseim közül, aki még
nem hisz Jézusban, vagy nagyon ellenáll Istennek.
Este:Visszatekintés a napra: A mai
napi eseményekre tekintve, mi okozott nekem fájdalmat, szenvedést? Tudtam
ezeket Jézussal együtt élni? Saját magatartásomra tekintve, mi okozhatott talán
szomorúságot, fájdalmat Jézusnak? Kérjek tőle bocsánatot és segítséget, hogy felismerjem
ma, ami békességemre van. „Kérlek, Jézus, ...”