XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2020. április 15., szerda

Április 15.


Lk 24,13-29                       („Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek.)
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.”  „Micsoda?” - kérdezte. „A názáreti Jézus esete - felelték -, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk.”

Az emmauszi tanítványoknál ismét találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy milyen nehéz hinni a feltámadásban. Ahogy mesélik a tanítványok a melléjük szegődő Jézusnak, hogy mi is történt, és hogy már igazából olyan tanúkkal is találkoztak, akik ott voltak a sírnál, látták, hogy üres, és angyalokkal beszéltek, akik nekik azt mondták, hogy él, láthatjuk, hogy nem elég bizonyíték, hogy higgyenek is benne. Nekik is szükségük van magával a feltámadt Jézussal való találkozásra. Mi is történik a tanítványokban, amiért nem tudnak hinni a feltámadás tanúinak? Van egy fix elképzelésük arról, hogy most mi a helyzet. Tanúi voltak Jézus missziós tevékenységének és kivégzésének egyaránt. És most csak azt látják, hogy vége van. Mélységesen csalódtak. Beszűkültek. Képtelenek arra, hogy magukban összerakják a mozaikot. Lineárisan követték az eseményeket, és azt akarták volna, hogy majd így szépen tovább vezessék őket. De Jézus halála folytán fizikálisan magukra hagyta a tanítványokat. Most szükségük van arra, az érett hit egy következő lépésére jussanak el. Azt láthatjuk ugyanis, hogy Jézus elkezd segíteni nekik, összerakni a képet: összekapcsolta Jézus életeseményeit a próféták jövendöléseivel, a szentírás tanításával, hogy megértsék, hogy mindennek miért így kellett vele megtörténnie. Néha talán mi is így vagyunk saját élettörténeteinkkel. Van, amikor csak töredékeket látunk, romokat, kérdőjeleket, értelmetlen történéseket, egy halom törmeléket, mely önmagában érthetetlen számunkra. Bennünket is meghív Jézus erre a munkára: Gyere, és lépj vissza, lásd meg életedet egy tágabb perspektívából, és rakd össze az egyes mozzanatait! Kezdve attól, amit a szentírás rólad ír: hogy Isten téged akart, megteremtett, saját képmására és hasonlatosságára, magának teremtett, hogy majd benne élj és őt tükrözd vissza. Majd a szüleid életére és gondozására bízott téged, mint egy drága palántát, hogy ott majd kibontakozol. Nézd meg, hol lépett Isten feléd életed során, hol kerültél a bűn, bűnös struktúrák hatalmába, és Isten hol próbált feléd lépni, magához visszahívni? Az életünk eseményei csak úgy nyerhetnek értelmet, még a bűn is (!), ha az Isten kezdeti akaratából indul ki és oda tér vissza, figyelembe véve mindazt, amit a szentírás rólunk is ír, hiszen az a meghívásunk, hogy Isten gyermekeként éljünk a mennyei Atya házában. Hogyan tanított téged Isten embereken, akár a bűnön át is, hogy különbséget tudjál tenni jó és rossz között, hogy elvesd a rosszat és a jót válaszd? Isten mindent fel tud használni annak érdekében, hogy szent és hozzá méltó istengyermeki életet tudjunk élni. Hiszel benne? Miközben Jézus összerakja tanítványaival a mozaikot, felismerik őt, lángolni kezd a szívük, elérkeznek céljukba és arra vágynak, hogy mindig velük maradjon. Amikor mi is összerakjuk Jézus segítségével életünk mozaikját, mi is megélhetjük szívünk lángolását, mert közben mi is megérkezünk célunkhoz, hazaérkezünk az Atya házába. És ott minden értelmet nyer, és minden megnyugszik.
Feladat a mai napra: Ma megpróbálom Jézus utasítására elkezdeni összerakni imámban saját életem mozaikját, és figyelembe veszem azt is, amit a szentírás rólam írt.