Iz 35,1-6a.10 Zsolt 145 Jak 5,7-10 Mt
11,2-11 (A Mindenható érkezésére várva vegyük
észre az örömöt, mely betölti a
teremtett világot)
Örüljön a puszta és a
kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom. Virulva
viruljon és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel
és a Sáron pompája. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk fönségét. Erősítsétek
meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok
a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy
bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon
nektek.” Akkor megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog.
Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.
Akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok visszatérnek. Éneket zengve érnek a
Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban,
mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Gaudete vasárnapját ünnepeljük ma, a közeledő karácsonyra tekintve, az
Egyházzal együtt énekeljük: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt
mondom, örüljetek.” ( Fil4,4). Örüljünk ez Istenünknek, aki a megváltás
misztériuma előtt közénk jön, és vállalja emberi életünk minden vonatkozását,
aki a keresztet nem az égből lenyúlva emeli ki, hanem végighordozza földi
útján. Aki évtizedekig ugyanúgy növekszik, fejlődik, küzd, remél, imádkozik,
szenved, sirat, örül, és hisz – úgy, mint te, vagy én. Aki nem „csak”
megváltani, hanem szeretni is akar, szeretni tanítani.
Örüljünk, mert Isten nem egy elérhetetlen csoda számunkra, nem egy
megközelíthetetlen ideál, hanem hozzánk hajoló, gyengéd, magához emelő,
szerető, türelmes Atya. Merjük ezt elhinni, s feltárul előttünk, hogy a a
puszta és Libanon, a sivatag, Kármel, Sáron – minden Róla énekel és szeretetét
hirdeti.
Feladat a napra: Ma beiktatok még
egy fél óra imádságot a napomba, és segítek egy betegnek, idős embernek eljutni
szentmisére.