XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. február 24., hétfő

Február 24.

                Jn 6, 1-15             („Honnan veszünk kenyeret?”)
Jézus ezután átkelt a Galileai-tavon, Tibériás taván Nagy tömeg követte, mert látták a betegeken végbevitt csodajeleket. Jézus fölment egy hegyre, s ott leült a tanítványaival.
Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni.  „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” - felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt:
 „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak. Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.” Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Bizonyára ez az a próféta, akinek el kell jönnie a világba.” Jézus észrevette, hogy körül akarják venni, erőszakkal meg akarják tenni királynak, azért visszament a hegyre, egyedül.

János evangélium ötödik fejezetében úgy mutatkozik meg Jézus, mint az Isten fia, aki az Atyával együtt munkálkodik az emberek javára. A hatodik fejezetet ismét csodával vezeti be, mellyel meghatározza ennek a fejezetnek a mondanivalóját. Most a csodálatos kenyérszaporítás történik, melyről minden evangéliumban olvashatunk. Mégis, miközben a szinoptikus evangéliumokban azon van a hangsúly, hogy Jézus a tanítványokat is bevonja a csodába, őket hagyja cselekedni, itt Jézus maga az, aki cselekszik. Szüksége van a tanítványok közreműködésére és leleményességére, de amikor Fülöptől azt kérdezi: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. A szinoptikusokkal ellentétben, itt nem a tanítványok, hanem Jézus maga osztja ki a kenyeret és a halat. János ezzel rá akar mutatni arra, hogy Jézus a Messiás. Saját személyében megmutatkozik a gondviselő Isten. Az emberek ezt fölismerték és erőszakkal meg akarták tenni királynak. De Jézus egyedül visszavonult. Ő nem földi értelemben akar király lenni az emberek számára, ellenben azt akarja, hogy az emberek higgyenek benne, hogy Ő a mindenség királya, aki szereti népét és gondoskodik róla. Mit jelent ez számomra? Hiszek és úgy élek, hogy Isten a gondomat viselheti?
Feladat a mai napra: Amikor valamire keresem a megoldást, Jézussal is átbeszélem, és kérem őt, hogy adjon nekem belátást