XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. március 27., péntek

Március 27.

Veronika megtörli Jézus arcát. 6. stáció.
„Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem
tettétek.” (Mt 25,40)
Veronika beírta nevét a szenvedés történetbe. Ő ellentétje Cirenei Simonnak. Nem
kényszerből, nem is nógatásból siet Jézus elé, hanem mély részvéttel, hogy imádott
Megváltójának enyhülést adhasson. Kezében vizes kancsó, karján egy tiszta kendő. Szinte
fut, hogy senki ne állja útját. Jézus ráemeli fájdalmas tekintetét és tudja, hogy ez a leánya
majd vele lesz egykor a Paradicsomban. Veronika odaér, és nyújtaná a kancsót, hogy
megitathassa Urát, de az őr meglöki – a korsó kiesik a kezéből és összetörve ér a földre.
Ekkor Veronika nagy szomorúsággal közel lép Jézushoz és szelíd alázattal megtörli a véres
drága Arcot. Fel tudjuk-e fogni, milyen jólesik ez az Úrnak? Hiszen arcán folyamatosan,

patakokban folyik a vér, és nem tudja kezét használni, hogy néha legalább meg-
megtörölhesse. A kendőn azonnal kirajzolódik a Szent Arc lenyomata. Jézus meggyötört

arcán enyhe mosoly fut át, szeméből végtelen szeretet árad Veronika felé.
„Az Úr minden jócselekedeten otthagyja lenyomatát, úgy mint Veronika kendőjén.”
(Szent II. János Pál pápa). Jézus az utolsó ítéletben arra tanít minket, hogy. „Éheztem
ugyanis és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok,
mezítelen és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és
fölkerestetek.” Ezután megkérdezik az igazak, mikor látták őt így? És Jézus
megmagyarázza:, hogy amit eggyel is tettek ezek közül, ővele tették. (Mt 25, 35-36.40) Az
igazak tehát nem is tudták, hogy jót tettek. Magától értetődőnek érezték, hogy amit lehet,
megtegyék a bajba jutott felebarátjaiknak. Ez a tiszta szív ajándéka és ismertetőjele.
Feladat a mai napra: Ma örömmel segítek egy bajba jutott felebarátomon, esetleg egy
hajléktalannak veszek ételt, folyadékot, meghallgatom őt, vagy meglátogatok egy beteget.
Elvégzem a pénteki keresztutat.