XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. július 29., szombat

Július 29.



Lk 9,12-17           (Tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek)
A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép - figyelmeztették -, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” - válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk - mondták. - El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

Az apostolok is gondoskodtak valamilyen módon az emberekről. Látták, hogy már késő volt és látták, hogy az összegyűlt nagy tömegnek hamarosan ennivalóra és szállásra lesz szüksége. Ezért fordulnak Jézushoz azzal a kéréssel, hogy bocsássa el a tömeget. Csak ezt a megoldást látták és vitték Jézus elé. Nem jutott eszükbe, hogy meg lehetett volna kérdezni, mit gondol Jézus ebben a helyzetben: „Mit tegyünk?” pl. Az apostolok szándéka ellentétes azzal, amire Jézus gondolt: „Ti adjatok nekik enni”. Jézus nem arra gondolt, hogy az apostolok azzal, amijük nekik van, el tudják látni az egész tömeget. Saját maguknak sem elég ételük. Jézus azonban azt akarta, hogy ha odaadják a magukét Jézusnak és bízzanak abban, hogy mindenki jól fog lakni. Ez az igazi megoldás! A megáldott öt kenyérrel és a megáldott két hallal jóllakott ötezer férfi. Ez nem egy matematikai számításnak felel meg, sem az emberi logikának, hanem ez isteni logika. És ez nem egyszer történt meg, hanem mindig újra és újra megtörténhet, ha megadjuk Jézusnak azt a keveset, amink van, és engedjük, hogy megáldja, és nekünk visszaadva, rajtunk keresztül megosztva elég legyen a többieknek. Hol kéred tőlünk Jézus, hogy mi is másoknak adjunk enni?
Feladat a mai napra: Gyakorlom a nagylelkűséget és a Jézusba vetett bizalmat.