XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. június 2., hétfő

Június 2



ApCsel 2,14.32-39           (A Szentlélek által alakult az Egyház)

Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! ...Isten ezt a Jézust támasztotta fel, akinek mi mind tanúi vagyunk. Azután, hogy az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!”E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”

Ha ott lettünk volna, azon a Pünkösdi napon, ki tudja, hogy nem épp olyan csodálkozva kérdeztünk volna: Mi ez? Mi történik itt? Vagy hasonló okos magyarázatokat találtunk volna mint ők: „Tele vannak édes borral.” Mi már magyarázattal hallunk a pünkösdi eseményről: „Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel.” Nekik pedig szükségük volt arra, hogy Péter apostol megértesse velük. Jó lenne, ha mi is újra figyelnénk Péter szavára (akár meg is kereshetjük az egész beszédet az apostolok cselekedeteiben). Mit történt?  Jézust az Isten jobbja fölmagasztalta, megkapta a Szentlélek ígéretét az Atyától, azt kiárasztotta”. Elküldte a Szentlelkét. Így a Jézussal való közösség még intenzívebbé vált: "Lelkének közlésével ugyanis testvéreit, akiket minden nemzetből hívott össze, titokzatosan testévé tette." (KEK788) E naptól kezdve a Krisztus által hirdetett Ország megnyílik azoknak, akik benne hisznek. Krisztus teste pedig semmi más mint az Egyház kifejezése, képe. „Pünkösd napján a Szentlélek kiáradása által az Egyház kinyilváníttatott a világnak. A Szentlélek ajándéka új időt nyit "a misztérium rendjében": az Egyház idejét. (KEK 1076) Legyünk hálásak a pünkösdi eseményekért, a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének, amelyek azóta felbonthatatlanul egymáshoz vannak kötve.
Feladat a mai napra: Arra gondok és figyelek, hogyan tapaszalom a Szentlélek működését az Egyház életében.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma