Lk 10,30-37 (Amikor meglátta, megesett rajta a szíve)
„Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” „Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”
A farizeusnak arra a kérdésére, hogy kit tekintsünk felebarátnak Jézus nem egy elmélettel, hanem gyakorlati példával válaszolt. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a szeretet parancsát kiterjeszti minden emberre. Ezért az, hogy kihez legyünk irgalmasok, nem is képezheti vita tárgyát. Ha valaki bajban van, és segítségre szorul, annak képességeim szerint segítek. A lényeg az, hogy mindenkit embertársnak tekintsünk. Ezt nehéz teljesíteni, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy annak segítsünk, akitől nem félünk, vagy akitől viszonzást várunk, vagy annak, aki szimpatikus, vagy aki a baráti körünkhöz tartozik. Nehéz azért is, mert sokszor azt vizsgáljuk, hogy vajon a bajba jutott megérdemli-e a segítséget, tehet-e arról, hogy ide jutott.
Az irgalmas szamaritánusban valójában Jézust szemlélhetjük, akinek mindenkin megesik a szíve, aki mindenkihez lehajol, hogy segítsen megint talpra állni. Szemlélhetjük Jézus életet adó munkálkodását. Ha Jézussal élő kapcsolatban vagyunk, mi is tudunk úgy irgalmasok lenni, mint Ő. De nem csak egy alkalmi segítségnyújtásra van szükség, hanem a szívünk megújulására, hogy mindig tovább tudjunk adni valamit abból az irgalomból, amit mi is kaptunk. Ha az irgalmas lelkület a sajátunk lesz, akkor nem csak akkor tudunk szeretni, mikor a másik bajba kerül, hanem minden körülmények között, és pont azt, akivel éppen találkozom. Jézus mindenkit, minden embert kivétel nélkül megváltott, és akkor, amikor még bűnösök voltunk. Mindegyikünknek adja magát ma is, akkor is ha mi úgy tartjuk, hogy nem érdemeljük meg. Egyikünk se tudja Őt soha megérdemelni, de az Ő hozzánk lehajló irgalmas szívében bízhatunk. Szíve az Oltáriszentségben értünk dobog, és belőle merítünk, hogy felebarátunkat szeretni tudjuk.
Feladat a mai napra: Elhatározom, hogy segítek egy olyan emberen, akitől nem várhatok viszonzást.