Jézus másodszor esik el a kereszttel. 7. stáció.
„A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá.” (Iz 53,4)
Az Úr egyre kevésbé képes járni. Erőlködve, levegő után kapkodva igyekszik fölfelé,
szívében éles fájdalommal, mely eltorzítja a drága Arcot. Fátyolos tekintetén át is azonban
csak a végtelen szeretet sugárzik arra, akire ránéz. Jézus sötétségben érzi magát, bűneink
súlya alatt teljesen összeroskad. Ismét a földre zuhan. Egyedül az Atya akarata tartja meg,
mert ebből fakad egyetlen ereje. Erőlködve újra föláll, hogy értünk tovább menjen.
Soha ne keseredjek el, ha földre esem, ha lelki sötétség szakad rám, ha Isten eltávolodik
tőlem, ha kételyeim miatt nem bírok felállni, ha bűneim súlya alatt összetörök. Csak
tekintsek Jézusra, és nyújtsam felé kezemet, emeljem hozzá lelkemet. Kérjem bocsánatát,
egész szívemből és Ő segíteni fog felállni anélkül, hogy fejemre olvassa minden bűnömet.
Örömteljes irgalommal fog Szívére ölelni. S majd azt mondja: ne keseredj el, mert én
megfizettem az árát bűneid bocsánatáért. Bízzál bennem!
Feladat a mai napra: Gondoljam át e napon, bízom-e Isten jóságában? Helyezzem magam
a Mennyei Atya ölébe, mint egy kicsi gyermek. Éljem át ezt a gyermekséget és higgyem el,
hogy az Atya minden gyarlóságom, botlásom ellenére is végtelenül szeret, mert a
gyermeke vagyok.