Jézus vállára veszi a keresztet. 2. stáció.
„Miután csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort és saját ruháit adták rá. Azután
elvezették, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 15,20)
Jézus arra tanít minket, hogy: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl
keresztjét és kövessen engem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem
elveszíti életét, megtalálja azt. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelke
kárt szenved?” (Mt 16, 24-26)
Jézus vállára veszi a keresztet, melynek a vízszintes ágát odakötik oldalt kiterjesztett szent
kezeihez. Ez a fagerenda, a patibulum, kb. 50-60 kg súlyú. Jézus alig bír lábain maradni,
majdnem összecsuklik alatta. Hiszen átszenvedte előző éjszaka az elárultatás fájdalmát, a
vérrel verítékezést, a gyötrelmes kihallgatást, és megalázó ütéseket, majd a börtöncella
magányát, az ide-oda hurcoltatást, a rettenetes megostorozást és a súlyos bántalmazásokat.
Étlen-szomjan, hangtalan szenvedéssel indul el értünk vállalt utolsó útjára. A gerenda
különösen jobb vállának mély sebébe hatol, fájdalmainak nincs száma és határa.
Minden szentnek különleges, sajátos útja van, de mindegyik tudja, hogy át kell menni a
fájdalmon ahhoz, hogy tűzzé váljunk. Siénai Szent Katalin így ír erről a Dialógusban:
„Öltözzetek a Vérbe. Tagadjátok meg magatokat a Vérben.” Limai Szent Róza Jézustól azt
kapta, hogy minél nagyobb a keresztünk, annál biztosabb az utunk a Mennyek országába.
„Ez az egyedüli igazi paradicsomi lépcső, és kereszt nélkül nincs út, amelyen a mennybe
feljuthatnának.” (Zsolozsma, Olvasmányos imaóra, aug. 23. Limai Szent Róza írásaiból.)
Én vajon készen állok-e naponta felvenni keresztemet, zúgolódások nélkül és Jézust
követni megpróbáltatásokban, bajokban, a mindennapok nehézségeiben?
Feladat a mai napra: A mai napra kapott kereszteket panasz nélkül fogadom el, és
Jézusnak ajánlom fel, hálás szeretetből a bűnösökért.
