ApCsel
10, 34a. 37-43; Kol 3, 1-4; Jn 20,1-9
A hét
első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a
sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon
Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik:
„Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik
tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik
tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s
látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a
sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét
befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most
már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.
Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a
halálból.
Feltámadt Krisztus, alleluja! Valóban feltámadt az
Úr, alleluja! – Így köszöntik egymást a keresztények húsvét hajnalán már ősidők
óta. Micsoda ünnep ez a mai nap! Az Úr Jézus feltámadt a sírból, és ezzel
végérvényesen megpecsételte Isten életet adó hatalma Jézus történetét. Nem a
gyűlölet, sem az ítélkezés, sem az ember fanatizmusa és gonoszsága nem tud
pontot tenni az ember életére. Pontot az Isten tesz. És ez a pont az maga az
élet, mely már nem ismer halált, mely már átment a halálból az életbe, ahogy
Jézus mondta Mártának: „Én vagyok a feltámadás
és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy
hisz bennem, nem hal meg örökre.” (Jn 11, 25-26). Maga Jézus is megélte a
halált, a sír csöndjét. De az Atya nem akarta őt örökre a sírban hagyni. A
missziója, amiért jött, itt tudott csak beteljesülni. A halál segítségével le
tudott menni az alvilágba, hogy onnan kiszabadítsa az örök életre az ott
sínylődőket, - elsősorban Ádámot és Évát, az első emberpárt, aki által a bűn és
a halál vált minden ember osztályrészévé, s így tehát a saját osztályrészévé
is, hiszen ezt a teljes sorsközösséget választotta a megtestesüléssel, amikor
emberré lett. Majd minden embert kiszabadított onnan. Jézus tudja, mit jelent
megjárni az alvilág összes zugait. S nincs olyan pontja, amit nem érhetne el.
De az Atya nem akarta otthagyni az alvilágban Szent Fiát. Feltámasztotta a
sírból. Ezt látta meg Mária Magdolna, valamint Péter és János: látták az otthagyott gyolcsot meg a kendőt,
amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva
más helyen. Milyen elgondolkoztató, ahogy így gondosan összehajtotta a
gyolcsokat. De a lényeg az, hogy már nincs a sírban. Örökre elhagyta a sírt,
mert átment a halálból az életre. Micsoda reményt jelent ez mindannyiunk
számára! Olyan Istenben hiszünk, aki előtt semmi sem idegen, az ember minden
tapasztalatából szerzett saját magának is tapasztalatot, hogy fölemelje az
embert, és megnyissa előtte az utat az Atyához: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Jn 14,6), mondja
Jézus. Istennek semmi sem lehetetlen. A mi kudarcaik, elrontott
életszakaszainkból is tud új életet támasztani. Csak engedem-e, hogy
megkeressen engem, és merem-e rábízni az életem, hogy engem is elvezessen az
élet teljességére?
Feladat a mai napra: A mai napon a szentmise után még egy darabig szemlélem az üres sírt, és
elbeszélgetek Istennel mindazokról a gondolatokról és érzésekről, amiket kivált
bennem.