XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2015. május 5., kedd

Május 5.



ApCsel 14,19-28               (Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek)
Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó. Ezek úgy fellázították a tömeget, hogy megkövezték Pált. Már azt hitték, hogy meghalt, ezért kivonszolták a városból. De amikor a tanítványok köréje gyűltek, eszméletre tért, és visszament a városba. Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” Az egyházak élére (kézrátétellel) elöljárókat rendeltek, és imádkozva, böjtölve az Úr oltalmába ajánlották őket, akiben hittek. Áthaladva Pizidián Pamfíliába jutottak, majd azután, hogy Pergében hirdették az Isten szavát, lementek Attáliába. Innét Antióchiába hajóztak, ahonnan útra keltek, Isten kegyelmébe ajánlva annak a feladatnak a teljesítésére, amelyet aztán teljesítettek is. Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. Ezután jó ideig ott maradtak a tanítványok körében.

Hihetetlen, hogy mennyi rosszaság van az emberekben, még Antióchiából és Ikóniumból utánuk jött néhány zsidó, hogy fellázítsák a tömeget. Még meg is kövezték, de Pál újra talpra tudott állni. Eszünkbe juthat, amit Jézus Ananíásnak mondott Pálról: „választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” (ApCsel 9,15-16). Másnap Barnabással együtt útra kelt Derbébe. Ebben a városban is hirdették az evangéliumot, sok tanítványt szereztek, majd visszafordultak Lisztrába, Ikóniumba és Antióchiába. Erőt öntöttek a tanítványok lelkébe, bátorították őket, hogy tartsanak ki a hitben, mert „sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” Pál tudja, mi a feladata, és tétovázás nélkül folytatja. Lerázza magáról a port és újra elmegy azokba a városokba, ahonnan egyszer már elűzték őket, hogy meglátogassák a híveket, megerősítsék a közösségeket és elöljárókat adjanak nekik, akik folytatják munkáját. Pálnak az volt a legfontosabb, hogy a megtért hívek lelkét gondozza, és a közösségeket megerősítse. Jól tudta azt, hogy nem sok időt tölthet velük, talán csak néhány hetet, vagy hónapot. És ezek a közösségek részben még mind a mai napig működnek. Tegyük fel magunkban a kérdést, hogy mennyire fontos számomra saját közösségem? Milyen szerepet játszom benne? Hogyan tudnék segíteni abban, hogy megerősödjön és egyre több ember megtalálhassa benne a helyét?
Feladat a mai napra: Átgondolom, mit tehetnék aktívan közösségem megerősítéséért.