Jézus így
folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal
is, élni fog.
„Én
vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el
az Atyához, csak általam.
Szeretünk hasonlatokkal élni, egyszerűbb megmagyarázni
egy dolgot, és könnyebben megérthetünk valamit, amit jó példával szemléltetni
tudunk. Mai elmélkedésünk soraiban azonban megtévesztő, a lényegről eltávolítja
a figyelmünket, ha azt gondoljuk, Jézus hasonlatnak vagy példának mondta e
szavakat. Ezen részletben nem enged helyet bizonytalanságnak: teljes hasonulást
közöl. „Én vagyok a feltámadás és az
élet.” Nem „mintha”, vagy „olyan, mint”. Hanem: Élet. Feltámadás. Út.
Igazság. Jézus. Végtelenül egyszerűnek tűnik ez az azonosság, mégis, ha az
életről elmélkedünk, és ezt a jézusi átfedést figyelembe vesszük, nehéz „fogást”
találni rajta. Miért fogalmaz Jézus ilyen kizárólagosan, ennyire direkten?
Vegyük számba saját életünkben azokat a pillanatokat, amikor az a teljes
érzésünk volt, hogy „most” élünk igazán. Észre fogjuk venni, azoknak mennyi
köze van a szeretethez, örömhöz, Isten jelenlétéhez! Szerelmesnek lenni, a természetben
gyönyörködni, egy nagyot táncolni, gyermeket szülni, a csendben apró
rezdüléseket megfigyelni, fájdalmunkat valakivel megbeszélni – hétköznapi,
emberi dolgok ezek. Jézus élete sem volt ennél hivalkodóbb: csendes názáreti
élet, beszélgetések a barátokkal, sok-sok találkozás, vacsorák, majd utazások,
még több beszélgetés. Egy életvidám, nyitott, energikus, párbeszédre kész,
barátságos férfi életét élte közöttünk. És mégis! Teljes Isten is volt. A kettő
párbeszédben állt benne és egymást erősítette. Kívülre pedig egy hiteles,
koherens, ragyogó életet vetített ki. Ezért lehet Jézus számunkra is a Mester,
aki „az élet útjára tanít engem (Zsolt
16,11)”, egészen az Atya házáig.
Milyen
lesz az a visszaröpülés, amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy
oltár, szentély, kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített
asztal, hol nincs első és nincs utolsó vendég … és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben mind
tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
(Pilinszky J.: Egyenes labirintus)
Feladat a mai napra: Ma figyelek arra, Jézus hogyan jelenik meg
utamban. Munkába tartva, hazafelé, üzleti utamon, boltba igyekezve. Kikkel
találkozom közben? Hogyan hatnak rám? Látok-e esetleg rászorulót, hajléktalant,
kéregetőt? Mit teszek velük? Legalább egy emberen segítek: élelemmel, jó
szóval, imával.