XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. február 10., hétfő

Február 5.

Szerda, febr.05. Mt 13,31-32 (Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz)
Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa hasonlít a mustármaghoz, amelyet fogott a gazda és elvetett földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészket raknak ágai között.” Jézus gyakran példabeszédekben tanította az embereket. Ezek egyike a mustármagról szól példabeszéd. „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz…”Milyen is ez a mustármag?  A mákszemnél is kisebb. Ám, ha elvetették a földbe, három- négy méter magasra is megnő, törzse karvastagságúvá erősödik, és a madarak fészket rakhatnak rajta. Mit akar kifejezni ezzel Jézus? Azt, hogy az evangéliumnak micsoda ereje, hatalma van, ha befogadjuk. Ennek látható jelei vannak. Isten országa bontakozik ki bennünk, mely a szeretet országa, ahol önzetlenség, egymás megbecsülése, béke és egység uralkodik.
Az oltáriszentségben azt a Jézust szemlélhetjük, aki elvetette ezt a magot bennünk, életét adta nekünk és értünk, hogy a keresztségünkben kapott pici magból hitünk által, az ő segítségével, a vele való együttműködéssel a szeretet országa bontakozhasson ki bennünk és megerősödhessen. "Mindazoknak azonban akik befogadták, hatalmat adott hogy Isten gyermekei legyenek azoknak akik hisznek az ő nevében." (Jn 1,12).  Jézus tanításának és testének, vérének befogadásával a szentáldozásban, életünk elkezd Istenre támaszkodni. Személyes életközösségbe, a Szentháromság közösségébe kapcsol be minket. Jól láthatjuk a tanítványok életében, hogyan bontakozott ki bennük Isten országa, a szeretet országa. Átadták Uruknak, Mesterüknek szívük kulcsait, és rábízták, hogy ő legyen a „lakberendező” a szívünkben. Rendezze azt át, távolítsa el azt, amire nincs ott szükség, és töltse meg az ő tanításával, példájával, értékeivel, szeretetével. Ha nyitott vagyok és Jézusra bízom a lakberendezés feladatát, vagyis életem alakítását, akkor én is megtapasztalhatom, amit az apostolok. Ahogy Isten élete kiteljesedett bennük, ugyanúgy fog bennünk is kibontakozni, kiterebélyesedni „.jönnek az ég madarai, és az ágai közt fészkelnek.” Szinte észrevétlenül azt fogjuk tapasztalni. hogy mások otthon találnak nálunk. Szeretetünkkel, jóságunkkal, megértésünkkel bátorítást, erőt, lendületet adhatunk testvérinknek.
Feladat a mai napra: Megkérdezem Jézustól, miben segíthetek, hogy az ő országa, az ő élete egyre jobban kibontakozhasson bennem és másokban. Ha tehetem, megosztom a növekedés tapasztalatát valakivel.