ApCsel 2,1-11; 1Kor 12,3b-7.12-13; Jn 20,19-23
Mikor elérkezett Pünkösd napja,
mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből,
olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és
leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és
különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy
szóljanak. Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő
zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. A zaj hallatára tömeg verődött össze, és
teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket.
Mindnyájan álmélkodtak és csodálkoztak: „Íme, ezek, akik beszélnek, ugye
mindnyájan galileaiak? Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket,
amelyben születtünk? Mi, pártusok, médek, elamiták, Mezopotámiának, Júdeának,
Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a
Cirene körüli Líbia részeinek lakói, a Rómából való jövevények, zsidók,
prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten
nagy tetteit.”
A Balatonnál szeretem a vitorlás hajókat szemlélni. Milyen messzire jut egy
vitorlás hajó, ha nincsen szél? Egy centire sem. Ha azonban erős szél fúj,
akkor nagyon messzire halad. Életünket ilyen vitorlás hajóhoz hasonlíthatjuk.
Úton vagyunk a világ nagy tengerén azzal a céllal, hogy hajónk elérje az örök
kikötőt és megérkezzen a mennyi Atyánál. Ahhoz azonban szélre van szükségünk.
Olyan szélre, ami pünkösdkor eltöltötte az apostolokat: A Szentlélek zúgására.
„Hirtelen zúgás támadt az égből, mintha heves szélvihar közeledett volna. …
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek.” Mit várunk idén pünkösdkor, amikor
újra kérjük, hogy jöjjön el a Szentlélek? Mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy
a Szentlélek belefújjon életünkbe és mozgásba hozza életünk hajóját és az
Egyház hajóját? Hagyjuk-e, hogy ő vezesse életünket oda, ahova akarja? A
Szentlélek jó előre akarja hajtani életünket, bár jóllehet, mi már óvatosságból
leeresztettük a horgonyt, mert inkább a megszokott mederben szeretünk maradni.
A mai evangéliumban úgy látszik, hogy Jézus feltámadása után az apostolok és
tanítványok sem akartak sehova indulni, inkább egy helyen, jól bezárt ajtók
mögött tartózkodtak. Jézus azonban nem hagyta őket e mozdulatlanságban.
Küldetésükre emlékeztette őket, amikor megjelent nekik: „Amint engem küldött
az Atya, úgy küldelek én is titeket.” És nem csak ezt: „E szavak után
rájuk lehelt, és így folytatta: 'Vegyétek a Szentlelket!'” Mert Jézus
tudta, hogy csak a Szentlélek erejében lesznek képesek keresztény hivatásukat
megélni és tanúságot tenni róla. „Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától
küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz
rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam!” (Jn 15,26.27) Pünkösd napján tehát
eljött hozzájuk a Szentlélek, és olyan erővel töltötte el őket, hogy végre
elindultak az emberekhez és hirdették Isten csodás tetteit. A Szentlélek
különösen belső szabadsággal ajándékozta meg az apostolokat, félelmüket
elfújta, hogy bátorsággal fordulhassanak a különböző népekből származó férfiak
felé. A Lélek zúgása mindenekelőtt belső változást vitt végbe az apostolokban.
És ezzel nagyon messzire jutottak, egyesek az akkori világ végéig, mások
azonban Jeruzsálemben maradtak, de mindannyian bizonyára eljutott a
Mennyországba. Vajon hova juthat életünk hajója, ha hagyjuk, hogy a Szentlélek ráfújon
vitorláinkra? Csak a Szentlélek vezetésével lehet igazán szép keresztény
életünk. Így pünkösd nem marad egy egyszeri esemény a múltban, hanem mindennapi
tapasztalattá válik. Jöjj el, Szentlélek, viharos szél, és járd át életemet!
Feladat a hétre: Figyelek a Szentlélek indíttatásaira és arra,
milyen lehetőséget ad nekem, hogy tanúságot tegyek róla.