XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2014. szeptember 23., kedd

Szeptember 23.



Én 3,1-4                              (Isten akarja, hogy megtaláljuk a boldogságot)

Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam.  „Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.” Hiába kerestem, nem találtam! Találkoztam az őrökkel, akik a várost járták. „Nem láttátok, akit szeret a lelkem?” Alig mentem tovább, otthagyva őket, megtaláltam, akit szeret a lelkem. Belekapaszkodtam, és nem engedem el, amíg be nem viszem anyámnak házába, annak szobájába, ki méhében hordozott.

Talán mi is többször tapasztaltuk, hogy éjszaka felébredünk, hánykolódunk az ágyban, míg újra el nem alszunk. Van, amikor gyorsan alszunk vissza, van, amikor akár órákig fenn vagyunk. Ilyenkor oly sok minden meg szokott fordulni a fejünkben, pl. hogy mi lehet ennek az oka: a kávé, a stressz, valami betegség vagy nyugtalanság? Van, amikor meg tudjuk határozni okát, van, amikor úgy tűnik, hogy semmi ok nincs rá, és mégis felébredünk. Ilyenkor jó feltenni egy másik kérdést is: mit kezdjünk most ezzel az idővel? Van, aki ilyenkor a házi patikához nyúl, könyvet olvas vagy TV-t néz, hogy vissza tudjon aludni. A mai olvasmány más megvilágításba állítja: szívünk keresi azt, akiről tudja, hogy szereti. Talán hasonló a kisgyermekhez, mely éjszaka felébred és átmászik szülei ágyába. Ott akar lenni azoknál, akiről tudja, hogy szeretik őt. S amikor érzi jelenlétük megnyugtató biztonságát, újra elalszik. Isten magának teremtett minket, hogy ott legyünk, ahol Ő (vö. Jn 17,24). Szívünk szomjúsága, keresése az a belénk oltott mechanizmus, mely képes felkelni, útnak indulni, hogy megkeresse azt, akiben megtalálhatja igazi boldogságát. A teljes boldogság csak a jelenben van, mert Isten a jelenben van. El kell hagynunk a múltat, állandó nosztalgiázásunkat, de a jövőt is, állandó tervezgetésünket, hogy a jelenben tudjunk jelen lenni. A jelenben találhatja meg a szívünk azt, akiben végtelenül szeretve vagyunk. S a jelenben megízlelhetjük, mily édes az Úr. „Boldog az ember, ki hozzá menekül.” (vö. Zsolt 34,9).
Feladat a mai napra: Napközben újra meg újra megállok pár percre, hogy a jelent ízlelgessem, ill. a jelenben ízlelgessem Isten édességét, jóságát, gondviselő szeretetét, kreativitását...

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma