Ter 2,7-9;3,1-7a; Róm 5,12-19; Mt 4,1-11
Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.” Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta:A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.
Hamvazószerdával egy új időszak kezdődött az Egyház számára: a nagyböjt. A nagyböjt pusztaság, visszavonulás, ahol azonban nem vagyunk magunkra hagyva, hanem maga az Isten kísér minket. A Nagyböjt olyan időszak, amikor alapvető döntéseket hozhatunk Jézushoz hasonlóan. Őt a Szentlélek a pusztába vezette, hogy formálja benne az Atyaisten iránti engedelmesség, szeretet és hűség alapvető döntését, valamint azt a döntést, hogy az ember szolgálatára és feltétlen odaadására szenteli életét, és elvállalja annak minden következményét, csak hogy megismertesse az emberekkel az Atya szeretetét.
Amint olvashatjuk a vasárnapi evangéliumban, Jézus elfogadta a kísértéseket, mert velünk akar járni életünk útján, és segíteni szeretne abban, hogy a saját kísértéseinket le tudjuk győzni. „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.” (Zsid 4,15)
Eszembe jut egy kislány története, aki édesapjával a hegyekben élt. Egy alkalommal sok hó esett. Másnap, amikor a leány felkelt, hogy iskolába menjen, megijedt a nagy hótól és így gondolkodott magában: megkérem apámat, hogy kísérjen el engem az iskolába. Így is tett. Miközben lefelé baktattak apjával, egyszer csak érezte, hogy nagyon nehezen lépked a hóban. Így szólt apjához: Apa, már nem tudok tovább menni! De kár, hogy ma nem fogok tudni az iskolába elmenni. Az apa gyengéd és bizalmas tekintettel nézett rá, megfogta kezét és azt válaszolta: Ne félj, lányom, segítek neked. Csak helyezd lábaidat az én lábnyomaimba! A kislány boldogan követte apja tanácsát, és így leértek az iskolába, mert a kislány azokba a nyomokba lépett, amikkel édesapja utat tört neki a magas hóban.
De jó, hogy Jézusra valóban számíthatunk, bizalmas tekintetével és segítségével utat tör nekünk a kísértésekben. Nem kímél minket a kísértésektől, viszont életével és lépteivel megmutatja nekünk az utat, hogy leküzdjük azokat. Sok kísértés ér bennünket életünkben. Van, amikor magunknak tulajdonítjuk azt, amink van: tehetségeinket, képességeinket, intelligenciánkat, adományokat, stb. Emlékezzünk csak arra, amit Szent Pál mondott: „Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7) Másrészt hihetetlen látni, hogyan torzítja el a Gonosz Isten Igéjét, a Szentírást, amikor felhasználja a 91. Zsoltár 11.-12. versét, mert azt akarja, hogy Jézus elhagyja a Kereszt felé vezető utat, és a másokért való odaadást. Meg kellene kérdeznünk magunkat: milyen magatartást tanúsítunk a kísértésekkel szemben? Felismerjük-e a kísértést, szembeszállunk-e vele? Felismerem Isten hangját a gonosz behízelgései közepette? Mit akar a Szentlélek megerősíteni bennem anélkül, hogy elvenné tőlem a nehézségeket?
Feladat a mai napra: Elmélkedem az adott Szentírási részekről, és magamba tekintek: mire hívja fel Isten a figyelmemet? Melyik magatartásomat, hozzáállásomat világítja meg, tükrözi vissza nekem? Kérem a Szentlélek és a Szűzanya segítségét, és megerősítést keresek a szentségekben, különösképpen a Kiengesztelődés és az Eucharisztia szentségében.