XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. március 29., vasárnap

Március 29.

Jézus találkozik a síró asszonyokkal.
8. stáció.
Rángatják, húzzák a kötelekkel, de Jézus nem tud mozogni. Egy idő után mégis sikerül őt felrángatni, mert éber tudatállapotával ki akarja inni a kelyhet, melyet Atyja nyújtott neki.
Jézus segít, ha elesem. Visszafogad irgalmasan, mint az apa a tékozló fiát, ha megbánom összes botlásomat, eltévelyedésemet. (Lk 15, 11-32) Egy valamitől azonban elfordítja arcát: a közönyösségtől, a lelki restségtől. S ha nem törekszem az életszentségre, ha mindig ugyanazokat a hibákat követem el, és megnyugszom ebben az életállapotban. Ha belefásulok bűneimbe és ha megátalkodom közönyöm sötétségében. Az Úr nem várja tőlem, hogy azonnal szentté váljak, hanem azt, hogy törekedjek egyre tökéletesebben követni Őt. A szeretet nem érzelmi kérdés, hanem akaratunktól függ. Jézus soha sem bűneim miatt fordul el tőlem. Eleséseim alatt felém nyújtja kezeit és kegyelmével magához emel engem, ha őszintén megbánom bűneimet, ha a földről irgalmáért kiáltva és benne bízva feltekintek rá.
Feladat a mai napra: Ma megújult szívvel kezdek szeretni mindenkit, elsőként azokat, akik szorosan hozzám tartoznak, és akikkel találkozom a nap folyamán. Különösen is azokat, akik távol állnak szívemtől. Minden apró lépésemmel, türelmemmel, elsőként szolgálok.
Kedd, márc. 31. Jézust megfosztják ruháitól. 10. stáció.
„A katonák elosztották maguk között Jézus ruháit, minden katonának egy részt. Fogták a köntösét is, de a köntös varratlan volt, egy darabban szőve fölülről az aljáig. A katonák azt mondták egymásnak: „Ne szaggassuk el, hanem vessünk rá sorsot, kié legyen. Így teljesedett be az írás: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek.” (Jn 19, 23-24)
Ott áll a Bárány, szótlanul, ruhátlanul, megfosztva attól is, amit édesanyja szőtt neki: köntösétől. És ott áll az édesanya is, aki szűz méhéből szülte egyszülöttjét. Visszatér azokba az időkbe, amikor ő ringatta, ruházta, amikor mezítelenül jött le a földre, és ő táplálhatta a Gyermeket...és fájdalmának nincsen határa.
Jézus megalázva, meggyalázva, teljes kiszolgáltatottságában áll ott, felszakított sebeiből ömlik a vér. Mégsem szólal meg, nem kiált. „...az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét. Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját: mint a bárány, kit leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját.” (Iz 53, 6-7)
Jézus egész testében reszket, a kimondhatatlan fájdalmakkal a végtelenségig kimerítő út megtétele után, sebláza egekbe szökik. Atyjához imádkozik, Akinek akaratát most fogja teljessé tenni. A mi bűneink miatt fosztották meg ruháitól, nemcsak a test, de a lélek, a szív bűnei miatt is. „Boldogok a tisztaszívűek ők meglátják Istent.” (Mt 5, 8) Boldogok azok is, kik testükre úgy vigyáznak, mint a Szentlélek templomára. (vö. 1Kor 3,16)
Jézusom, nézlek, de mezítelenséged ellenére nem vagy mezítelen. A Te tisztaságod tündököl előttem. Nem követted el Ádám vétkét, Te Isten Fia vagy, a nyolc boldogság ragyog belőled, sugárzó fénylő tisztaságodból a Nap tündököl át. A liliom fehérsége ölel körül. A mezők színeiben pompázik ártatlanságod és világossá teszik utamat. Köszönöm
  „Jeruzsálem leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és gyermekeitek miatt.” (Lk 23,28)
Jézusnak ez a figyelmeztetése mindnyájunk felé irányul. Mert ha nem siratjuk magunk bűneit, az Ő értünk vállalt szenvedése mit ér nekünk? Jézus őszinte bűnbánatot kér tőlünk, hogy megbocsáthasson. Ez azt jelenti, hogy nézzünk lelkünk mélyére, ismerjük meg önmagunkat, szívünket, keressük a rejtett zugokat, és kérjük a Szentlélek világosságát a felismeréshez. Jézus meghal értem és én nem látom a megváltás lényegét, nem élek a kegyelemmel? Siratom őt, ahelyett, hogy magamat siratnám, amiért ennyit kell szenvednie értem?
Jézus a szívek ismerőjeként túllát az asszonyok sírásán, látja a mögöttest. Látja, hogy ez a sírás nem Veronika Őt imádó részvétéhez hasonlatos, még csak nem is a tudatlan Simon erősödő együttérzése érződik belőle. Hanem egy olyan sajnálat, amiben magukat fölötte érzik. A keresztúton Jézus most szólal meg először. Nem panaszképpen, ellenkezőleg. A sajnálatot visszautasítja. Ugyanakkor tudja, amit már előre látott a Getszemáni kertben is, milyen jövő vár Egyházára, és szeretett népének sorsára: „...nem ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19,44)
Jézusom add, hogy én bűnös, színed előtt állva, mindig felismerjem látogatásod idejét, okát, értem vállalt szenvedésednek súlyát és mérhetetlen értékét.
Feladat a mai napra: Ezen a napon felkészülök egy komoly szentgyónásra. Felteszem a kérdést magamnak: mit tettem a szeretetben, mit mulasztottam? Szentlélek segíts, hogy az igazság tükrében felismerjem azokat a hibákat, bűnöket is, melyeket eddig észre sem vettem. Ehhez átelmélkedem a hegyi beszédet. (Mt 5, 1-29)