XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. március 25., szerda

Március 25.

 Jézus találkozik édesanyjával. 4. stáció.
„Soknak romlására és föltámadására lesz ő Izraelben: jel, amelynek ellenszegülnek – s a te
lelkedet is tőr járja át – hogy így megnyilvánuljon sok szív érzése.” (Lk 2,35)
Túl keveset gondolunk Mária, az Édesanya passiójára. Ott áll, folytonos könnyekkel
szemében egyetlen Fia megkínoztatásánál. Látja, mit művelnek vele, de nemcsak látja,
hanem átérzi minden porcikája. Jézussal szenved. A tömegben próbál utat keresni
magának, hogy elébe siethessen, hogy Jézus érezze, hogy minden szeretetével követi.
Menne ő akár a keresztre is imádott Fia helyett, de tudja, ezt nem teheti. Eszébe jut a kicsi
Jézus születése, minden együtt töltött óra – és szívébe hasítanak Simeon szavai: „a te
lelkedet is tőr járja át...” Sikerül végre meg-megbotolva Jézushoz jutnia, és megpróbál
tekintetébe sűríteni minden együttérzést, szívének összes szeretetét, ami teljesen betölti
egész lényét. Jézus ránéz véreres szemével és tudja, hogy az Anya nem hagyja el soha,
hogy egy vele. Erőt merít ebből a végtelen szeretetből. Ők e pillanatban megélik a teljes
egységet – az édesanya fájdalma eggyé válik a Fiú fájdalmával.
Mária, szívében a láthatatlan tőrrel áll és nyújtja ki mindkét kezét Jézus felé. Simogatásra
készen suttogva mondja ki az eggyé válás szavait...Ő, a vigasztalan, a fájdalmas Anya,
vigasztalja a fájdalmak Férfiát.
Az elől haladó légionárius kemény szavai széthasítják a kimondhatatlan szeretet nagy
pillanatát, és az őrök Jézus hátára csapják ostoraikat. Mária feljajdul, de nem hátrál meg,
Jézus nyomában marad. Kezét szívére szorítva, botladozva járja végig egyszülöttjével a
Kálvária útját.

Uram, én tudlak-e vigasztalni az éhezőben, a betegben, a magányosban, tudlak-e
meghallgatni Téged a szorongatottban, szeretetre szomjazóban? Ha letört vagyok,
szomorúság gyötör, és fájdalmakkal küzdök, képes vagyok-e felül emelkedni magamon,
hogy felebarátom nyomorúságára figyeljek? Képes vagyok-e vigasztalni másokat,
elfeledve a magam baját, úgy mint Mária, amikor magam is vigaszra szorulnék?
Feladat a mai napra: Ezen a napon legyőzöm és félreteszem saját bánatomat, és ha
vigasztalásra váróval találkozom, meghallgatom, melléállok, szeretetemmel együtt érzek
vele, vigasztalva őt, mint Mária.