Jn 6, 35-40 (Én vagyok az élet kenyere)
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”
Jézus Kafarnaumban tanít. Tanítását megelőzte a kenyérszaporítás, amely a Tibériás tavánál történt. A jóllakott tömeg keresi Jézust, hogy továbbra is elégítse ki fizikai igényüket. Jézus érti az emberek reakcióját, de a kenyérszaporítást csak jelnek szánta, amellyel sokkal mélyebb valóságra mutatott rá: „Én vagyok az élet kenyere.” Amikor az Oltáriszentségben Jézust szemléljük, őrá tekintünk, akkor annak arcát szemléljük, sőt szavát is hallhatjuk, aki kétezer évvel ezelőtt kinyilvánította: „Én vagyok az élet kenyere.” Olyan táplálék, amely a lélek életének tápláléka, és az örök életnek kiapadhatatlan forrása.”Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.” Mintha ellentét lenne, „Aki hozzám Jön nem fog éhezni” és azon érzésünk között, hogy minél többet táplálkozunk Jézussal, annál éhesebbek leszünk, annál jobban vágyunk vele való találkozásra az ostya-kenyérben, az Oltáriszentségben. Szeretetének legnagyobb jele a köztünk maradt élő Jézus Krisztus a piciny kenyérben, a legegyszerűbb földi valóságban, amely liszt és víz. Minden nap újra és újra ingyenesen adja magát nekünk. Sosem mond le arról, hogy ilyen módon legyen a vándorutunkon eledel, és ezen keresztül árassza ránk szeretetét: Fontos vagy nekem! Hívlak, várlak, kielégítem szíved, lelked éhségét. Ha Jézusra tekintünk az Oltáriszentségben, felfedezhetjük, hogy hatalmas, utánunk vágyakozó szeretettel von bele bennünket abba a szeretetkapcsolatba, amelyben él az Atyával és a Lélekkel. Hagyjuk magunkat megfüröszteni ebben a szeretettengerben. Biztosak lehetünk, hogy ő újra és újra ránk tekint és örül a feléje irányuló vágyunknak, ráhagyatkozásunknak. „Atyám akarata az, hogy aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” Az Oltáriszentségben erre a Fiúra tekintünk, aki záloga örök életünknek, aki elvezet az Atyához. Csak a hitben láthatjuk meg ezt a Fiút. Ő is meglátja bennem az Atya házába vágyakozó istengyermeket. Milyen nagy öröm lesz számára, amikor életem végén elgyönyörködhet bennem és átadhat az Atyának, mintegy teljesítve küldetését.
Feladat a mai napra: Elcsendesítem szívemet, és hagyom, hogy átjárjon az üzenet öröme és békéje. Megköszönöm Istennek, hogy az ő szeretetében élhetek.