Jézus másodszor esik el a kereszttel. 7. stáció.
„A mi betegségeinket
viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.” (Iz 53,4)
Az Úr egyre kevésbé képes járni. Erőlködve,
levegő után kapkodva igyekszik fölfelé, szívében éles fájdalommal, mely
eltorzítja a drága Arcot. Fátyolos tekintetén át is azonban csak a végtelen
szeretet sugárzik arra, akire ránéz. Jézus sötétségben érzi magát, bűneink
súlya alatt teljesen összeroskad. Ismét a földre zuhan. Egyedül az Atya akarata
tartja meg, mert ebből fakad egyetlen ereje. Erőlködve újra föláll, hogy értünk
tovább menjen.
Soha ne keseredjek el, ha földre esem, ha
lelki sötétség szakad rám, ha Isten eltávolodik tőlem, ha kételyeim miatt nem
bírok felállni, ha bűneim súlya alatt összetörök. Csak tekintsek Jézusra, és
nyújtsam felé kezemet, emeljem hozzá lelkemet. Kérjem bocsánatát, egész szívemből és Ő segíteni fog
felállni anélkül, hogy fejemre olvassa minden bűnömet. Örömteljes irgalommal
fog Szívére ölelni. S majd azt mondja: ne keseredj el, mert én megfizettem az
árát bűneid bocsánatáért. Bízzál bennem!
Feladat a mai napra: Gondoljam át e napon,
bízom-e Isten jóságában? Helyezzem magam a Mennyei Atya ölébe, mint egy kicsi
gyermek. Éljem át ezt a gyermekséget és higgyem el, hogy az Atya minden
gyarlóságom, botlásom ellenére is végtelenül szeret, mert a gyermeke
vagyok.