2Mak 12,38-45 (Közösség a megholtakkal)
Júdás összegyűjtötte a sereget, és Odollam városába
ment. Amikor a hetedik nap elérkezett, a szokás szerint elvégezték a tisztulási
szertartást, és ott ünnepelték a szombatot. Másnap (amikor már legfőbb ideje
volt), fölkeresték Júdást, hogy menjenek, hozzák el az elesettek holttestét, és
temessék őket atyáik sírboltjába, rokonaik közé. Ám a halottak ruhája alatt
Jamnia bálványainak szentelt tárgyakat találtak, amit a törvény tilt a
zsidóknak. Így megtudták, miért estek el. Mindnyájan dicsőítették az Urat, az
igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. Aztán imádkozni kezdtek,
és könyörögtek, hogy az elkövetett bűnök teljes bocsánatot nyerjenek. A nemes
lelkű Júdás azonban figyelmeztette a csapatokat, hogy óvakodjanak a bűntől,
hisz saját szemükkel láthatták az elesettek példáján a bűn következményeit.
Aztán gyűjtést rendezett a katonák között, és mintegy 2000 ezüst drachmát
küldött Jeruzsálembe engesztelő áldozat bemutatására. Ilyen szépen és nemesen
viselkedett, mivel gondolt a feltámadásra. Ha ugyanis nem hitt volna az
elesettek föltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a
halottakért imádkozni. Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban
halnak meg, azokra nagy jutalom vár - ez szent és jámbor gondolat volt. Azért
mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől.
„Közösség a
szentekkel. "Az égiek emlékét azonban nemcsak a jó példájuk miatt
tiszteljük, hanem még inkább azért, hogy megerősödjék az egész Egyház egysége a
Lélekben a testvéri szeretet gyakorlása által. Mert miként az úton levők
keresztény közössége közelebb visz bennünket Krisztushoz, úgy a szentekkel való
közösség ahhoz a Krisztushoz kapcsol, akiből mint forrásból és főből minden
kegyelem és Isten népének élete árad." "Őt (Krisztust) ugyanis mint Isten Fiát
imádjuk; a vértanúkat pedig, mint az Úr tanítványait és követőit, méltán
szeretjük Királyuk és Mesterük iránti páratlan odaadásuk miatt; bárcsak
sorstársaik és tanítványtársaik lehetnénk!" (Martyrium Sancti Policarpi
17, 3)“ (KEK 957)
„Közösség a
megholtakkal. "Jézus Krisztus egész misztikus testének e közösségét nagyon
jól ismerve, a zarándok Egyház az első keresztény időktől kezdve nagy
jámborsággal ápolta a holtak emlékét, és mivel »szent és üdvösséges gondolat a
halottakért imádkozni, hogy megszabaduljanak bűneiktől« (2Mak 12,46),
közbenjáró imákat is ajánlott föl értük." A megholtakért végzett
imádságunk nemcsak őket segítheti, hanem értünk végzett közbenjárásukat is
hatékonnyá teheti.” (KEK 958) Elgondolkozom azon, mit jelent számomra a
megholtakért végzett imádság, mikor és milyen módon szoktam a halottakért
imádkozni.
Feladat a mai napra: Ma
egy halottért imádkozom, de először hagyom, hogy a Szentlélek mondja meg, ki
az, akinek ma leginkább szüksége van imádságomra.